Vladimir Nabokov: Lolita

Sorozat: -

Oldalak száma: 420 oldal
Első magyar kiadás éve: 1987
Eredeti megjelenés: 1955
Fordította: Békés Pál
Kiadó: Európa, Árkádia
Eredeti cím: Lolita
Besorolás: klasszikus
Goodreads átlag: 78% (3,89)
Moly.hu átlag: 83%

Fülszöveg (vigyázz, cselekményleírást tartalmaz!):

Sokféle pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. 

A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga – Humbertnél nem kevésbé perverz – vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. 

Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.

Én és a könyv

Nagyon ritkán, de megesik, hogy kilépek a YA-könyvek nyújtotta komfortzónámból. Ennek mindig oka van; most éppen az, hogy ismerek egy igazi "Lolitát".

Véleményem

"Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogyan ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola volt. Az iskolában Dolly. Aláírásakor Dolores, de a karomban mindig Lolita."

Nabokov regényét megelőzi a híre, és - többnyire - nem jó értelemben. A fenti spoileres fülszöveg sem adja vissza igazán, miről is szól a Lolita, ezért nagy vonalakban vázolom a történetet. A Lolita egy Humbert Humbert nevű, késő harmincas, kora negyvenes éveiben járó, roppant intelligens férfi memoárja. H. H. elmeséli, hogy kamasz éveiben beleszeretett egy vele egyidős lányba, de épp mielőtt szerelmük beteljesedhetett volna, a sors elragadta tőle a leányt. A tragédiát sosem tudta kiheverni, de az idő telt, H. H. felnőtt, és meg kellett állapodnia. Ám Humbertünknek van egy sötét titka: kizárólag a gyereklányok, a "nimfácskák" gerjesztenek benne nemi vágyat. A házassága sosem működött igazán, aztán egy komikus eseménnyel be is fejeződött. H. H. Amerikába költözött.

McSors (ahogy H. H. nevezi) ismét közbeszólt, és nem költözhetett be ahhoz a családhoz, akikhez készült. Helyettük a család egy ismerőse, Charlotte Haze adott főhősünknek szállást. Charlotte rögtön kimutatta vonzalmát H. H. iránt, a férfi azonban ennek ellentétét érezte, viszolygott a nőtől. Épp azon tanakodott, hogyan kerülhetne ki ebből a rémes helyzetből, amikor először megpillantotta Charlotte tizenkét éves lányát, Dolores 'Lolita' Haze-t. Ebben a döntő pillanatban mindhármuk élete megváltozott.

H. H. beköltözött a Haze-kúriába, és kereste az alkalmat, hogy Lolitával kettesben tölthesse az idejét. Senki nem láthatta rajta, miféle gondolatok kavarognak a fejében, hogy milyen égő vágy kerítette hatalmába. Nem; ez nem az a történet, ahol a kislányt kegyetlenül megrontják. H. H. egy ujjal sem ér Lolitához. Helyette feleségül veszi Haze mamát, és egy családdá válnak. Egy gyönyörű napon pedig Haze mamát is eléri a végzet; Lo H. H.-ra marad.

"De ki dúlna föl egy ilyen tündökletes drágaságot? Említettem-e, hogy meztelen karján látszott az oltás nyolcasa? Hogy reménytelenül szerelmes voltam belé? Hogy csak tizennégy éves volt?"

Amikor édesanyja meghal, Lo éppen nyári táborban van egy másik városban. H. H. személyesen akar gondoskodni a lányról, utánamegy, a táborból elhozza. Mindent gondosan kitervelt. Hogy majd az országot járják, hotelekben, motelekben alszanak. És Lolitát be fogja gyógyszerezni, hogy mélyen aludjon, amíg H. H. a kedvét lelheti a fiatal testben. De arra nem számított, hogy az altató nem fog kelleni: a sors fintora, vagy épp "fülig-érő-vigyora", hogy végül Lolita csábítja el a papáját. Elkezdődik H. H. és Lo kálváriája: utazgatnak és beteges, gyomorforgató kapcsolatukat folytatják; letelepednek, majd ismét útra kelnek, hogy aztán elszakadjanak egymástól és újra találkozzanak.

A könyv egy fiktív előszóval kezdődik: egy kitalált karakter írta Humbert Humbert memoárjához. Elkezdtem olvasni, de a történet ismerete nélkül nem sokat értettem belőle; átlapoztam hát, és rögtön a cselekménnyel folytattam. A Lolita nem egy gyors lefolyású regény, de legalább jó lassú. Ritkán történnek benne nagy horderejű dolgok, azok viszont nagyon meghatározóak, és egészen másfelé viszik el a történetszálat.

Ez nem az a könyv, amiben bármelyik szereplőt is meg lehetne kedvelni. Humbert Humbert rendkívül intelligens és művelt ember, saját állítása szerint filmsztárosan jóképű is, de mindezt ellensúlyozza szerencsétlensége, tutyimutyisága, és főleg perverziója. Lolita még ellentmondásosabb karakter: butácska de ravasz,  és egyik szempontból gyerekes (ami teljesen jól van), szexuálisan viszont túl érett. Tudta jól, hogy mit tesz, és tudta azt is, hogy mennyire nem illendő. Arra használta a testét, hogy egy kényelmes életet "vásároljon" magának. H. H. pedig mindent megadott a kis szerelmének. Úgy is mondhatnánk, kölcsönösen kihasználták egymást. Most talán sokan el fognak engem ítélni, ha ezt leírom, de nekem H. H. fél hajszálnyival szimpatikusabb volt, mint Lo: azért, mert ő tényleg szerette a kislányt, a maga beteges, elborult módján. Nem azt mondom, hogy jóváhagyom egyetlen tettét is; csak azt, hogy ezzel kimutatta, hogy benne is van egy kis jó (Lolitában még ennyi emberséget sem fedeztem fel).

És akkor most tegyük tisztába a regény körüli félreértéseket. A Lolitát senki ne úgy képzelje el, mint A szürke ötven árnyalata pedofil verzióját: nem is állhatna távolabb tőle. H. H. nem részletezi az együttléteket; körülírja, virágnyelven írja, vagy csak az érzéseit írja, de konkrétumokat nem. Már ha egyáltalán ír róla, de legtöbbször csak sejteti. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a regény elsősorban nem a felnőtt férfi és a kislány szexuális kapcsolatáról, hanem egymás kölcsönös tönkretételéről szól.

Nyilván a témája miatt is nehéz olvasmány a Lolita, ezen a lassan csordogáló cselekmény sem segít. De ami nekem leginkább feladta a leckét, az a rengeteg-rengeteg kulturális utalás és az idegen nyelvű szavak, mondatok. Írtam fentebb, hogy H. H. borzasztóan okos ember, és ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy cikkeket, értekezéseket ír és vendégelőadóként tanít az egyetemen. A memoárját is teletűzdelte számomra érthetetlen utalásokkal illetve francia (és más nyelvű) szövegekkel. Túl nagy gondot nem okoztak (hála a lábjegyzetnek), de tény, hogy nem tudtam gördülékenyen, a történésekre fókuszálva olvasni.

A fordító nagyon jó munkát végzett. Igaz, nem ellenőriztem az eredeti verziót, de nem is volt rá szükség; éppen ezért dicsérem a fordítást, mert nem éreztem a szövegen, hogy vért izzadt volna vele Békés Pál. (Megjegyzés: egyre többször futok bele gyatra fordítói  (és szerkesztési) munkákba. A mai világban ennyire nincs igény a minőségre? Egy hivatásos fordító tényleg megteheti azt, hogy igénytelen, gyenge munkákat adjon ki a kezéből, és mégis újra és újra megbízzák? Ez már nagyon böki a csőröm, éppen ezért mindig megragadom az alkalmat, hogy a tehetséges és lelkiismeretes fordítókat dicsérjem.)

"[...] néztem, néztem, és olyan világosan tudtam, mint ahogy tudom, meg fogok halni: jobban szeretem, mint bármit, amit valaha is láttam vagy elképzeltem a földön, vagy reméltem a földön túl. Halvány, lila ködképe, halott visszhangja volt csak annak a nimfácskának, akit egykor annyi zokogás közt húztam magamra, visszhang a rőt szurdok peremén, távoli erdő a fehér ég alatt, barna levelektől fuldokló csermely, s egy utolsó tücsök a hullámzó dudvában…"

Szórakozás céljára nem ajánlom ezt a könyvet, de azért nem bántam meg, hogy elolvastam. Az biztos, hogy a Lolita egy egészen egyedi élményt adott (pozitívat? negatívat? magam sem tudom), érzelmet viszont - a haragon kívül - nem váltott ki belőlem.

A filmadaptáció

A könyvből két film is készült, az első 1962-ben, a második 1997-ben, Jeremy Irons (Humbert Humbert) és Dominique Swain (Lolita) főszereplésével. Utóbbit megnéztem, hűen követi a könyv cselekményét, de az abszurd jeleneteket (pl. Humbert házasságának vége) kihagyja. Emiatt a film sokkal valósághűbb, komolyabb. A végső párharcon viszont nem (nagyon) változtattak, az úgy történik a filmben is, ahogy Nabokov leírta; épp csak a könyv hangulatába beleillik a jelenet, a filmébe kevésbé. A legfőbb különbség a könyv és a filmadaptáció között maga Humbert Humbert. A filmbeli karakter egy tragikus sorsú férfi, akit egész életében beteljesületlen szerelme kínzott, és mire újra esélyt kap, hogy beteljesüljön, addigra törvények tiltják a várt boldogságot. Ez idáig igaz a könyvbéli Humbertre is, csak ő egy igazi, szerencsétlen, beteg elme, aki fiatalkorú kurtizánokkal kényezteti magát, illetve játszótérre jár, hogy vágyait legalább gondolati szinten kielégítse. Ritkán mondok ilyet, de most a film jobban tetszett.

Anne Bishop: Vörös betűkkel

Sorozat: A Mások 1.
Oldalak száma: 512 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Twister Media
Eredeti cím: Written in Red
Besorolás: (urban) fantasy
Goodreads átlag: 85% (4,28)
Moly.hu átlag: 92%

Fülszöveg:

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

Zakály Viktória: Hanna örök

Sorozat: Szívritmuszavar 2.
Terjedelem: 210 oldal
Megjelenés éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
ISBN: 9789633735404
Besorolás: romantikus
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:
Ami köztünk van, soha nem múlik el.

Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.

Utóirat: visszatérek Csöngére.

Én és a könyv

A duológia első részét, a Szívritmuszavart 2016 januárjában olvastam. Nem lett a kedvenc könyvem, de nagyon megfogott, mert teljesen át tudtam érezni, milyen az, amikor eljön a nagy szerelem, és rövid boldogság után csak nagy fájdalmat hagy maga után. Nyilván tudni akartam, a főszereplő élete hogyan folytatódhat, de halasztgattam is, mert éreztem, hogy ez nem az a happy end lesz, amire vágytam.

Véleményem

Az első kötet, a Szívritmuszavar minden szempontból érdekes könyv volt. Nem a megszokott regény formában íródott; tulajdonképpen egy hosszúra nyúlt levél volt a lánytól a fiúnak, amelyben nem csak kettejük szerelmének történetét írja le, hanem érzéseit, emlékeit, kételyeit is. Ennek megfelelően a két főszereplőnek nem volt neve, csak annyit tudtunk, hogy voltál "te" meg voltam "én". A könyv egyébként igaz történetet mesél el, ezért is vágott úgy mellbe. Egy kicsit én is "én" voltam, az elkeseredett, de nagyon szerelmes lány, aki annyira nem bír a szomorúságával, hogy muszáj papírra vetnie az érzéseit.

"Ez lenne a szerelem? Valami fáj és hidegen éget belülről, a feje tüzel, keze remegve keresi a kapaszkodót. Nem lát, nem hall, egy sötét univerzumban lebeg, s csupán bolygójának egy aprócska holdja. Beleszorult a szíve a fájdalomba, ahogy a gondterhelt arcú férfit nézte, át akarta ölelni és többé nem elengedni, de az ölelés a legfájóbb dolog a világon, ha nem viszonozzák."

A folytatás, a Hanna örök annyiban más, hogy teljes egészében fikció. Itt végre megtudjuk a két főszereplő nevét: Hanna és Ádám. Ők ketten végre újra összejöttek, de a boldogságuk most is nagyon hamar véget ér: Ádám minden előjel nélkül eltűnik Hanna életéből. A nő összeomlik; egyszer is nehéz túlélni, nemhogy másodjára. Egy fiatal orvos, Andrej talál rá Hannára, neki köszönheti az életét, és még annál is többet. Andrej és Hanna között olyan kapcsolat alakul ki, ami valahol félúton van a barátság és a szerelem között; egyik oldalról ez, a másik oldalról amaz az erősebb. Hanna megtudja, hogy gyermeket vár, de szívbetegsége miatt nem lehet biztos benne, hogy túléli a szülést; ennek ellenére eszébe sem jut elvetetni. Andrej végig Hanna mellett áll, mindenben támogatja, de a nő szerelme Ádám iránt csak nem múlik. Az évek telnek, Hanna még mindig próbálja elfelejteni azt az embert, aki mellett a legboldogabb volt és aki nélkül nem tud élni. De újra egymás útjába sodorja őket az élet, és Hanna szíve ezt a terhet már végképp nem tudja elviselni.

Könnyen fel tudtam venni a történetszálat, ugyanis a Hanna örök hangulata nagyon hasonlít a Szívritmuszavaréra: mindent átitat a reménytelenség, a fájdalom, a magány. A tudat, hogy nincs veled az az ember, aki a világodat jelenti. Nem mondom, hogy a kötet csak szomorú eseményekből áll, de igen, azok vannak túlnyomó többségben, és a kvázi boldog pillanatok is keserű szájízt hagynak maguk után. Sokszor az volt az érzésem, hogy Zakály Viki nem egy olyan történetet akart elénk tenni, ami akár valós is lehetne; hanem egy olyat, ami annyira fájdalmasan szomorú, hogy még annak is összetörik a szíve, akinek nincs. Mert hogy valakinek (pl. Hanna és Ádám) ennyire balsorsú legyen az élete... az már hihetetlen.

Ádám ugyebár ebben a kötetben sem szerepelt sokat, csak a hatása érződik. Egészen a legvégéig nem tudtam eldönteni, mit gondoljak róla: nem értettem őt, és arra sem adott okot, hogy megkedveljem. Aztán ott van Andrej, aki viszont teljesen antipatikus volt. Nem azért, mert rossz embernek tartanám őt, csak nem tetszett, ahogy rá akarta erőltetni magát Hannára. Hannától egyetlen dolgot irigylek: akármekkora pofont is oszt neki az élet, ő mindig fel tud állni. A helyébe képzeltem magam, és úgy gondolom, én is sorra ugyanazokat a döntéseket hoztam volna meg, mint ő. 

"Ez nem egy érzés, nem egy vágy a szívemben. Az, hogy szeretlek, én magam vagyok, nem tudom megtagadni, ahogy saját magamat sem tagadhatom meg. Úgy beleittad magad a bőrömbe, belegyökereztél a szívembe, hogy nem tudlak onnan már soha eltüntetni."

Azt viszont nem tudtam, hogy kezeljem, hogy míg az első kötet cselekménye valóban megtörtént, a másodiké már kitaláció - ennek megfelelően a Szívritmuszavar főszereplője maga Zakály Viki, míg a Hanna öröké egy fiktív szereplő. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a kettőt össze kell egyeztetnem a fejemben, de nagy nehezen sikerült.

Akkor szakadt el bennem először a cérna, amikor Hanna szeretett édesapja elhunyt. Nekem ez még a végkifejletnél is jobban fájt. Hanna annyira nagyon közel állt az apjához, és én ezt annyira átéreztem, hogy Hanna gyásza hirtelen belém került, fájni kezdett a torkom, nyeltem a könnyeimet, és végül nem bírtam tovább. Hosszú percekig vigasztalhatatlanul sírtam. Ilyet soha, egyetlen könyv sem ért még el nálam azelőtt.

És akkor a végkifejletről... a legnagyobb klisé, ami csak létezhet. Igazából csak azért nem számítottam rá, mert nem hittem, hogy a szerző egy ilyen életút után, mint amit a szereplőinek szánt, még meg mer lépni egy ekkora gonosz, kegyetlen húzást. Mégis, mindennek ellenére ez a befejezés gyönyörű, és igazán jó lezárása a történetnek.

"Hogy is gondolhattad, hogy az a szerelem, amely megváltoztatta az életemet, majd tönkretette a legszebb álmaimat és reményeimet, maradandó és látható nyom nélkül helyrehozható?"

Három dolog volt, ami zavart a regényben: az egyik a "balszerencse áradása", mint már fentebb említettem. A második, hogy Hanna gyermeke olyannyira a háttérbe került, ahogy egy gyermeknek sosem lenne szabad. Hannán nem érződött az, hogy átértékelődött volna az élete akkor, amikor anyává vált. A harmadik negatívum nem a történetvezetéssel, hanem a stílussal kapcsolatos: a könyv nyelvezete már-már szépirodalmi. Ez egy szerelmes levélnél nem volna éppen baj, de miért kell ráhúzni ezt a stílust a párbeszédekre is? Még ha Hanna (aki ugyebár költőnő) ilyen költőien is fogalmaz élő beszédben, nehezen hiszem, hogy hasonlóan fennkölt válaszokat kap vissza az ismerőseitől.

Hibái ellenére a Szívritmuszavar mindkét része maradandó élmény. Rengeteg érzelmet váltott ki belőlem a történet, tán még többet is, mint szerettem volna. Felmerült bennem a kérdés: melyik a kevésbé rossz? Titkolni a társad elől, hogy a te szíved másé, vagy magadra maradni, de legalább azt érezhetsz, amit akarsz? Itt nem létezik jó válasz. És még csak nem is biztos, hogy szabadon dönthetsz: lehet, hogy az élet teszi meg helyetted.

A sorozat részei

1. Szívritmuszavar

2. Hanna örök

E.L. James: A szürke ötven árnyalata

Figyelem! A bejegyzés 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Sorozat: Árnyalat 1.

Oldalak száma: 524 oldal

Megjelenés éve: 2012

Eredeti megjelenés: 2011

Fordította: Tótisz András

Kiadó: Ulpius

Eredeti cím: Fifty Shades of Grey

ISBN: 9789632546360

Besorolás: romantikus, erotikus

Goodreads átlag: 73% (3,66)

Moly.hu átlag: 66%

Fülszöveg:

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. 

Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint. 

Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.