2016. augusztus 15., hétfő

Rock/Metál Book Tag

Hú, olyan régen csináltam már meg book taget, hogy nem is emlékszem, mi volt az utolsó. (Mostanában ezer másfelé jár az agyam.) Borika viszont kihívott egy book tagre, aminek a témája nem más, mint rock/metál számok --> az ő válaszait ITT olvashatjátok. Kamaszként nagy rocker voltam, tudjátok, fekete haj, körmök, ruhák és smink, fülhallgató a fülemben. Mára ez a stílus lekopott rólam, de még mindig szívesen hallgatok Roadot, Tankcsapdát, Kárpátiát, AC/DC-t, Metallicát, meg az összes többi nagy kedvencet.

Ebben a book tagben a következő számoké a főszerep:



#1: Black Veil Brides: Goodbye Agony
["Viszlát gyötrelem"] - Egy könyv, amit nehézkesen olvastál és örültél, hogy végre eljött a búcsúzás ideje

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. - Örökké

Amennyire szerettem a sorozatot a humoráért az elején, annyira szenvedtem a vége felé. A poénok már erőltetettek voltak, a problémák egyre inkább mondvacsináltak; egyszerűen kifulladt a dolog, és az utolsó kötetre nem maradt semmi abból, ami a velejét adta.



#2: Rolling Stones: (I Can't Get No) Satisfaction

["Nem vagyok megelégedve semmivel"] - Egy könyv, aminek egy szereplőjét se tudtad megszeretni igazán, bármennyire igyekeztél

Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek

Mindenféle tekintetben csalódás volt ez a könyv, de a cselekmény helyett a szereplőktől vert ki leginkább a frász. A főszereplő, Dan egyáltalán nem volt szimpatikus; pont így képzelek egy egy pszichopatát azelőtt, hogy pszichopatává változott volna.  A két "barátja", Abby és Jordan sem maradt el sokkal mögötte, ők a hangulatváltozásaikkal rettentettek el.



#3: Marilyn Manson: Tainted Love

["Romlott szerelem"] - Egy könyves páros, akik az adott regény alatt többnyire csak kínlódtak a kapcsolatukban/a kialakuló kapcsolatukban

Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a megváltás - ÉRTÉKELÉS

Ééés ezzel el is jutottunk az idei év nagy csalódásához. Callie és Kayden az előző kötetben gyönyörűen egymásra talált, de itt mindent, amit eddig felépítettek, le is rombolnak. Hogy miért? Ők sem tudják. Közöttük nem volt probléma, így hát csináltak.



#4: Avenged Sevenfold: Nightmare
["Rémálom"] - Egy regény, aminek valamelyik főszereplőjének nehéz élete volt, azaz az élete egy „rémálom” volt

Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai

Allison Sekemoto egész életét úgy töltötte, ahogy én - álmomban, egy bezabált éjszakán. Bújkál a vámpírok elől, és miután el kell hagynia a várost, új ellenségekre talál: a vámpírzombikra. A két faj külön-külön is borzalmas, de egy regénybe szőve, nos... kegyetlen.







#5: Bon Jovi: Livin' on a Prayer
["A mának élni"] - Egy könyv, amit viszonylag hirtelen felindulásból vásároltál meg, komolyabb hezitálás nélkül

Leigh Bardugo: Ostrom és vihar

Az első részt, az Árnyék és csontot szó szerint imádtam, szóval amint a trilógia második része rendelhetővé vált, már ki is pengettem érte az árát. Az olvasás még várat magára, de biztos vagyok benne, hogy jó vétel volt!



#6: Bullet For My Valentine: You Want a Battle? (Here's a War)
["Harcot akarsz? Itt egy háború"] - Egy regény, ahol hosszú ideig elnyomtak egy szereplőt/egy népet, aki/ami később megelégelte ezt a bánásmódot és kiállt magáért/fellázadt. (Lehet szereplőt és népet is hozni)

Sara Raasch: Hó, mint hamu - ÉRTÉKELÉS

A múltban Télországot leigázta Tavaszföld, lakóit pedig szolgasorba kényszerítette. Meira a túlélők egyike, aki sosem látta országát, mégis az életét kockáztatja, hogy együtt visszaszerezzék otthonukat. Egy ponton ő is eljut a rabszolgatáborba, és fellobbantja a szikrát, ami elég, hogy az összes télországi lakos tűzbe jöjjön.






#7: Skillet: Better Than Drugs
["Jobb, mint a drogok"] - A kedvenc könyved/könyvsorozatod, amit a szó szoros értelmében imádsz és már fülig ér a szád, ha meglátod a címét vagy egy idézetet belőle

J.K. Rowling: Harry Potter-sorozat

Nincs más könyv/sorozat, ami jobban a szívemhez nőtt volna, mint a Harry Potter-kötetek. Kb. 9 éves voltam, amikor megismerkedtem vele, és még mindig emlékszem a könyvek illatára, hogy mennyire elvarázsoltak... ez egy soha nem múló szerelem. Akárhányszor olvasom újra, mindig találok benne valami újat. Megunhatatlan.



#8: Guns N' Roses: Don't Cry
["Ne sírj"] - Egy könyvsorozat, amitől nehezen búcsúztál és sajnálod, hogy nincs több része

J.K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi

Rossz szokásom mindenféle sorozatokba belekezdeni, majd félbehagyni őket. Kevés sorozatot fejeztem be eddig, amit szerettem is, pl. SZJG és Luxen, de mindkettőnél úgy éreztem, ennyi elég is volt belőle, mert kifulladtak. A Harry Potter nem ilyen, sőt! Az utolsó, hetedik rész a kedvencem mind közül. 16 éves voltam, amikor megjelent, egyből el is olvastam, és mikor rájöttem, hogy ennyi volt... azt a világfájdalmat nem kívánom senkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése