2017. február 8., szerda

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Sorozat: Ambrózy báró esetei 1.
Oldalak száma: 334 oldal
Megjelenés éve: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
ISBN: 9789633734407
Műfaj: YA, krimi
Moly.hu átlag: 94%

Fülszöveg:
Budapest, ​1896. 
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész. 
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon. 
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. január 25. -- február 3.

Eleinte nem keltette fel az érdeklődésem a Leányrablás Budapesten, pedig csupa jókat hallottam róla. Telt az idő, megjelent a második rész is, és akkor egyszer csak bekattant: nekem kell ez a könyv! Pár napig bírtam csak ellenállni, aztán meg is rendeltem gyorsan, a folytatásával együtt.

Véleményem


A könyv egy lány - utóbb megtudjuk, hogy Hangay Emma - kalandjával kezdődik, aki azért utazott Pestre, hogy megnézze az ezeréves Magyarország alkalmából megrendezett millenniumi ünnepséget. Csakhogy a fejezet végére Emmának nyoma vész. A következő fejezet már 1900-ban, azaz négy évvel később játszódik: Emma húga, Mili is Pestre utazik, hogy nővérét felkutassa. Egy baleset folytán találkozik a jóképű, ám zord Ambrózy báróval, aki elhatározza, hogy segít felgöngyölíteni az esetet (vagyis inkább ő maga akarja megoldani, Mili segítsége nélkül). Mili azonban nem hagyja magát: az ő nővére, az ő ügye; elhatározásában még az sem rengeti meg, hogy valaki nyilvánvalóan a lány életére akar törni.
"– Tudod mit, barátom?! – mondta. – Tarts velünk! Épp a Városligetbe megyünk, megszemlélni egy másik gyilkosság helyszínét.
– A kisasszony társaságában? – ámult Vili, aki bizonyára osztotta azt a nézetet, hogy hölgyeknek semmi keresnivalójuk ott, hol bűncselekmény történt, hacsak nem épp ők az áldozatok.
– A kisasszonyt nem kell félteni – mosolygott rám jéghidegen a báró. – Úgy tűnik, ő akkor is mindig a legrémesebb helyeken bukkanna fel, ha ezer gőzmozdony próbálná a másik irányba vonszolni."
Az első meglepetés akkor ért, amikor további fejezetek következtek Emma (Gerlice) szemszögéből. Azt gondoltam, Emma eltűnt és kész, minden továbbiról majd mi, olvasók is akkor értesülünk, amikor Mili és a báró. De nem: a történet így két idősíkon játszódik. Bevallom, Emma fejezeteit nem is szerettem annyira. A rejtélyről, hogy miért rabolták el, ő sem tud semmit, így csak az elrablása utáni sorsának lehetünk szemtanúi, ami - a könyv végéig - nem valami izgalmas. Viszont megismerhetjük általa Kugler Tónit, aki nagyon a szívemhez nőtt.

Ambrózy és Mili kutatásai sem jutnak messzire. Lefoglalja őket a tudat, hogy minden lépésüket figyelik, s ezért több energiát fektetnek a gyanús alakok lerázásába, mint a rejtély megoldásába. Mivel a könyv krimi, szerintem jogosan számítottam arra, hogy ez az ügy lezárul a kötet végére. Jelentem, hogy nem! Függővég, nem tisztázott a bűnös kiléte, bár egyfajta lezárást azért kapunk. Szívből remélem, hogy csak játszik velünk, olvasókkal az író, és hogy csak el akarja hitetni, hogy az történt, ami... kicsit zagyván fogalmaztam, de a lényeg, hogy nem akarom elhinni!
"– Bocsánatát kérem, Hangay kisasszony…
– Mili! – emlékeztettem álmos mosollyal.
– Hát persze, Mili! – javította ki magát bosszúsan, s az iménti zavar helyét máris rideg szigor vette át. – Mikor azt mondta, herein, úgy hittem, már felöltözött.
– Elnézést, báró úr, hogy ilyen csúnyán félrevezettem – vágtam vissza epésen, ám ő észre sem vette, hogy rajta gúnyolódom."
Szerencsére semmi romantikára nem számítottam, így nem is kellett csalódnom. Valamiért neve alapján azt hittem, Ambrózy báró egy mogorva öregúr. Haha! Mint kiderült, annál valamivel fiatalabb, Mili szerint a harmincas éveiben járhat. Mili csak tizenhét éves, ez elég durva korkülönbség, de talán a huszadik század legelején nem számított annak, nem tudhatom. Viszont nagyon örülnék, ha a későbbiekben kialakulna köztük valami, mert a báró végre egy igazi férfi, nem csak egy férfiasnak megírt fiú.
A könyv amúgy nagyon jól elkapja a hangulatot. Olvasás közben éreztem, hogy eltűnik körülöttem a négy fal, poros utcák jelennek meg, bérkocsik húznak el mellettem, szinte hallottam a kalapos kisasszonyok sugdolózását, nevetgélését. Magam is kifinomultabbá váltam, úgy fogalmazódtak meg bennem a gondolatok, mintha korabeli nemes kisasszony volnék (bizony, egy csúnya szó nem hagyta el a számat pár napig!). A párbeszédek is korhűek, de én leginkább a káromkodásokat szerettem benne. A magyar nyelv híres arról, milyen kacifántosan lehet benne káromkodni, ez nyilván száz évvel ezelőtt is így volt - és akkoriban mennyivel kreatívabbak voltak! Különösen ajánlom a figyelmetekbe Gazsó András kórházi szolga karakterét (207. oldal).

Néhol úgy éreztem, a korhűséggel átesett kicsit a ló túloldalára a szerző. Konkrét példa erre, amikor Mili "elmesélte" a készülődését. Addig rendben van, hogy megemlítette az általa használt kalap, hölgypor, stb. márkanevét, de a szlogenjét is hozzátette zárójelben; és akármilyen érdekes volt olvasni, az elbeszélésbe akkor sem illett bele. Hasonlóan erőltetettnek éreztem a székely szavak használatát. Pl. a sikátorbeli verőlegények szövegeléséből semmit nem értettem volna a lábjegyzetek nélkül, ugyanakkor Mili nem beszélt székelyesen.
– Oh! – nyögte csalódottan. – Talán akad még valami, amit az imént nem tudott elmondani a pocsék külsőmről?
– Azon már túl vagyunk, báró úr – mondtam visszafojtott haraggal (s közben rádöbbentem: majdnem az csúszott ki a számon, hogy "bárókám").
Ettől függetlenül minden tiszteletem Böszörményi Gyulának, elképzelni sem tudom, mennyi idejét fordította kutatómunkára, hogy hitelesen adja vissza a századfordulós fővárost! A helyszínek teljes mértékben létezőek, a karaktereknek is a nagy része valóban élt és dolgozott akkoriban. Annak, aki jól ismeri Budapestet, biztosan nagy élmény úgy olvasni a könyvet, hogy "jé, itt járok el minden nap!"; én sajnos alig jártam még Pesten, ezzel a részével nem tudtam azonosulni.

Ami még viszonylag kevéssé tetszett, az a túl sok leíró rész volt. Annyira áhítottam, hogy előrébb jussunk a cselekményben, hogy nem volt türelmem oldalakon keresztül olvasni a szoba elrendezését; olyankor lankadt a figyelmem is.

Összességében viszont nagyon szerettem a Leányrablás Budapestent. Napokkal a befejezése után is a hatása alatt vagyok, azóta sem kezdtem új könyvbe, pedig három recenziós példány is vár rám. Úgy örülök, hogy a következő részek is itt vannak a polcomon! Csak legyen mihamarabb időm rájuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése