Sorozat: Szívritmuszavar #1Oldalak száma: 208 oldal
Megjelenés éve: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
ISBN: 9789632454672
Műfaj: romantikus, realista
Moly.hu átlag: 82%
Fülszöveg:
Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat.
Egy hely, melyet soha nem feledsz.
Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.
A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.
Csönge – a szerelem szava.
Egy hely, melyet soha nem feledsz.
Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.
A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.
Csönge – a szerelem szava.
Én és a könyv
Olvasva: 2016. január 25. -- január 28.
Néha rám tör az az állapot, hogy szívesen olvasnék valamit, de nem tudom, mit. Percekig bámulom a kínálatot, hátha megakad a szemem valamin, ami vonz. Így jártam most a Szívritmuszavarral, pedig nem is terveztem elolvasni, ráadásul elég nyomott volt a hangulatom is. Olvasás közben aztán az arcomba szakadt, hogy vannak az enyémnél nagyobb problémák is, így átadtam magam annak a depressziónak, amit a történet árasztott magából, a mindennapjaimat pedig immár oldottabb hangulatban folytattam.
Véleményem
A könyv legnagyobb különlegessége az elbeszélésmódja: ilyennel még sehol máshol nem találkoztam. A prológusban megismerhetünk egy költőnőt, akinek kiadták a verseit, holott legszívesebben elfelejtené mindet. Éppen dedikálással egybekötött könyvbemutatót tart, ahol egy újságíró zaklatja a nőt a versei születésének hátteréről.
"- Miféle szerelem ez, ami ilyen kínokat okoz? [...]
- Úgy látom, olyan, amit ön még nem élt át."
Hogy tiszta legyen a kép, elmeséli az egész történetet, úgy, ahogyan hét évvel ezelőtt megtörtént. A főiskola utolsó évében a hallgatók egy utolsó kirándulásra készültek együtt, Csöngére, Weöres Sándor szülőfalujába. Elmeséli, hogyan figyelt fel arra a fiúra, akivel mindig is csoporttársak voltak, hogyan kezdett el érdeklődni iránta, hogyan vált ez az érdeklődés mindent felemésztő szerelemmé... mindössze öt nap leforgása során. Ott és akkor nem lehettek egymáséi, hiszen mindkettőjüket várta haza a párja, de nem felejtették el egymást, soha.
Ki-ki élte a saját életét, a nő küzdött a férfiért, a férfi viszont eltaszította. Nem azért, mert nem volt belé szerelmes, hanem mert ez a szerelem nem helyes. Hosszú időn át szenvedett a nő, majd végül elhatározta, hogy ideje a saját életét élnie, nem pedig azt, amire vágyik, és amit nem kaphat meg. A munkába temetkezett, bármit elvállalt, csak hogy ne gondoljon a férfira, akit ennyi év után is változatlanul szeret.
A történetük itt nem ér véget, a nő mindent elmesél a könyvbemutatón, de ez a történet egy vallomás. Minden szava egyetlen személyhez szól, ahhoz a bizonyos zöld szemű sráchoz....
A könyv az elejétől a végéig gyönyörűen, már-már szépirodalmian van megfogalmazva, félig-meddig visszahozta azt az érzést, mint ami a középiskolai kötelező olvasmányok alatt fogott el. Annyi különbséggel persze, hogy ez a kötet nem az előző előtti évszázadban játszódik, plusz szabad akaratomból vettem a kezembe.
A szereplőket nem igazán sikerült megkedvelnem, a döntéseikkel nem értettem egyet, és szerintem egy csomó fölösleges szenvedést csináltak maguknak. Megértem, hogy a férfi miért mondott nemet a nőnek először, de utána több lehetőségük is volt, mégsem éltek vele - büszkeségből vagy dacból, ki tudja? Tisztában voltak vele, hogy egymáshoz valók, és hogy a szerelmük nem múlik, de hol egyikük, hol másikuk gondolta meg magát, és az egész olyan értelmetlen és reménytelen volt. Nem tudhatom, a történetnek hány százaléka igaz, de szerintem én már a felébe is beleroppantam volna. Az utolsó csepp mégis az volt, amikor elolvastam a szerző blogján a GYIK-et: létezhet az, hogy minden fájdalom, minden rossz történés valódi, de a feloldás nem? Be kell valljam, ez még a könyvnél is jobban fájt.
Örülök, hogy végül mégis rászántam magam a Szívritmuszavar elolvasására, mert rengeteg érzelmet kaptam tőle: olyat, amit már átéltem régebben, és olyat, amit remélem, soha sem fogok. Ezt a könyvet biztosan nem fogom egyhamar elfelejteni, de újraolvasni sem. Azoknak a hölgytársaimnak ajánlom elolvasásra, akik szeretik a verseket, és nem ijednek meg a reménytelen szerelemről szóló történetektől. Rám sajnos egyik sem jellemző, így csak négy pontot szavazok a kötetnek.
Mindkét főszereplő kedvenc verse; együtt szavalják a csöngei táborban, majd a Csöngén készült közös fénykép hátuljára is a vers egy részlete kerül. A történet második kötetének címe pedig Hanna örök.
A fiú egyik búcsúlevelében, utóiratként írja a lánynak, hogy olvassa el Reményik versét, ezzel összetörve a lány szívét. Legközelebb a diplomaosztón találkoztak, ahol a lány tartotta a beszédet, ebből a versből is elszavalt egy részletet, titkon üzenve a fiúnak.
A történetük itt nem ér véget, a nő mindent elmesél a könyvbemutatón, de ez a történet egy vallomás. Minden szava egyetlen személyhez szól, ahhoz a bizonyos zöld szemű sráchoz....
A szereplőket nem igazán sikerült megkedvelnem, a döntéseikkel nem értettem egyet, és szerintem egy csomó fölösleges szenvedést csináltak maguknak. Megértem, hogy a férfi miért mondott nemet a nőnek először, de utána több lehetőségük is volt, mégsem éltek vele - büszkeségből vagy dacból, ki tudja? Tisztában voltak vele, hogy egymáshoz valók, és hogy a szerelmük nem múlik, de hol egyikük, hol másikuk gondolta meg magát, és az egész olyan értelmetlen és reménytelen volt. Nem tudhatom, a történetnek hány százaléka igaz, de szerintem én már a felébe is beleroppantam volna. Az utolsó csepp mégis az volt, amikor elolvastam a szerző blogján a GYIK-et: létezhet az, hogy minden fájdalom, minden rossz történés valódi, de a feloldás nem? Be kell valljam, ez még a könyvnél is jobban fájt.Örülök, hogy végül mégis rászántam magam a Szívritmuszavar elolvasására, mert rengeteg érzelmet kaptam tőle: olyat, amit már átéltem régebben, és olyat, amit remélem, soha sem fogok. Ezt a könyvet biztosan nem fogom egyhamar elfelejteni, de újraolvasni sem. Azoknak a hölgytársaimnak ajánlom elolvasásra, akik szeretik a verseket, és nem ijednek meg a reménytelen szerelemről szóló történetektől. Rám sajnos egyik sem jellemző, így csak négy pontot szavazok a kötetnek.
Extra: versek és dalok a könyvben
A könyvben fontos szerepet játszik a szépirodalom. Mindkét főszereplő irodalom szakos a főiskolán, szeretik a verseket, a nő egy egész kötetnyit írt a férfihoz. Zakály Viktória saját versei jelennek meg a kötetben, amolyan fejezetkezdésként, ezek utalnak a közös múltra. Említésképpen több költő is feltűnik, pl. Weöres Sándor, Petőfi Sándor és Radnóti Miklós. Két ismert költemény viszont tényleges szerepet is kap a történetben.
⚜ Juhász Gyula: Anna örök ⚜
Az évek jöttek, mentek, elmaradtálEmlékeimből lassan, elfakultArcképed a szívemben, elmosódottA vállaidnak íve, elsuhantA hangod és én nem mentem utánadAz élet egyre mélyebb erdejében.Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,Ma már nem reszketek tekintetedre,Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,Hogy ifjúság bolondság, ó de mégisNe hidd szívem, hogy ez hiába voltÉs hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!Mert benne élsz te minden félrecsúszottNyakkendőmben és elvétett szavambanÉs minden eltévesztett köszönésbenÉs minden összetépett levelembenÉs egész elhibázott életembenÉlsz és uralkodol örökkön, Amen
⚜ Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk ⚜
A fiú egyik búcsúlevelében, utóiratként írja a lánynak, hogy olvassa el Reményik versét, ezzel összetörve a lány szívét. Legközelebb a diplomaosztón találkoztak, ahol a lány tartotta a beszédet, ebből a versből is elszavalt egy részletet, titkon üzenve a fiúnak.
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
⚜ Koncz Zsuzsa: Zöld szemű srác ⚜
A dalban szereplő zöld szemű srác akár a könyvbéli is lehetne. Ezt a dalt teszi fel a költőnő a férfi szobájában, míg az alszik. "Tudta, ha felébred és meghallgatja, meg fogja érteni, hogy mit is akart üzenni, amit nem tudott lefirkatani egy cetlire remegő kézzel, de amit muszáj volt elmondania."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése