2014. március 14., péntek

Veronica Roth: A beavatott

(Divergent 1.)


EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid.
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet.
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges.
EGYETLEN DÖNTÉS,

AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL


Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára.
Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek.
Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralévő részét.
Beatrice ingadozik aközött, hogy családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.
Beatrice és családja nagyon szerény körülmények között él, mint az Önfeláldozók csoportjának tagjai általában. Ugyanúgy viselik a frizurájukat, szürke ruhákat hordanak, és feltűnés nélkül élik életüket. Most viszont elérkezett az a pont a lány és bátyja, Caleb életében, amikor változtathatnak ezen – tizenhat évesek, és a vizsga után dönthetnek, melyik csoporthoz szeretnének tartozni.

Caleb ugyan született Önfeláldozó, de Beatrice nem tartja annak önmagát: mindig csodálat tölti el, amikor a Bátrakat figyeli. A vizsga nem mutat ki konkrét eredményt, ami a vizsgáztató szerint veszélyes, és a lelkére köti, hogy nem mondhatja el senkinek – még a családjának sem.

Beatrice továbbra is vívódik, hogyan döntsön: maradjon Önfeláldozó, így a családjával maradhat, vagy kövesse az álmait (amivel csalódást okozna a családjának, és szégyenbe is hozná őket). Egészen a választási ünnepségig vacillál, sőt, addig, míg sorra nem kerül. Végül eldönti, és amikor így tesz, az egész élete a feje tetejére fordul…

… A kiképzés veszélyes és többek számára halálos. Beatrice új életet kezd Tris néven, és minden erejével azon van, hogy a csoportváltó Bátrak közül a legjobbak közt végezze. Minden félelmét le kell győznie, küzdenie az ellenségei és barátai ellen. Szerencsére egyik oktatója, Négyes mindig ott terem, amikor szükség van rá.

Tris sikert sikerre halmoz, ezzel azonban felhívja magára a figyelmet, és nem csak ellenségei, de barátai is féltékennyé válnak. Nehéz lesz így titokban tartani azt, ami a vizsgán kiderült róla, de a lány érzi, hogy ha kiderül, az életével fog fizetni érte. Sejti, hogy Négyes körül sem tiszta minden, de erre csak a fiú adhat választ. És ad is, miután forradalomba keverednek az Önfeláldozók ellen… A kérdés az, hogy ki éli túl, és kinek a kárára…
Nem is tudom, mikor döbbentett így meg utoljára könyv… Sem a borító, sem a fülszöveg alapján nem számítottam ilyen vérfürdőre, inkább csak ilyen Párválasztó-szintű izgalmi faktorra. Azt sem tudtam letenni, teljesen magával ragadott, de akkor mit mondhatnék erről a könyvről? Lassan nem tudom már hova fokozni az értékeléseimet, ha netán jön egy még ennél is jobb könyv.

Azt szeretem a disztópiákban, hogy sokféle alapötlet köré fel lehet építeni. Itt az alapötlet (öt erény-öt csoport) viszont egyáltalán nem tűnik reálisnak. Nem tudom elképzelni, hogy mindenki csak egyet választhat; aki barátságos, az nem lehet művelt? Aki bátor, nem lehet őszinte? Vagyis nyilván lehet, de azt „elfajzottnak” titulálják, és dicséretképpen megszabadítják az élet nyújtotta tehertől.

Éppen ezért én is belegondoltam, melyik csoporthoz tartoznék: Önfeláldozó? – Nem, mert nem mindenkiért vagyok képes lemondani bizonyos dolgokról. Bátor? – Na ne, nincs az a pénz, amiért gyorsan mozgó vonatokra ugrálnék fel (bár a tetkóim és néhány plusz fülbevalóm már megvan hozzá). Akkor talán Művelt? – Az egy dolog, hogy szeretek olvasni, de abban inkább a szórakozást látom, mint a tanulást. Marad a Barátságos és az Őszinte, de ezek a tulajdonságok is személyfüggőek: akiket kedvelek, barátságosan viselkedek velük, akiket nem, azokkal őszintén közölném, hogy szívesebben tudnám őket melegebb éghajlaton.

Aki hozzám hasonlóan imádja a nagy leleplezéseket, az örülhet, mert a végére megtudjuk, mit is jelent pontosan elfajzottnak lenni, és miért veszélyes. Az is kiderül, Négyes miért lett Négyes.

Ha már Négyesnél tartok, ezúton szeretném kifejezni az írónőnek, amiért megteremtette az új abszolút-kedvenc férfi karakteremet! <3 Remélem, a harmadik rész legvégén otthagyja Trist, és engem választ helyette :P (már ha Daemonnel, Rafival vagy Barrons-szel nem jönne össze a dolog) :D
Száz szónak is egy a vége, I-M-Á-D-O-M ezt a könyvet, minden sorát élveztem, és eszeveszetten vágyom egy mozijegyre és a következő két részre. Hmm, a mozijegy hamarosan meg is valósul… :)

2014. március 11., kedd

Jennifer Bosworth – Struck – Villámtól sújtva

Mia Price-nak hívnak, és villámfüggő vagyok.
Azt akarom, hogy a villám megtaláljon.
Úgy kívánom, mint tüdő az oxigént.
Semmitől sem érzed magad élőbbnek egy jó kis villámcsapásnál.

Mia számos villámcsapást túlélt már, de folyamatos vágyával, hogy részesüljön a vihar energiájából, veszélybe sodorja önmagát és a körülötte élőket. Los Angeles azon ritka helyek egyike, ahol biztonságban érezheti magát függőségétől, hiszen csak elvétve csap villám a városra. Ám amikor a várost lerombolja egy földrengés, Mia mennyországa egy csapásra a veszélyek és a káosz aknamezejévé változik.

Mia Price szeretne bízni a titokzatos és vonzó Jeremyben, aki megígéri, hogy vigyáz rá, de attól tart, a fiú nem az, akinek mondja magát. A szenvedély és az energia, ami egymáshoz vonzza őket, a végüket jelentheti. Amikor eljön a végzetes égiháború, Miának mindent kockára kell tennie. Szabadon engedi szörnyű erejét, hogy megmentse a szeretteit, vagy elveszítsen mindent.
A Price család élete fenekestül felfordul, amikor egy földrengés szinte porig rombolja városukat: Mia anyja a romok alatt ragad, és az utolsó pillanatban sikerül őt megmenteni. Életben marad ugyan, de sebek torzítják a testét, és depresszió kínozza. A gyógyszerek sem segítenek rajta, egyetlen örömét a Próféta szavaiban leli.

Miának és öccsének, Parkernek muszáj visszamenniük az iskolába, mert csak így jogosultak az élelmiszersegélyre. Első napjukon Mia megismerkedik a Próféta Követőivel, a Keresőkkel és Jeremy-vel, akik mind egymás ellenségei. A Követők és a Keresők egyaránt meg akarják szerezni Miát maguk közé, de Jeremy óva inti őt tőlük. Azonban amikor a fiú kézen fogja őt, hogy elvigye az ellenséges táborok karmai közül, Miának látomása támad, és elájul.

Mia nem tudja eldönteni, kinek hihet és kiben bízhat, de amikor öccse beáll a Keresők közé, majdnem ő is megtérül. Érzi, hogy valamire fel akarják használni, és nem is téved, de nem tudja, mire. Egyedül a Követők közé nem akart soha csatlakozni, de amikor a Próféta megkaparintja a Mia anyját, nem lesz más választása; olyan helyzetbe keveredik, amire nincs is megoldás, és valakinek az életébe fog kerülni…
Ha úgy egy évvel hamarabb a kezembe kerül a könyv, biztosan a kedvencemmé vált volna. Egyrészt azért, mert április 14-én, azaz a születésnapomon kezdődik a történet. Másrészt pedig azért, mert én is villámfüggő voltam. Na nem úgy, mint Mia, de imádtam nézni a cikázó villámokat, és a mennydörgést hallgatni utána – valahogy megnyugtatott, és biztonságban éreztem magam. (Ez sajnos tavaly augusztusban megváltozott, amikor egy hajnalban akkorát csattant az ég, hogy a szívem is elfelejtett működni: azóta rettegek, amint meglátok egy villanást…) Ezért fogott hát meg Mia Price története, aki megélni is szerette a villámokat, nem csak nézni.

Piros pont jár Jennifer Bosworth-nek azért, hogy mindig csavart egyet a történeten. Semmit sem utálok jobban, mint a kiszámíthatóságot, és sokszor itt is azt éreztem, hogy tudom, mi fog történni. Ilyenkor jött egy-egy csavar, és sikerült fenntartani az érdeklődésemet.

Igazából két dolog zavart a könyvben, az egyik nem fontos, de a másik rontotta az olvasási élményt. A lényegtelenebbik az, hogy elrontották a borítót: a hátulján a bal felső sarokban csak feketeség van az ég helyett; szerintem borzasztó, olyan, mintha le lenne tépve a sarka. (Viszont az elejét imádom!) A másik dolog a tőmondatok tömeges használata, ami engem nagyon irritált. Íme egy ilyen részlet a könyvből: „Reggel volt. Kicsit még korán. Kicsit még szürke. Kopogtattak. Nem rezzentem össze. Nyugodt voltam. Békesség töltött el, kibékültem a világgal. Még soha nem éreztem így magam. Ennyire biztonságban. Ennyire védve.”

Remélem, ez nem veszi el senki kedvét az olvasástól, mert nem ez volt vele a célom! Örülök, hogy elolvashattam, és hogy végig tavasz-életérzés kerített hatalmába. Köszönet a Blogturné Klubnak a nyereménykönyvért és az élményért! :)  „Yeah-yeah-yeah thunderstruck!”

Ajánlom: Borongós, viharos tavaszi délután(ok)ra.
Forrás: http://www.flickr.com/photos/vanou/7427980396/

2014. március 4., kedd

Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása

(Angelfall 1.)

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn, mindenre elszánja magát, hogy visszaszerezze a húgát.

Mindenre. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, félholtan hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány menti meg az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok fészkébe, ahol Penryn mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségei könyörületességére bízni magát, hogy újra a régi lehessen.
Miután az angyalok alászálltak a mennyből, hogy elpusztítsák az emberek világát, Penrynnek még nehezebb dolga akadt. Nem elég, hogy édesanyja őrült, a húga pedig tolószékes, most az életük is tőle függ. Éppen menekülni készülnek a reménytelen városrészből, amikor angyalok harcának lesznek szemtanúi. Öten rontanak egy másik angyalra, és sikerül levágniuk a szárnyát. Penryn segíteni próbál a szárnyatlannak, de ennek eredményeképpen a többi öt elrabolja a húgát, anyja pedig elmenekül – Penryn magára marad az életveszélyben álló angyallal, Rafival.

A lánynak nincs más választása, muszáj életben tartania Rafit, hogy megtudja, hová került a húga. Rafi azonban nem túl készséges, míg meg nem tudja, hogy van remény szárnyainak visszavarrására. A kivallatást egy portyázó banda szakítja félbe, Penrynnek és Rafinak menekülnie kell – együtt.

Útjuk során a Fészekbe rengeteg veszélyt kell túlélniük, és nyugtalanító dolgokat (félig megcsócsált hullákat) látnak. Újra és újra megmentik egymást a cél érdekében, míg aztán mindketten slamasztikába kerülnek: egy angyalellenes katonai-túlélői csoport fogságába esnek. Nincs menekvés, hacsak nem történik valami olyan durva esemény, ami az összes katona figyelmét eltereli.

A szabadulás pillanata előbb-utóbb bekövetkezik, és a Penryn-Rafi páros nem vesztegeti az időt. A Fészekbe való bejutás sem lesz egyszerű feladat, de talán a menekülés még bajosabb: már ha egyáltalán megtalálja Penryn a húgát, és sikerül időben kivinnie. És vajon Rafi visszakapja-e a szárnyait anélkül, hogy megölnék?
Rég olvastam már ennyire izgalmas és eseménydús könyvet, így nem csoda, hogy a kezemhez ragadt. Penryn karaktere már az elején megfogott: érett és belevaló csajszi, akinek az életösztöne figyelemreméltó. Lehet ennek köze a számtalan harcművészeti órának? :) Ráadásul a családjáért is bármit megtenne, többet is, mint ami tőle telik.

A legjobb dolog, ami történhetett vele a húga elrablása után, az Rafi. Utóbbit néhányszor szívesen pofánvágtam arcon ütöttem volna, főleg amikor lenézően viselkedett, és amit a Fészekben mondott Penrynnek (nem spoilerezek, nyugalom). :) Szerencsére több „hűha” pillanata volt, mint idegesítő, így a végére annyira megkedveltem, hogy fel is kerül a könyves álompasijaim listájára (Barrons, Rafi, Maxon, Cortez, hihi).

Hirtelen nem is tudok egy épkézláb mondatot megfogalmazni a könyvről, így kiadom magamból ömlesztve, úgy ahogy felmerül bennem: „Annyira gyönyörű ez a borító!! Minden egyes sorát imádtam, Rafi meg… aahhh… te jó ég, hogy fogom kibírni a következő kötetig? Nem bírom, nem bírom! Mi a jó franc lett Penryn húgával?! Szóval mikor is jön a folytatás? Most akarom. Áááá, ha Rafi itt lenne, én biztos nem félnék az új külsőjétől, és különben is, rejtőzzünk el együtt valahol, távol a mennyei háborútól!”

Eme magasröptű gondolataim után elmondom az egyetlen dolgot, ami zavart: Penryn szemszögéből lehetünk tanúi az eseményeknek, így elvileg csak azt tudhatjuk meg, amit ő is meglát, megtud. Ennek ellenére leírja, mit látott, hallott és érzett akkor, amikor a méregtől lebénult. Még jó, hogy nem mesélt a körülötte zajló eseményekről aközben is, miközben eszméletlenül feküdt…

Összvélemény: Amit a leginkább szeretek egy könyvben (sokkoló képek, meglepő fordulatok, jó pasi) ebben mind szerepelt. Új kedvencet avattam, de most leginkább nem szeretnék beszélni róla, mert fizikailag is érzem a sóvárgást, amit a még meg nem jelent második rész okoz… :(

A következő rész tartalmából (saját fordítás):

FIGYELEM, SPOILER!! HA EL AKAROD OLVASNI, JELÖLD KI A SZÖVEGET INNENTŐL:

Az Angelfall, a sikeres fantasy-thriller következő részében az angyali apokalipszis túlélői megpróbálják
visszaszerezni agyonrombolt világuk maradványait.
Penryn húgát, Paige-et ismét elfogják, de ezúttal egy csapat ember, akiknek meggyőződésük, hogy Paige egy szörnyeteg. Az akció vérfürdőbe torkollik; Paige újra eltűnik, édesanyja szíve pedig megszakad.
Penryn Paige keresésére indul San Francisco utcáin. De miért ilyen elhagyatottak az utak? Hová tűnt mindenki? Paige keresése során futó pillantást vethet az angyalok titkos tervére, és megtudja azok sokkoló szándékait.
Eközben Rafi a szárnyaira vadászik; nélkülük nem csatlakozhat újból az angyali seregbe, és nem foglalhatja el vezető szerepét. Amikor szembesül a ténnyel, hogy Penrynnek mekkora szüksége van rá, mit választ majd – A szárnyait, vagy Penryn életét? EDDIG.