A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet HAZELnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni AUGUSTUS WATERS képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
A
CSILLAGAINKBAN A HIBA – JOHN GREEN eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb,
mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút
az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Hazel tizenhárom éves
kora óta, azaz három éve él a tüdőrák végső stádiumában. Édesanyja úgy véli,
hogy depressziós, ezért unszolja, hogy járjon el a támaszcsoportba, ahol a
rákos gyerekek megosztják egymással gondolataikat, érzelmeiket, és cserébe
bátorítást kapnak. Egy ilyen támaszcsoporti ülésen találkozik Augustus ’Gus’
Waters-zel, aki valamiért érdeklődni kezd a lány iránt.
Még aznap megnéznek egy
filmet Gus-nál, majd megfogadják, hogy elolvassák a másik kedvenc könyvét.
Augustus-ra olyan nagy hatással lesz Hazel kedvence (Peter Van Houten: Mennyei megbántás), hogy csak arról tud beszélni,
és mialatt összebarátkoznak, együtt töprengenek a ’könyv utáni életről’.
Levelezni kezdenek az
íróval, aki meghívja őket Amszterdamban, ahol elmondja a szereplők további
sorsát. Gus arra használja a Kívánságát, hogy Hazellel meglátogathassák a
holland szerzőt.
Bár az író hatalmas
csalódást okoz nekik, a kirándulás így is életük legszebb élménye. Egészen
addig, amíg be nem árnyékolja örömüket egy lesújtó bejelentés…
Régen szemet vetettem
már erre a könyvre, mert gyönyörű – és most már tudom, hogy nem csak kívül, de
belül is. Ennek ellenére féltem belekezdeni, hiszen az elején elkönyvelték,
hogy a haldoklás körül forog az egész. Nos, ez tényleg így van, de attól ez nem
feltétlenül egy szomorú könyv. Sőt, még a végstádiumban is meg tudott
nevettetni.
Gus az a fajta srác,
amilyen csak a mesében van. Vagy ha tényleg létezik, biztosan van valami „hamartiája”.
Aki túl szép, hogy igaz legyen. Hazel ezzel szemben egy totál átlagos
tinédzser, leszámítva persze a betegségét. Okos, szellemes, lázadó, és persze
totál szerelmes. Ezt átérzem, úgyhogy eléggé elkeserített a végzetük.
De mit adott még nekem
ez a könyv? Rálátást arra, hogy milyen igazságtalan tud lenni az élet. Hiába
hiszem, hogy velem ilyen sosem történhet meg, ez csak önámítás. Évek óta
hazudok magamnak, de nem akarom, hogy túl rövid legyen az életem. Olvasás
közben határoztam el, hogy még azon a héten elmegyek orvoshoz. És hogy mi lett
a vége? Kiderült, hogy inzulinrezisztanciám van. Vagyis, ha folytatom az eddigi
életmódom, előbb-utóbb cukorbeteg leszek. Most már teszek ellene, szóval
köszönöm, John Green, hogy bár akaratlanul és ismeretlenül, de - mondjuk úgy - megmentettél! :)