Cassandra Clare: Csontváros

Sorozat: A Végzet Ereklyéi 1.
Oldalak száma: 468 oldal
Megjelenés éve: 2009
Eredeti megjelenés: 2007
Fordította: Kamper Gergely
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: City of Bones
ISBN: 9789632450957
Műfaj: YA, romantikus, (urban) fantasy
Goodreads átlag: 4,12 / 5
Moly.hu átlag: 90%

Fülszöveg:

Gyilkosság tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.

A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?

Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? 

Az Árnyvadászok tudni akarják…

Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra visz. Azt fogod kívánni, bárcsak sose érnél az út végére.

Én és a könyv

Olvasva: 2016. december 11-13.
(Első olvasás: 2013. szeptember 7-23.)

Csak nemrég döbbentem rá, hogy a Csontváros már 2009-ben megjelent itthon, körül-belül akkor, amikor az Alkonyat-sorozat hódított. Hozzám csak 2013-ban jutott el a híre, amikor a készülő film miatt felerősödött a hype. El is kezdtem olvasni, aztán elkövettem életem egyik nagy hibáját: megnéztem a filmet. Annyira belezavarodtam a cselekménybe, hogy három évnek kellett eltelnie, mire visszamerészkedtem az Árnyvadászok világába...

Véleményem

Clary Fray egy este szórakozni megy. Nem sejtheti, hogy aznap éjjel átéli élete első nagy traumáját: végignézi, ahogy egy csapat tinédzser kivégez egy fiatal srácot. És ami még ennél is meghökkentőbb: úgy tűnik, hogy mindezt csak ő látta, pedig a szórakozóhely tömve van. Másnap elrabolják Clary édesanyját; mire Clary hazaér, már csak egy feldúlt lakást és egy démont talál.

Ironikus, hogy pont az az ember siet Clary segítségére, aki előző éjjel a gyilkosságot elkövette. Jace elviszi Claryt az Intézetbe, ahol a lány tudomást szerez egy olyan világról, amit csak mesének gondolt: léteznek vámpírok, vérfarkasok, még tündérek is. A démonokkal pedig a félig ember, félig angyal harcosok, az Árnyvadászok veszik fel a harcot.

Amint Clary bepillantást nyer az idáig rejtett világba, az élete a feje tetejére áll. Valentine, a rettegett egykori Árnyvadász visszatért, és úgy tűnik, ő a felelős Clary anyjának eltűnéséért. A Végzet Kelyhét akarja, és addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi, kerüljön bármibe. Ám Jace és társai, Isabelle és Alec is eléggé elszánt. Clary hamarosan rájön, hogy nem véletlenül csöppent a dolgok közepébe: sokkal fontosabb szerep jut neki, mint amire vágyott...

A cselekményről csakis áradozni tudok: ez a könyv végig izgalmas, pörgős, lehengerlő. Bámulatos, mennyi eseményt, akciót bele lehet sűríteni egy sorozatkezdő kötetbe, ami arra hivatott, hogy egy új világot ismertessen meg az olvasóval. És én imádtam ennek a világnak a felépítését, a múltját, a szereplőit, mindent. A Csontváros volt az első könyv, amiben találkoztam a nephilimekkel, korábban még csak nem is hallottam róluk.

A szereplők közül senkit nem sikerült teljesen megszeretnem. Egyébként Jace áll a lista élén (emlékeztek az üvegházas jelenetre? *.*), a rajongásomat csak a könyv végén történtek árnyékolják egy kicsit. Claryt bírtam is meg nem is; lehet, hogy bátor lány, de ettől még haszontalan. Még Simon is több hőstettet vitt véghez, pedig ő született mundi. Alec és Isabelle kifejezetten antipatikusak voltak, remélem, hogy a következő részek során őket is sikerül majd valamelyest megkedvelnem.

"– Csak frusztrál, hogy Simonnak van valamije, ami neked nincs.

– Sok mindene van, ami nekem nincs – mondta Jace. – Például közellátása, rossz tartása, meg ijesztő mozgáskultúrája."

Három dolog fogott meg igazán a könyvben: az izgalmas cselekmény, a humor és a háttértörténet. Utóbbit szépen felépítette Clare, majd titokban tartotta, és apránként csepegtette az információt. Amikor már azt hittem, hogy mindent tudok, a képembe vágott egy olyan dolgot, ami mindent más megvilágításba helyez (és nem mellesleg felér egy durva nagy pofonnal).

Idáig az SZJG volt a legviccesebb sorozat, amit olvastam, de Cassandra Clare lemossa Leiner Laurát a pályáról. Szoktam olvasás közben nasizni, és most volt olyan, hogy kirepült a számból a falat, úgy röhögtem (nem vagyok rá büszke, de itthon voltam, egyedül, szóval kit érdekel :D). Ha valamibe feltétlenül bele akarok kötni... néha kicsit sok is volt a viccből. Néha akkor is poénkodott valamely szereplő, amikor a helyzet egyáltalán nem volt alkalmas, így pedig nehéz komolyan venni egy amúgy ijesztő/szomorú jelenetet.

"– Van szalonja? – kérdezte Clary.
– Hát persze, hogy van – felelte Dorothea. – Különben hol fogadnám a vendégeket?
– A kalapomat egyszerűen a komornyiknál hagyom – mondta Jace.
Madame Dorothea sötét pillantást vetett felé. – Ha feleolyan humoros lennél, mint amilyennek gondolod magad, fiacskám, akkor kétszer olyan humoros lennél, mint amilyen vagy."

A filmről csak annyit, hogy lehetőleg ne abból induljatok ki. Úgy tudom elképzelni, hogy a forgatókönyvíró kitépkedte a könyv lapjait, az egészet összekeverte, egy részét random kidobálta, majd a maradékot összefűzte, és voilá! Megszületett a Csontváros mozifilm. Önmagában nem rossz, de mivel könyvmolyok vagyunk, óhatatlanul összehasonlítjuk a könyvvel, és akkor hatalmasat csalódunk. Aranyigazság, hogy a könyv mindig jobb; elvétve akad egy-egy kivétel, de a Csontváros nem tartozik közéjük.

"– Most jön az, hogy csíkokat szaggatsz a pólódból, és bekötözöd a sebemet? – tréfálkozott a lány. Gyűlölte a vér látványát, főleg a sajátjáét.

– Ha azt akartad, hogy tépjem le a ruháimat, csak kérned kellett volna. – Jace a zsebébe nyúlt és előhalászta az irónját – Sokkal kevésbé lett volna fájdalmas."

Talán egyszer én is belépek az Árnyvadász Fan Clubba, most legalábbis nagyon, nagyon szeretném rögtön kézbe venni a folytatást, ám ezzel még kicsit várnom kell. De semmiképp sem fog eltelni addig újabb három év!

A film előzetese

A sorozat előzetese