Neil Gaiman: Óceán az út végén

Sorozat: -
Oldalak száma: 180
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: Pék Zoltán
Kiadó: Agave
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane
Besorolás: fantasy, horror, mágikus realizmus
Goodreads átlag: 80% (3,99)
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:

AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE 

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van. 

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

Én és a könyv

Valahogy sosem vonzott ez a könyv, mert abban a hitben éltem, hogy egy mély és elgondolkodtató kisregény lesz, tele koelhós bölcsességekkel. Nagyon durván melléfogtam.

Véleményem

"A szörny sokféle lehet. Olyan, amitől félnek az emberek. Olyan, ami hasonlít arra, amitől réges-rég féltek az emberek. Olyan szörny is van, amitől az embereknek félni kellene, de nem félnek."

A történet egy kisfiúról szól, aki összebarátkozik a közelben élő, nála alig valamivel idősebb Lettie Hempstockkal. Lettie nagyon furcsa lány: pl. óceánnak nevezi a házuk mögötti kis kacsaúsztatót, meg másik dimenzióból származó ősi lényeket köt meg valamiféle mágiával. Egy ilyen szertartásra a kisfiú is elkíséri őt, de rosszul sül el, és a gonosz lény elszabadul. A lény Ursula Monkton néven beépül a fiú családjába, elcsábítja az apukát, maga mellé édesgeti a kishúgot. De a fiú átlát rajta, és Lettie-vel együtt megpróbálja elűzni a gonosz némbert.

Kedvenc fanartom. Eredeti alkotóját nem találtam.
[Kép forrása]

Az Óceán az út végén amilyen rövid, olyan ütős és fantáziadús. Nagyon olvastatja magát. Vajon mi lehet a könyv célcsoportja? Fiatal gyerekekről szól, de én huszonéves fejjel is borzongtam; ez alapján biztos nem adnám tizenjónéhány évnél fiatalabbak kezébe.

A kisfiúval (nem emlékeztem a nevére, de utánanéztem, nem is említették a nevét) könnyen azonosultam, a saját személyiségemet véltem felfedezni benne. ("Leheveredtem az ágyamra, és belefeledkeztem a történetbe. Ezt nagyon szerettem csinálni. A könyvek társasága amúgy is biztonságosabb, mint az embereké.") Azért nem tudtam teljesen levetkőzni felnőtt énemet, így olvasás közben két dolog játszódott le a fejemben: egyik oldalt elképzeltem a leírtakat, másik oldalt azon gondolkodtam, milyen racionális magyarázat létezik arra, ami éppen történik.

Ursula Monkton (by Erik Evensen)

A történet minden képzeletemet felülmúlta. Annyira színes, intenzív és izgalmas! Kész érzelmi hullámvasútra ültetett: a megfelelő helyeken féltem, dühös voltam, borzongtam, megkönnyebbültem és elszomorodtam. Persze, leginkább féltem, még ha nem is szívesen vallom be. Nagyon örülök, hogy hirtelen felindulásból mégis elolvastam a könyvet!

"Hogy lehetsz boldog ebben a világban? Lyukas a szíved. Kapu van benned az általad ismert világon túlra. Ahogy nősz, azok a helyek majd hívnak. Sosem felejtheted el őket, nem lesz olyan, hogy a szívedben ne keresnél valamit, amit nem kaphatsz meg, amit igazán el sem tudsz képzelni, aminek a hiánya tönkreteszi az éjszakáidat, a nappalaidat és az életedet, amíg utoljára le nem hunyod a szemed…"

Egyedül a legvégével nem sikerült teljesen megbékélnem. Azt vártam, megkapom majd azt a racionális magyarázatot, amit annyira kerestem. Hogy esetleg Ursula Monkton egy egyszerű csábító céda, csak a gyermeki képzelet miatt tűnt fel szörnyként. Vagy hogy Lettie egy képzelt barát. De sajnos nem kaptam meg ezt az általam tökéletesnek vélt csattanót; az író (akitől ezek után biztosan fogok még olvasni) meghagyott minket a kis fantáziavilágában, hogy egész éjjel törhessük rajta a fejünket.

"Láttam a világot, amiben születésem óta jártam, és láttam, milyen törékeny, láttam, hogy az ismert valóság csak egy vékony hab egy nagy, sötét születésnapi tortán, amiben lárvák és lidércek vonaglanak, meg éhség.

Felülről és alulról láttam a világot. Láttam, hogy sémák, kapuk és ösvények vannak a valóságon túl. Láttam mindezt, megértettem mindezt, és a tudás megtöltött, ahogy az óceán vize."

A Lény, a fiú és Lettie (by Link Loves Colouring)

A fordítást ekkora távlatból nem tudom/akarom ecsetelni, de egy mondat miatt muszáj kitérnem rá: „Desszertnek pitét ettünk, ami almával, mazsolával és tört mogyoróval volt töltve, a tetején sűrű sárga mustár, krémesebb és sűrűbb, mint amit otthon vagy a suliban ettem.” Innen üzenem a fordítónak és mindenkinek aki még nem olvasta, vagy olvasta már és nem értette, hogy nem mindegy, hogy custard vagy mustard! A custard jelentése sodó, és jó is az, ha sűrű és sárga, de elég hülye íze lenne mondjuk a tárcsán sült tarjának, amit előtte sodóban pácoltak, ahogy a mustáros aranygaluskától sem fut össze a nyál a számban. 

Ezt a könyvet tényleg mindenkinek, de mindenkinek ajánlom! Na jó, ártatlan gyerekeknek még nem, mert megijednek, de majd nekik is, csak előbb nőjenek fel. Ötcsillagos, újraolvasós kategória!