2020. március 21., szombat

Marissa Meyer: Cinder

Sorozat: Holdbéli krónikák 1.
Oldalak száma: 432 / 448 oldal
Megjelenés éve: 2012 / 2018
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Bujdosó István / Szabó Kriszitna
Kiadó: Alexandra / Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös (KMK)
Eredeti cím: Cinder
Besorolás: YA, fantasy, romantikus, retelling, sci-fi, disztópia
Goodreads átlag: 4,15
Moly.hu átlag: 91%

Fülszöveg:
Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Én és a könyv


Ekkor olvastam: 2019. április 22. -- július 22.

Jó néhány éve annak, hogy a Cindert kinéztem magamnak elolvasásra, és, hát ööö... több mint két éve, hogy saját példányom is van belőle. 2019 februárjában kiválasztották nekem TVK-ra, így végre ez a könyv is "beteljesítette végzetét". A három hónapos olvasási idő pedig becsapós, mert ez idő alatt elolvastam egy másik könyvet is (Napok térképe), de legfőképpen, nos, más hobbikat helyeztem előtérbe. A könyv utolsó harmadát egyetlen este alatt fejeztem be.

Véleményem


A távoli jövőben járunk. A Föld összes (öt) országa szövetségben áll. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fenyegetné a békét egy másik birodalom: a Hold. A Földön rettenetes, halálos járvány tombol, a letumózis; Új-Peking császára is haldoklik. Trónörököse egyetlen fia, a tizenhét éves Kai herceg. Az ifjú jövendőbeli császárra nagy felelősség hárul: feleségül kell vennie Levanát, a Hold királynőjét, különben az háborút indít a Föld ellen, amit meg is fog nyerni. De van még egy utolsó remény: Levana unokahúga, Selene hercegnő; a szóbeszéd szerint halott, ám egyesek nem így vélik. Kai kétségbeesetten kutat a hercegnő után, aki talán, de csak talán megoldást jelenthet a külpolitikai fenyegetésekre.
"– Az a terve, hogy a jövőben minden döntést átenged a tanácsadójának?
– Nem – felelte a herceg, és megengedett magának egy fagyos mosolyt. – Előbb-utóbb beszerzek majd egy feleséget erre a célra."
Cinder műszerész, Új-Peking egyik lepukkant körzetében. Jó műszaki érzékére szüksége is van, hiszen ő maga egy kiborg; egy régi balesetben annyira megsérült, hogy bizonyos testrészeit fémekre, huzalokra, chipekre és áramkörökre kellett cserélni. Mostohaanyjával és két mostohahúgával él együtt. Egyetlen barátja Iko, a kis android, de fiatalabbik mostohahúgával, Peony-val is jó kapcsolatot ápol. Mostohacsaládja igen izgatott a bál miatt, ami majd a palotában kerül megrendezésre, de oda Cinder természetesen nem mehet. Pontosan, ez egy futurisztikus Hamupipőke-történet, és idáig milyen jól hangzik!
"– Azt hittem, hogy épségben fennmaradt benzines kocsikat csak múzeumokban lehet látni – morfondírozott pókhálókat szedegetve ki a hajából.
– Hát, hogy ez itt épségben maradt-e, arról lehetne vitatkozni – jegyezte meg Iko elhalványuló szenzorral. – Engem inkább egy rothadó tökre emlékeztet."
Ám egy napon Kai herceg álruhában betér Cinderhez, hogy megkérje, javítsa meg az androidját, amit Cinder el is vállal; azt viszont tökéletesen igyekszik titkolni őfelsége elől, hogy jómaga kiborg, a társadalom kitaszítottja. A két fiatal között azonnal szikrázni kezd a levegő, amit Cinder sokáig megtagad. Csak hogy a későbbiekben újra és újra egymásba futnak, Kai próbálja elérni, hogy Cinder partnere legyen a bálon, de a lány mindig elutasítja. Végül minden rosszra fordul: a császár meghal, Peony megbetegszik, Cindert pedig mostohaanyja fogja a tudósok kezére adni, hogy ellenszert készítsenek belőle; bánja is ő, csak Cinder lehetőleg ne élje túl a beavatkozást. A vizsgálat azonban nem várt fejleményeket hoz, és Cinder olyasmit tud meg magáról, ami sokkal súlyosabb a kiborg-mivoltánál is. És ha mindez még nem lenne elég, Levana a Földre jön, hogy személyesen "győzze meg" Kai herceget arról, hogy végleg szövetségre (=házasságra) lépjenek.
Hadd kezdjem azzal, hogy a világfelépítés lenyűgözött, főleg a Hold és a titokzatos, különleges erőkkel rendelkező népe keltette fel a kíváncsiságom. Legnagyobb bánatomra, a könyvben vajmi kevés derült ki róluk. A sorozat címe, "A Holdbéli-krónikák" arra enged következtetni, a jövőben valamivel fajsúlyosabb szerep jut majd a Holdnak, és őszintén remélem, hogy így is lesz.

A pestis is egy érdekes eleme volt a könyvnek, ami sokat hozzáadott a történet komolyságához. Utólag belegondolva a hideg is kiráz, milyen párhuzamokat lehet vonni a COVID-19-cel: a helyszín egyezik, a piac is közös nevező. És ebben a pillanatban, amikor a kínai koronavírus az egész világot fenyegeti, nem tudom megállni, hogy eszembe ne jusson néha a Cinder baljós hangulata; eszembe sem jutott volna, hogy egy éven belül valami hasonlót (habár, hálistennek sokkal kevésbé fenyegetőt) mi is megtapasztalunk a saját bőrünkön, kiváltképp a járvány okozta pánikot.

A Levana, és unokahúga, Selene legendája is építette a könyv sejtelmes hangulatát. Reméltem, hogy róluk is többet tudok majd meg, még azt sem bántam volna, ha további legendák lettek volna. Milyen nagy kár, hogy a könyv aligha róluk szól...

Ez nem az a fajta YA, amit annyira szeretek, hiába komolyak a körülmények, ha a szereplők tojnak a küszöbön álló háborúra, a lakosságot tizedelő járványra, és az a legnagyobb gondjuk, hogy elmenjenek-e a bálba, vagy sem. (Egyébként is, miért olyan fontos megtartani ezt a bálat?) Kai hercegnek kisebb gondja is nagyobb lehetett volna annál, hogy Cinder mellette lépked-e a vörös szőnyegen, amikor az apja éppen meghal, az emberiség romokban, és a naprendszer legfenyegetőbb boszorkája feni rá a fogát. Ugyanígy, Cindert hogyan foglalkoztathatta az, hogy jajj, csak az ifjú császár meg ne tudja, hogy fémből van a teste nagyrésze, holott mindenkit elveszített, aki egy kicsit is szerette őt.
"– Ugyan már! Nem vihetlek el abba a „B” betűsbe, nem vihetlek el ebédelni. Nagyon úgy fest, hogy csak akkor fogunk találkozni, ha valamelyik androidomban zárlatos lesz a processzor.
– Akár hiszed, akár nem, én már nagyjából megbékéltem ezzel a ténnyel."
Ez az egész bálosdi bohóckodás szerintem elrontotta a gondosan felépített háttértörténetet. Persze, értem én, hogy kellett bele a bál, hiszen anélkül ez nem is lehetne egy Hamupipőke-retelling, de akkor meg kár volt bele a pestis, ha úgysem igazán veszik komolyan a szereplők. Ebben a történetben hatalmas potenciál van/volt/lett volna, és pont ezért volt is egyfajta elvárásom vele szemben, amit sajnos ez, az első kötet sajnos nem ugrott meg. Mellesleg él bennem a gyanú, hogy a fordítás nem vált éppen a kötet javára. Valahogy a könyv nyelvezete egyszerre erőltetett és infantilis, de azt nem tudom, az eredeti szöveg is ezt a hatást kelti-e. Ettől függetlenül mindenképp adok esélyt a folytatásainak is - a külföldi rajongótábor létezése nem lehet véletlen. Plusz, a molyos értékelések is eléggé biztatóak a folytatást illetően. Tessék, mire a bejegyzés végére érek, már meg is győztem magam arról, hogy ideje megrendelnem a Scarletet.
(és fél)

A sorozat részei


1. Cinder
2. Scarlet
3. Cress
4. Winter

2020. március 9., hétfő

Richelle Mead: A halál csókja

Sorozat: Vámpírakadémia 3.
Oldalak száma: 322 oldal
Megjelenés éve: 2010
Eredeti megjelenés: 2008
Fordította: Farkas Veronika
Kiadó: Agave
Eredeti cím: Shadow Kiss
Besorolás: YA, fantasy, romantikus
Goodreads átlag: 4,36
Moly.hu átlag: 93%

Fülszöveg:
Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vladimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar.

Én és a könyv


Ekkor olvastam: 2017. december 9-14.

2014 márciusában olvastam a Vámpírakadémiát, a második részt (Dermesztő ölelés) pedig másfél évvel később, 2015 novemberében. Csak most, két újabb év elteltével vettem kezembe a harmadik kötetet.

Véleményem


Rose és a többiek kiszabadultak Spokane-ből, de nem sokat kellett várni az újabb csapásra. A végzős testőrtanoncok megkezdik a hathetes terepgyakorlatukat, de Rose-t nem Lissa mellé osztották be. Rose meggyőződése, hogy remekül fog menni neki a testőrködés, de a terepgyakorlaton, épp egy szimulált támadás közben szellemet lát. Rose megmagyarázhatatlanul ingerültté válik, a furcsa látomásai is sűrűsödnek, míg végül már azt hiszi, kezd megőrülni. Ráadásul valaki vagy valami morákat bántalmaz az akadémia területén, de az áldozatok nem hajlandóak beszélni arról, hogyan sérültek meg.

Rose Hathaway
Mivel vállalhatatlanul sok idő telt el azóta, hogy elolvastam a második kötetet, sikerült szinte teljesen elfeledkeznem a cselekményről. Nagyon reméltem, hogy ez nem fog problémát okozni. Két fajta folytatás van: az egyik ott veszi fel a történet fonalát, ahol az előző rész véget ért, és egyszerűen továbbmeséli; a másik pedig visszautal az előzményekre, hogy az is megértse, aki esetleg már nem emlékszik rá. Szerencsémre Richelle Mead az utóbbit választotta.

Na szóval, azt akartam ebből kihozni, hogy bár nem emlékszem teljesen a második részre, de az rémlik, hogy végig pörgős volt, letehetetlen. Ezt vártam A halál csókjától is (könnyű hozzászokni a jóhoz!), de sajnos nem kaptam meg. Imádtam olvasni, nagyon szeretem a sorozatot, de igazi izgalmat csak a könyv végén éltem át. Kapunk ugyanis egy jó pár pofont az arcba: lesz csatajelenet, mentőakció, és valami olyan történés, amitől legszívesebben felgyújtanék valakit, annyira ideges lettem. Utóbbi csak azért nem lepett meg, mert még évekkel ezelőtt lespoilereződött előttem (sajnos vagy nem sajnos; így legalább nem követtem el hirtelen felindulásból harakirit).

Dmitrij Belikov
Ez a kötet ugyan lassabb lefolyású volt, mint az előző, de nem unalmasabb. A Rose által látott szellem jó rejtély-alapanyag volt, végig foglalkoztatott, hogy vajon igazi-e, vagy csak a képzelete játszott a dampyrral. Egy percig sem hittem, hogy Rose megőrült volna, meggyőződésem volt, hogy a szellem igazi (elvégre egy olyan univerzumban, ahol mindenféle vámpírok léteznek, egy szellem nem feltétlenül a fantázia szüleménye).

A könyv olvasásakor több sürgős olvasnivalóm is volt (két recenzió, meg a TVK-s elmaradások), de A halál csókját előrébb hoztam, két okból. Egyrészt nagyon vágytam már vissza a Vámpírakadémiára, másrészt az utóbbi időben olyan csapnivaló romantikus szálakhoz volt szerencsém, hogy inkább újra akartam élni Rose és Dmitrij létező, ám nagyon is tiltott szerelmét.

Richelle Mead most sem túlozta el a nyáladzást, nagyon keveset kapunk a párosból, de amikor végre mégis kettesbe kerülnek, az olyan nagyon jó! Szeretem, hogy Rose és Dmitrij is komolyan veszi a hivatását, és hogy így szeretik egymást, mikor minden ellenük szól: a korkülönbség, a tanár-diák kapcsolat, és az, hogy mindketten Lissa testőrei lesznek. És ha ez még nem lenne elég... nos, az utolsó fejezet egy karó lesz az olvasó szívébe.

A főbb mellékszereplők, Lissa, Christian és Adrian most egy kicsit a háttérbe szorultak. Lissa és Adrian szinte semmit nem adtak most a könyvhöz, és Lissa meg is utáltatta magát velem az utolsó fejezetben. Christiannek legalább volt egy nagyobb jelenete, és sokat nőtt a szememben (meg, gondolom, mindenki máséban is). Őt eddig is kedveltem, de már nem érzem azt, hogy Lissához való lenne. Mondjuk jelen pillanatban azt mondom, Lissa nem érdemli meg egyik srácot sem.

Ezt a részt csak hangyabokányit szerettem kevésbé, mint az előző kötetet, de így is jár neki az öt pont. A sorozat továbbra is az egyik kedvenc, és jelen bejegyzés közzététele igen erősen arra sarkall, hogy a Vámpírakadémia 4. részét válasszam következő olvasmányomnak.

A sorozat részei


1. Vámpírakadémia | értékelésem
2. Dermesztő ölelés | értékelésem
3. A halál csókja
4. Véreskü
5. Örök kötelék
6. A végső áldozat