Eleinte még nem látszottak a következményei: a
felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a
növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező
gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a
kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek.
Családok estek szét, és új lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek
semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak.
Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával
történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen
muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló
világban.
A cselekmény 2022-ben
kezdődik, amikor is bejelentik, hogy a napok egyre hosszabbá válnak: átlagosan
napi 30 perccel. Ez a bejelentés természetesen tömeghisztériát von maga után,
pedig az igazi problémák csak később jönnek el.
Egy idő után az
óramutatók állása nem sokat jelent, az emberek a biológiai órájukra
támaszkodnak. A kormány elhatározásra jut, hogy az óraidőt ismét bevezetik, ami
ugyan nem kötelező, de aki nem alkalmazkodik, annak viselnie kell a
következményeket (pl. tanulás és munkahely megszűnése, stb.) Sokan így is
döntöttek, ők később a társadalom számkivetettjeivé váltak.
Ezzel egy időben a
növény- és állatvilág is pusztulásnak indult: a madarak előbb-utóbb teljesen
eltűntek a gravitáció erősödése miatt, a növények pedig elszáradtak,
köszönhetően a hosszú és perzselő világos napszakoknak. A gabonafélék
luxuscikkekké váltak, termesztésükhöz (és alapból az élethez) sokkal több
áramot kellett felhasználni.
Az emberiség
hanyatlásnak indult: újféle, halálos betegségek jelentkeztek, a bűntények száma
megsokszorozódott – az emberek agresszívabbá váltak, szépen lassan az őrület
határáig jutottak.
Mindezt a tizenegy éves
Julia szemszögén keresztül tudhatjuk meg, aki – eleinte – gyermeki ártatlansággal
szemlélődik. Az újabb és újabb sorscsapások mellett magánéleti problémákkal is
meg kell küzdenie. Elveszíti a legjobb barátnőjét, és a családja szétszakadni
látszik… egyedüli vigasza és reménye Seth Moreno, akivel igaz barátságot, talán
annál is többet alakít ki. Az egyetlen kérdés immár, hogy a Föld milyen sorsot
szán lakóinak?
Ez nem az a pörgős,
csupa-kaland könyv volt, amilyeneket általában olvasni szeretek, ettől
függetlenül alig tudtam letenni. Az elején hatalmába kerített egyfajta „baljós
borzongás”, ami a történet előrehaladtával egyre erősödött. A történet végére
tetőfokára hágott ez az érzés: kényszerítettem magam, hogy a lehető
legrosszabbra számítsak, így talán nem ér akkora sokkhatás.
A természeti és
társadalmi következmények leírása annyira valósághűvé tették a történetet, hogy
a baljós érzéstől azóta sem szabadultam. Hihetetlen, ahogy az írónő játszott az
idegeimmel. Ezennel a disztópia hivatalosan is a kedvenc műfajommá nőtte ki
magát!
Plusz
érdekesség: nem tudom, miért, talán az olvasás
közbeni érzelmeim miatt a könyvet Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága című kötetéhez hasonlítottam.
Megoldás:
„Köszönöm
tanáraim, Aimee Bender […] nélkülözhetetlen segítségét.” (Köszönetnyilvánítás) :)
Ajánlom:
Forró napokon, hogy át tudjuk valamiképp érezni Julia és környezete helyzetét.
 |
| Forrás: inhabitat.com |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése