A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 16., vasárnap

Kiera Cass: Az Elit

(Párválasztó 2.)

A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…
A palotában immár csak hat lány verseng egymással: America, Celeste, Marlee, Kriss, Elise, és Natalie – ki a koronáért, ki a hercegért, és egyvalaki a saját boldogságáért. America szíve mindig afelé húz, akivel éppen együtt tölti az idejét.

Aspen és Maxon is igyekszik magának megnyerni Americát, bár Maxon nem tud vetélytársáról. Aspen mindig ott van Americának, amikor annak szüksége van a fiúra; Maxon pedig képes Halloween-bálat rendezni America kedvéért, amely ünnepet mellesleg Illéa megalakulása után be is tiltottak. (Valamint kölcsönad a tiltott könyvtárből is egy könyvet a lánynak, ami irtózatos következményeket jelent, ha kiderül.)

Egyik sokk követi a másikat, az egyik lánytól hatalmas botrány közepette szabadul meg a palota: rajtakapták ugyanis egy palotaőrrel. Ez a bűn instant kivégzést jelent, Maxon közbenjárásának hála „csak” 15-15 pálcacsapást kell kiállnia a tiltott szerelmespárnak ország-világ színe előtt.

Persze a Párválasztó folyik tovább, az egyre durvuló lázadások ellenére is. America és a lányok feladatokat kapnak, hogy kiderüljön, kiből lenne jobb királyné. Míg az egyik feladaton America sikert arat, a másikkal kivívja Clarkson király féktelen haragját – olyannyira, hogy az a távozását követeli, azonnali hatállyal. Vajon Maxon tehet-e ez ellen valamit, vagy a még nagyobb kérdés: AKAR-E tenni ellene valamit?
Amikor végre erőt vettem magamon, hogy be tudjam csukni a könyvet, az első reakcióm ez volt: „Te. Jó. Ég.” Ha az előző részt 10-ből 100-ra értékeltem, erre mennyi pontot adjak? Egymilliót?! Az elejétől a végiéig hatalmában tartott, izgultam, elfelejtettem lemenni vacsorázni, egyszóval nem tudtam letenni. Na, nem mintha akartam volna!

Americával együtt érzek, de azért elég tisztességtelennek tartom, hogy két fiút „hülyítsen” egyszerre. Az első rész után még simán Maxont választottam volna a helyében, de a véleményem most megváltozni látszik. Mivel az én tudományom cserben hagyott, így Barney Stinsontól idézném: „Az új mindig jobb. Igen, Ted, az új mindig jobb.”

Az a bizonyos mérleg most Aspen javára dől részemről. Igazi, megértő társnak bizonyul, aki nem úgy akarja megszerezni Americát, hogy közben a herceg ellen beszél. De, valljuk be, ilyen pasi a világon nincsen. :)

Maxon hercegből sikerült kiábrándulnom néhányszor. Utólag majdnem minden stiklijét sikerült kimagyaráznia, de a Celeste-dolgon nem tudok túllépni. Na meg a király is elszólta magát, hogy más lányok jóval többet szolgáltatnak Maxonnak… Ki tudja? Maxon tehát bizonyította, hogy ő is csak férfi, méghozzá nem is a legnemesebb fajtából.

Nem vártam el ugyan a második résztől, hogy kérdéseket válaszoljon meg, de mégis epekedek azokért a válaszokért. Egyre több kérdés vetődik fel: „Most komolyan, mit akarnak a lázadók a könyvekkel?” „Miért tiltották be a történelemórákat?” „Mit titkol a király?” Úgy érzem, nem tudják olyan hamar kiadni a következő kötetet, hogy ne őszüljek bele a várakozásba. Egyetlen reménysugaram a kiegészítő könyvecske, ami egy-egy novellát tartalmaz Maxonról és Aspenről, valamint egy kis betekintést Az igazi-ba! :)

Ajánlom: Kellemes őszi napokra, már ha valakinek sikerül nem kivégezni egy nap alatt.
Forrás: girlmeetsdebt.com



2014. január 30., csütörtök

Katherine Applegate: Zoey görbe utakon

(Szívzűrök 1.)


A nyolc középiskolás barát élete a megszokott mederben folydogál az aprócska és álmos Chatham Island-en. Amikor egykori haverjuk, Lucas két, javítóintézetben eltöltött év után visszatér a szigetre, elhatározzák, hogy kiközösítik. Csakhogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezték. Eddig úgy hitték, jobban ismerik egymást, mint a saját tenyerüket. Hamarosan rájönnek, hogy még önmagukról sem tudnak mindent…— –
Zoey és Jake ősidők óta együtt járnak, és barátaikkal, testvéreikkel (Nina, Claire, Ben, Aisha) igazán élvezik a nyári szünet utolsó napjait. Boldogságuk addig a percig tart, míg Lucas 2 év után haza nem érkezik a javítóintézetből. Ez a hír Jake-et sokkolja a legjobban, hiszen a balesetben, amit Lucas okozott, az ő bátyja halt meg.

A baráti társaság megbeszéli, hogy kiközösítik Lucast, de ez nem ilyen egyszerűen működik. Zoey többször is összefut a kirekesztett fiúval, és bár tudja, hogy nagyon rossz vége lesz, beszélgetni kezdenek. Persze a szívnek nem lehet parancsolni, és előbb-utóbb választania kell a két srác közül.

Többen nem azok, akiknek mutatják magukat, és van, aki rossz, van, aki jó értelemben. A romantikus kapcsolatok átrendeződőben vannak, és az egykori tragikus baleset részleteiről is egyre több dolog derül ki.
Nagyon sokáig „gagyinak” hittem ezt a könyvet, nem is törtem magam, hogy sorra kerítsem. Egyszer viszont húgom azzal fogadott itthon, hogy „húú, ezt el kell olvasnod, nagyon jó!”. Na – gondoltam -, ha ő elolvasta(!!), és még tetszett is neki, akkor tényleg nem lehet rossz. Tehát rászántam magam, és egyáltalán nem bántam meg!

Zoey nagyon szimpatikus szereplő volt, talán azért, mert hasonlítunk. Nem külsőleg, inkább abban, hogy érzékenyek vagyunk, és nem bírjuk elviselni, ha valakivel igazságtalanul bánnak. Egyedül az nem tetszik benne, hogy „görbe utakra tévedt”, de azért szurkolok, és inkább Lucasnak, mint Jake-nek, utóbbit ugyanis nem bírom.

Magyarországon csak az első öt kötet jelent meg a 28-ból (a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában), de a többihez sajnos nincs hozzáférésem. Szívesen olvasnám pedig tovább a sorozatot, mert bőven felülmúlta a várakozásaimat.

Ajánlom: Nyár végén, ősz elején, amikor már kellemesen hűvösebbek az esték.
 
Forrás: www.redbubble.com