Joss Stirling: Lélektársak - Sky

Sorozat: Lélektársak 1.
Oldalak száma: 346 oldal
Megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Totth Gitta
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti cím: Finding Sky
Besorolás: YA, fantasy, romantikus
Goodreads átlag: 4,09
Moly.hu átlag: 87%

Fülszöveg:

Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.

Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…

Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2018. október 1-12.

Tipikusan olyan könyv, amivel nagyon sokszor találkoztam moly.hu-tagságom elején, ezért feltettem a várólistámra, hogy majd egyszer elolvasom. Évekkel később kiválasztották nekem olvasásra egy kihívásra, de nem nagyon fűlött már hozzá a fogam, egyáltalán nem érdekelt már annyira, mint korábban. Mégis erőt vettem magamon és belevágtam.

Véleményem

Sky gyerekkora nagyon zűrös volt. Olyan traumákat élt át, melyeknek az emlékeit mélyen magába zárta, hogy ne törjön össze. Azután csodás nevelőszülőkhöz került, akik mellett végre újra normális életet élhetett. Egészen addig, amíg Angliából el nem költöznek Amerikába.

Sky igyekszik beilleszkedni az új suliba, és szerez pár barátot, de ellenséget is. A fiú, Zed Benedict egy igazi tahó. Az egész családja nagyon titokzatos; heten vannak testvérek, mind fiúk, és Zed a legfiatalabb. És ha még csak ennyi gond lenne... Sky néha Zed hangját hallja a fejében, és a fiú furcsán, már-már fenyegetően viselkedik vele. Aztán hirtelen, egyik napról a másikra minden megváltozik. Zed gyanúsan kedves lesz és édes, udvarolni kezd Sky-nak, és valami lélektárs-dologról zagyvál. Sky nem nagyon bízik benne, de hiába erőlködik, nem tud ellenállni a fiú csábításának. Zed bevezeti őt a savantok világába. Egy napon rájuk lő valaki az erdőben, és kiderül, hogy sokkal nagyobb fenyegetés veszélyezteti őket, mint sejtették. Sky-nak pedig el kell fogadnia a múltját, a jelenét és a jövőjét, ha életben akar maradni, és a Benedict családot is életben akarja tartani.

Ez a könyv nekem nagy csalódás volt, egyszerre pozitív és negatív értelemben. A negatív részével fogunk kezdeni, essünk túl a nehezén. A fordítás valami botrányosan rossz, szörnyű! Ami a bosszantó, hogy egy teljesen jó történetet rontott el olyannyira, hogy az élvezhetetlen lett. A fogalmazásmód gyerekes; a hároméves kisfiam beszél ilyen választékossággal - érzékletes túlzással. Hibát hibára halmoz, akkora félrefordítások vannak benne, hogy elsírtam volna magam, ha le merek ilyet írni. (Példákért lessétek meg ezt a gyűjteményt.) És a hab a tortán: az írásjelek halmozása. A párbeszédekben folyamatosan "?!" írásjelet biggyeszt a mondat végére, amitől az egész dialógus Való Világ (és egyéb, roppant színvonalas magyar műsorok) hatását kelti, ahol mindenki csak ordibálva tud kommunikálni a másikkal. "Zed?! - Hmm?!"

Folyamatos koncentráció kellett ahhoz, hogy a fordítás minőségétől függetlenül tudjam kezelni (és értékelni) a történetet. És arra jutottam, hogy valójában egész jól ki volt találva. A savantok világa nekem teljesen új volt, előtte sehol nem hallottam ezekről a különleges képességekkel rendelkező emberekről. A savantok a való világban értelmi fogyatékosnak számítanak, autistáknak, akik valamilyen trauma hatására extrém képességre tettek szert, pl. kivételesen pontos memória, időérzék, vagy fejszámolási képesség. Ezzel szemben a Lélektársak savantjai nem élnek fogyatékossággal. Legtöbbjük képes a telepátiára, és mindenkinek van valami egyedi képessége; valaki a jövőbe lát, van, aki a telekinézisre képes, más az elemeket tudja irányítani, és van, aki az érzelmeket befolyásolja. Rengeteg képesség létezik, és szinte biztos vagyok abban, hogy az első kötet csak néhányat érintett. Ó, és a lényeg, ami körül a sorozat forog: minden savant számára létezik valahol a Nagy Ő, aki az ő lélektársa. Nem mindenki találja meg, ehhez hatalmas szerencse kell, vagy a sors keze. Olyan ez, mint az Alkonyat farkasainál a bevésődés.

Zed és az egész Benedict család a bűnüldözésben dolgozik; képességeik nagyban segítenek feltárni a rejtélyes eseteket. Ez a hivatás ellenségekkel jár; magukra haragítanak egy maffiaklánt, és a bosszúhadjáratukba Sky is beleesik. Erről többet nem árulhatok el; annyi elég, hogy rengeteg bonyodalmat okoz majd a maffiavezér, és a könyv második fele gyakorlatilag egy adta izgalom.

A regény romantikus szála is egész jól sikerült, pedig sokáig voltak kétségeim. Zed az elején tényleg nem volt egy álompasi, de máshol is láttunk már olyat, hogy gyűlöletből lett szerelem. Engem sokkal inkább az éles váltás zavart meg. A rosszfiús imázst ledobva Zed kb. egy papucs lett, egyszerre nyálas és szánalmas. De csak időt kellett adnom neki, hogy megszokjam. Amikor elkezdődtek a fenyegetések, Zedből kitört végre a védelmező ösztön; a pincsikutya rottweilerré változott. Ez volt az a pillanat, amikor megkedveltem őt.

A könyv olvasása és jelen bejegyzésem írása között vállalhatatlanul sok idő telt el, ezért írás előtt átfutottam újra a cselekményt. Hosszútávon inkább a fordítás minőségére (illetve annak hiányára) emlékeztem, semmint a történetre, ami, lássuk be, minden könyvkiadó álma (ja, nem). Ez a második "olvasás" tette lehetővé, hogy pozitívat is tudjak írni, és ekkor döntöttem el azt is, hogy maga a történet megérdemli, hogy folytassam. (Sajnos a második kötetet is Totth Gitta fordította; szívből remélem, ott már volt valaki, aki a kész művet elolvasta volna még kiadás előtt.)

A Lélektársak-sorozat részei

1. Lélektársak - Sky

2. Lélektársak - Phoenix

3. Lélektársak - Crystal

4. Misty

5. Angel

6. Summer

Marissa Meyer: Cinder

Sorozat: Holdbéli krónikák 1.
Oldalak száma: 432 / 448 oldal
Megjelenés éve: 2012 / 2018
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Bujdosó István / Szabó Kriszitna
Kiadó: Alexandra / Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös (KMK)
Eredeti cím: Cinder
Besorolás: YA, fantasy, romantikus, retelling, sci-fi, disztópia
Goodreads átlag: 4,15
Moly.hu átlag: 91%

Fülszöveg:

Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2019. április 22. -- július 22.

Jó néhány éve annak, hogy a Cindert kinéztem magamnak elolvasásra, és, hát ööö... több mint két éve, hogy saját példányom is van belőle. 2019 februárjában kiválasztották nekem TVK-ra, így végre ez a könyv is "beteljesítette végzetét". A három hónapos olvasási idő pedig becsapós, mert ez idő alatt elolvastam egy másik könyvet is (Napok térképe), de legfőképpen, nos, más hobbikat helyeztem előtérbe. A könyv utolsó harmadát egyetlen este alatt fejeztem be.

Véleményem

A távoli jövőben járunk. A Föld összes (öt) országa szövetségben áll. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fenyegetné a békét egy másik birodalom: a Hold. A Földön rettenetes, halálos járvány tombol, a letumózis; Új-Peking császára is haldoklik. Trónörököse egyetlen fia, a tizenhét éves Kai herceg. Az ifjú jövendőbeli császárra nagy felelősség hárul: feleségül kell vennie Levanát, a Hold királynőjét, különben az háborút indít a Föld ellen, amit meg is fog nyerni. De van még egy utolsó remény: Levana unokahúga, Selene hercegnő; a szóbeszéd szerint halott, ám egyesek nem így vélik. Kai kétségbeesetten kutat a hercegnő után, aki talán, de csak talán megoldást jelenthet a külpolitikai fenyegetésekre.

"– Az a terve, hogy a jövőben minden döntést átenged a tanácsadójának?
– Nem – felelte a herceg, és megengedett magának egy fagyos mosolyt. – Előbb-utóbb beszerzek majd egy feleséget erre a célra."

Cinder műszerész, Új-Peking egyik lepukkant körzetében. Jó műszaki érzékére szüksége is van, hiszen ő maga egy kiborg; egy régi balesetben annyira megsérült, hogy bizonyos testrészeit fémekre, huzalokra, chipekre és áramkörökre kellett cserélni. Mostohaanyjával és két mostohahúgával él együtt. Egyetlen barátja Iko, a kis android, de fiatalabbik mostohahúgával, Peony-val is jó kapcsolatot ápol. Mostohacsaládja igen izgatott a bál miatt, ami majd a palotában kerül megrendezésre, de oda Cinder természetesen nem mehet. Pontosan, ez egy futurisztikus Hamupipőke-történet, és idáig milyen jól hangzik!

"– Azt hittem, hogy épségben fennmaradt benzines kocsikat csak múzeumokban lehet látni – morfondírozott pókhálókat szedegetve ki a hajából.
– Hát, hogy ez itt épségben maradt-e, arról lehetne vitatkozni – jegyezte meg Iko elhalványuló szenzorral. – Engem inkább egy rothadó tökre emlékeztet."

Ám egy napon Kai herceg álruhában betér Cinderhez, hogy megkérje, javítsa meg az androidját, amit Cinder el is vállal; azt viszont tökéletesen igyekszik titkolni őfelsége elől, hogy jómaga kiborg, a társadalom kitaszítottja. A két fiatal között azonnal szikrázni kezd a levegő, amit Cinder sokáig megtagad. Csak hogy a későbbiekben újra és újra egymásba futnak, Kai próbálja elérni, hogy Cinder partnere legyen a bálon, de a lány mindig elutasítja. Végül minden rosszra fordul: a császár meghal, Peony megbetegszik, Cindert pedig mostohaanyja fogja a tudósok kezére adni, hogy ellenszert készítsenek belőle; bánja is ő, csak Cinder lehetőleg ne élje túl a beavatkozást. A vizsgálat azonban nem várt fejleményeket hoz, és Cinder olyasmit tud meg magáról, ami sokkal súlyosabb a kiborg-mivoltánál is. És ha mindez még nem lenne elég, Levana a Földre jön, hogy személyesen "győzze meg" Kai herceget arról, hogy végleg szövetségre (=házasságra) lépjenek.

Hadd kezdjem azzal, hogy a világfelépítés lenyűgözött, főleg a Hold és a titokzatos, különleges erőkkel rendelkező népe keltette fel a kíváncsiságom. Legnagyobb bánatomra, a könyvben vajmi kevés derült ki róluk. A sorozat címe, "A Holdbéli-krónikák" arra enged következtetni, a jövőben valamivel fajsúlyosabb szerep jut majd a Holdnak, és őszintén remélem, hogy így is lesz.

A pestis is egy érdekes eleme volt a könyvnek, ami sokat hozzáadott a történet komolyságához. Utólag belegondolva a hideg is kiráz, milyen párhuzamokat lehet vonni a COVID-19-cel: a helyszín egyezik, a piac is közös nevező. És ebben a pillanatban, amikor a kínai koronavírus az egész világot fenyegeti, nem tudom megállni, hogy eszembe ne jusson néha a Cinder baljós hangulata; eszembe sem jutott volna, hogy egy éven belül valami hasonlót (habár, hálistennek sokkal kevésbé fenyegetőt) mi is megtapasztalunk a saját bőrünkön, kiváltképp a járvány okozta pánikot.

A Levana, és unokahúga, Selene legendája is építette a könyv sejtelmes hangulatát. Reméltem, hogy róluk is többet tudok majd meg, még azt sem bántam volna, ha további legendák lettek volna. Milyen nagy kár, hogy a könyv aligha róluk szól...

Ez nem az a fajta YA, amit annyira szeretek, hiába komolyak a körülmények, ha a szereplők tojnak a küszöbön álló háborúra, a lakosságot tizedelő járványra, és az a legnagyobb gondjuk, hogy elmenjenek-e a bálba, vagy sem. (Egyébként is, miért olyan fontos megtartani ezt a bálat?) Kai hercegnek kisebb gondja is nagyobb lehetett volna annál, hogy Cinder mellette lépked-e a vörös szőnyegen, amikor az apja éppen meghal, az emberiség romokban, és a naprendszer legfenyegetőbb boszorkája feni rá a fogát. Ugyanígy, Cindert hogyan foglalkoztathatta az, hogy jajj, csak az ifjú császár meg ne tudja, hogy fémből van a teste nagyrésze, holott mindenkit elveszített, aki egy kicsit is szerette őt.

"– Ugyan már! Nem vihetlek el abba a „B” betűsbe, nem vihetlek el ebédelni. Nagyon úgy fest, hogy csak akkor fogunk találkozni, ha valamelyik androidomban zárlatos lesz a processzor.
– Akár hiszed, akár nem, én már nagyjából megbékéltem ezzel a ténnyel."

Ez az egész bálosdi bohóckodás szerintem elrontotta a gondosan felépített háttértörténetet. Persze, értem én, hogy kellett bele a bál, hiszen anélkül ez nem is lehetne egy Hamupipőke-retelling, de akkor meg kár volt bele a pestis, ha úgysem igazán veszik komolyan a szereplők. Ebben a történetben hatalmas potenciál van/volt/lett volna, és pont ezért volt is egyfajta elvárásom vele szemben, amit sajnos ez, az első kötet sajnos nem ugrott meg. Mellesleg él bennem a gyanú, hogy a fordítás nem vált éppen a kötet javára. Valahogy a könyv nyelvezete egyszerre erőltetett és infantilis, de azt nem tudom, az eredeti szöveg is ezt a hatást kelti-e. Ettől függetlenül mindenképp adok esélyt a folytatásainak is - a külföldi rajongótábor létezése nem lehet véletlen. Plusz, a molyos értékelések is eléggé biztatóak a folytatást illetően. Tessék, mire a bejegyzés végére érek, már meg is győztem magam arról, hogy ideje megrendelnem a Scarletet.

(és fél)

A sorozat részei

1. Cinder

2. Scarlet

3. Cress

4. Winter

Richelle Mead: A halál csókja

Sorozat: Vámpírakadémia 3.
Oldalak száma: 322 oldal
Megjelenés éve: 2010
Eredeti megjelenés: 2008
Fordította: Farkas Veronika
Kiadó: Agave
Eredeti cím: Shadow Kiss
Besorolás: YA, fantasy, romantikus
Goodreads átlag: 4,36
Moly.hu átlag: 93%

Fülszöveg:

Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vladimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2017. december 9-14.

2014 márciusában olvastam a Vámpírakadémiát, a második részt (Dermesztő ölelés) pedig másfél évvel később, 2015 novemberében. Csak most, két újabb év elteltével vettem kezembe a harmadik kötetet.

Véleményem

Rose és a többiek kiszabadultak Spokane-ből, de nem sokat kellett várni az újabb csapásra. A végzős testőrtanoncok megkezdik a hathetes terepgyakorlatukat, de Rose-t nem Lissa mellé osztották be. Rose meggyőződése, hogy remekül fog menni neki a testőrködés, de a terepgyakorlaton, épp egy szimulált támadás közben szellemet lát. Rose megmagyarázhatatlanul ingerültté válik, a furcsa látomásai is sűrűsödnek, míg végül már azt hiszi, kezd megőrülni. Ráadásul valaki vagy valami morákat bántalmaz az akadémia területén, de az áldozatok nem hajlandóak beszélni arról, hogyan sérültek meg.

Rose Hathaway

Mivel vállalhatatlanul sok idő telt el azóta, hogy elolvastam a második kötetet, sikerült szinte teljesen elfeledkeznem a cselekményről. Nagyon reméltem, hogy ez nem fog problémát okozni. Két fajta folytatás van: az egyik ott veszi fel a történet fonalát, ahol az előző rész véget ért, és egyszerűen továbbmeséli; a másik pedig visszautal az előzményekre, hogy az is megértse, aki esetleg már nem emlékszik rá. Szerencsémre Richelle Mead az utóbbit választotta.

Na szóval, azt akartam ebből kihozni, hogy bár nem emlékszem teljesen a második részre, de az rémlik, hogy végig pörgős volt, letehetetlen. Ezt vártam A halál csókjától is (könnyű hozzászokni a jóhoz!), de sajnos nem kaptam meg. Imádtam olvasni, nagyon szeretem a sorozatot, de igazi izgalmat csak a könyv végén éltem át. Kapunk ugyanis egy jó pár pofont az arcba: lesz csatajelenet, mentőakció, és valami olyan történés, amitől legszívesebben felgyújtanék valakit, annyira ideges lettem. Utóbbi csak azért nem lepett meg, mert még évekkel ezelőtt lespoilereződött előttem (sajnos vagy nem sajnos; így legalább nem követtem el hirtelen felindulásból harakirit).

Dmitrij Belikov

Ez a kötet ugyan lassabb lefolyású volt, mint az előző, de nem unalmasabb. A Rose által látott szellem jó rejtély-alapanyag volt, végig foglalkoztatott, hogy vajon igazi-e, vagy csak a képzelete játszott a dampyrral. Egy percig sem hittem, hogy Rose megőrült volna, meggyőződésem volt, hogy a szellem igazi (elvégre egy olyan univerzumban, ahol mindenféle vámpírok léteznek, egy szellem nem feltétlenül a fantázia szüleménye).

A könyv olvasásakor több sürgős olvasnivalóm is volt (két recenzió, meg a TVK-s elmaradások), de A halál csókját előrébb hoztam, két okból. Egyrészt nagyon vágytam már vissza a Vámpírakadémiára, másrészt az utóbbi időben olyan csapnivaló romantikus szálakhoz volt szerencsém, hogy inkább újra akartam élni Rose és Dmitrij létező, ám nagyon is tiltott szerelmét.

Richelle Mead most sem túlozta el a nyáladzást, nagyon keveset kapunk a párosból, de amikor végre mégis kettesbe kerülnek, az olyan nagyon jó! Szeretem, hogy Rose és Dmitrij is komolyan veszi a hivatását, és hogy így szeretik egymást, mikor minden ellenük szól: a korkülönbség, a tanár-diák kapcsolat, és az, hogy mindketten Lissa testőrei lesznek. És ha ez még nem lenne elég... nos, az utolsó fejezet egy karó lesz az olvasó szívébe.

A főbb mellékszereplők, Lissa, Christian és Adrian most egy kicsit a háttérbe szorultak. Lissa és Adrian szinte semmit nem adtak most a könyvhöz, és Lissa meg is utáltatta magát velem az utolsó fejezetben. Christiannek legalább volt egy nagyobb jelenete, és sokat nőtt a szememben (meg, gondolom, mindenki máséban is). Őt eddig is kedveltem, de már nem érzem azt, hogy Lissához való lenne. Mondjuk jelen pillanatban azt mondom, Lissa nem érdemli meg egyik srácot sem.

Ezt a részt csak hangyabokányit szerettem kevésbé, mint az előző kötetet, de így is jár neki az öt pont. A sorozat továbbra is az egyik kedvenc, és jelen bejegyzés közzététele igen erősen arra sarkall, hogy a Vámpírakadémia 4. részét válasszam következő olvasmányomnak.

A sorozat részei

1. Vámpírakadémia | értékelésem

2. Dermesztő ölelés | értékelésem

3. A halál csókja

4. Véreskü

5. Örök kötelék

6. A végső áldozat

Kasie West: Szívességből szerelem

Sorozat: -
Oldalak száma: 304 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2015
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Kiadó: Menő Könyvek
Eredeti cím: The Fill-In Boyfriend
Besorolás: YA, romantikus
Goodreads átlag: 3,92
Moly.hu átlag: 88%

Fülszöveg:

Giával az iskolai bál kezdete előtt fél órával szakít a pasija, ezért kétségbeesésében vakmerő lépésre szánja el magát. Arra kér egy vadidegen srácot, játssza el egy estére, hogy járnak. A terv egyszerű: két óra, pár kegyes hazugság a barátnőknek. A baj csak az, hogy Gia nem tudja kiverni a fejéből a helyes ismeretlent. Aztán az élet úgy hozza, hogy viszonozhatja a szívességet … Tényleg egyre fontosabbak lesznek egymásnak, vagy kamu az egész? Alapulhat-e bármi is hazugságon? Mit gondolnak majd a barátnői, ha kiderül az igazság? Tényleg ennyire számít, hogy ki mit gondol?

Kasie West szellemes és csodálatosan romantikus regényének főhőse egy hirtelen ötlet miatt óriási galibába keveredik, és az élete fenekestül felfordul. Vajon sikerül újra megtalálnia a szerelmet, és azzal együtt önmagát is?

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2018. szeptember 22. → szeptember 30.

A borító egy nyári hangulatú szerelmi történetet sejtetett, ez alapján tettem várólistára. A "Te választod ki, hogy mit olvassak"-kihívásra (TVK) választották nekem még 2018 szeptemberében.

Véleményem

Gia egy felszínes gimnazista liba, aki ugyanilyen kétbites libákat gyűjtött barátnőkként maga köré. Gia a falkavezér, de kezd rezegni a léc a hatalma alatt. Azzal próbálja megtartani a pozícióját, hogy összeszedett egy egyetemista srácot, akit most végre bemutathat a "barátnőinek", ezzel bizonyítva, hogy még mindig ő a numero uno a csapatban. Csak hogy a srác, Brian nem teljesen analfabéta, és ráérez, hogy Giának ő nem több egy jóképű trófeánál; a döntő pillanatban, a bál estéjén úgy dönt, ebből ő nem kér.

Gia teljesen összeroskad... nincs már egyetemista pasija, már nem felsőbbrendű, mi több... a lányok talán el sem fogják hinni, hogy valaha is jártak, ami aztán végleg alá fogja ásni az uralkodását. És ekkor bukkant fel a rejtélyes idegen, aki megsajnálta a zokogó lányt. Gia ki is használta az adódó alkalmat, és rábeszélte a fiút, hogy játssza el Brian szerepét a többiek előtt. A srác végül beleegyezik, csak egy estéről van szó; Gia ezzel megkezdi hosszú hazugságsorozatát a barátnői előtt, akik kétkednek ugyan, de - egyelőre - hisznek neki.

"Gyakran vadidegenektől várjuk a visszaigazolást. Nem számít, ki lájkol. Csak az, hogy hányan."

Az élet ezután megy tovább, amíg egy különc lány, Reb fel nem keresi Giát. Ő az ál-Brian húga, aki pontosan tudja Giáról, hogy milyen ember. Most mégis a segítségét kéri: játssza el most ő a bátyja barátnőjének szerepét, és menjenek el együtt a fiú volt barátnőjének a bulijára. Gia rábólint; azóta sem tudta kiverni a fejéből a fiút.

A hazugságháló tovább terebélyesedik, eközben Gia és ál-Brian (valójában Hayden) egyre közelebb kerülnek egymáshoz; legalább a vonzalmat nem kell megjátszaniuk. Gia egyre távolodik a barátnőitől, inkább Rebbel és Haydennel tölti az idejét, és lassan rájön, hogy milyen felszínes is volt idáig.

A Szívességből szerelem egy kedves, többnyire ártatlan, egyszer olvasós történet. Nem az a fajta könyv, ami mély nyomot hagy az emberben, hanem amit elolvasol, közben kikapcsolódsz, aztán szépen elfelejted. Ez az oka annak, hogy egy évvel a befejezése után nagyon keresnem kell a szavakat, hogy mit is írhatnék róla.

Nem szokásom könyvet félbehagyni; végigolvasom, ha gyötrődök is vele (volt egy pár kivétel, főleg a végzős kötelezők, de az más tészta). Na, ezzel kínlódtam is az első fejezetben. Nem azért, mert rossz volt; sőt, vitt előre a történet, de a főszereplőt nagyon nem kedveltem (= kedvem támadt megigazítani a frizuráját). Az, ahogy bárkit kihasznál, csak hogy minden tökéletesen úgy menjen, ahogy ő kitalálta, és hogy nem lehet neki nemet mondani, mert egyszerűen nem képes elfogadni... az ilyen ember kihoz a sodromból. Nem is értem, hogy tudta őt megszeretni Hayden, aki Giával szemben egy tündéri srác, okos, intelligens, humoros és tehetséges. Miatta, és a húga, Reb miatt volt érdemes elolvasni ezt a könyvet.

"Hát ilyen érzés közel engedni valakit – döbbentem rá. Igazán megismerni, és hagyni, hogy ő is megismerjen. Azt akartam, hogy soha senkinek ne legyen többé ekkora hatalma az érzéseim felett. Biztonságosabb, ha mindent megtartok magamnak, ha nem hagyom elmélyülni az érzéseimet. Úgy mindig jobb a vége."

Én egész végig azt vártam, mikor szakad már Gia nyakába az a sok széklet, amit ő maga kavart. Voltak necces pillanatok, amikor leomolhatott volna a hazugságtorony, de valahogy mindig megúszta. A karmában nem hiszek, az csak a mesékben van, mint pl. ez a történet: Gia is megkapta a büntetését, csak nem onnan, ahonnan várta. Kár, hogy addigra már jó úton járt a változás felé. A drámakirálynőből egy egész rendes fiatal lány lett a végére.

Gia "lehengerlő" személyisége ellenére a könyv olvastatja magát, és nagyon kellemes nyári hangulata van. Általában azt szeretem, ha az olvasmányaim egy külön világba visznek el (pl. fantasy, sci-fi, disztópia), de alkalmanként jól tud esni egy egyszerű romantikus történet is. Utóbbi kategóriában pedig nem is volt olyan rossz a Szívességből szerelem.

Amie Kaufman - Jay Kristoff: Illuminae

Sorozat: Illuminae-fájlok 1.
Oldalak száma: 602 oldal
Megjelenés éve: 2015
Besorolás: YA, sci-fi, romantikus
Goodreads átlag: 4,31
Moly.hu átlag: ? (még nem jelent meg itthon)

Fülszöveg:

Kady reggel még azt gondolta, a legsúlyosabb dolog, ami aznap vár rá, az Ezrával való szakítás lesz. Délután bombázni kezdték a bolygóját.

2575-öt írunk. Két rivalizáló óriásvállalat háborúba keveredik egy az ismert űr legszélső határán lévő, apró és jelentéktelen bolygó birtoklásáért. Most, hogy rakétákkal lövik őket, Kady és Ezra – akik már beszélő viszonyban sincsenek egymással – kénytelen együtt menekülni a bolygóról, nyomukban egy ellenséges csatahajóval.

De ez csak a kezdet. Járvány tör ki a menekülők közt, a vírus mutálódik, az eredmény rettenetes; lehet, hogy a vezérhajó mesterséges intelligenciája a legádázabb ellenségük; a vezetőik titkolóznak, visszatartják az információkat. Mikor Kady feltöri az információs hálózatot, hogy megtudja az igazat, világossá válik számára, hogy az egyetlen ember, aki segíthet neki, nem más, mint az ex-pasija, holott megesküdött rá, hogy nem beszél vele többet.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2019. március 15. -- április 16.

Elég volt egyetlen pillantást vetnem a borítóra ahhoz, hogy tudjam, ezt a könyvet el kell olvasnom. Figyelni kezdtem, sorra jöttek a jobbnál jobb méltatások, és az adta meg a végső löketet, hogy tudtam: magyarul is megjelenik. Valahogy tavaly ilyenkor kellett volna megjelennie, hónapokig vártam, hogy mikor lehet végre előrendelni, de a kiadó csak húzta... hónapról hónapra, évszakról évszakra tolták, nekem pedig elegem lett ebből. Megrendeltem angolul. 

Véleményem

"The man dies in all who keep silent in the face of tyranny."

Kady és Ezra éppen azelőtt szakítottak, hogy a bolygójukat, a Kerenza IV kisbolygót leigázta a Bei-Tech szupervállalat. A kisbolygón illegális hermium-kitermelést végzett egy konkurens cég, a WUC, és amikor a Bei-Tech tudomást szerzett erről, a bosszúnak a legszélsőségesebb módszerét választották. Alig néhány ezer embernek sikerült megmenekülnie; őket az Alexander-78V (a United Terran Authority csatahajója, ők siettek a Kerenza segítségére), és a WUC hajói, a Copernicus és a Hypatia szállásolta el. A csatában több hajó is súlyosan megsérült illetve megsemmisült, a Bei-Tech hajói közül csak a Lincoln maradt üzemképes. Mindkét oldalon megsérült a féregjárat-generátor: az Alexander-Hypatia-Copernicus-hármas nem tud elmenekülni, a legközelebbi űrállomásig hónapokat kell utazniuk. És ezt azt is jelenti, hogy a Lincolnnak hónapjai vannak arra, hogy minden szemtanút megsemmisítsen.

Kady a Hypatiára került, Ezra pedig az Alexanderre. Tudnának egymással kommunikálni, de a kezdeti időkben nem teszik; valaha szerették egymást, de ennek a kapcsolatnak véget vetettek, amikor kiderült számukra, hogy nincs közös jövőjük. Ám a Kerenza elleni támadás után abban sem lehetnek biztosak, hogy akármilyen jövő várhat rájuk, legyen az közös vagy nem. Ezra katonának áll, Kady kivonja magát a szervezett munka alól. Ő a számítógépekhez és a hackerkedéshez ért, és ezt a tudását fogja használni a Hypátián, hogy kiderítse, mi ez az egész háború, és mit titkol a vezetés.

És ha nem lenne így is elég baj: a Copernicuson egy titokzatos járvány tör ki, amiért valószínűleg ugyancsak a Bei-Tech okolható. A vírus nem lenne halálos, de mutálódott: olyasmivé vált, ami a halálosnál is rosszabb. Az Alexandert irányító mesterséges intelligencia, AIDAN pedig olyan sérüléseket szenvedett a csatában, hogy a gondolkodása megváltozott, és istennek képzeli magát: megsemmisíttet egy egész hajót, amin civil túlélők utaznak. Néhány fertőzött még így is utat talál az Alexanderre, ahol instant karanténba zárják őket. A helyzet hajmeresztő ütemben romlik, és a vezetés ennek ellenére csak hárít és titkolózik. Kady lesz az, aki feltöri a rendszerüket, és ezzel cselekvésre készteti őket. Akármennyire halvány is a remény, hogy elérik a Heimdall állomást, meg kell próbálniuk, különben a Bei-Tech megússza egy egész bolygó kiirtását.

Az egyik oka annak, hogy különlegesen szerettem volna elolvasni a könyvet, az az egyedi formátuma volt. Ugyanis ez a könyv nem a szokásos regény-formában íródott. Tulajdonképpen egy fájlgyűjteményről beszélünk, amit egy titokzatos szervezet, az Illuminae Csoport gyűjtött össze a Bei-Tech vezérigazgatója számára. Interjúk, lehallgatott beszélgetések, titkos email-váltások, kamera-felvételek (leírása), dokumentumok, tervrajzok, fájl-töredékek, jelentések és blogbejegyzések teszik ki a könyvet. Iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy hogyan lehet ilyenekből összerakni egy kerek egész sztorit. Na de nemhogy "kerek egész" lett a történet, hanem hihetetlenül sokrétegű, összetett. Soha nem olvastam még ehhez foghatót.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kingdom Of Books (@_kingdom_of_books__) által megosztott bejegyzés, Júl 2., 2019, időpont: 7:27 (PDT időzóna szerint)

A fenti, igen rövid és felszínes cselekményleírásom szerintem sejteti, mennyire izgalmas, pörgős a sztori. Maga a könyv egy egész évet ölel fel, de a kb. második fele alig néhány napot mesél el. Mindig történik valami, ami totál kilátástalanná teszi a helyzetet, amiből csaknem lehetetlen menekülni, de mindig adódik egy lehetőség, ami hozzáad egy-két órát az utolsó túlélők idejéhez. Mert hogy nagyon kevesen lesznek, akik ezt túlélik, az biztos. Ráadásul azok közül, akik túlélik a Lincoln hadjáratát, azok közül sem mindenki lesz ugyanaz az ember, aki egykor elhagyta a Kerenzát.

Három karakterről beszélhetünk, akiknek igazán fontos szerep jutott. Kettő közülük nyilvánvalóan Kady és Ezra. Eleinte nem kedveltem őket túlságosan, de a fennálló háborús helyzet a legjobbat hozta elő belőlük, és igazi hősökké váltak. Már-már emberfeletti az, amit véghezvittek, és itt inkább Kadyről beszélek; senki nem lehet ennyire zseniális, erős és bátor és okos és magabiztos, gyönyörű,  kitartó, egyszóval minden téren tökéletes. (Ez volna az egyetlen hiba, amit el tudok mondani a könyvvel kapcsolatban!) A harmadik "személy", akiről szót kell ejtenem, az AIDAN, az Alexander MI-je. És igen, azért tettem a személyt idézőjelek közé, mert AIDAN öntudatra ébredt, ő már nem egy gép; egyszerre bonyolult és egyszerű, egyszerre védelmező és gyilkos. Nehéz eldönteni, hogy ő-e a történet egyik főgonosza, vagy pedig a hőse. AIDAN karaktere nagyon el lett találva, az egyszer biztos.

"ByteMe: I don’t know how you can say that, but I don’t care. I just want it to be true. you’re all i have, but it will be okay if I still have you.
Mason, E, LT 2nd: you have me
Mason, E, LT 2nd: until the last star in the galaxy dies
Mason, E, LT 2nd: you have me"

Ugyan az Illuminae egy trilógia első része, egyelőre mégis lezárták Kady és Ezra történetszálát. A második kötetben két új főszereplőt kapunk, és a helyszín a Heimdall Jump Station lesz. Ha jól gondolom, a harmadik rész pedig mind a négyükről fog szólni, de nem nagyon mertem utánanézni, nehogy valami fontos dolgot lelőjek magam elől. Ahogy az első könyvvel végeztem, megvártam a következő bookdepo kuponom, és meg is rendeltem a folytatásokat. Annyira gyönyörűek együtt! Izgatottan várom a pillanatot, amikor végre sorra kerülnek.

"If it is the definition of insanity to repeat the same process and expect a different outcome, most of humanity must be insane."

+1 easter egg: az értékelésemhez szorosan nem tartozik, de a szerzőpáros elrejtett néhány "húsvéti tojást" a könyvben. Ismert írók és írónők nevét szőtték bele a történetbe, így találkoztam benne pl. Marie Lu-val, Joe Abercrombie-val az áldozatok névjegyzékében, Laini Taylor egy fertőzött volt, stb. Aki figyelmesen olvassa, ennél jóval több ismerős névvel találkozhat.

A sorozat részei

1. Illuminae

2. Gemina

3. Obsidio

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

anna (@thebookundercover) által megosztott bejegyzés, Máj 1., 2019, időpont: 10:23 (PDT időzóna szerint)

Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin - Szárnyak és pusztulás udvara

Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 3.
Oldalak száma: 800 oldal
Megjelenés éve: 2019
Eredeti megjelenés: 2017
Fordította: Hetesy Szilvia
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Zafír pöttyös
Eredeti cím: A Court of Wings and Ruin
Besorolás: New Adult, fantasy, romantikus
Goodreads átlag: 4,5
Moly.hu átlag: 93%

Fülszöveg:
A festményem hazugság volt.
Még nem álltam készen.

Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát. 

A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia. 

A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2019. január 25. -- február 18.

A sorozat első része (Tüskék és rózsák udvara, azaz ACOTAR) azért volt nagyon különleges élmény, mert elkezdtem olvasni, és aznap éjszaka bevonultam a kórházba szülni. A második rész (Köd és harag udvara, továbbiakban ACOMAF) a 2018-as évem legjobb könyve volt. Mind a kettő a kedvencem lett, nagyon szerettem őket, így sose volt kérdéses, hogy amint lehetőségem adódik, megrendelem és elolvasom a befejező kötetet is.

Véleményem

Figyelem! A bejegyzés spoileres lesz, mindhárom eddig megjelent kötetre vonatkozóan!

Szóval, mi is történt idáig: Feyre Archeron emberlány, aki megölt egy farkasbőrbe bújt tündért. Prythianben hét tündérudvar működik: az Éjszaka, a Nappal, a Hajnal, a Tél, a Nyár, az Ősz, és a Tavasz udvara. A tündér, akit Feyre levadászott, a Tavasz udvarához tartozott, és annak főura, Tamlin eljött Feyre-ért. Tamlin magával vitte a lányt az örök tavasz földjére, amelynek lakóit elátkozták: mindnyájan álarcot viselnek, amit nem vehetnek le. Feyre eleinte rabnak érzi magát, hiszen az ellenségei, a tündérek között van, nem mehet haza a családjához, de egy idő után kezdi magával ragadni ez a varázslatos, ám nem kevésbé veszélyes világ. Tamlinnel egymásba szeretnek, de Feyre nem tudja kimondani érzelmeit, pedig csak ennyi kéne ahhoz, hogy az átok megtörjön. Amikor később erről tudomást szerez a lány, azonnal visszaindul szerelméhez, de Tamlin már Hegyalján van, Amarantha fogságában. Amarantha megadja az esélyt Feyre-nek, hogy kiszabadítsa Tamlint, de olyan próbáknak teszi ki, amit egy ember képtelen túlélni. Feyre alkut köt az Éjszaka udvarának főurával, Rhysanddel, aki valamiért hajlandó segíteni neki, persze, nem ingyen. Azt kéri cserébe, hogy a lány rendszeresen töltsön némi időt az udvarában, ha megszabadultak Hegyaljáról. Feyre végül megtöri az átkot, és megváltja Tamlin és a többi tündér szabadságát, de ezért az életét kellett adnia. A hét főúr meghálálja neki, mindannyian átadnak magukból egy darabot, s ezzel Feyre nem csak feltámad, de maga is tündérré válik, mi több, mind a hét főúr mágiájából birtokol valamit.

Feyre visszatér a Tavasz udvarába, ahol aztán szervezgetik az esküvőjüket Tamlinnel, de a lány nem tud szabadulni a rossz emlékektől és a depressziótól, amit a Hegyalján történtek okoztak. Tamlin pedig csak ront a helyzeten azzal, hogy Feyre-t állandó ellenőrzés alatt tartja, és bezárja őt, amikor csak tudja. Amikor pedig az esküvője napján Feyre nem bírja tovább, Rhys eljön érte, és elviszi őt az Éjszaka udvarába. Feyre megismeri a főúrnak egy egészen más oldalát, ösdzebarátkozik a főúr belső körének tagjaival (Amren, Mor, Cassian és Azriel), és lassacskán elmúlik a depressziója,  visszatér az életkedve, mi több, Rhys mellett boldog lesz. Csakhogy Tamlin nagyon messzire képes elmenni azért, hogy visszaszerezze a menyasszonyát; alkut köt Hybern királyával, akinek az a célja, hogy megsemmisítse azt a falat, amely a tündéreket és az embereket elválasztja egymástól, s az embereket újra rabszolgasorba taszíthassa. Tamlin beavatkozásának az lesz a vége, hogy Feyre mindkét nővére, Nesta és Elain is azzá válik, amitől egész életükben rettegtek: tündérré. Feyre pedig visszatér Tamlinnel a Tavasz udvarába, de csak azért, hogy személyesen állhasson bosszút, és belülről aknázhassa alá Tamlin udvarát.

"Az is lehet, hogy feladatom végeztével a kastélyt is porig fogom égetni. A rózsákkal fogom kezdeni."

És most a harmadik kötet: Feyre tönkreteszi Tamlint minden szinten, ahogy csak tudja, elveszi tőle a katonáit, ártalmatlanná teszi a főpapnőjét, Ianthét, aláássa a becsületét, és amikor távozik a Tavasz udvarából, még Tamlin legjobb barátját, Lucient is magával viszi. Feyre ezután az Éjszaka udvarába megy, ahol el is kezdenek szervezkedni a Hybern elleni háborúra, de ennek az első lépcsője az, hogy megnyerjék maguknak a főurakat. Egy találkozót hívnak össze, amire mind a hét főúr hivatalos, és nem mennek könnyen a dolgok, de a hétből öten szövetségre tudnak lépni. Ám az első lépést Hybern királya teszi meg, ami felkészületlenül éri Prythiant. Megkezdődik a háború.

Háát, háát…. egyik kedvenc sorozatomról van szó, az elvárásaim is az egekben voltak, de úgy érzem, ez a kötet nem hozta az előző kettő színvonalát. Az eleje még nagyon tetszett, Tamlint még sajnáltam is, úgy elbánt vele Feyre. Aztán ahogy Feyre visszatér az Éjszaka Udvarába, úgy vált laposabbá a történet. Érdemi történés a könyv feléig nem volt semmi, csak szexjelenetek dögivel, meg találgatások arról, mi valójában Amren és milyen elképesztően húdehűha halálos, de mit csinált ő? Próbálta megfejteni a Lélegzetek könyvét, és nem jutott semmire. Ugyanez Nestával, találgatják, mi lett belőle, áradoznak róla, csodálják, milyen erős és halálos, én meg várom, na, vajon milyen nagyhatalmú lény lett ő, milyen nagy dolgot fog véghez vinni: hát a nagy büdös semmit. Az egész könyv során csak durcáskodik, mint egy sértődött óvodás. Hybern királya ellen kiáll ugyan, de az egész nevetségesen béna, még a halálos szúrást is Elain viszi be. Hatalmas csalódás volt nekem Nesta is, Amren is, de még Mor is (azért, ahogy Azriellel bánik). Tamlin úgyszintén, de őróla később.

A könyv első fele ugyebár arról szól, hogy sikerül-e végül összehozni a főurak találkozóját. Na, hát ez a találkozó megér pár gondolatot. Addig nagyon tetszett, hogy belátást nyerhettünk a Hajnal Udvarába, és a főurakról is szívesen olvastam. Nem emlékeztem már rájuk az első kötetből, nekem ez most olyan volt, mintha először találkoztam volna velük. A nagy kérdés az volt, hogy Tamlin megjelenik-e; bár ne jött volna! Amit a találkozón leművelt, az mindennek a legalja volt; felváltva sértegetett, fenyegetőzött és sajnáltatta magát. Az első részben még nagyon szerettem, de SJM közellenséget csinált belőle. Rhysand lett a tökéletes, az álompasi, hatalmas rajongótábora van, és SJM mindent megtett azért, hogy ennek a rajongótábornak a kívánságait teljesítse: erre kellett az a rengeteg szexjelenet, ami amúgy a történetet semmivel nem vitte előrébb, és ezért volt Tamlin ekkora kőbunkó, hogy vérben forgó szemmel gyűlölködhessünk, és a halálát kívánjuk. Nekem ez annyira nem jött be, SJM-et jobbnak tartottam annál, hogy ilyen egysíkúra írja a karaktereit. (Oké, később Tamlin is visszakap az "emberségéből" egy keveset, de ez a kritikán aluli kifakadás a találkozón egyáltalán nem illett a karakteréhez, legalábbis szerintem.)

"– Megérdemeljük a boldogságot – mondta. Ezt én mondtam neki egyszer, a városi házunk tetején, amikor Velarist megtámadták. – És minden lehetséges eszközzel harcolni fogok ezért a jövőért.

– Együtt fogunk harcolni – mondtam rekedten. – Nemcsak te egyedül, hanem együtt, mi ketten."

A könyv második felében aztán végre beindulnak az események, elkezdődik a nyílt háború Prythian és Hybern között, de ezzel kapcsolatban is vegyesek az érzelmeim. Amit kifejtett SJM, az rendben volt, de nagyon sok mindenbe belekezdett, elmondta a legendákat, aztán amikor a kifejtésre került volna sor, elintézte két mondatban. Pl. mennyit beszélt a legendás Miryamról, valami epic jelenetet vártam volna, amivel végre berobbannak a cselekménybe, erre "bocs, a védővarázslatunk túl jól működött, azért nem láttatok", megjelennek, összemosolyognak, aztán hazamennek. Vagy a nagy leleplezést, hogy Lucien és Helion kapcsolatáról... ezzel sem kezdtek semmit, pedig mennyi mindent megváltoztatna! Azt sem értem, miért kellett erőltetni az Elain-Lucien párost, amikor nyilvánvalóan nem egymáshoz vonzódnak. Ja, Lucien elment egy titkos küldetésre, aztán a háború végére ő is befutott, de hogy addig mi történt, az rejtély. Az emberkirálynőkkel amúgy mi a helyzet? És amiről még sokkal-sokkal többet szerettem volna olvasni, azok az öreg istenek (old gods?). Tőlük is valami epikus jelenetet vártam, erre Hybern királyának egyetlen csettintésébe kerül eltörölni őket a föld felszínéről (Thanos feeling). És mégis a kis, drága, ártalmatlan Elain döfi le a királyt, a leghatalmasabb varázshasználót, akinek minden teremtmény féli a nevét. Röhögnöm kell.

Minden idők legnagyobb tündérháborúja zajlott itt, nagyjából halálos áldozatok nélkül. A főbb szereplők mind életben maradnak, micsoda szerencse! Vajon azért, mert SJM annyira megszerette a karaktereit, hogy nem volt szíve megölni egyiküket sem, vagy azért, mert nem merte a rajongói haragját kockáztatni? Akárhogy is, én amondó vagyok, hogy ez nem is volt igazi háború. (Csak egyetlen ellenpéldát hoznék fel: a roxforti csatát. Mennyien meghaltak a jók közül, a szívünk szakadt bele, mégis, ez adta meg a történtek súlyát.)

"Rhys odalépett hozzám, és megfogta a kezem.

A Győzedelmes Éjszaka és az Örök Csillag.

Ő a lágy, egyben ijesztő sötétség, én a tiszta fény, ami az ő árnyékai miatt csillog."

A fordítás mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Tudom, hogy nagyon hosszú a könyv, és sietni is kellett vele, de elég indok ez arra, hogy egy ilyen minőségű munkát adjunk ki a kezünk közül? Oda nem illő szavak, gyengén összerakott mondatok tömkelege... Néhol azt sem értettem, mi van. Állítólag egész mondatok maradtak ki a fordításból, ami ráadásul fontos lett volna. (Sárkány? Ez csak a neve, vagy tényleg sárkány? Merthogy ő az egyetlen, akinek a neve magyarítva lett, már ha a Csontfaragó és a Takács beszédes nevét nem vesszük számításba. Másik kérdés: "daemati" vagy "deamati"? Mert egyszer így írják, máskor amúgy.) Már csak azért is merem ezt így leírni, mert a könyv megjelenése előtt azzal kampányolt a kiadó, hogy szeretnék még egyszer átnézni a fordítást, hogy biztosan egy kiváló minőségű szöveget kaphassunk a plusz egy hónap várakozásért cserébe. Nos, nem sikerült.

Négy pontnál kevesebbet képtelen vagyok adni a könyvnek, mert még így is előkelő helyen áll az olvasmányaim között, de önmagát bőven alulmúlta. Sajnálom nagyon. Ettől függetlenül minden további kötetet el fogok olvasni, mert ezt, a SJM által megteremtett tündéruniverzumot csak imádni tudom.

A sorozat részei

1. A Court of Thorns and Roses - Tüskék és rózsák udvara

2. A Court of Mists and Fury - Köd és harag udvara

3. A Court of  Wings and Ruin - Szárnyak és pusztulás udvara

3,1. A Court of Frost and Starlight