2017. május 29., hétfő

Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai

Sorozat: Éden-trilógia 1.
Oldalak száma: 464 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: The Immortal Rules
ISBN: 9789633994344
Műfaj: YA, fantasy, disztópia
Goodreads átlag: 4,11 / 5
Moly.hu átlag: 93%

Fülszöveg:
Megmentheted az emberiséget, ám válj érte azzá, amitől a legjobban rettegtél. Te mit tennél?
Ha életben akarsz maradni e pusztuló világban, át kell adnod magad a sötétségnek…
Allison Sekemoto a fallal körülvett város legkülső körében, a peremen él. Nappal társaival együtt előmerészkednek, és élelem után kutatnak, éjszaka azonban bármelyikükből áldozat válhat, és nem tudják biztosan, megérik-e a holnapot. Ebben a világban a vámpírok két lábon járó vérzsáknak tekintik az embereket, Allie-t pedig az irántuk érzett gyűlölet tartja életben. Aztán egy éjszaka Allie meghal, és maga is szörnyeteggé változik.
Bár maga mögött hagyja a várost, titkolnia kell új énjét. Továbbra is embernek adva ki magát csatlakozik egy elcsigázott felmentőcsapathoz. Allie válaszút elé kerül, és döntenie kell, hogy miért – és legfőképpen kiért – éri meg feláldoznia halhatatlanságát.

Én és a könyv


Olvasva: 2016. július 28-30.

És én még azt hittem, a vámpírok kora lejárt! Aztán a Könyvmolyképző bejelentette A halhatatlanság szabályai megjelenését, én meg már röpültem is a webshopjukba, hogy előrendeljem. Június közepén érkezett meg hozzám a könyv 0055-ös sorszámmal, és nem is várakozott sokáig olvasatlanul a polcomon.

Véleményem


Allison sztorija több részből áll, és végigkísérhetjük őt életének különböző szakaszain: peremlakó guberálóból vámpír lesz, először kiképzés alatt áll, majd magára marad. Végig meg akarja őrizni emberségét, ezért csatlakozik egy kis csoporthoz. Küzd a vérszomj ellen, próbál beilleszkedni, és próbál nem belezúgni az egyik fiúba, de mindhárom dolog gyötrelmesen bonyolult. Minden egyes rész olyan eseménydús, hogy kitenné egy-egy könyv cselekményét. Nem sok olyan könyvvel találkozom, amelyik ilyen hosszan fenn tudja tartani az érdeklődésem; ebből a szempontból kiemelkedő A halhatatlanság szabályai.
"A vámpírok betiltották a könyveket a peremen, szisztematikusan kipakoltak minden iskolát és könyvtárat. Pontosan tudom, hogy miért. Mert a könyvek lapjain egy másik világ tárul elénk: egy vámpírok előtti világ, amikor az emberek még nem éltek félelemben, nem voltak falak, és az éjszaka nem a szörnyetegeké volt. Egy világ, amelyben szabadok voltunk."
Egy jó vámpíros könyvhöz méltóan tele a regény vérrel és fájdalommal. Csakhogy ez nem egy egyszerű vámpíros könyv, mert az emberek életét más lények is veszélyeztetik: a veszettek, akik gyakorlatilag (vámpír)zombik. Erről nem tudtam olvasás előtt, szóval nagy meglepetés ért! Filmben irtózom a zombiktól, könyvben viszont imádom őket. Nem vallanám magam zombiszakértőnek, de pár könyvet elolvastam a témában, és bármily hihetetlen, mind-mind egyedi volt. A halhatatlanság szabályai is ilyen egyedi zombitípust ábrázol; megvan a veszettek sajátos története.

Némi romantika is helyet kap a történetben, de minimális. Allie ugyanis (még?) nehezen tudja elválasztani a vonzódást az éhségtől. Mindent megtesz, hogy ne bántsa Zeke-et, de ez nem ilyen egyszerű. Amúgy a könyv végéig reménykedtem, hogy Kanin, Allison átváltoztatója lesz az „alfahím”, és szabályosan sokkot kaptam, hogy rá az apaszerepet szabták. Az is nagyon furcsa, hogy ahány összecsapásra kerül sor, mindig Allison a hős lovag, és mindig Zeke a megmentésre váró hercegnő. Nem csoda hát, hogy Zeke-re nem tekintek férfiként, és így az egész szerelmi szál egy rossz viccnek tűnik.

Habár tele van a könyv eszméletlen, izgalmasabbnál izgalmasabb jelenetekkel, mégsem tudnék közülük egy kedvencet kiemelni. Ugyanígy nem tudnék olyat választani, ami fölösleges lenne, ami nem tesz hozzá a történethez. A szereplők közül viszont könnyedén tudok választani. A kedvencem Allie: tökös, jól bánik a katanával, eszes, ragaszkodik az életéhez, és vámpírként is emberibb a legtöbb embernél. A legkevésbé kedvencem (magyarul: utáltam) Cingár: Allie ellentéte, beszari, élősködő, nyafogó kis nyomorék. Nem is értem, hogy nem nyírta ki senki és semmi. Érthetetlen, hogy tudtak ők ketten barátságot kötni, de az tuti, hogy Allie végül megbánta.
"Vámpírok vagyunk, mondta Kanin az egyik utolsó esténken. Mindegy, honnan jöttünk, kik voltunk. Hercegek, urak, veszettek, mindannyian szörnyek vagyunk, kitaszítva az emberek közül. Soha nem fognak bennünk megbízni, soha nem fognak befogadni minket. Mindegy, hogy bujkálunk-e előlük vagy köztük járunk, mindig is szakadék lesz köztünk. Elátkozottak vagyunk, magányosak. Most még nem érted, de eljön majd az idő, amikor válaszúthoz érsz, és döntened kell, merre tovább. Démon leszel emberi arccal, vagy harcolsz a démon ellen az idők végezetéig, tudva, hogy a küzdelem mindörökké magányos lesz."
Egyszóval tetszett az első kötet, ó, de még hogy! Kíváncsi vagyok, mit hoznak a folytatások, és várom Kanin visszatérését! No meg egy rakás elvarratlan szálat hagyott maga után a könyv, amelyek alapján a folytatásban is hasonló izgalmakra számíthatunk.

+1: Dicséret a kiadónak az igényes munkáért! A fordítás remek, az elütések, szerkesztési hibák száma olyan minimális, hogy talán ha 2-3-mal találkoztam az egész könyv során. További köszönet azért, hogy szokásuktól eltérően nem az angol cím dominál, sőt, teljesen magyar címet kapott a könyv! Üdítő élmény végre egy ilyet látni a kiadótól. Egyedül a borítón lévő lány nem tetszett, egyáltalán nem így képzelem el a kötet főszereplőjét.

Először 4 pontot akartam adni a regénynek, a halálra ítélt romantikus szál miatt. Ám a napokban újra elővettem a könyvet (majdnem egy év telt el az olvasás és ezen bejegyzés között, fel kellett frissíteni az emlékeket), és rá kellett jönnöm, hogy még a furcsa kapcsolat ellenére is rettenetesen jó ez a történet. Maradok az öt pontnál, megérdemli!

A könyv trailere


2017. május 25., csütörtök

Debora Geary: Modern boszorkány

Sorozat: Modern boszorkány 1.
Oldalak száma: 364 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2011
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Eredeti cím: A Modern Witch
ISBN: 9789632614663
Műfaj: chick-lit, fantasy, romantikus
Goodreads átlag: 3,72 (74%)
Moly.hu átlag: 74%

Fülszöveg:
Mi jut eszébe mindenkinek a boszorkányokról? Seprűnyél, nagy üst és varázsfőzetek. Ám a modern boszorkányok nem ilyenek. Otthonosan mozognak a modern technológia világában, és előszeretettel használják azt. 
Jamie és Nell testvérek, mindketten boszorkányok. Egy programot készítenek, amelynek segítségével boszorkánytársadalmat építhetnek ki a világhálón. A program egy varázslat hatására érzékeli az átlagemberekre nem jellemző energiákat, és a weboldalra irányítja a talált boszorkányt. Egy nap Lauren, a 28 esztendős ingatlanügynök böngészés közben a chatszobában találja magát, ahol három nő megpróbálja meggyőzni, hogy ő boszorkány. A nő teljesen átlagos életet él Chicagóban, így elég cinikusan áll a beszélgetéshez, nem hisz a többieknek. A programban van a hiba, vagy ő egy edzetlen boszorkány, ami veszélyes lehet önmagára és a környezetére nézve is? A többi boszorkány dolga, hogy kiderítse az igazságot.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. május 8--22.

Valamelyik évben részt vettem a Maxim kiadó szövegértési versenyén, és az egyik fordulóban pont a Modern boszorkány volt terítéken. Elolvastam az első néhány fejezetet, de annyira nem tartottam érdekesnek, hogy folytatni is akarjam. Most kiválasztották nekem a TVK utolsó fordulójára, és úgy gondoltam, hogy ezt még bevállalom, bár a kihívást már úgyis elbuktam.

Véleményem


A huszonegyedik századi boszorkányok nem kunyhókban laknak az erdő mélyén, és nem varjakkal üzengetnek egymásnak. Ránézésre ugyanolyanok, mint mi: városi nők és férfiak, vállalkozók vagy épp családanyák; mára viszont nagyon kevesen maradtak. Nell, az ötgyerekes boszimami és öccse, a jóképű Jamie ezért megalkották a Boszorkánycsevejt, hogy az internet varázslatos adottságait kihasználva a távol élő boszorkányismerősökkel is tudjanak chatelni. Történetünk kezdetén Nell a bevonóbűbájt tökéletesíti; ez a varázslat arra szolgál, hogy a chatfelületre irányítsa a világ boszorkányait.

Lauren egy jónevű ingatlanügynök Chicagóban. Egyik este éppen élelmiszert rendel az internetről, amikor az oldal átugrik valami Boszorkánycsevejre. Az oldalon három másik nő van jelen, akik azt állítják, Lauren maga is boszorkány! Az egyikük, Nell, még az öccsét is el akarja küldeni a lányhoz, hogy felmérje az erejét. Micsoda dilis nők! Ezt gondolja Lauren, legalábbis addig, amíg meg nem jelenik egy Jamie nevű fickó, és tányérokat kezd röptetni az étteremben...

Innentől felgyorsulnak az események. Lauren kezdi belátni, hogy talán mégis van valami különleges ereje. Barátnőjével, Nattel Kaliforniába utazik, hogy Nell családja kiképezhesse őt. A népes boszorkánycsalád egyből a szívébe zárja Laurent és Natet. A legkisebb boszorkánycsemete, Aervyn és Lauren között komoly varázskötelék alakul ki, de Nat is szívesen maradna Kaliforniában: Jamie ugyanis elrabolta a szívét.

Nos, körülbelül ennyiről szól a könyv. Egy nagyon könnyed chick-lit, a fantasytól messze áll, de ha már boszorkányság és varázslat van benne, nem nevezhető épp realistának sem. Régen olvastam ennyire pozitív könyvet. Nincs benne egy csepp gonoszság, szomorúság vagy irigység sem; komolyan mondom, a legtöbb gyerekkönyvben több sötét dolog van, mint a Modern boszorkányban.

Sajnos nem csak érzelmileg egysíkú a könyv, a cselekménye is ugyanilyen lapos. Konkrétan hiányzott belőle a feszültség, a csúcspont. Így viszont van egy nagy előnye: bármikor félre tudod tenni, nem fogsz belehalni a kíváncsiságba, hogy "egek ura, most vajon Lauren milyen formájú varázskorlátot fog felállítani!?". (Gondolj bele, ez azért jó dolog, ha sosem tudsz egyszerre sokat olvasni.)
"Ha az ember nem éri be egy doboz fagyival, akkor tényleg nagy a baj."
Nem akarom én ennyire szidni, mert végül is egy nagyon aranyos könyv, nem is rossz, csak... olyan semmilyen. Nem érintett meg, nem billentett ki, egyáltalán semmiféle érzelmet nem csikart ki belőlem. Egyetlen dolog tornázhatná fel a könyvet a szememben: a humor, de sajnos abban sem nyújt semmi kiemelkedőt. Kikapcsolódás céljára megfelel, csak ne várj tőle semmi eget rengetőt.

Két kedvenc jelenetet azért találtam benne: amikor Lauren a képességével segített az autista kisfiún, és a boszorkánykör, amikor Aervyn "megbüfiztette a Földet". A kedvenc szereplőm egyértelműen Aervyn: négyéves, jópofa, értelmes kiskölyök, és valószínűleg már most a legerősebb boszorkány a világon.
"Egy férfi, aki három nővérrel nőtt fel, csak tudja, hogyan kell bánni a nők kedélyhullámzásával. Egy frászt. Egy férfi, aki három nővérrel nőtt fel, azt tudja, hogyan kell gyorsan fedezékbe bújni."
Így a végén megdicsérném még a Maxim kiadót, amiért saját borítóval dobták piacra a sorozatot. Az eredeti ugyan illik a könyvhöz, abban a tekintetben, hogy ugyanolyan jellegtelen, a magyar borító viszont meseszép, nemcsak olvasásra csábít, de azt is eléri, hogy a polcodon akard tudni.

Már csak egy kérdés maradt: hogy kinek ajánlanám a könyvet. Nos, elvetemült fantasy-rajongóknak semmiképp! Viszont akik a chick-litet, azaz csirkeirodalmat kedvelik, bizonyára a Modern boszorkányt is élvezni fogják. Előbb-utóbb én is folytatom a következő résszel, de csakis Aervyn miatt (már ha benne lesz, mert ahogy láttam, a Láthatatlan boszorkányban már nem Lauren lesz a főszereplő).

2017. május 22., hétfő

Tahereh Mafi: Illaberek

Sorozat: -
Oldalak száma: 336 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Heinisch Mónika
Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: Furthermore
ISBN: 9789634320258
Műfaj: ifjúsági, fantasy
Goodreads átlag: 3,96 / 5
Moly.hu átlag: -

Fülszöveg:
A tizenkét éves Dámamezey Alíz Alexandrának csupán három dolog számít: Anya, aki folyton ostorozza; a mágia és a szín, amelyek messziről kerülik; és Apa, aki mindig is szerette. Apa egy szál vonalzóval a kezében tűnik el Fenyérhátról, és három évvel később Alíz még mindig nem adja fel a reményt, hogy egyszer megtalálja. Apát ugyanis még a kalandoknál is jobban szereti, és hajlandó elindulni élete legnagyobb utazására, hogy a nyomára bukkanjon.

Kedvenc gyerekkori olvasmányai, például a Titkos kert és a Narnia Krónikái ihlették a népszerű Tahereh Mafit eme új világ megalkotására, ahol a szín fizetőeszköznek számít, a kaland elkerülhetetlen, a barátságra pedig a legváratlanabb helyeken talál rá az ember. 
A nagysikerű Ne érints trilógia szerzője ezúttal a képzelet határain segít átlendülni az olvasóknak ebben a lebilincselő, modernkori tündérmesében.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. május 4--16.

Tahereh Mafitól nem olvastam korábban, fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok tőle. Újabban sok ifjúsági regényt is olvasok, figyelemmel követem a megjelenéseket; az Illaberek fülszövege rögtön felkeltette a figyelmemet.

Véleményem


"Indulj el Fenyérhátról!
Menj a vidék pereméig,
mártózz meg a tengerben,
amíg a víz nem ér térdig,
s kelj át az alvó fövenyen.
Az idő könyörtelen törvény,
ez a kalanddús világ
csupa talányos örvény
s mind elhullatta a haját.
Amott tárul fel Illaberek!"
Fenyérhát kirobbanó látványt nyújt a rengeteg színnel: minden és mindenki csupa szín, hiszen a színek adják a világuk lényegét, az a mágiájuk alapja, az életük. Képzelj el egy kislányt, akinek mindene fehér: a bőre, a haja... azt hinnéd, a szeme is, de ha jobban megnézed, a szeme a leghaloványabb aranyszín. Képzeld el, hogy ez a kislány Fenyérhátra született, pont oda, ahol a legkevésbé tud érvényesülni. Sosem tudott igazán beilleszkedni, de igazán akkor vált számkivetetté, amikor az apukája (az egyetlen, aki tiszta szívéből szerette) nyomtalanul eltűnt. Ennek már három éve, és Alíz most a Tálentumára készül: a tehetségkutatóra, ahol a legtehetségesebbeket egy kalanddal jutalmazzák. Ha Alíz megnyeri, végre elszabadulhat Fenyérhátról, és megkeresheti az apját. A produkciója viszont megbukik, és ezzel minden reménye szertefoszlik... vagy mégsem? Olivér mindenáron rá akarja venni, hogy a lány kísérje el őt a saját küldetésére, a nagyon veszélyes, kifejezetten izgalmas, rettentő titokzatos Illaberekbe.

Illaberek teljesen eltér Fenyérháttól: az itteni emberek nem a színekből nyerik a mágiát, hanem leginkább az idegen földről érkezőktől. Még húst is esznek, ó, mily felháborító! - gondolta Alíz, és ekkor még nem tudta, hogy Illaberek lakói őrá és Olivérre fenik a fogukat. Az utuk minden tekintetben versenyfutás az idővel. Illaberek csak arra vár, hogy időpazarláson kapja a gyerekeket, és akkor örökre ennek a borzalmas világnak a foglyai maradnak.
"– És neked? – kapta fel hirtelen a fejét a lány. – Neked mi hiányzik legjobban otthonról?
– Nekem? – kérdezte a fiú meglepetten. Félrehajtotta a fejét, mintha még soha nem gondolt volna bele. – Nem is tudom. Talán az a nyugalom, hogy nem kell mindennap szembenézni a halállal."
Elmondom, mit kell feltétlenül tudnod Illaberekről: először is azt, hogy létezik, nemcsak legenda. Másodszor: rengeteg különálló települése van, és mindenhol mások a szabályok. Harmadszor: sose pazarold az időt! A többi szabályra magadnak kell rájönnöd. Indulj hát!

A könyv már a legelső mondatával (ha nem számítjuk a prológust) kifogott rajtam: "Megint esett a nap." Percekig méláztam az első oldalon, nem értettem, nem tudtam felfogni. Felnőttem, a képzelőerőm megmeredt, márpedig ehhez a könyvhöz rugalmas elme kell. Zavartan olvastam tovább, a képtelenségek egyre követték egymást. Igen, az elején nehezen haladtam vele, de egyre könnyebbé vált, ahogy a képzelőerőm fokozatosan visszatért gyermeki állapotába.

Nem mondanám, hogy az Illaberek egy tündérmese. Itt-ott horrorisztikus elemeket szőtt bele a szerző, de csak finoman, semmi vér meg ilyesmi. Pl.: Alíz egyszer elveszítette a fél karját, mert papírrá vált és leszakadt; ő mégis amiatt szomorodott el, hogy odalettek a karperecei. Sokkoló momentumok ide vagy oda, mindig történik valami, ami elveszi az élüket.

A világfelépítés teszi igazán egyedivé a könyvet, de van pár apróság, ami dob rajta még egyet. Ilyen például a könyv tagolása. Nincsenek a szoros értelemben vett fejezetek. Néhány nagyobb szakaszra van bontva a könyv, olyan elválasztó feliratokkal, mint "Lapozz még több fejezetért", vagy "Olivér szerint rossz fejezetcímeket adok". Ott van még az olvasó megszólítása is: olyan ez a könyv, mintha Tahereh Mafi közvetlenül nekem mesélte volna el Alíz és Olivér kalandját. Hol hozzáfűzte a saját véleményét, hol engem szólított fel arra, hogy gondolkodjam el valamin. Nagyon közvetlen volt, és ettől úgy éreztem, ez a mese nekem szól, csakis az én örömömre.
"Az emberek mindig magyarázatokat akarnak, folyton értelmet akarnak adni a dolgoknak, pedig ez borzasztóan unalmas."
Tetszett továbbá az is, hogy nem hagyta eltunyulni az agyamat. Nem hogy kikapcsolt volna, munkára bírta. Megdolgoztam azért, hogy Illaberek képei megelevenedjenek a szemem előtt, de az is rajtam állt, hogy vajon mennyire tudom megfigyelni a részleteket. Sokszor elmegyünk az apró, jelentéktelennek tűnő dolgok mellett, én most is így tettem. Csakhogy Illaberekben nincsenek véletlenek, és nincsenek jelentéktelenségek sem; mindennek fontos szerep jut, csak várd ki.

Azt azonban kiemelném, hogy volt egy dolog a könyvben, ami egyáltalán nem tetszett. Amikor a gyerekek nekivágnak Illabereknek, Alíz semmit sem tud erről a világról. Olivér is csak annyit mond neki, hogy mindenhol más-más szabályok érvényesülnek, de azokat nem részletezi. Szegény Alíz persze próbál boldogulni, de mindig rosszul sül el, futniuk kell az életükért, és Olivér mindig nagyon megszidja a lányt. Egy idő után ez roppant idegesítővé tud válni. Még jó, hogy Olivér és Alíz hatalmas karakterfejlődésen mennek keresztül, előbb-utóbb megtanulnak együttműködni, bízni egymásban.
"A kutatások szerint a gondolkodás és a latolgatás megfontolt döntésekhez vezet, az pedig járvánnyá válhat."
Szeretném megdicsérni Heinisch Mónika fordítását. Általában nem szoktam a fordítást megemlegetni, hiszen elvárom, hogy az minőségi munka legyen. Néha találkozom különösen rossz vagy épp különösen jó fordításokkal, szerencsére az Illaberek az utóbbi csoportba tartozik. Mónika lefordította a tulajdonneveket is, a szereplők nevét éppúgy, ahogy a helyszínek nevét is. Nem lehetett könnyű, de remekül megoldotta, emelem a képzeletbeli kalapom!

Ugyanitt a borítót is dicséret illeti. A kiadó nem vette át az eredetit, hanem egy sajátot készíttetett. Megtalálható rajta a papírróka, az ajtókeret és a tenger is, és a színei is passzolnak a történethez: tarka, de egyben sötét. Alább megnézhetitek a többi borítót is, nekem személy szerint az orosz a kedvencem.

Jó szívvel ajánlom a könyvet a fiatalságnak, 10-11 éves kor felett. Biztosan furcsa lesz az elején, de adjatok neki egy esélyt, csak bele kell szokni, megéri! Akár sorozatrajongó vagy, akár az egyrészeseket szereted jobban, vágj bele nyugodtan: kerek egész a sztori, le van zárva, de magában hordozza a lehetőséget a folytatásra. Ha Tahereh Mafi új kalandot ír Alíznak és Olivérnek, annak egészen biztosan a részese szeretnék lenni!

A bejegyzést a Ciceró Könyvstúdió támogatta, ezúton is köszönöm nekik a könyvet!

Külföldi borítók


eredeti
orosz
magyar
francia

2017. május 12., péntek

Morgan Rhodes: Királyok harca

Sorozat: Falling Kingdoms 1.
Oldalak száma: 416 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Nagy Boldizsár
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadói sorozat: -
Eredeti cím: Falling Kingdoms
ISBN: 9789634033523
Műfaj: YA, fantasy
Goodreads átlag: 3,84 / 5
Moly.hu átlag: 71%

Fülszöveg:
Mytica három királyságában már rég a feledés homályába merült a mágia. Bár évszázadok óta béke uralkodik a birodalmak között, a felszín alatt most megmozdul valami fenyegető sötétség.
Mindhárom királyság vezetője egyeduralomra tör, így az alattvalóik élete nagy fordulatot vesz. A főszereplők – köztük a királyi családok tagjai és a lázadók – ráébrednek, hogy sorsuk visszafordíthatatlanul összefonódik. Cleo, Jonas, Lucia és Magnus egy olyan új, őrült világban találják magukat, ahol gátlástalan árulók, hidegvérű gyilkosok és titkos szövetségesek keresztezik útjukat. Utazásuk során egyre több váratlan fordulattal, titokkal és ismeretlen érzéssel találják szembe magukat.
Az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetnek, hogy az egyik birodalom el fog bukni. De vajon lehet bárki győztes, amikor minden széthullik körülöttük?

Én és a könyv


Olvasva: 2017. április 23. -- május 2.

Mit lehet mondani egy olyan könyvre, amit a Trónok harca YA-változataként emlegetnek? Egyetlen szót: "KELL!". Annyira akartam, hogy szinte tűkön ültem a megjelenéséig, és naná, hogy hatalmas elvárásokkal kezdtem bele. Jó lenne tudni, hogy vajon ezért csalódtam-e ekkorát, vagy azért, mert tényleg nem valami jó a könyv.

Véleményem


[Forrás]
Myticában három ország található: északon Limeros királysága, délen Auranos királysága, közöttük pedig Paelsia fekszik. Paelsia már réges-régen hanyatlik, földjükön egyedül a szőlő terem meg; fenséges borokat csinálnak, amit főleg Auranos vesz meg, potom pénzért, ami messze kevés a megélhetéshez. Az északi Limeros is lassan gyengül, ellenben Auranos virágzik. Történetünk elején Cleo (auranosi hercegnő) és vőlegénye, Aron Paelsiába látogatnak, hogy megtalálják a birodalom legjobb borát. Aron összetűzésbe keveredik a borkereskedő fiaival, az idősebbiket torkon szúrja. Aron és Cleo elmenekülnek, a fiatalabbik paelsiai fiú, Jonas megfogadja, hogy halállal fognak lakolni. Ebből a kegyetlen, ámde értelmetlen gyilkosságból indul ki az a háború, ami Mytica minden lakójának sorsát meg fogja pecsételni. Eközben Limerosban egy fiatal, nagyhatalmú varázslónő bontogatja a szárnyait, és fogalma sincs róla, hogy milyen szerepe lesz a háborúban...
"A világ folyása óta a hatalom, a végtelen hatalom utáni vágy miatt válik gonosszá a legtöbb lény."
Nos, akkor kezdjük azzal, ami a leginkább tetszett ebben a könyvben: a világfelépítés. Hanyatló országok, két király, egy törzsfőnök, ambiciózus trónörökösök, boszorkányok és mágia. Ergo az alapok megvannak egy igazi fantasyhoz. Ami ezen felül kiemelkedővé teszi a sorozatot, az az Őskövek, a Figyelők és az istennők legendája. A bibi ott van, hogy pont erről alig tudtunk meg valamit. Szerepelhettek volna többet, kaphattunk volna több magyarázatot, elvégre - úgy érzem - a következő kötetekben nagyobb jelentőség juthat ennek a szálnak.

A cselekményre nem lehet rossz szavam*, hiszen a boldog boldog békeidőkből a könyv végére elértünk a háború végéig. Sokan haltak meg eközben, és nem is csak a jelentéktelen karakterek, hanem olyanok is, akikről azt hittem, fontos szerepük lesz. (Hozzátenném, ebben az egy dologban emlékeztet a Trónok harcára.) 

*Plot twist: mégis van rossz szavam. Aron a könyv elején tőrt döf Tomas torkába. Aron részeg volt, egyedül volt. Tomas józan, és mellette volt az öccse. Kérdés: hogyan tudta a részeg Aron hirtelen és váratlanul torkon szúrni? Tomas és Jonas csak álltak ott és nézték, hogy Aron előszedi a tőrt és nekilendül? Ha meg Tomas tényleg ennyire málészájú volt, akkor meg is érdemelte. Paelsia népe meg csak nézte, hogy az auranosi gyilkos nemesek elsétálnak? De azért egy háborút kirobbantanak később. Ó, és Tomas még sokáig szenvedett, mert akinek kés áll ki a torkából, nem hal ám meg egyből!
Hanem van egy hatalmas problémám a könyvvel, és az a karakterek kidolgozatlansága. Senkit sem kedveltem meg, de nem ez a baj, hanem hogy négyszáz oldal alatt sem tudtam kiismerni őket. Cleo egy elkényeztetett hercegnőcske, aki önmagát szeplőtelennek állítja be. El akarja hitetni az olvasóval, hogy sajnálja Tomas (a borkereskedő fia) halálát, hogy rémálmai vannak ettől a borzalmas gyilkosságtól. Valójában viszont azt érezteti, hogy kicsit sem rázta meg a gyilkosság, csak Jonas fenyegetésétől retteg. A "szerelmi szálról" pedig jobb, ha nem is beszélünk. A Cleo és Theon közötti - szerelemnek csúfolt - kapcsolat kb. két szócsata után született meg. Zéró kémia, zéró életszerűség. Ha már szerelmi szál, sokkal jobban érdekelt Magnusé. Apropó Magnus. Most akkor gyűlöli az apját? Ha gyűlölök valakit, nem igyekszem lenyűgözni, a kedvében járni, rá hasonlítani. Ezt Jonasra is kivetíthetem: ha úgy gyűlölök valakit, mint ő Cleot, akkor nem az lebeg a szemem előtt, hogy milyen gyönyörű, milyen bátor. És vajon egy törzsfőnök miért bízik egy hataloméhes király szavában, és milyen törzsfőnök az, aki kikéri egy jött-ment fiatal fiú véleményét? Száz szónak is egy a vége: a karakterek kiszámíthatatlanok, a tetteikre semmi magyarázat nincs, motivációjuk nem hihető.
"Még a legsötétebb, legkegyetlenebb lelkekben is ott van a jóság magja. És a legtökéletesebb hősben is bujkál sötétség. A kérdés az, kinek áldozunk: a sötétségnek vagy a fénynek? Minden döntésünkkel választunk e kettő között, életünk minden egyes napján. Ami számodra nem tűnik gonoszságnak, az más számára az."
Úgy tűnhet, most porig aláztam a könyvet, pedig nem ez volt a szándékom. Tény, hogy a logikátlanságok kiverték nálam a biztosítékot, azért mégis szerettem olvasni, mert érdekes világban játszódik, és rengeteg potenciál van a történetben. Talán csak ez a kezdő kötet ilyen logikátlan kuszaság, és a jövőben finomodik a szerző stílusa. Nem tudhatom, de azt tudom, hogy adok majd esélyt a folytatásnak is.

A bejegyzést a Menő Könyvek támogatta, ezúton is köszönöm a lehetőséget!

2017. május 8., hétfő

Kávé Book Tag

Nemrégiben újra felütötte fejét a Kávé Book Tag, és éppen szemeztem vele, amikor Ella Fisher, a My Moonlight Library bloggere kihívott rá (olvassátok el az ő válaszait itt). Ezúton is köszönöm neki, hogy gondolt rám! :) 
1. Fekete - Mondj egy sorozatot, amiben mindenkinek nehéz elmerülni, kivéve a hardcore rajongóknak!
L. J. Smith: Vámpírnaplók. A belőle készült tévésorozat csak nyomokban tartalmazza a könyvet. A legtöbben - köztük én is - először láttuk a sorozatot, és utána olvastuk a könyvet, miközben végig ott villogott a WTF felirat a homlokunkon. Ennek ellenére elolvastam belőle 7 részt.

2. Borsmentás mocha - Mondj egy könyvet, ami télen vagy az év egyik ünnepi időszakában sokkal népszerűbb, mint máskor!
Nekem ilyen a Harry Potter sorozat. A HP könyvekhez illik a takaró, a forró ital, sült tök, mécsesek. Egy jó kuckózáshoz csak ezt tudom elképzelni.

3. Forró csokoládé - Melyik a kedvenc mesekönyved?
Nem egészen mesekönyv, mert inkább mondókák vannak benne, de Gazdag Erzsitől a Volt egyszer egy mesebolt. A gyönyörű borító mögött gyönyörű illusztrációk lakoznak. Ovis koromban, vagy talán ovis ballagásomra kaptam nagymamámtól, rengeteget forgattam, és nagyon vigyáztam rá.

4. Dupla eszpresszó - Mondj egy könyvet, ami az elejétől a végéig lekötött és letehetetlen volt!
Kiera Cass: The One - Az igazi. Szó szerint letehetetlen volt: meghozta a futár, én meg egy ültő helyemben elolvastam (na jó, ebédelni azért lementem, akkor még otthon laktam, muszáj volt).

5. Starbucks - Mondj egy könyvet, amibe úton - útfélen beleütközöl!
Á, ide egyértelműen az Edenbrooke-ot kell írnom. Olyan sokszor szembejön velem a molyon, hogy muszáj volt feltennem a várólistámra.

6. Hoppá! Véletlenül koffeinmentest kaptam - Mondj egy könyvet, amitől többet vártál!
Ehhez a ponthoz több könyvet is meg tudnék jelölni, de legyen a tavalyi év legnagyobb csalódása: J. Lynn: Wait for You - Várok rád. Minthogy a Luxen sorozat nagy kedvencem, érthető, hogy sokat vártam a Várok rádtól is, de... na, kimondom, utáltam.

7. A tökéletes keverék. Mondj egy regényt vagy sorozatot, ami keserédes volt, de végül is elégedetten tetted le!
A legutóbbiak közül: Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet. Szinte mindent utáltam benne, maga az összhatása viszont megfogott, és lekötött - annyira, hogy végül 4 pontot adtam neki. Azért ez nem semmi teljesítmény.

2017. május 4., csütörtök

Cathy Cassidy: Nyári álom

Sorozat: Csajok és csokik 3.
Oldalak száma: 344 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Angyalosy Eszter
Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: Summer's Dream
ISBN: 9786155450686
Műfaj: ifjúsági
Goodreads átlag: 4,1 / 5
Moly.hu átlag: 94%

Fülszöveg:
Summer ​élete a tánc.

Mindig is arról álmodozott, hogy az általános iskola befejezése után a balettintézetbe jelentkezik. Épp ezért a nyári szünet számára nem a tengerparti bulikat és a láblógatást jelenti, ahogy a testvéreinek: ő megszállottan készül a meghallgatásra.
Csakhogy minél elszántabban hajszolja Summer a tökéletességet, annál kevésbé elégedett a teljesítményével. És ezt az égvilágon senki nem veszi észre – azt a fiút kivéve, akire ő mindig csak barátként tekintett…
Vajon képes lesz belátni Summer, hogy a makacsságával nemcsak a jövőjét teszi kockára, de önmagát is veszélybe sodorja?
Öt lány, öt nézőpont, öt könyv. Cherry és Skye után a Nyári álomból Summer történetét ismerjük meg.
Egy könyvsorozat, melyben minden testvérnek megvan a maga története… Neked melyik lány lesz a kedvenced?
Talán a Nyári álom főhőse, Summer? Aki igazi balerinaalkatával, hosszú, szőke hajával, kecses mozgásával az egyik legnépszerűbb lány a suliban? Imádja a divatot, de mindig ismeri az ízlésesség határait. Vajon a saját határait is tudja?

Én és a könyv


Olvasva: 2017. április 18--27.

A sorozat már a legelső részével (Cseresznyés ábránd) elvarázsolt, úgy éreztem, mindegyik Tanberry lányt meg kell ismernem. Nemrég Skye történetét (Mályvacukor égbolt) éltem át, most pedig az ikertestvére, Summer került a középpontba.

Véleményem


Korábban nem sokat tudhattam meg Summerről. Szereti a táncot, mindennél jobban szereti Skye-t, és kb. ennyi. Kíváncsi voltam hát, mi rejtőzik még ebben a lányban - valami biztos, hiszen a Tanberry lányok mind különlegesek. Cherry félig japán, Honey egy igazi drámakirálynő, Skye nagyon egyedi stílusérzékkel van megáldva, Coco pedig állatvédő.

Summer az a lány, aki a "legesélyesebb a sikerre". Minden álma, hogy hivatásos balettáncossá váljon, de azt hitte, elbaltázta az egyetlen nagy lehetőségét. Most újra felragyogott a szerencsecsillaga: talán mégsem késő, talán még mindig valóra válthatja az álmát! Megpályázza az egyik ösztöndíjas helyet az újonnan induló, londoni elit balettiskolában. A vizsgáig nyolc hét van hátra, és nagyon keményen kell dolgoznia.
"Imádom, ahogy megfeszülnek, majd ellazulnak az izmaim gyakorlás közben, ilyenkor könnyűnek, erősnek és energikusnak érzem a testem. Imádom, ahogy a zene kitölti az agyamat, a szívemet. Mintha a tánc az élet egy egyszerűbb, tisztább verziója lenne. Ismerem a szabályokat, és sosem kell az előnytelen ruhák miatt aggódnom, vagy amiatt, hogy a fiúm túlságosan magához szorít lassúzás közben."
Summer már nem egyszerűen lelkes: egyre megszállottabbá válik. Még többet gyakorol, még jobban hajszolja magát, amíg teljesen ki nem merül. Ám a legnagyobb probléma nem ez, hanem a gondolkodásmódja: elkezdi tehetségtelennek, értéktelennek, kövérnek látni magát. Koplalni kezd, és ebből a környezete mit sem sejt... egyedül Honey veszi észre, de ő sem tesz semmit, hogy segítsen, csak zsarol. Summer mindenkit becsap, saját magát leginkább, és ijesztően kezd kicsúszni a kezéből az irányítás...

Hát igen, ez a kötet nem az az édes, habos, könnyű finomság, mint amire számítottam. Summer problémája nem egy új család, nem is kamaszszerelem, hanem egy komoly és ijesztő betegség, az anorexia. Meglepett ugyan a témaválasztás, de nagyon jó dolognak tartom, hogy Cathy Cassidy íróként figyel arra, hogy a fiatalokat helyes irányba terelje. Summer abban a korban van, amikor a legerősebben él az emberben a megfelelési vágy. Summer ugyan nem az osztálytársainak, vagy a fiúknak akar megfelelni, hanem Sylvie Rochelle-nek (az új iskola leendő igazgatónője, hajdanán maga is sikeres táncos), és persze önmagának. Tudatosan döntött úgy, hogy csökkenti a kalóriabevitelt, és az evéstől való félelem csak fokozatosan alakult ki, és nem is tudta legyőzni egyszerűen.
"Tudom, hogy ez csak egy torzító tükör. Tudom, hogy nem valóságos. De mégis úgy érzem, mintha az igazi énem, ami hatalmas, behemót és undorító, végre felfedte volna magát. Szó sincs róla, hogy én lennék az a lány, aki „a legesélyesebb a sikerre”. Én az a lány vagyok, aki mindenkit átver. Aki eljátssza, hogy jól van, de napról napra egyre keményebben kell dolgoznia azért, hogy fenn tudja tartani ezt a látszatot. Mert ha lehullana a maszkja, mindenki meglátná az igazi énjét."
Abban is különbözik ez a rész, hogy sokkal magányosabb, mint a másik kettő volt. Kicsit Skye is elszigetelődött a többiektől, de messze nem annyira, mint Summer. A barátai, sőt, a testvérei is alig szerepeltek a könyvben. Az egyetlen személy, akit Summer nem tudott eltaszítani magától, az Alfie. Jó volt látni, hogy mégiscsak van valaki, aki törődik annyira Summerrel, hogy nem hagyja lecsúszni a lejtőn.

Miközben egy nagyon erős (és fontos!) témát dolgoz fel a Nyári álom, sajnos azt kell mondjam, eddig ez a kötet szerepel nálam az utolsó helyen. Nem tudtam úgy elveszni benne, mint Summer a táncban. Volt pár jelenet ugyan, ami szinte életre kelt a lapokon, de nem volt annyira érzékletes, mint az előzményei. Hiányoztak a tesók is, na meg azok a finom csokik!
"Azért sírok, mert minden megváltozik körülöttem, és egyáltalán nem érzem magam biztonságban. Az élet, amit olyan gondosan és zökkenőmentesen elterveztem magamnak, a reményeim, az álmaim, a magabiztosságom… Olyan, mint amikor elkezdesz piszkálni egy lyukat egy régi pulcsin, és még mielőtt észrevennéd, felfeslik az egész."
BTW, a Nyári álom csúcspontja majdnem olyan izgalmas volt, mint a Cseresznyés ábrándé! Szívesen írnék hozzá valami kedvcsinálót, de még véletlenül sem akarok spoilert elejteni itt. Higgyetek nekem, ez aztán balhé lesz a javából!

Azért én bízom benne, hogy a következő részekben visszakanyarodunk a könnyedebb témák felé. Coco történetét is szívesen olvasnám már, de Honey-éra vagyok csak igazán kíváncsi. Most is alakított, de egy olyan oldalát is megmutatta, aminek a létezében kételkedtem. Még ha ez a kötet csak négy pontot kap is tőlem, a szeretetem a Csajok és csokik-sorozat iránt cseppet sem halványodott.

A bejegyzést a Kolibri Kiadó támogatta, ezúton is köszönöm nekik a könyvet!

2017. április 27., csütörtök

Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet

Sorozat: Csak lélegezz! 2.
Oldalak száma: 522 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Eredeti cím: Barely Breathing
ISBN: 9789632614625
Műfaj: YA, romantikus
Goodreads átlag: 4,33 / 5
Moly.hu átlag: 86%

Fülszöveg:

Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz-e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?

Én és a könyv


Olvasva: 2017. április 12–21.

Ezt a könyvet nem akartam elolvasni, egyáltalán nem. Az előző részben már halálra idegesített Emma mártírkodása és a minden oldalon előforduló "elakadt a lélegzetem"-kifejezés, gondoltam, nekem ennyi ebből elég. (Na meg Media Addict Tibi értékelése sem hozta meg hozzá a kedvem.) Most kivételesen úgy döntöttem, elolvasok valamit kihíváson kívül. Nézegettem, mibe kezdjek bele, és annyi jó könyv közül pont ez szólított meg...

Véleményem


A Visszafojtott lélegzet során sem alakulnak sokkal jobban Emma dolgai. Carol börtönben rohad ugyan, de amit művelt, nem múlik el nyomtalanul. Emma az anyjához költözik, aki tényleg nagyon igyekszik, hogy Emmának jó dolga legyen nála, ám nemigen sikerül neki. Emma anyja (továbbiakban csak Rachel) ugyanis nem egy mintaanya. Iszik, pasizik, drámázik. Ő is ugyanúgy bántja Emmát, csak nem tettekkel, hanem szavakkal.
"– Néha az embert jobban bántják, mint amit el tud viselni – nyugtatott, figyelt. Nehezen tudtam a szemébe nézni. – És van úgy, hogy nem tudja, hogyan kérjen segítséget. Annyira belemerül saját bánatába, hogy a végén mindenkit megbánt a környezetében."
Egy ízben Rachel szerelmes lesz egy jóval fiatalabb pasiba, Jonathanba. Úgy néz ki, Jonathan mellett végre kivirul Rachel, kezdi összeszedni magát, ám egy dologra senki sem számított: hogy Emma és Jonathan között megvan az a szikra, ami nincs meg a lány és Evan között, sem Jonathan és Rachel között. Amikor csak egy légtérben voltak (és ez igen sokszor megtörtént), csak úgy izzott a levegő. Emma és Jonathan között kialakul egy nagyon szoros kötelék, amit a bajtársiasság és a kémia táplál, és ez a kötelék azzal fenyegeti Emmát, hogy elveszi tőle Rachelt is és Evant is.
Nem hittem, hogy ebben a trilógiában meg fog jelenni olyan karakter, akit még Carolnál is jobban fogok utálni. Márpedig Rachel ilyen. Nem védem én Carolt, de ő a férje unokahúgát bántotta, Rachel viszont a vér szerinti lányát. Rachel egyre inkább az alkoholba menekült, és részegen tombolt. Másnap mindig úgy tett, mintha bánná, pedig nem! Esküdözött, hogy most jó lesz, de meg sem próbálta. Az, hogy valaki így viselkedjen a saját gyermekével, egyrészt hihetetlen, másrészt olyan bűn, amit tökéletes kegyetlenséggel büntetnék.
"Én legalább annyira nem tudtam, hogyan legyek a lánya, amennyire ő sem tudta, hogyan legyen az anyám."
Emma karakterét sem bírtam nagyon sokáig. Továbbra is született áldozat. Viszont a hónapokon át tartó tortúra kicsit megedzette, és volt egy pont, ahol borult a bili, és végre kiállt magáért. Aztán persze mindent elrontott azzal, hogy megbánta a kiakadását. Egyszerűen nem tudom megérteni, mit miért tesz. Marad, amikor mennie kéne. Segít, amikor neki kéne segítség. Szereti azt, aki bántja. Eltaszítja azt, aki szereti. Menekül, amikor maradnia kéne. És amit a leges-legvégén tett... azzal kivívta a végleges gyűlöletemet.
"Ahogy ott ültem a néma házban, és lasagnét eszegetve tévéztem, rájöttem: még soha nem voltam ennyire egyedül. Bármennyire is egyedül éreztem magam az életben, bármennyire elszigeteltem magam…hát…mindenkitől, soha nem voltam igazán egyedül. Mielőtt Saráékhoz költöztem, soha nem lehettem egyedül otthon. Az iskolámban mindig lefoglalt valami. Most pedig teljesen egyedül vagyok; nem tetszett ez a csend, ez a mozdulatlanság. Túl hangosan hallottam a fejemben zsongó gondolatokat."
Jonathan és Analise megjelenése mentette meg a könyvet a szememben, azt hiszem. Az előző kötet olvasása során azt hittem, vagy velem, vagy Emmával van a baj, mert egyáltalán nem éreztem a szikrát közte és Evan között. Végül arra fogtam, hogy Emma túl szűzies és félénk ahhoz, hogy szenvedéllyel vonzódjon valakihez. Aztán jött Jonathan, és megéreztem... Evan is nagyon szeretnivaló, igazán jó ember, de szerintem nem való Emmához. Sokkal jobb lenne neki Analise mellett. Én vagyok az egyetlen, aki szurkolt annak a szerencsétlen új lánynak, hogy sikerüljön neki elcsavarni Evan fejét?

Tudjátok, mi a legfurcsább? Azok a dolgok, amik az Elakadó lélegzetben nagyon zavartak, itt is jelen voltak, és én mégis élveztem az olvasást. Tele a könyv "elakadt a lélegzetem", "nem kaptam levegőt", "kiszaladt belőlem a levegő" és hasonló kifejezésekkel, mégsem akartam kínomban felgyújtani. Valahogy sokkal jobban megfogott ez a Rachel-Jonathan-Emma-Evan négyszög, mint a Carol vs. Emma. És dacára annak, hogy sikerült Emmát az eddigieknél is jobban megutálnom, szeretném elolvasni a trilógia befejező kötetét. Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatott volna tőlem a könyv.