2014. január 7., kedd

Karen Marie Moning: A hajnalra várva

(Tündérkrónikák 3.)

Figyelem! A fülszöveg és az értékelés SPOILERT TARTALMAZ az előző rész(ek)re vonatkozóan!

„És mutatok neked valamit, ami egészen más,
Mint árnyad, amely reggel lép mögötted,
Vagy árnyad, amely este kél előtted:
Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked.”
MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb.
Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz, hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér. Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons között.
Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben…
Azt kell mondjam, kezdem Macet megkedvelni: végre felnőtt, és megtanulta használni az eszét. Ez utóbbira szüksége is lesz, a könyvet ugyanis már 5-en próbálják megszerezni a segítségével (hogy kiben lehet megbízni, gondolom az utolsó pillanatokig kérdéses lesz).

Az előző két részből már le tudtam szűrni, hogy ez a sorozat bizony nagy kedvencem lesz. Nos, ha ez a kötet lenne a kezdő rész, minden bizonnyal más véleményen lennék. Hiányzik belőle valami, az első kettőben benne volt. De nézzük, mik is a konkrét problémáim:
- Túl sok V’lane, túl kevés Barrons…! (Mondjuk anno engem is meglepett, hogy nem a szeszélyes szöszivel, hanem a veszélyes vadállattal szimpatizálok.)
- Kevés esemény történt ebben a kötetben. Egy dolog, hogy azok nagy horderejűek voltak, de akkor is… nem lehet megunni!

És hogy valami pozitívat is szóljak: Fiona vissza fog térni! Na nem azért örülök, mert annyira szeretem, de nagyon érdekes karakternek tartom, és égek a vágytól, hogy többet tudjak meg az ő és Barrons múltbeli kapcsolatáról.

A könyv vége felé aztán felpörögtek végre a dolgok: kitört a nagy háború, és minden elveszni látszik. És az az utolsó fejezet! Hol van Barrons, amikor szükség lenne rá?! Spoilerezni nem fogok, akadjatok ki Ti is majd! :P




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése