Marissa Meyer: Cinder

Sorozat: Holdbéli krónikák 1.
Oldalak száma: 432 / 448 oldal
Megjelenés éve: 2012 / 2018
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Bujdosó István / Szabó Kriszitna
Kiadó: Alexandra / Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös (KMK)
Eredeti cím: Cinder
Besorolás: YA, fantasy, romantikus, retelling, sci-fi, disztópia
Goodreads átlag: 4,15
Moly.hu átlag: 91%

Fülszöveg:

Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2019. április 22. -- július 22.

Jó néhány éve annak, hogy a Cindert kinéztem magamnak elolvasásra, és, hát ööö... több mint két éve, hogy saját példányom is van belőle. 2019 februárjában kiválasztották nekem TVK-ra, így végre ez a könyv is "beteljesítette végzetét". A három hónapos olvasási idő pedig becsapós, mert ez idő alatt elolvastam egy másik könyvet is (Napok térképe), de legfőképpen, nos, más hobbikat helyeztem előtérbe. A könyv utolsó harmadát egyetlen este alatt fejeztem be.

Véleményem

A távoli jövőben járunk. A Föld összes (öt) országa szövetségben áll. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fenyegetné a békét egy másik birodalom: a Hold. A Földön rettenetes, halálos járvány tombol, a letumózis; Új-Peking császára is haldoklik. Trónörököse egyetlen fia, a tizenhét éves Kai herceg. Az ifjú jövendőbeli császárra nagy felelősség hárul: feleségül kell vennie Levanát, a Hold királynőjét, különben az háborút indít a Föld ellen, amit meg is fog nyerni. De van még egy utolsó remény: Levana unokahúga, Selene hercegnő; a szóbeszéd szerint halott, ám egyesek nem így vélik. Kai kétségbeesetten kutat a hercegnő után, aki talán, de csak talán megoldást jelenthet a külpolitikai fenyegetésekre.

"– Az a terve, hogy a jövőben minden döntést átenged a tanácsadójának?
– Nem – felelte a herceg, és megengedett magának egy fagyos mosolyt. – Előbb-utóbb beszerzek majd egy feleséget erre a célra."

Cinder műszerész, Új-Peking egyik lepukkant körzetében. Jó műszaki érzékére szüksége is van, hiszen ő maga egy kiborg; egy régi balesetben annyira megsérült, hogy bizonyos testrészeit fémekre, huzalokra, chipekre és áramkörökre kellett cserélni. Mostohaanyjával és két mostohahúgával él együtt. Egyetlen barátja Iko, a kis android, de fiatalabbik mostohahúgával, Peony-val is jó kapcsolatot ápol. Mostohacsaládja igen izgatott a bál miatt, ami majd a palotában kerül megrendezésre, de oda Cinder természetesen nem mehet. Pontosan, ez egy futurisztikus Hamupipőke-történet, és idáig milyen jól hangzik!

"– Azt hittem, hogy épségben fennmaradt benzines kocsikat csak múzeumokban lehet látni – morfondírozott pókhálókat szedegetve ki a hajából.
– Hát, hogy ez itt épségben maradt-e, arról lehetne vitatkozni – jegyezte meg Iko elhalványuló szenzorral. – Engem inkább egy rothadó tökre emlékeztet."

Ám egy napon Kai herceg álruhában betér Cinderhez, hogy megkérje, javítsa meg az androidját, amit Cinder el is vállal; azt viszont tökéletesen igyekszik titkolni őfelsége elől, hogy jómaga kiborg, a társadalom kitaszítottja. A két fiatal között azonnal szikrázni kezd a levegő, amit Cinder sokáig megtagad. Csak hogy a későbbiekben újra és újra egymásba futnak, Kai próbálja elérni, hogy Cinder partnere legyen a bálon, de a lány mindig elutasítja. Végül minden rosszra fordul: a császár meghal, Peony megbetegszik, Cindert pedig mostohaanyja fogja a tudósok kezére adni, hogy ellenszert készítsenek belőle; bánja is ő, csak Cinder lehetőleg ne élje túl a beavatkozást. A vizsgálat azonban nem várt fejleményeket hoz, és Cinder olyasmit tud meg magáról, ami sokkal súlyosabb a kiborg-mivoltánál is. És ha mindez még nem lenne elég, Levana a Földre jön, hogy személyesen "győzze meg" Kai herceget arról, hogy végleg szövetségre (=házasságra) lépjenek.

Hadd kezdjem azzal, hogy a világfelépítés lenyűgözött, főleg a Hold és a titokzatos, különleges erőkkel rendelkező népe keltette fel a kíváncsiságom. Legnagyobb bánatomra, a könyvben vajmi kevés derült ki róluk. A sorozat címe, "A Holdbéli-krónikák" arra enged következtetni, a jövőben valamivel fajsúlyosabb szerep jut majd a Holdnak, és őszintén remélem, hogy így is lesz.

A pestis is egy érdekes eleme volt a könyvnek, ami sokat hozzáadott a történet komolyságához. Utólag belegondolva a hideg is kiráz, milyen párhuzamokat lehet vonni a COVID-19-cel: a helyszín egyezik, a piac is közös nevező. És ebben a pillanatban, amikor a kínai koronavírus az egész világot fenyegeti, nem tudom megállni, hogy eszembe ne jusson néha a Cinder baljós hangulata; eszembe sem jutott volna, hogy egy éven belül valami hasonlót (habár, hálistennek sokkal kevésbé fenyegetőt) mi is megtapasztalunk a saját bőrünkön, kiváltképp a járvány okozta pánikot.

A Levana, és unokahúga, Selene legendája is építette a könyv sejtelmes hangulatát. Reméltem, hogy róluk is többet tudok majd meg, még azt sem bántam volna, ha további legendák lettek volna. Milyen nagy kár, hogy a könyv aligha róluk szól...

Ez nem az a fajta YA, amit annyira szeretek, hiába komolyak a körülmények, ha a szereplők tojnak a küszöbön álló háborúra, a lakosságot tizedelő járványra, és az a legnagyobb gondjuk, hogy elmenjenek-e a bálba, vagy sem. (Egyébként is, miért olyan fontos megtartani ezt a bálat?) Kai hercegnek kisebb gondja is nagyobb lehetett volna annál, hogy Cinder mellette lépked-e a vörös szőnyegen, amikor az apja éppen meghal, az emberiség romokban, és a naprendszer legfenyegetőbb boszorkája feni rá a fogát. Ugyanígy, Cindert hogyan foglalkoztathatta az, hogy jajj, csak az ifjú császár meg ne tudja, hogy fémből van a teste nagyrésze, holott mindenkit elveszített, aki egy kicsit is szerette őt.

"– Ugyan már! Nem vihetlek el abba a „B” betűsbe, nem vihetlek el ebédelni. Nagyon úgy fest, hogy csak akkor fogunk találkozni, ha valamelyik androidomban zárlatos lesz a processzor.
– Akár hiszed, akár nem, én már nagyjából megbékéltem ezzel a ténnyel."

Ez az egész bálosdi bohóckodás szerintem elrontotta a gondosan felépített háttértörténetet. Persze, értem én, hogy kellett bele a bál, hiszen anélkül ez nem is lehetne egy Hamupipőke-retelling, de akkor meg kár volt bele a pestis, ha úgysem igazán veszik komolyan a szereplők. Ebben a történetben hatalmas potenciál van/volt/lett volna, és pont ezért volt is egyfajta elvárásom vele szemben, amit sajnos ez, az első kötet sajnos nem ugrott meg. Mellesleg él bennem a gyanú, hogy a fordítás nem vált éppen a kötet javára. Valahogy a könyv nyelvezete egyszerre erőltetett és infantilis, de azt nem tudom, az eredeti szöveg is ezt a hatást kelti-e. Ettől függetlenül mindenképp adok esélyt a folytatásainak is - a külföldi rajongótábor létezése nem lehet véletlen. Plusz, a molyos értékelések is eléggé biztatóak a folytatást illetően. Tessék, mire a bejegyzés végére érek, már meg is győztem magam arról, hogy ideje megrendelnem a Scarletet.

(és fél)

A sorozat részei

1. Cinder

2. Scarlet

3. Cress

4. Winter

Marie Lu: Champion - Bajnok

Sorozat: Legenda 3.
Oldalak száma: 372 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: AncsaT
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Champion
Besorolás: YA, disztópia, sci-fi
Goodreads átlag: 4,18
Moly.hu átlag: 91%

Fülszöveg:

June és Day annyi mindent feláldozott a Köztársaságért, és egymásért, de az ország végre a megújulás küszöbén áll. June visszanyerte a Köztársaság megbecsülését, a kormányzat legfelsőbb köreiben dolgozik mint princepsjelölt, Day pedig a hadseregben emelkedett magas posztra. Arra azonban egyikük sem számított, hogy a körülmények alakulása ismét összehozza őket. Épp mikor már küszöbön áll a békeszerződés aláírása, egy járvány kitörése okoz pánikot a Kolóniákban, és ismét háború fenyegeti a Köztársaságot. A fertőzést egy minden eddiginél halálosabb vírus okozza, az ország sorsa pedig June kezében van. De hogy megmentse milliók életét, arra kell kérje, akit mindennél jobban szeret, hogy áldozza fel mindenét. Szívszorító dráma, akció és feszültség. Marie Lu nagysikerű trilógiájának elképesztő befejezése.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2019. január 1-11.

Az első olvasásom 2019-ben. Nehezen haladtam vele, kicsit padlón voltam, alig tudtam rávenni magam arra, hogy olvassam, és sokszor annak is az lett a vége, hogy elkalandoztak a gondolataim, aztán elaludtam. Egyébként még 2018 novemberében választották nekem a TVK kihívásra.

Véleményem

A harmadik könyv ott veszi fel a fonalat, hogy June az új Első polgár, Anden jobbkeze lett, Day pedig a Köztársaság hőse, aki viszont a saját és az öccse gyógykezelése miatt visszavonul. Day aggasztó híreket kapott a saját egészségéről: könnyen lehet, hogy csak hónapjai vannak hátra. A két fiatal hónapok óta külön utakon jár, nem is beszélnek egymással. A Kolóniákban, a határ mentén elterjedt a Köztársaság vírusa, s Anden ultimátumot kap: ha nem adja át az ellenszert, megtámadják az országát. Csakhogy az ellenszer nincs kész; a tudósok csak gyanítják, hogy Day öccsének vére lehet a kulcs az ellenszerhez. June lesz az, aki ráveszi Dayt az együttműködésre, ám hiába minden, mert az egykori Egyesült Államok két utódállama, a Köztársaság és a Kolóniák közötti háború világháborúvá növi ki magát, azzal, hogy Afrika és Antarktisz is szerepet vállal benne.

Ez is eljött, a búcsúm egy remek trilógiától. June-t és Dayt megszerettem, de még jobban szerettem őket együtt, és ebben a kötetben sajnos nem sok ilyen pillanat volt. June princepsjelöltként a politikában helyezkedett el Anden mellett, Dayt pedig a betegsége és az öccse foglalja le. Mindeközben a háború nagyon is valósággá válik, és úgy tűnik, a Köztársaságnak nem sok esélye van a győzelemre. Ahol June és Day együtt, egy helyen tartózkodott, érezhető volt közöttük a szikra, de egy vastag fal is, amit egészen a regény végéig nem sikerült lebontani.

"A logika a barátod. Koncentrálj, gondolkodj, cselekedj!"

A Kolóniák után újabb nagyhatalom működésébe leshetünk bele, amikor Anden és June az Antarktiszra utaznak. Nagyon érdekesnek találtam az antarktiszi rendszert, annyira, hogy sokkal többet is olvastam volna erről a nyugodt, boldog helyről. Az antarktiszi lakosoknak minden tettét figyeli egy szerkezet, de ez közel sem olyan ijesztő, mint aminek tűnik. A jó cselekedetekért (legyen az viráglocsolás, köszönés, stb) pontokat kapnak, és így jutnak felfelé a ranglétrán (nem úgy, mint a Kolóniákban, pénzzel és gátlástalan tettekkel), a rossz cselekvésekért pontlevonás jár. Üdítőleg hatott, hogy egy kis időre ott hagyhattuk a háborús övezetet. Ám a látogatásnak nagyon hirtelen vége szakad, amikor a Kolóniák ostrom alá veszi a Köztársaságot, és az Elsőnek haladéktalanul vissza kell térnie a harcok sűrűjébe.

Úgy éreztem, ebben a kötetben nagyobb hangsúlyt kapnak a lelki folyamatok, mint az akció. A szereplők hosszasan vívódnak, de ez (olvasás közben) nem zavart, mert 1., jogos a vívódásuk, hiszen olyan problémákkal kénytelenek szembenézni, ami engem speciel biztosan padlóra küldene, 2., a gondjaikat a sajátomnak éreztem, annyira beleéltem magam a helyzetükbe, és 3., mindig jön egy újabb fejlemény, egy támadás, vagy akármi, ami megtöri a nyugalmat, feszültséget kelt. Viszont most már jó pár hónap távlatából értékelem a könyvet, és ha visszagondolok rá, leginkább csak arra emlékszem, hogy milyen lassan haladtam vele, nem volt kedvem olvasni. De akkor is, nem a könyvben, hanem magamban kerestem a hibát.

"Egy nap majd megtanulod, hogy az életben nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt szeretnéd. Hogy nem mindig kapod meg, amit akarsz. És hogy léteznek olyan erők, amiket nem tudsz befolyásolni, és ezek formálnak azzá, aki vagy."

Őszinte leszek, nekem a végkifejlet először nem tetszett, és haragudtam June-ra, amiért az önzetlenséget választotta, és megfosztotta magát a happy endtől. Könnyes szemekkel olvastam, hogy hogyan élte ezután az életét. Viszont a könyv legvége visszaadta a reményt, a "nagy találkozás" nagyon szép volt, így végülis nem kellett keserű szájízzel búcsúznom a trilógiától. (Megjegyzés: Marie Lu folytatja a sorozatot, a 4. rész Rebel címmel jelent meg idén, és tíz évvel a 3. kötet után játszódik.)

A sorozat részei:

1. Legend - Legenda | értékelésem

2. Prodigy - Született tehetség | értékelésem

3. Champion - Bajnok

4. Rebel

Jay Asher: What Light - Micsoda fény!

Sorozat: -
Oldalak száma: 262
Megjelenés éve: 2018
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Nagy Boldizsár
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: What Light
Besorolás: ifjúsági/YA, romantikus
Goodreads átlag: 3,57
Moly.hu átlag: 80%

Fülszöveg:

A ​szerelem mindent legyőz?

Sierra szeretné megérteni. Caleb szeretné jóvátenni.

Együtt rátalálhatnának az igaz szerelemre – ha elég bátrak ahhoz, hogy elfogadják, ami történt.

Keserédes történet az első szerelemről, a megbocsátás erejéről és a második esélyekről. Arról, hogyan lásd meg a másik valódi személyiségét. Sierra csak átmenetileg lakik a városban: a családjával minden évben eltöltenek itt egy rövid időszakot. Ez idő alatt a lány megpróbál érzelmileg távol maradni a fiúktól – Caleb pedig épp azon dolgozik, hogy megbocsásson önmagának, miután egy szörnyű tettet vitt véghez. A fiú szerint: mindenkinek lehet néha rossz napja. De csak akkor kezd el hinni ebben igazán, miután megismerte Sierrát.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2018. december 23-27.

Még a tavalyi karácsony előtt, cserével jutottam hozzá a könyvhöz. Befejeztem a Vörös lázadást, és hiába a Champion - Bajnok (Marie Lu) és az Ármány és kézfogó (Böszörményi Gyula) volt legelöl a várólistámon, valami rövidet és könnyedet akartam inkább, amit még 2018-ban be tudok fejezni. Így esett végül a választásom a Micsoda fény!-re.

Véleményem

Sierra a szüleivel Oregonban nőtt fel, egy fenyőfarmon. Minden évben hálaadáskor Kaliforniába utazik a családjával, hogy eladják a saját termesztésű fenyőfáikat. Sierra el sem tudja képzelni, milyen lenne az élete, ha nem Kaliforniában töltené minden év utolsó hónapját, most mégis úgy néz ki, hogy anyagi gondok miatt nem jöhetnek majd vissza jövőre. Éppen ezért egyáltalán nem akar pasizni, barátnője, Heather legnagyobb bánatára.

És akkor Sierra meglátja Őt. Karácsonyfát vesz. Majd ismét megjelenik, és újabb fát vesz. Calebnek hívják. Gonosz pletykák keringenek róla a húgával kapcsolatban, aki azóta el is költözött a városból. Sierrát aggasztja a szóbeszéd, de ad egy esélyt a fiúnak, akiről kiderül, hogy csodálatos. A saját pénzén karácsonyfákat vesz, amit rászoruló családoknak adományoz. Miután megismeri a fiúnak ezt az oldalát, Sierra is csatlakozik a kis jótékonysági akcióhoz, óhatatlanul is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Szerelmesek lesznek, pedig minden ellenük szól: a pletykák, Caleb múltja, Sierra szülei, és a tény, hogy Sierra csak pár hetet tölt Kaliforniában, karácsony után visszamegy az ország másik felébe. Megéri ennyit kockáztatni valakiért, akit csak most ismertünk meg?

Ez a regény központi kérdése, végig erre keresik a választ szereplőink. Ha nekem kéne válaszolnom: igen, hát persze, hogy megéri! Sierra és Caleb nagyon aranyosak együtt, én pedig egyszerre imádtam és utáltam a lány gondolataiban lenni. Újra átélni, milyen egy friss, kibontakozó szerelem, az varázslatos. De erre rátelepszik az a sötétség, hogy mindaz, ami most szép és jó, egy hónap múlva hol lesz? Már csak emlék. És ha Sierra tényleg szereti a Calebet, akkor odahaza nem csak azt fogja érezni, hogy de jó, hogy megtörtént, hanem szomorúságot is, amiért véget kellett érnie.

Karácsony... A legszebb ünnep. Gyerekként mindig ez volt a kedvencem. Imádtam a díszeket aggatni a fára, közben szaloncukrot enni. Ha otthon elkészült a fa, akkor öltöztem és átmentem a nagyszüleimhez, az övékét is feldíszíteni. Ebédre hazamentem, és amíg ettünk, a Jézuska titokban odarendezte az ajándékokat a fa alá. Bontogattunk, játszottunk, aztán sötétedés után mindannyian elsétáltunk mamámékhoz. Ott is bontottunk, aztán szármát meg mákos bejglit ettünk. Estére már nagyon elfáradtunk, de még azután autóztunk át a szentesi nagyszüleimhez. Körülálltuk a fát, énekeltünk, ajándékosztás, és "végkimerülésig" evés-játszás. Aztán ez szépen, lassan eltűnt. A szüleim és a nagyszüleim is műfenyőre váltottak, megszűnt a karácsony-illat. A testvéreimnek már nem volt kedve fát díszíteni, emiatt én is inkább feladatként éltem meg. A Jézuska is elmaradt, egymás kezébe adtuk az ajándékot. Felnőttem, elköltöztem, és bár amúgy sűrűn járunk haza, karácsonykor legtöbbször nem tudtunk hazamenni. Gondolkozhattunk, kinek mit vegyünk, pedig tudtuk, hogy úgyis a padlásra kerül. A karácsonyi csoda évről évre inkább nyűgbe ment át, de úgy érzem, idén valami új kezdődik; most rajtam a sor, hogy megteremtsem azt a varázslatot, amire a kisfiam szívesen fog visszaemlékezni. Ezért is volt jó kézbe venni Sierra és Caleb történetét; az egész könyvet áthatja az ünnepi hangulat, a karácsonyi csodában való hit, a forrócsoki íze, a fenyő illata, és mindezt színes fényfüzérek világítják meg.

"Megfogja a kezem, megpördít a tengelyem körül, aztán hozzám simulva mozogni kezd. A karácsonyi fények is velünk táncolnak a lágy szellőben."

A Micsoda fény! egy igazi karácsonyi ifjúsági regény, komoly témákat is feszeget, de semmi olyat, ami túl kényelmetlen lenne. A romantikus szál teljesen rendben van, mindkét fél szimpatikus; nincs insta-love, az erős kezdeti vonzódásból egy jó barátság alakul ki, ami valahogy, valamikor átmegy szerelembe. Kicsit hihetetlen is, hogy egy férfi így meg tudta írni egy fiatal lány szemszögéből ezt a történetet; Jay Asher most nőtt a szememben, miután a Tizenhárom okom volt...-tal nem kerültünk barátságba. Kívülállóként meg nem mondtam volna, hogy e két könyvet ugyanaz az író jegyzi. A Micsoda fény! egy teljesen más jellegű történet, nem akarja megváltani a világot, ne is várja tőle senki. Nálam egyszer olvasós könyv marad, néhány óra könnyed szórakozás, decemberre tökéletes olvasmány.

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

Sorozat: Ambrózy báró esetei 3.
Oldalak száma: 702 oldal
Megjelenés éve: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Besorolás: YA, krimi, romantikus
Moly.hu átlag: 96%

Fülszöveg:

A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz.

Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?

A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2019. január 14-25.

A sorozat legelső részét, a Leányrablás Budapesten-t 2017 elején olvastam, és bár kedvenc nem lett, különleges hangulata azonnal megfogott. A második rész, A Rudnay-gyilkosságok már a rajongójává tett, és ez az azóta elolvasott újabb két kötet után sem változott.

Véleményem

"Vannak olyan pillanatok az életben, amikor képtelenség eldönteni, hogy a férfit, aki épp szemben áll velünk, megcsókolni vagy orrba verni volna-e jobb."

Az előző rész végén Hül mama és fia szerencsétlen módon elhaláloztak, így a négy lány, Anna, Fecska, Mári, és a Cili néven szólított Emma immár szabadok. A veszély azonban nem hárult el, és ezzel Ambrózy báró is tisztában van; Emmát elrejti Pilisy Róza házában. Emmának megint új személyiséget kell felvennie: ő lesz Schumayer Karlinka, Róza asszony unokahúga. A báró még Milinek sem szól arról, hogy megtalálta a négy évvel ezelőtt elrabolt nővérét, és Mili egyre inkább úgy érzi, Richárd nem foglalkozik Emma ügyével. Folyton csak azt a titokzatos Cili kisasszonyt látogatja... Mili a tettek mezejére lép, eldönti, hogy kideríti, ki ez a Cili, aki Richárd idejét rabolja, és azt is meg akarja tudni, hová tűnt a báró bal karja hat évvel ezelőtt.

"A féltékenység gyilkos métely, ami mindig azzal végez, aki a kebelén dédelgeti, és nem azzal, aki iránt érzik."

Ha jól emlékszem, eredetileg ez, az Ármány és kézfogó lett volna a sorozat zárókötete (amikor meghozta a könyvet a futár, egyből az utolsó oldalra lapoztam, és megakadt a szemem a "Folytatása következik..."-mondaton, így dupla öröm ért aznap), vagyis a szálak kezdenek összefutni, mindig egyre közelebb, de egymást csak a végén érik el. Végre választ kapunk a nagy kérdésre, hogy ki is Emma valójában, és miért rabolták el őt 1896-ban. És, te jó ég, mekkora csavarokat tartogat a történet odáig, sőt, még utána is! Anélkül, hogy bármit is lelőnék, csak címszavakban arról, hogy milyen kalandokra számíthat az olvasó: lesz itt lólopás, kocsis üldözés, megmerítkezés a jeges Dunában, újabb leányrablás, esküvő, megözvegyülés, királyi örökség, személyiséglopás, féltékenység, éjszakázás a női börtönben, és még sok-sok finomság.

Emma ügye rendeződni látszik, de az csak az egyik szál volt a sorozatban, ami felgöngyölítésre várt. A másik, amire rettenetesen kíváncsi vagyok már, az Ambrózy Richárd múltja: mi történt hat évvel korábban, hogyan veszítette el a karját, és ki az a titokzatos Rózsalány, akinek egy egész kis szentélyt alakított ki a kulcsra zárt laborjában. Hiába reméltem, ebben a kötetben semmi érdemleges nem derül ki, csak sejteni vélem, hogy Pilisy Rózának van valami köze a dologhoz. Akármi is történt akkor Richárddal, az az oka annak, hogy nem sokra tartja a szoknyát viselőket. Ambrózy báró csak a húgaként szereti Milit (vagy inkább még úgy sem), viszont élénk érdeklődést mutat Emma iránt, mi több, érezhetően kedveli őt. Itt egy nagyon érdekes szerelmi háromszög van kialakulóban a báró és a Hangay-lányok között, és egyelőre olybá tűnik, nem áll jól Mili szénája, pedig én őt látnám szívesebben a báró mellett. Ó, itt pedig szeretném megemlíteni azt a kegyetlen függővéget, amivel az író a regényt zárta; innen is üdvözlöm Böszörményi urat, és üzenem, hogy csak azért nem okozott álmatlan éjszakákat, mert első dolgom volt levenni a folytatást a könyvespolcomról.

"– Most már minden rendben lesz, ugye, drága grófnő?

– Méghogy rendben? Alig hiszem. Sőt, attól tartok, az igazi bajok még csak most szakadnak a nyakunkba, Terkám.

– Szentséges Szűz Mária, ezt meg miből tetszik gondolni?

– Miből, miből! Tán te nem látod, hogy immár túl sok szoknya suhog a házban, báróból viszont erős hiány mutatkozik?"

Ez a kötet abból a szempontból is kiemelkedő, hogy rekordhosszúra sikerült. A hétszáz oldalban pedig újabb állandó szereplőket kapunk, a korabeli Pest meghatározó személyeit ismerhetjük meg. Így kerül Emma társaságába az ifjú Krúdy Gyula, de a korábban említett Pilisy Róza is létező személy volt: Pest Rózsája, a legismertebb kurtizán, aki egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a kurtizánokat gondolnánk általában. Róza asszony igen okos és bölcs, az irodalom nagy kedvelője és pártfogója. Krúdy Gyula, mint szereplő, nem sokat tett hozzá a cselekményhez, Róza asszonyt viszont igazán megkedveltem, és alig várom, hogy a befejező kötetben megtudjam, milyen közös történet fűzi őt Richárdhoz.

Említettem már a sorozat különleges hangulatát: az 1900-1901-es évek Budapestje a helyszín, annak minden jellegzetességével, kávéházakkal, konflisokkal, urakkal és cselédekkel, hóhemvagányokkal, cilinderekkel és sétapálcákkal, hosszú szoknyás, díszes kalapú hölgyekkel, amit csak el lehet képzelni. Az író a korabeli nyelvezetet és beszédstílust használja, megismerhetjük a tolvajszlenget, de ami az én kedvencem volt, az a káromkodás és beszólogatás. A magyarok igen változatosan tudnak káromkodni, én is űzöm ezt a hölgyekhez cseppet sem méltó "művészetet", éppen ezért igazi élmény volt olyan káromkodást olvasni, ami kerüli a ténylegesen vulgáris szavakat. ("Az a csupaszcsiga pofázmányú, sunyi nyúlbogyó, hogy tekeredne meleg sál a nyaka köré, de csakis a saját nyelvéből!") Na, ezt szeretném én egyszer elsajátítani! A korhűséghez az is hozzátartozik, hogy az író a valóságban is megtörtént eseményeket csempész a történetbe, és egykor ténylegesen élt emberek nevét is felhasználja, akiket lábjegyzetben is bemutat. Amit én kissé sajnálok, hogy nagyon Budapest-központúak a regények, az ország többi része fájdalmasan keveset szerepel benne. Megértem, hogy így is rengeteg utánajárást és kutatómunkát igényelt a könyvek megírása, és nyilvánvalóan a fővárosról lelhető fel a legtöbb adat a 19. és 20. század fordulójáról, de az olvasótáborban sokan vagyunk, akik nem pestiek, nekünk kevésbé volt érdekes, hogy adott szereplő 1901-ben melyik utca hány szám alatt lakott. Én amúgy sem panaszkodhatok, Szeged is szerepelt a könyvben, még ha csak egyetlen egyszer is, a lábjegyzetben megemlítve.

"– Nos, ez esetben attól tartok, hogy bölcsességért mégsem magánál fogok sorba állni, hisz aligha adhat olyasmiből, aminek szűkében van.

Bármily furcsa, eme ledorongolást hallván Ambrózy báró elmosolyodott.

– Ez a riposzt épp olyan volt, mint amilyeneket a húga szokott a fejemhez vágni.

– Örülök, ha Mili sem hagyja magát. Az pedig külön boldogság, hogy a nyelvünk pergése bizonyítja szoros rokonságunkat.

– Két gyönyörűséges parázs, mit érinteni nem lehet, mert nyomban megégetnek."

Ritkán van szerencsém ennyire igényes könyvhöz, mint amilyen az Ármány és kézfogó. Való igaz, többnyire YA könyveket olvasok, de akkor sem értem, miért gondolja azt bárki is, hogy a célközönségnek nincs igénye a minőségre. Sorra futok bele olyan könyvekbe, hogy vagy az író, vagy a fordító, esetleg a korrektor, lektor, szerkesztő nem végzi lelkiismeretesen a munkáját, és ennek egy silány minőségű szöveg lesz az eredménye. Vannak olyan olvasók, akik egyszerűen szemet hunynak efölött, és inkább a történetre koncentrálnak, de én már nem vagyok ilyen; elvárom, hogy azok, akik a nevüket adják egy könyvhöz, igenis szenteljék arra az idejüket és figyelmüket, miképp én is azt teszem, amikor megvásárolom és elolvasom azt. Böszörményi Gyulát és az Ambrózy báró esetei sorozatot az abszolút követendő példának tekintem. Mindenkinek ajánlom!

A sorozat részei

1. Leányrablás Budapesten

2. A Rudnay-gyilkosságok

2,5. Beretva és tőr

3. Ármány és kézfogó

3,5. Bitó és borostyán

4. Nász és téboly

Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék

Sorozat: -
Oldalak száma: 300 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Szabó Krisztina
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: The DUFF: Designated Ugly Fat Friend
Besorolás: YA, romantikus
Goodreads átlag: 3,84
Moly.hu átlag: 86%

Fülszöveg:

A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. 

Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. 

Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját. 

Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba. 

És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.

Én és a könyv

Ekkor olvastam: 2017. november 20-22.

Ismét egy agyonhype-olt könyv, csak engem nem érintett meg. Várólistára felkerült, amolyan majd-egyszer-elolvasom alapon, de magamtól nem kezdtem volna el. Most is csak kihívásra kellett.

Véleményem

Bianca, Jessica és Casey legjobb barátnők. Jess és Casey szőkék és csinosak, Biancát pedig inkább az eszéért szeretik, ahogy mondani szokás. Biancát ez nem is zavarta addig, amíg a gimi nőcsábásza, Wesley DUFF-nak nem nevezte őt (Designated Ugly Fat Friend=Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő). Duffnak lenni annyit jelent, mint a legcsúnyábbiknak lenni a szépek között; a csajoknak bejön, ha kedves vagy a ronda barátnőjükkel.

"Csak vannak előnyei annak, ha valaki Duff, nem igaz? Nem vonzónak lenni nem is akkora szívás.

Átkozott Wesley Rush! Hihetetlen, hogy miatta elkezdtem ilyen idióta, lényegtelen, felszínes baromságok miatt aggódni."

Ez a szó Bianca lényének legmélyére hatol, és innentől nem tudja nem-Duffnak látni magát. Ráadásul  a szülei válófélben vannak, az apja alkoholista, egyszóval összecsapnak a feje felett a hullámok. Valamilyen hirtelen késztetés hatására megcsókolja az általa annyira utált Wesley-t, és rájön, hogy ilyenkor semmit nem érez, kiürül az agya. Wesley egyfajta menekülőút lesz Biancának, amíg vele van, elfelejtkezik a problémákról. Csakhogy ettől a problémák nagyon is megmaradnak, és most már Jess és Casey elvesztését is hozzá lehet írni a listához.

Még ha a történet rendben is lenne, a főszereplő, "Duffy" Bianca nagyon lehúzza a könyvet. Eleinte szimpatikus volt: intelligensnek és vagánynak tűnt, akit nem az határoz meg, hogy mit gondolnak róla mások. Egy-két fejezet után viszont rájöttem, hogy pontosan az határozza meg őt, amit róla gondolnak; ráadásul nem is olyan intelligens és érett, mint ahogy azt szeretné elhitetni másokkal, ellenben gyerekes, tudálékos, álszent, és csapnivaló barátnő. Engem nem az zavar, hogy elmenekül a gondjai elől, és nem is az, ahogyan elmenekül, de az a helyzet, hogy a bajok egy részéről ő maga tehet, a másik felére meg nincs is ráhatása.

A filmet láttam hamarabb, az amolyan egyszer nézhető; a könyv meg egyszer olvasható. A kettő annyira eltér egymástól, mintha nem is ez a könyv lett volna a film alapja. A legnagyobb eltérés az, hogy a filmben Bianca csak smárolni jár Wesley-hez, a könyvben pedig pornópajtik lesznek. Érthető, hogy ezt így, ebben a formában nem ültették át a mozivászonra.

"Wesley nem tökéletes, sőt, ami azt illeti, még csak a közelében sem jár, de hát én sem dicsekedhetek ezzel. Mindketten eléggé elcseszettek vagyunk. De ettől valahogy még izgalmasabb lett az egész. Igen, beteges és kitekert ez a dolog, de hát ilyen az élet, nem igaz? Nem menekülhetek el, úgyhogy miért ne vessem bele magamat?"

A karakterek közül egyedül Bianca barátnőit, Jessicát és Casey-t kedveltem, ami azért is szívás, mert kevés szerepet kaptak. Annál több szereplőt utáltam: Biancát, az anyját, eleinte Wesley-t (őt később áthelyeztem a semleges kategóriába, ahol B. apja is van), és ezzel a fontosabb szereplők végére is értünk.

Egyetlen dolog tetszett, de ez lehet, hogy spoilernek minősül, szóval ha el akarod olvasni, jelöld ki: >>a könyv végére Bianca legyőzi a DUFF-szót, és a lányok ezután felváltva vállalják ezt a nem túl nemes szerepet.<<

"Szóval lehet, hogy végül is minden lány úgy érzi, hogy ő a Duff?"

Sajnos nekem ez a könyv egyáltalán nem jött be, pedig sokan szerették. Biancát nehezen toleráltam, nem a nimfomániája miatt, hanem azért, mert pont azzal a személlyel fekszik össze rendszeresen, akit amúgy ki nem állhat. A srác pedig meghúzza, annak ellenére, hogy rondának tartja. Nesze neked, modern kori udvarlás; ha azt mondja neked a srác, hogy csúnya vagy, tedd szét neki a lábad, úgysem találsz jobbat. Hűha. (Tudom-tudom, nem ez a könyv fő üzenete, hanem, hogy az érzelem nélküli szex minden problémát megold,na jó, csak elfelejtet, de nem old meg!) Felejthető történet.

A film előzetese

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül

Sorozat: Denazen 1,5.
Oldalak száma: 84 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Károlyi Eszter
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Untouched
Besorolás: YA, fantasy
Goodreads átlag: 80% (4,01)
Moly.hu átlag: 86%

Fülszöveg:

Kale ​napjait erőszak és halál töltötte be, mielőtt Dezzel találkozott. Gyilkoló fegyvernek használták a Denazen hatalomvágyó emberei, mert Hatos, kivételes képességgel rendelkezik. Van, aki örül ennek, nem úgy Kale. Kale érintése azonnali halált jelent. 

Most azonban vele van Dez, a lány, akit meg tud érinteni, s ketten együtt felkutatják a Hatosokat, hogy figyelmeztessék őket a Denazen veszélyére. Kale a rabságból kikerülve a külvilággal ismerkedik, és igyekszik maga mögött hagyni sötét múltját. Alábecsülték azonban azt, amennyire a Deanazen vissza akarja őket szerezni. 

Amikor Dez feláldozza magát, hogy megmentse az új Hatost, akit épp akkor mentettek meg, nehogy a cég kezébe kerüljön, Kale eltűnik. A Denazen mindent bevet a célja érdekében. Samsen jött el értük, a rémálom Kale múltjából, az egyetlen ember, akitől valaha igazán félt, és hamarosan világossá válik előttük, hogy megvan a maga hátborzongató terve. 

Kale-nek minden kiképzésnél szerzett tudását be kell vetnie, hogy visszakapja Dezt és biztosítsa, hogy kijussanak szabadon… és élve. De elég lesz ez?

Zakály Viktória: Hanna örök

Sorozat: Szívritmuszavar 2.
Terjedelem: 210 oldal
Megjelenés éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
ISBN: 9789633735404
Besorolás: romantikus
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:
Ami köztünk van, soha nem múlik el.

Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.

Utóirat: visszatérek Csöngére.

Én és a könyv

A duológia első részét, a Szívritmuszavart 2016 januárjában olvastam. Nem lett a kedvenc könyvem, de nagyon megfogott, mert teljesen át tudtam érezni, milyen az, amikor eljön a nagy szerelem, és rövid boldogság után csak nagy fájdalmat hagy maga után. Nyilván tudni akartam, a főszereplő élete hogyan folytatódhat, de halasztgattam is, mert éreztem, hogy ez nem az a happy end lesz, amire vágytam.

Véleményem

Az első kötet, a Szívritmuszavar minden szempontból érdekes könyv volt. Nem a megszokott regény formában íródott; tulajdonképpen egy hosszúra nyúlt levél volt a lánytól a fiúnak, amelyben nem csak kettejük szerelmének történetét írja le, hanem érzéseit, emlékeit, kételyeit is. Ennek megfelelően a két főszereplőnek nem volt neve, csak annyit tudtunk, hogy voltál "te" meg voltam "én". A könyv egyébként igaz történetet mesél el, ezért is vágott úgy mellbe. Egy kicsit én is "én" voltam, az elkeseredett, de nagyon szerelmes lány, aki annyira nem bír a szomorúságával, hogy muszáj papírra vetnie az érzéseit.

"Ez lenne a szerelem? Valami fáj és hidegen éget belülről, a feje tüzel, keze remegve keresi a kapaszkodót. Nem lát, nem hall, egy sötét univerzumban lebeg, s csupán bolygójának egy aprócska holdja. Beleszorult a szíve a fájdalomba, ahogy a gondterhelt arcú férfit nézte, át akarta ölelni és többé nem elengedni, de az ölelés a legfájóbb dolog a világon, ha nem viszonozzák."

A folytatás, a Hanna örök annyiban más, hogy teljes egészében fikció. Itt végre megtudjuk a két főszereplő nevét: Hanna és Ádám. Ők ketten végre újra összejöttek, de a boldogságuk most is nagyon hamar véget ér: Ádám minden előjel nélkül eltűnik Hanna életéből. A nő összeomlik; egyszer is nehéz túlélni, nemhogy másodjára. Egy fiatal orvos, Andrej talál rá Hannára, neki köszönheti az életét, és még annál is többet. Andrej és Hanna között olyan kapcsolat alakul ki, ami valahol félúton van a barátság és a szerelem között; egyik oldalról ez, a másik oldalról amaz az erősebb. Hanna megtudja, hogy gyermeket vár, de szívbetegsége miatt nem lehet biztos benne, hogy túléli a szülést; ennek ellenére eszébe sem jut elvetetni. Andrej végig Hanna mellett áll, mindenben támogatja, de a nő szerelme Ádám iránt csak nem múlik. Az évek telnek, Hanna még mindig próbálja elfelejteni azt az embert, aki mellett a legboldogabb volt és aki nélkül nem tud élni. De újra egymás útjába sodorja őket az élet, és Hanna szíve ezt a terhet már végképp nem tudja elviselni.

Könnyen fel tudtam venni a történetszálat, ugyanis a Hanna örök hangulata nagyon hasonlít a Szívritmuszavaréra: mindent átitat a reménytelenség, a fájdalom, a magány. A tudat, hogy nincs veled az az ember, aki a világodat jelenti. Nem mondom, hogy a kötet csak szomorú eseményekből áll, de igen, azok vannak túlnyomó többségben, és a kvázi boldog pillanatok is keserű szájízt hagynak maguk után. Sokszor az volt az érzésem, hogy Zakály Viki nem egy olyan történetet akart elénk tenni, ami akár valós is lehetne; hanem egy olyat, ami annyira fájdalmasan szomorú, hogy még annak is összetörik a szíve, akinek nincs. Mert hogy valakinek (pl. Hanna és Ádám) ennyire balsorsú legyen az élete... az már hihetetlen.

Ádám ugyebár ebben a kötetben sem szerepelt sokat, csak a hatása érződik. Egészen a legvégéig nem tudtam eldönteni, mit gondoljak róla: nem értettem őt, és arra sem adott okot, hogy megkedveljem. Aztán ott van Andrej, aki viszont teljesen antipatikus volt. Nem azért, mert rossz embernek tartanám őt, csak nem tetszett, ahogy rá akarta erőltetni magát Hannára. Hannától egyetlen dolgot irigylek: akármekkora pofont is oszt neki az élet, ő mindig fel tud állni. A helyébe képzeltem magam, és úgy gondolom, én is sorra ugyanazokat a döntéseket hoztam volna meg, mint ő. 

"Ez nem egy érzés, nem egy vágy a szívemben. Az, hogy szeretlek, én magam vagyok, nem tudom megtagadni, ahogy saját magamat sem tagadhatom meg. Úgy beleittad magad a bőrömbe, belegyökereztél a szívembe, hogy nem tudlak onnan már soha eltüntetni."

Azt viszont nem tudtam, hogy kezeljem, hogy míg az első kötet cselekménye valóban megtörtént, a másodiké már kitaláció - ennek megfelelően a Szívritmuszavar főszereplője maga Zakály Viki, míg a Hanna öröké egy fiktív szereplő. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a kettőt össze kell egyeztetnem a fejemben, de nagy nehezen sikerült.

Akkor szakadt el bennem először a cérna, amikor Hanna szeretett édesapja elhunyt. Nekem ez még a végkifejletnél is jobban fájt. Hanna annyira nagyon közel állt az apjához, és én ezt annyira átéreztem, hogy Hanna gyásza hirtelen belém került, fájni kezdett a torkom, nyeltem a könnyeimet, és végül nem bírtam tovább. Hosszú percekig vigasztalhatatlanul sírtam. Ilyet soha, egyetlen könyv sem ért még el nálam azelőtt.

És akkor a végkifejletről... a legnagyobb klisé, ami csak létezhet. Igazából csak azért nem számítottam rá, mert nem hittem, hogy a szerző egy ilyen életút után, mint amit a szereplőinek szánt, még meg mer lépni egy ekkora gonosz, kegyetlen húzást. Mégis, mindennek ellenére ez a befejezés gyönyörű, és igazán jó lezárása a történetnek.

"Hogy is gondolhattad, hogy az a szerelem, amely megváltoztatta az életemet, majd tönkretette a legszebb álmaimat és reményeimet, maradandó és látható nyom nélkül helyrehozható?"

Három dolog volt, ami zavart a regényben: az egyik a "balszerencse áradása", mint már fentebb említettem. A második, hogy Hanna gyermeke olyannyira a háttérbe került, ahogy egy gyermeknek sosem lenne szabad. Hannán nem érződött az, hogy átértékelődött volna az élete akkor, amikor anyává vált. A harmadik negatívum nem a történetvezetéssel, hanem a stílussal kapcsolatos: a könyv nyelvezete már-már szépirodalmi. Ez egy szerelmes levélnél nem volna éppen baj, de miért kell ráhúzni ezt a stílust a párbeszédekre is? Még ha Hanna (aki ugyebár költőnő) ilyen költőien is fogalmaz élő beszédben, nehezen hiszem, hogy hasonlóan fennkölt válaszokat kap vissza az ismerőseitől.

Hibái ellenére a Szívritmuszavar mindkét része maradandó élmény. Rengeteg érzelmet váltott ki belőlem a történet, tán még többet is, mint szerettem volna. Felmerült bennem a kérdés: melyik a kevésbé rossz? Titkolni a társad elől, hogy a te szíved másé, vagy magadra maradni, de legalább azt érezhetsz, amit akarsz? Itt nem létezik jó válasz. És még csak nem is biztos, hogy szabadon dönthetsz: lehet, hogy az élet teszi meg helyetted.

A sorozat részei

1. Szívritmuszavar

2. Hanna örök

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr

Sorozat: Ambrózy báró esetei 2,5

Oldalak száma: 88

Megjelenés éve: 2016

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

ISBN: 9789633997949

Besorolás: YA, krimi

Moly.hu átlag: 94%

Fülszöveg:

1900 ​verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.

Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?

Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!

Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságokban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!

Susan Ee: End of Days - A vég napjai

Sorozat: Angelfall 3.
Oldalak száma: 364 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Fordította: AncsaT
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: End of Days
ISBN: 9789633998151
Besorolás: YA, fantasy, romantikus, posztapokaliptikus, disztópia
Goodreads átlag: 82% (4,10)
Moly.hu átlag: 91%

Fülszöveg:

Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek. 

Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak. 

De ki fog győzedelmeskedni? 

A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást?

Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos

Sorozat: A Lótusz háborúja 1.
Oldalak száma: 496 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Lánc Brigitta
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Stormdancer
ISBN: 9789633735831
Műfaj: YA, fantasy, disztópia, steampunk
Goodreads átlag: 64% (3,80)
Moly.hu átlag: 88%

Fülszöveg:

Ennek ​a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.

HALDOKLÓ FÖLD

A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.

A LEHETETLEN FELKUTATÁSA

A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.

TITKOLT ADOTTSÁG

Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.

Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.

Én és a könyv

Olvasva: 2017. augusztus 4-27.

Csak úgy feltettem a könyvem a várólistámra, hogy majd egyszer elolvasom, ha odajutok. Tőlem nagyon távol áll a japán kultúra, ezért nem is nagyon siettem elolvasni, de kiválasztották nekem kihívásra, nem halogathattam tovább.

Véleményem

A Vihartáncos megérdemli, hogy valami nagyszabásút írjak róla, erre negyed órán keresztül csak ültem a billentyűzet előtt, és néztem ki a fejemből. Minden gondolatom megrekedt ott, hogy: "Basszus. Ez durva jó volt."

"Miután az utolsó halat is kifogják, miután az utolsó folyó is mérgezett lesz, akkor majd tudni fogjátok, mit tettetek. De addigra túl késő lesz."

Az elején nagyon nehezen rázódtam bele az olvasásba. Rengeteg volt az idegen, japán eredetű szó (megkockáztatom, hogy az első pár fejezetben több volt a lábjegyzet, mint maga a törzsszöveg), és a neveket is olyan egyformának találtam, hogy sosem tudtam, ki beszél. Hamarosan a lábjegyzetek megritkultak, bár a neveket továbbra sem szoktam meg. 

Yukikóval valahogy nem tudtam azonosulni. Olyan ez a lány, mint valami mérgező, tüskés növény: mindenkinek odaszurkál. Persze, ha neki van szüksége valamire, addig nyaggatja a másikat, amíg el nem éri, amit akar. Nem lehet neki nemet mondani, módszeresen ráerőlteti az akaratát másokra. Szegény arashitorát sajnáltam, hogy nem tudta lerázni Yukikót; úgy hamar véget ért volna a történet.

A könyvben lévő romantikus szállal nagyon nem vagyok kibékülve. Lehet, hogy én vagyok tapasztalatlan (kétlem), de még nem zúgtam bele úgy pasiba, hogy egyszer láttam, és akkor is csak a szemeit. A Hiro-s románc később sem lesz valószerűbb; nekem olyan érzésem volt, hogy Yukiko "ráerőltette a szerelmét" Hiróra. Az egész "kapcsolat" nevetséges volt, de tudjuk be Yukiko fiatalságának és tapasztalatlanságának.

Két dolog tetszett nagyon a Vihartáncosban: az akciójelenetek és a világfelépítés. A Shima-szigeteken a sógun és a Lótusz Céh az úr. A Céh termeszti a vörös lótuszt – ebből nyerik ki a chit (üzemanyag, ez működteti az éghajókat, a fegyvereket, a páncélzatokat, stb.). A lótusz pusztítja a földet, mérgezi az állat- és növényvilágot, szennyezi a levegőt, megöli az embert – és mégis erre épül a birodalom. A sógun semmit sem tesz ellene, őt csak a terjeszkedés érdekli, és hogy az ellenségeit egy arashitora (vihartigris) hátán ülve mészárolhassa le. 

"Ha Shima utolsó arashitorája a társaságod, akkor könnyen válhatsz te is mítosszá."

A sógun egy csapatot küld a vihartigris elfogására, így kerül Yukiko az Iishi-hegységbe; ő a birodalom Vadászmesterének, a Fekete Rókának a lánya. Olyan adottsággal rendelkezik, ami lehetővé teszi neki, hogy az állatokkal gondolati úton kommunikálhasson. Végül is ez a tehetség tartja őt életben. 

Yukikónak és Buruunak túl kell élnie az Iishi-hegységben tanyázó onikat (gonosz, kihaltnak vélt szellemek), vissza kell térniük Kigenbe, és meg kell ölniük a sógunt. Csak így indíthatják el a változást, az első lépést egy jobb világ felé. 

"– Mi, ennek a városnak és ennek a szigetnek az asszonyai, nem tűnünk fontosnak. Nem vezetünk hadseregeket. Nem birtoklunk földet, és nem veszünk részt háborúkban. A férfiak csak kellemes időtöltésként tekintenek ránk. De egy pillanatig se hidd, hogy ez azt jelenti, hogy erőtlenek vagyunk. Soha ne becsüld le egy nőnek a férfiak feletti hatalmát, Kitsune Yukiko."

Jay Kristoff úgy keveri a japán mitológiát a saját disztopikus-steampunk világába, hogy én (laikusként) nem is nagyon tudtam eldönteni, hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. @Disznóparéj_HVP a molyos értékelésében kifejtette, hogy nem tökéletes ez a könyv, sőt, erősen érződik rajta a „japánizálás”, meg egyébként is több sebből vérzik. Én viszont, aki idáig felszínesen sem érintettem a japán kultúrát, semmit nem vettem észre az általa említett hibákból (kivéve Yukiko és Buruu instant-barátságát, és a Yukiko és Hiro közti nullkémiás instalove-ot).

A Vihartáncos a te könyved, ha falod a disztópiákat. Ne félj attól, hogy a japános elemeket nem fogod érteni, ott az a rengeteg lábjegyzet. Ja, és az se tartson vissza, hogy aggódsz a sorozat elkaszálásától: a tervek szerint jön a folytatás a KMK-nál! ;)

Minden idők legfurcsább könyvtrailere

de komolyan

Képek forrása:

https://hu.pinterest.com/pin/331014641344380522/

http://obscured.sg/art/2014/4/19/not-the-end-yet

https://www.flickr.com/photos/bcfp/1349255243/

https://www.artstation.com/artwork/04zVG