Ernest Cline: Ready Player One

Sorozat: -
Oldalak száma: 458 oldal (2015-ös kiadás)
Megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés: 2011
Fordította: Roboz Gábor
Kiadó: Agave
Eredeti cím: Ready Player One
Besorolás: ifjúsági, disztópia, sci-fi
Goodreads átlag: 86% (4,29)
Moly.hu átlag: 93%

Fülszöveg:

2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2018. április 9. -- július 3.

Azóta, hogy felfedeztem a Ready Player One-t, tudtam, hogy egyszer el fogom olvasni; igazi kocka-regény ez, amit nem hagyhattam ki. Egyszer sikerült könyvtárból kihoznom, de akkor csak a párom olvasta el; később megvettem, rögtön két példányban, hogy az egyiket apunak adhassam (mert hogy volt ám kitől "örökölnöm" a kockaságot). Ő hamarabb sorra kerítette mint én, és utána minden adandó alkalommal megkérdezte, hogy na, elolvastam-e már.

Wade Watts [Forrás]

Véleményem

"Valami azt súgja, hogy ez lesz a számítógépes játékok történelmének legmonumentálisabb ütközete."

A 2040-es években járunk. A világ már nem úgy működik, ahogy most: az élet átköltözött a virtuális térbe. Az emberek reggel felébrednek, felveszik a haptikus felszerelésüket, bejelentkeznek az OASIS-ba, ahol aztán bármit megtehetnek. Ott dolgoznak, ott járnak iskolába, felfedeznek, kirándulnak, fejlődnek, gazdagodnak, ismerkednek, kalandoznak. Aztán robban a hírbomba: az OASIS megalkotója, a világ leghíresebb és leggazdagabb embere, James Halliday elhunyt. Örökösei nincsenek, minden vagyonát, hatalmát és az OASIS tulajdonjogát arra az egy emberre hagyja, aki megtalálja a Húsvéti Tojást, amit valahol az OASIS-on belül rejtett el. OASIS-felhasználók ezrei indulnak tojásvadászatra, öt évig senki nem talál semmit, míg nem 2045-ben Parzival neve felkerül a toplistára. Hirtelen újból fellángol a verseny, másodikként egy Art3mis nevű lány találja meg az első kulcsot, de az IOI nevű szupervállalat máris a nyomukban van. Ha nem adják el a lelküket az IOI-nak, akkor már nem csak a győzelemért kell küzdeniük, de a túlélésért is.

A Ready Player One merőben más, mint amit valaha olvastam. Jellegéből adódóan nincsenek szabályok, hiszen a cselekmény jelentős része egy programozott világban játszódik. Szóval ha a főhős  pl. óriásrobottá akar alakulni, vagy egy virtuális bolygón virtuális főhadiszállást akar felépíteni, mi akadályozhatja meg? Amit el lehet képzelni, azt meg is lehet valósítani - és Ernest Cline bebizonyítja, hogy nagyon sok mindent el lehet képzelni.

"Egyből sikerült magamra irányítanom a figyelmet: A repülő DeLoreanommal érkeztem, amit a Zemeckis bolygó Vissza a jövőbe- küldetésének teljesítésével szereztem. A DeLoreant egy (nem működő) fluxuskondenzátorral szerelték fel, én pedig önhatalmúlag kibővítettem és átalakítottam egy kicsit. Beszereltem a műszerfalba egy KITT nevű mesterséges intelligenciát (amit egy online árverésen vásároltam). Továbbá beleapplikáltam egy vörösen oszcilláló, Knight Rider-es érzékelőt a DeLorean hűtőrácsa fölé."

Érdekes feladat áll most előttem, mert nagyon szeretnék a könyvről szuperlatívuszokban beszélni, és meg is fogom tenni, de azért nem érzem hibátlannak. A cselekménye valami elképesztően izgalmas, mind az OASIS-on belül, mind azon kívül. Wade Watts egy mobilházparkban lakik, de az IOI kiszemeli magának, onnan mennie kell, saját lakást bérel majd, és az IOI székhelyét is meg fogja látogatni. Avatárja, Parzival bolygókon, sőt, szektorokon átívelő utazásokat tesz, amíg a tojást keresi, és nem egyszer kerül életveszélybe. Gondolhatná az ember, mi baj lehet, ez csak egy játék, majd feléled és folytatja, de az OASIS-ban ez nem így megy: ha a karakter meghal, minden cuccát elveszíti, és a nulláról kell elölről kezdenie. Parzivalnak, mint a Nr. 1 nyestnek (tojásvadász) bőven van vesztenivalója. Ó, és az OASIS amúgy sem csak egy játék. Az OASIS az élet.

Parzival és Art3mis [Forrás]

Parzival az abszolút esélyes a nyereményre, de szorosan követi őt Art3mis. Art3misről annyit tudunk, hogy blogot ír a tojásvadászatról, amelynek Parzival is rendszeres olvasója. Parzival belezúgott a lányba, pedig nem tudhatta, ki bújik el Art3mis avatárja mögé ("Sok nyest még azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán nő-e, bár én nem tartoztam közéjük. Valószínűleg azért, mert képtelen lettem volna elviselni a tudatot, hogy a lány, aki teljesen elcsavarta a fejem, valójában egy Chuck nevű középkorú fazon, akinek szőrös a háta és kopaszodik."). Azon a végzetes estén, amikor Parzival megtalálja a Tojáshoz vezető első kulcsot, találkoznak, és bár Art3mis gyanakvóan, ellenfeleként kezeli Parzivalt, egy idő után összebarátkoznak. Parzival és Art3mis egymás legjobb ellenfelei és legjobb szövetségesei lesznek.

"Órákon át dumáltunk. Hosszú és csapongó beszélgetéseket folytattunk mindenféléről. Teljesen elkábított, amikor időt tölthettem vele. Mintha drog lett volna, amiből sosem elég. Úgy éreztem, tökéletes az összhang. Ugyanazok a dolgok érdekeltek minket. Ugyanaz volt a célunk. Minden poénomat értette. Megnevettetett. Elgondolkodtatott. Neki köszönhetően máshogy láttam a világot. Soha korábban nem volt más emberi lénnyel ilyen bensőséges kapcsolatom."

Ami a regény magját alkotja, az a rengeteg utalás a nyolcvanas évek popkultúrájára: zenék, filmek, számítógépes játékok tömkelege kerül említésre. Ettől minimálisan tartottam is, elvégre a nyolcvanas években én még halvány gondolat sem voltam. Szerencsére ez nem is okozott gondot, mert a szerző nem várta el, hogy ismerjük a szóban forgó filmeket, játékokat és a többit: ahol kellett, ott magyarázott és körülírt, minden másra meg ott a gugli. Megtehettem volna, hogy rákeresek a nem ismert címekre, de a sztori megértéséhez nem kellett, és nem akartam kizökkenni. Viszont az egyik alkalommal a könyvben felcsendült a New Ordertől a Blue Monday, címéről felismertem (alig néhány hónapja fedeztem fel, nagyon megtetszett) és már szólt is a fejemben a zene. Fantasztikus volt, és az, aki jártasabb a nyolcvanas években, sokkal többször élheti ezt át.

"A valódi életben nem voltam más, mint egy antiszociális remete. Egy kívülálló. Egy sápadt bőrű, popkultúra-megszállott kocka. Egy agorafóbiás otthonülő, igaz barátok, családtagok, és valódi emberi kapcsolatok nélkül. Csak egy újabb szomorú, elveszett, magányos lélek, aki egy bálványozott játékra pazarolja az életét.

Az OASIS-on belül viszont egészen más volt a helyzet. (…) Popkulturális ikon voltam, a virtuális valóság közismert rocksztárja. A nyestkörökben pedig legenda. Fenét. Egy isten."

Amitől esetleg mások tarthatnak, az az, hogy mennyire épül a regény a különböző számítógépes játékok működésére. Jelentem: nagyon! Én speciel gamer vagyok, nem zavarodok össze az olyan kifejezéseket hallva, mint az XP, az MMORPG, PvP/PvE, FPS, loot, meg a többi, de akinek ez kínai, lapozzon hátra, van ott egy kis fogalomtár.

Na, essünk túl azon a három dolgon is, ami kevésbé tetszett a könyvben. Az egyik ilyen a túlmagyarázás: a szerző tényleg mindent nagyon aprólékosan elmagyaráz, hogy az is megérthesse, aki nem mozog otthonosan a számítógépes játékokban. Nem akarom ezt hibaként emlegetni, hiszen egyes olvasóknak ez jó, másoknak meg kevésbé, szóval nehéz - ha nem lehetetlen - megmondani, mennyi magyarázat lenne ideális.

"Eszembe jutott, milyen büszkeséget éreztem, amikor megvásároltam ezt a sok csúcsminőségű hardvert. Egy év elmúltával azonban már képes voltam annak látni, ami valójában volt. Bonyolult kütyü az érzékeim megtévesztésére: egy szerkezet, ami lehetővé tette, hogy egy nem létező világban éljek. A berendezésem összes alkotóeleme rács volt a cellában, ahová önként és dalolva bebörtönöztem magam."

A második dolog, ami előtt értetlenül állok, az az idő-tényező. Az embernek vannak fiziológiai szükségletei, enni, aludni kell, ezek pedig időbe telnek. Tegyük fel, hogy minden maradék idejüket az OASIS-ban töltik, ahol dolgoznak/iskolába járnak, azon túl pedig szocializálódnak és fejlesztik az avatárjukat. Az igazi nyestek pedig tanulmányozzák Halliday életművét, élettörténetét és egy egész évtized popkultúráját. Wade azt állítja, megnézett minden olyan filmet és sorozatot, amit Halliday is, és játszott (sőt, mesteri szintre fejlesztett) minden olyan játékot, amit Halliday is. És ezeket rendszeresen meg is teszi, mondjuk minden hónapban végignézi Halliday kedvenc filmjeit és végigjátssza kedvenc játékait. ("Az elmúlt hat év során egész pontosan 157-szer néztem meg a Gyalog galoppot. Minden szavát kívülről tudtam.") Felmerül bennem a kérdés: ennek a srácnak vajon hány órából áll egy napja, biztosan nem 24-ből, mint nekünk, földi halandóknak.

[Forrás]

Végül a harmadik dolog: túl sok a szerencsés véletlen. Sokszor azt vettem észre, a sztori nem egy jól megtervezett vonalon haladt, hanem épp amilyen őrült ötlete támadt az írónak. Mondok egy példát: Wade rájön, hogy hol fogja megtalálni az első kulcsot. De hogy jusson oda? Gyalog órákba telhet, a transzportálás pedig kreditbe kerül. Hoppá, eszébe jut, hogy az iskolája állja a transzportálás költségeit, ha az iskolai csapat meccsén szurkolóként akar részt venni. Ó, micsoda szerencse, pont lesz is ma egy barátságos mérkőzés, pont a kulcs közelében! Vagy egy másik példa, amikor az IOI rájön Wade személyazonosságára, de mekkora szerencse, hogy Wade előtte feltörte az iskolai adatbázist és megváltoztatta a személyes adatait. Szóval úgy érzem, hogy amikor a szerzőnek eszébe jutott egy új ötlet, fogta magát és úgy alakította a szálakat, hogy az pont jó legyen, az eléje gördülő logikai nehézségeket pedig egyetlen csapással szétvágta, mint Nagy Sándor a gordiuszi csomót.

Viszont abszolúte megértem a könyvet övező hájpot: mind az alapötlet, mind a cselekmény megérdemli a rajongást. El tudom képzelni, hogy egyszer, a jövőben a Ready Player One-t a huszonegyedik század klasszikusai között fogják emlegetni, főleg, ha a könyvben felvázolt jövőkép meg is valósul (amit szintén esélyesnek tartok, de nem az elkövetkező 20 évben).

"Ekkor jutott eszembe, hogy beláthatatlanul hosszú idő óta először érzem azt, hogy a legkevésbé sem akarok újra bejelentkezni az OASIS-ba."

A film

A könyvből el is készült a film, idén került a mozikba. Érdekessége, hogy Steven Spielberg rendezte, akinek a neve kétszer is feltűnt a könyvben: "Végigrágtam magam kedvenc rendezőinek teljes filmográfiáján. Cameron, Gilliam, Jackson, Fincher, Kubrick, Lucas, Spielberg, Tarantino. És persze Kevin Smith."

Hát... megnéztem. Látványos volt, ötletes, izgalmas, csak épp nem sok köze volt a könyvhöz. Gondolom, a forgatókönyvíró hazavitte Ernest Cline művét, elkezdte olvasni, aztán félretette, és a kutyája széttépte és megette a könyvet. Ő biztosan megpróbálta összeilleszteni a megmaradt cafatokat, így született meg a film forgatókönyve. Más magyarázat nem létezhet.

És még ha meg is próbálom a könyvtől függetlenül kezelni a filmet, talán még nagyon jó is lehetett volna... ha nem úgy érzem végig, hogy valami erősen megvágott változatot nézek, vagy meglaggolt a lejátszóm és egész jeleneteket ugrott át. (Pl. az igazi H honnan ismeri az igazi Daitót és Shót? A Hatosok mikor és hogy jutottak el a harmadik próbáig?) A könyvnek azt róttam fel, hogy túl sokat magyaráz, na a film meg semmit. Kíváncsi lennék, hogy aki a könyvet nem olvasta, értette-e a filmet, mert hogy mi, akik olvastuk is, ketten kellettünk ahhoz, hogy megfejtsük, mi történik és miért.
Amit viszont nagyon eltaláltak, az a film hangulata. Annyira jó zenéket válogattak hozzá (nem volt nehéz, ezek a zenék a könyvben is benne vannak... javukra szóljon, hogy legalább zenei téren alkalmazkodtak a könyvhöz), hogy amíg a szemem a látványt csodálta, addig a lábam külön életet élt, és a zenére mozgott. You should be dancin' yeah...

Suzanne Collins: A kiválasztott

Sorozat: Az éhezők viadala trilógia 3.
Oldalak száma: 352 oldal
Megjelenés éve: 2011
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Totth Benedek
Kiadó: Agave
Eredeti cím: Mockingjay
Besorolás: YA, disztópia, sci-fi
Goodreads átlag: 80% (4,03)
Moly.hu átlag: 85%

Fülszöveg:

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: a Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. 

De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a zsarnoksággal. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2018. január 29. -- február 11.

A trilógia első részét, Az Éhezők Viadalát 2014 decemberében olvastam, a másodikat (Futótűz) pedig 2016 júliusában, és végül a harmadikat is sorra kerítettem. A filmeket mindet láttam korábban, így nagy meglepetésre nem számítottam.

Véleményem

[Forrás]

Katnisst a lázadók kihozzák az arénából, de Peeta a Kapitólium fogságába esik. A Tizenkettedik körzetet Snow elnök porig égeti; a maroknyi túlélőt az eddig elpusztítottnak hitt Tizenharmadik körzet fogadja be. A Tizenharmadik és Coin elnök a lázadás gócpontja; azt akarják, hogy Katniss legyen a kampányarcuk. Katniss feltételeket szab, de belemegy, hogy ő legyen a Fecsegőposzáta, és propagandafilmeket forgassanak, amelyek majd táplálják a felkelés tüzét. De Katniss nem elégszik meg a kamerák előtti szerepléssel; ő egyetlen dolgot akar, de azt nagyon: meg akarja ölni Snow elnököt.

"A bosszúvágy hosszan és forrón tud izzani az ember lelkében. Főleg, ha minden tükörbe vetett pillantás csak megerősíti a bosszú jogosságát."

Általában értetlenül állok azelőtt, hogy egy könyvből két részes filmet készítsenek, de most nagyon is megalapozottnak találom a döntést. A könyvet ugyanígy két részre lehet osztani: az első a propagandafilmekről szól, és hogy vajon Katniss hajlandó-e részt venni bennük; a könyv második fele már a tényleges lázadás eseményeit mutatja be.

Kezdjük az első felével. Katniss a Tizenharmadikban, Peeta a Kapitóliumban. Katniss vért akar, Snow vérét. Nem akar beállni a lázadók közé, mert csak Peeta sorsa érdekli. Ám Katnissnek szüksége van a lázadókra, hogy a Kapitólium közelébe férkőzhessen, és a lázadóknak is szüksége van a Lángra Lobbant Lányra, hogy népszerűsítsék a lázadást. Csakis ezért vállalja el Katniss a Fecsegőposzáta szerepét. Megkezdődnek a forgatások, innentől Katniss megírt szerepben, sminkben tetszeleghet a kamerák előtt. A filmek megteszik a hatásukat: a Kapitólium őrjöng, a lázadók előnyhöz jutnak. Épp csak Katniss nem boldog, hiszen ő "túl értékes" ahhoz, hogy ténylegesen részt vehessen a harcokban, és még Peetát is kínozzák a Kapitóliumban. A könyv első feléből készült film teljesen jól meséli el a történéseket, adaptációhoz képest szokatlanul pontosan követi az eredeti eseményeket.

A Fecsegőposzáta [Forrás]

A könyv második fele már jóval izgalmasabb volt, mégis csalódtam. Ugye megvan az érzés, amikor egy remek könyvből filmet készítenek, mi meg a moziban hüledezünk, hogy mi volt ez? Na, most így jártam én is, csak fordítva. A film annyival eseménydúsabb, hatásosabb volt, nem tudtam közben nasizni, mert nem ment volna le a torkomban lévő gombóctól. Ehhez képest a könyvet szinte unottan olvastam, habár a történet 90 százalékban egyezett, mégsem gyakorolta rám ugyanazt a megsemmisítő hatást.

"Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel."

Kétszer majdnem el is pityeredtem. Minden háború áldozatokkal jár, és Suzanne Collins volt olyan kegyetlen, hogy megölje a két kedvenc szereplőmet. Egyikük halálára emlékeztem a filmből, de a másik teljesen felkészületlenül ért.

Ha már kedvenc szereplőknél tartunk, muszáj megemlítenem a legutáltabb karaktert is, aki se nem Snow, se nem Coin, hanem Katniss. Eddig sem szerettem őt kimondottan, de most egészen mélyre süllyedt a szememben. Katniss magának való, egy igazi, utálatos kaktusz; magára vethet, aki a közelébe megy. Érthetetlen, hogy ketten is szerelmesek belé, de az még érthetetlenebb, miért próbálja lenyomni a torkunkon a szerző ezt a szerelmi háromszöget. Erőltetett az egész, Katniss egészen biztos, hogy nem szerelmes sem Gale-be, sem Peetába, nemhogy mindkettőbe. Forgattam a szemem, amikor Katniss arra gondolt, mennyire hiányzik neki Peeta; egyáltalán nem jöttek át az állítólagos érzelmei.

Én utálom a legjobban, hogy kissé lehúztam a trilógia befejező kötetét. Az első két rész olyan szenzációs volt, hogy A kiválasztottól egyszerűen többet vártam.

A filmek trailere

A trilógia részei

1. Az éhezők viadala

2. Futótűz

3. A kiválasztott

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Sorozat: -
Oldalak száma: 180
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: Pék Zoltán
Kiadó: Agave
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane
Besorolás: fantasy, horror, mágikus realizmus
Goodreads átlag: 80% (3,99)
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:

AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE 

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van. 

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.