2016. október 21., péntek

Könyvmoly Párbaj, újra!

Október elején lezárult a VI. Könyvmoly Párbaj, amit megint csak nagyon élveztem! Ez volt a második, amin részt vettem; most ugyan nem lettem díjazott, de egy percig sem csüggedek. Vártam már, hogy kihirdessék a következő fordulót, és gyorsan el is küldtem a jelentkezésem. :)

Idén is maradok a 10+1 könyves változatnál. Gondolkodtam rajta, hogy csak 7 könyvvel nevezzek, de nem tudtam volna csak 14-et választani. Decemberre várom a kisfiam érkezését, úgyhogy még nem tudom, milyen teljesítményre számíthatok magamtól, mindenesetre próbálkozom. :)

De térjünk át a listámra, úgyis azt szerettem volna Nektek bemutatni a bejegyzésen belül. A- és B-listát is összeválogattam. Az A-listán jellemzően olyan könyvek vannak, amiket az idén/tavaly szereztem be, és még olvasásra várnak. A B-listára kerültek a régóta várakozó sorozatfolytatások, meg egy-két olyan könyv, ami még nincs meg, de mindenképp megveszem majd.


A-lista:


1. Michelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer – Mara Dyer eszmélése
Tavaly nyáron vettem másodkézből. Már nagyon kíváncsi vagyok a sztorira, mert idáig csak jót hallottam (olvastam) róla.
2. Naomi Novik: Rengeteg
Először nem akartam megvenni, a borítója elrettentett. Aztán folyton belefutottam, jókat is olvastam róla, és kialakult az a bizonyos birtoklási vágy, amit már biztosan Ti is ismertek...
3. Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája
Hasonlóan a Rengeteghez, ezt sem akartam először megvenni, mert pfejj, ifjúsági. :D De egyre inkább rákapok az ifjúsági irodalomra. Úgy tűnik, nálam hamarabb jön a második gyerekkor.
4. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Szintén egy olyan könyv, ami csak akkor kezdett érdekelni, amikor már a második része is kijött - de akkor nagyon.
5. Amy Ewing: Az Ékkő
Nem akartam elhinni, hogy komolyan ezzel a borítóval jelent meg, mikor a másik annyival szebb! De végül kibékültem vele, és cserével sikerült is hozzájutnom a könyvhöz.
6. Marie Rutkoski: The Winner's Curse – A nyertes átka
Kelly és/vagy Lupi azt írta, hogy "ha csak egy könyvet veszel az idén, az A nyertes átka legyen". Még nem csalódtam bennük, szóval megfogadtam a tanácsukat. :)
7. Kiera Cass: The Heir – A koronahercegnő
Pedig annyira biztos voltam abban, hogy a Hatodik Párbajra elolvasom ezt a könyvet! Akkor nem jött össze, de majd most...
8. Kendall Kulper: A tenger boszorkánya
Könyvfesztiválos megrendelés. Tenger is, boszorkány is, tehát kell!
9. Leigh Bardugo: Siege and Storm – Ostrom és vihar
Az Árnyék és csont kedvenc lett; teljesen elvesztem a Grisaverzumban, az Éjúr tartott fogva. És most még többet akarok belőle.
10. Victoria Aveyard: Vörös királynő
Látjátok azt a borítót? Annyira tetszik, hogy arra nincsenek szavak. Legfőbb ideje, hogy belülről is megcsodáljam a könyvet.

B-lista: 


1. Kerstin Gier: Silber – Az álmok második könyve
Az első részét szerettem, de a második könyv még nincs meg. A tervek szerint a Tüskék és rózsák udvarával együtt fogom megrendelni.
2. Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara
Az Üvegtrón-sorozatnak nagy rajongója vagyok, és erről a könyvről is sok blogger áradozik. A zsigereimben érzem, hogy új kedvecet fogok avatni.
3. Anna Banks: Triton
Az első részt (Poszeidón) a tavalyi párbajra olvastam. Legfőbb ideje folytatni a sorozatot.
4. Elizabeth Richards: Főnix
A sötétség városát még 2014 januárjában nyertem a Maxim Kiadó játékán, de csak tavaly nyáron olvastam el. A Főnix is a polcomon áll már egy éve.
5. Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Bízom abban, hogy a Leányrablás Budapesten után rövidesen kézbe akarom majd venni a folytatást.
6. Amie Kaufman – Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok
Mert az A-listán már nem maradt neki hely; egyébként idén a Könyvfesztivál alkalmából rendeltem magamnak.
7. Alexandra Bracken: Sötét elmék
Még 2015-ben kaptam a könyvet molyos ajándékozáson, a születésnapomra.
8. Melissa Landers: Elválasztva
Idén januárban rendeltem meg a könyvet úgy, hogy az első kötetet akkor még nem olvastam. Azóta megismerkedtem az Elidegenítve-vel is, és nagyon tetszett, szóval csupa jóra számítok.
9. Veronica Roth: A hűséges
A beavatottat szerettem, A lázadót már kevésbé, A hűségessel pedig már nem is siettem. :(
10. Cynthia Hand: Angyalfény
Ezer (három) éve a polcomon áll. Nem is értem, pedig az Angyalsors-ot szerettem.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha kedvet kaptatok hozzá, november 7-éig Ti is jelentkezhettek.
A részleteket az alábbi oldalon olvashatjátok:
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése