2018. augusztus 14., kedd

Ernest Cline: Ready Player One

Sorozat: -
Oldalak száma: 458 oldal (2015-ös kiadás)
Megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés: 2011
Fordította: Roboz Gábor
Kiadó: Agave
Eredeti cím: Ready Player One
Besorolás: ifjúsági, disztópia, sci-fi
Goodreads átlag: 86% (4,29)
Moly.hu átlag: 93%

Fülszöveg:
2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.

Én és a könyv


Ekkor olvastam: 2018. április 9. -- július 3.

Azóta, hogy felfedeztem a Ready Player One-t, tudtam, hogy egyszer el fogom olvasni; igazi kocka-regény ez, amit nem hagyhattam ki. Egyszer sikerült könyvtárból kihoznom, de akkor csak a párom olvasta el; később megvettem, rögtön két példányban, hogy az egyiket apunak adhassam (mert hogy volt ám kitől "örökölnöm" a kockaságot). Ő hamarabb sorra kerítette mint én, és utána minden adandó alkalommal megkérdezte, hogy na, elolvastam-e már.
Wade Watts [Forrás]

Véleményem

"Valami azt súgja, hogy ez lesz a számítógépes játékok történelmének legmonumentálisabb ütközete."
A 2040-es években járunk. A világ már nem úgy működik, ahogy most: az élet átköltözött a virtuális térbe. Az emberek reggel felébrednek, felveszik a haptikus felszerelésüket, bejelentkeznek az OASIS-ba, ahol aztán bármit megtehetnek. Ott dolgoznak, ott járnak iskolába, felfedeznek, kirándulnak, fejlődnek, gazdagodnak, ismerkednek, kalandoznak. Aztán robban a hírbomba: az OASIS megalkotója, a világ leghíresebb és leggazdagabb embere, James Halliday elhunyt. Örökösei nincsenek, minden vagyonát, hatalmát és az OASIS tulajdonjogát arra az egy emberre hagyja, aki megtalálja a Húsvéti Tojást, amit valahol az OASIS-on belül rejtett el. OASIS-felhasználók ezrei indulnak tojásvadászatra, öt évig senki nem talál semmit, míg nem 2045-ben Parzival neve felkerül a toplistára. Hirtelen újból fellángol a verseny, másodikként egy Art3mis nevű lány találja meg az első kulcsot, de az IOI nevű szupervállalat máris a nyomukban van. Ha nem adják el a lelküket az IOI-nak, akkor már nem csak a győzelemért kell küzdeniük, de a túlélésért is.

A Ready Player One merőben más, mint amit valaha olvastam. Jellegéből adódóan nincsenek szabályok, hiszen a cselekmény jelentős része egy programozott világban játszódik. Szóval ha a főhős  pl. óriásrobottá akar alakulni, vagy egy virtuális bolygón virtuális főhadiszállást akar felépíteni, mi akadályozhatja meg? Amit el lehet képzelni, azt meg is lehet valósítani - és Ernest Cline bebizonyítja, hogy nagyon sok mindent el lehet képzelni.
"Egyből sikerült magamra irányítanom a figyelmet: A repülő DeLoreanommal érkeztem, amit a Zemeckis bolygó Vissza a jövőbe- küldetésének teljesítésével szereztem. A DeLoreant egy (nem működő) fluxuskondenzátorral szerelték fel, én pedig önhatalmúlag kibővítettem és átalakítottam egy kicsit. Beszereltem a műszerfalba egy KITT nevű mesterséges intelligenciát (amit egy online árverésen vásároltam). Továbbá beleapplikáltam egy vörösen oszcilláló, Knight Rider-es érzékelőt a DeLorean hűtőrácsa fölé."
Érdekes feladat áll most előttem, mert nagyon szeretnék a könyvről szuperlatívuszokban beszélni, és meg is fogom tenni, de azért nem érzem hibátlannak. A cselekménye valami elképesztően izgalmas, mind az OASIS-on belül, mind azon kívül. Wade Watts egy mobilházparkban lakik, de az IOI kiszemeli magának, onnan mennie kell, saját lakást bérel majd, és az IOI székhelyét is meg fogja látogatni. Avatárja, Parzival bolygókon, sőt, szektorokon átívelő utazásokat tesz, amíg a tojást keresi, és nem egyszer kerül életveszélybe. Gondolhatná az ember, mi baj lehet, ez csak egy játék, majd feléled és folytatja, de az OASIS-ban ez nem így megy: ha a karakter meghal, minden cuccát elveszíti, és a nulláról kell elölről kezdenie. Parzivalnak, mint a Nr. 1 nyestnek (tojásvadász) bőven van vesztenivalója. Ó, és az OASIS amúgy sem csak egy játék. Az OASIS az élet.
Parzival és Art3mis [Forrás]
Parzival az abszolút esélyes a nyereményre, de szorosan követi őt Art3mis. Art3misről annyit tudunk, hogy blogot ír a tojásvadászatról, amelynek Parzival is rendszeres olvasója. Parzival belezúgott a lányba, pedig nem tudhatta, ki bújik el Art3mis avatárja mögé ("Sok nyest még azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán nő-e, bár én nem tartoztam közéjük. Valószínűleg azért, mert képtelen lettem volna elviselni a tudatot, hogy a lány, aki teljesen elcsavarta a fejem, valójában egy Chuck nevű középkorú fazon, akinek szőrös a háta és kopaszodik."). Azon a végzetes estén, amikor Parzival megtalálja a Tojáshoz vezető első kulcsot, találkoznak, és bár Art3mis gyanakvóan, ellenfeleként kezeli Parzivalt, egy idő után összebarátkoznak. Parzival és Art3mis egymás legjobb ellenfelei és legjobb szövetségesei lesznek.
"Órákon át dumáltunk. Hosszú és csapongó beszélgetéseket folytattunk mindenféléről. Teljesen elkábított, amikor időt tölthettem vele. Mintha drog lett volna, amiből sosem elég. Úgy éreztem, tökéletes az összhang. Ugyanazok a dolgok érdekeltek minket. Ugyanaz volt a célunk. Minden poénomat értette. Megnevettetett. Elgondolkodtatott. Neki köszönhetően máshogy láttam a világot. Soha korábban nem volt más emberi lénnyel ilyen bensőséges kapcsolatom."
Ami a regény magját alkotja, az a rengeteg utalás a nyolcvanas évek popkultúrájára: zenék, filmek, számítógépes játékok tömkelege kerül említésre. Ettől minimálisan tartottam is, elvégre a nyolcvanas években én még halvány gondolat sem voltam. Szerencsére ez nem is okozott gondot, mert a szerző nem várta el, hogy ismerjük a szóban forgó filmeket, játékokat és a többit: ahol kellett, ott magyarázott és körülírt, minden másra meg ott a gugli. Megtehettem volna, hogy rákeresek a nem ismert címekre, de a sztori megértéséhez nem kellett, és nem akartam kizökkenni. Viszont az egyik alkalommal a könyvben felcsendült a New Ordertől a Blue Monday, címéről felismertem (alig néhány hónapja fedeztem fel, nagyon megtetszett) és már szólt is a fejemben a zene. Fantasztikus volt, és az, aki jártasabb a nyolcvanas években, sokkal többször élheti ezt át.
"A valódi életben nem voltam más, mint egy antiszociális remete. Egy kívülálló. Egy sápadt bőrű, popkultúra-megszállott kocka. Egy agorafóbiás otthonülő, igaz barátok, családtagok, és valódi emberi kapcsolatok nélkül. Csak egy újabb szomorú, elveszett, magányos lélek, aki egy bálványozott játékra pazarolja az életét.
Az OASIS-on belül viszont egészen más volt a helyzet. (…) Popkulturális ikon voltam, a virtuális valóság közismert rocksztárja. A nyestkörökben pedig legenda. Fenét. Egy isten."
Amitől esetleg mások tarthatnak, az az, hogy mennyire épül a regény a különböző számítógépes játékok működésére. Jelentem: nagyon! Én speciel gamer vagyok, nem zavarodok össze az olyan kifejezéseket hallva, mint az XP, az MMORPG, PvP/PvE, FPS, loot, meg a többi, de akinek ez kínai, lapozzon hátra, van ott egy kis fogalomtár.

Na, essünk túl azon a három dolgon is, ami kevésbé tetszett a könyvben. Az egyik ilyen a túlmagyarázás: a szerző tényleg mindent nagyon aprólékosan elmagyaráz, hogy az is megérthesse, aki nem mozog otthonosan a számítógépes játékokban. Nem akarom ezt hibaként emlegetni, hiszen egyes olvasóknak ez jó, másoknak meg kevésbé, szóval nehéz - ha nem lehetetlen - megmondani, mennyi magyarázat lenne ideális.
"Eszembe jutott, milyen büszkeséget éreztem, amikor megvásároltam ezt a sok csúcsminőségű hardvert. Egy év elmúltával azonban már képes voltam annak látni, ami valójában volt. Bonyolult kütyü az érzékeim megtévesztésére: egy szerkezet, ami lehetővé tette, hogy egy nem létező világban éljek. A berendezésem összes alkotóeleme rács volt a cellában, ahová önként és dalolva bebörtönöztem magam."
A második dolog, ami előtt értetlenül állok, az az idő-tényező. Az embernek vannak fiziológiai szükségletei, enni, aludni kell, ezek pedig időbe telnek. Tegyük fel, hogy minden maradék idejüket az OASIS-ban töltik, ahol dolgoznak/iskolába járnak, azon túl pedig szocializálódnak és fejlesztik az avatárjukat. Az igazi nyestek pedig tanulmányozzák Halliday életművét, élettörténetét és egy egész évtized popkultúráját. Wade azt állítja, megnézett minden olyan filmet és sorozatot, amit Halliday is, és játszott (sőt, mesteri szintre fejlesztett) minden olyan játékot, amit Halliday is. És ezeket rendszeresen meg is teszi, mondjuk minden hónapban végignézi Halliday kedvenc filmjeit és végigjátssza kedvenc játékait. ("Az elmúlt hat év során egész pontosan 157-szer néztem meg a Gyalog galoppot. Minden szavát kívülről tudtam.") Felmerül bennem a kérdés: ennek a srácnak vajon hány órából áll egy napja, biztosan nem 24-ből, mint nekünk, földi halandóknak.
[Forrás]
Végül a harmadik dolog: túl sok a szerencsés véletlen. Sokszor azt vettem észre, a sztori nem egy jól megtervezett vonalon haladt, hanem épp amilyen őrült ötlete támadt az írónak. Mondok egy példát: Wade rájön, hogy hol fogja megtalálni az első kulcsot. De hogy jusson oda? Gyalog órákba telhet, a transzportálás pedig kreditbe kerül. Hoppá, eszébe jut, hogy az iskolája állja a transzportálás költségeit, ha az iskolai csapat meccsén szurkolóként akar részt venni. Ó, micsoda szerencse, pont lesz is ma egy barátságos mérkőzés, pont a kulcs közelében! Vagy egy másik példa, amikor az IOI rájön Wade személyazonosságára, de mekkora szerencse, hogy Wade előtte feltörte az iskolai adatbázist és megváltoztatta a személyes adatait. Szóval úgy érzem, hogy amikor a szerzőnek eszébe jutott egy új ötlet, fogta magát és úgy alakította a szálakat, hogy az pont jó legyen, az eléje gördülő logikai nehézségeket pedig egyetlen csapással szétvágta, mint Nagy Sándor a gordiuszi csomót.

Viszont abszolúte megértem a könyvet övező hájpot: mind az alapötlet, mind a cselekmény megérdemli a rajongást. El tudom képzelni, hogy egyszer, a jövőben a Ready Player One-t a huszonegyedik század klasszikusai között fogják emlegetni, főleg, ha a könyvben felvázolt jövőkép meg is valósul (amit szintén esélyesnek tartok, de nem az elkövetkező 20 évben).
"Ekkor jutott eszembe, hogy beláthatatlanul hosszú idő óta először érzem azt, hogy a legkevésbé sem akarok újra bejelentkezni az OASIS-ba."

A film


A könyvből el is készült a film, idén került a mozikba. Érdekessége, hogy Steven Spielberg rendezte, akinek a neve kétszer is feltűnt a könyvben: "Végigrágtam magam kedvenc rendezőinek teljes filmográfiáján. Cameron, Gilliam, Jackson, Fincher, Kubrick, Lucas, Spielberg, Tarantino. És persze Kevin Smith."
Hát... megnéztem. Látványos volt, ötletes, izgalmas, csak épp nem sok köze volt a könyvhöz. Gondolom, a forgatókönyvíró hazavitte Ernest Cline művét, elkezdte olvasni, aztán félretette, és a kutyája széttépte és megette a könyvet. Ő biztosan megpróbálta összeilleszteni a megmaradt cafatokat, így született meg a film forgatókönyve. Más magyarázat nem létezhet.
És még ha meg is próbálom a könyvtől függetlenül kezelni a filmet, talán még nagyon jó is lehetett volna... ha nem úgy érzem végig, hogy valami erősen megvágott változatot nézek, vagy meglaggolt a lejátszóm és egész jeleneteket ugrott át. (Pl. az igazi H honnan ismeri az igazi Daitót és Shót? A Hatosok mikor és hogy jutottak el a harmadik próbáig?) A könyvnek azt róttam fel, hogy túl sokat magyaráz, na a film meg semmit. Kíváncsi lennék, hogy aki a könyvet nem olvasta, értette-e a filmet, mert hogy mi, akik olvastuk is, ketten kellettünk ahhoz, hogy megfejtsük, mi történik és miért.
Amit viszont nagyon eltaláltak, az a film hangulata. Annyira jó zenéket válogattak hozzá (nem volt nehéz, ezek a zenék a könyvben is benne vannak... javukra szóljon, hogy legalább zenei téren alkalmazkodtak a könyvhöz), hogy amíg a szemem a látványt csodálta, addig a lábam külön életet élt, és a zenére mozgott. You should be dancin' yeah...

2018. augusztus 11., szombat

Suzanne Collins: A kiválasztott

Suzanne Collins: A kiválasztott könyvborítóSorozat: Az éhezők viadala trilógia 3.
Oldalak száma: 352 oldal
Megjelenés éve: 2011
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Totth Benedek
Kiadó: Agave
Eredeti cím: Mockingjay
Besorolás: YA, disztópia, sci-fi
Goodreads átlag: 80% (4,03)
Moly.hu átlag: 85%

Fülszöveg:
Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: a Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. 
De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a zsarnoksággal. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?

Én és a könyv


Ekkor olvastam: 2018. január 29. -- február 11.

A trilógia első részét, Az Éhezők Viadalát 2014 decemberében olvastam, a másodikat (Futótűz) pedig 2016 júliusában, és végül a harmadikat is sorra kerítettem. A filmeket mindet láttam korábban, így nagy meglepetésre nem számítottam.

Véleményem


[Forrás]
Katnisst a lázadók kihozzák az arénából, de Peeta a Kapitólium fogságába esik. A Tizenkettedik körzetet Snow elnök porig égeti; a maroknyi túlélőt az eddig elpusztítottnak hitt Tizenharmadik körzet fogadja be. A Tizenharmadik és Coin elnök a lázadás gócpontja; azt akarják, hogy Katniss legyen a kampányarcuk. Katniss feltételeket szab, de belemegy, hogy ő legyen a Fecsegőposzáta, és propagandafilmeket forgassanak, amelyek majd táplálják a felkelés tüzét. De Katniss nem elégszik meg a kamerák előtti szerepléssel; ő egyetlen dolgot akar, de azt nagyon: meg akarja ölni Snow elnököt.
"A bosszúvágy hosszan és forrón tud izzani az ember lelkében. Főleg, ha minden tükörbe vetett pillantás csak megerősíti a bosszú jogosságát."
Általában értetlenül állok azelőtt, hogy egy könyvből két részes filmet készítsenek, de most nagyon is megalapozottnak találom a döntést. A könyvet ugyanígy két részre lehet osztani: az első a propagandafilmekről szól, és hogy vajon Katniss hajlandó-e részt venni bennük; a könyv második fele már a tényleges lázadás eseményeit mutatja be.

Kezdjük az első felével. Katniss a Tizenharmadikban, Peeta a Kapitóliumban. Katniss vért akar, Snow vérét. Nem akar beállni a lázadók közé, mert csak Peeta sorsa érdekli. Ám Katnissnek szüksége van a lázadókra, hogy a Kapitólium közelébe férkőzhessen, és a lázadóknak is szüksége van a Lángra Lobbant Lányra, hogy népszerűsítsék a lázadást. Csakis ezért vállalja el Katniss a Fecsegőposzáta szerepét. Megkezdődnek a forgatások, innentől Katniss megírt szerepben, sminkben tetszeleghet a kamerák előtt. A filmek megteszik a hatásukat: a Kapitólium őrjöng, a lázadók előnyhöz jutnak. Épp csak Katniss nem boldog, hiszen ő "túl értékes" ahhoz, hogy ténylegesen részt vehessen a harcokban, és még Peetát is kínozzák a Kapitóliumban. A könyv első feléből készült film teljesen jól meséli el a történéseket, adaptációhoz képest szokatlanul pontosan követi az eredeti eseményeket.
A Fecsegőposzáta [Forrás]

A könyv második fele már jóval izgalmasabb volt, mégis csalódtam. Ugye megvan az érzés, amikor egy remek könyvből filmet készítenek, mi meg a moziban hüledezünk, hogy mi volt ez? Na, most így jártam én is, csak fordítva. A film annyival eseménydúsabb, hatásosabb volt, nem tudtam közben nasizni, mert nem ment volna le a torkomban lévő gombóctól. Ehhez képest a könyvet szinte unottan olvastam, habár a történet 90 százalékban egyezett, mégsem gyakorolta rám ugyanazt a megsemmisítő hatást.
"Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel."
Kétszer majdnem el is pityeredtem. Minden háború áldozatokkal jár, és Suzanne Collins volt olyan kegyetlen, hogy megölje a két kedvenc szereplőmet. Egyikük halálára emlékeztem a filmből, de a másik teljesen felkészületlenül ért.

Ha már kedvenc szereplőknél tartunk, muszáj megemlítenem a legutáltabb karaktert is, aki se nem Snow, se nem Coin, hanem Katniss. Eddig sem szerettem őt kimondottan, de most egészen mélyre süllyedt a szememben. Katniss magának való, egy igazi, utálatos kaktusz; magára vethet, aki a közelébe megy. Érthetetlen, hogy ketten is szerelmesek belé, de az még érthetetlenebb, miért próbálja lenyomni a torkunkon a szerző ezt a szerelmi háromszöget. Erőltetett az egész, Katniss egészen biztos, hogy nem szerelmes sem Gale-be, sem Peetába, nemhogy mindkettőbe. Forgattam a szemem, amikor Katniss arra gondolt, mennyire hiányzik neki Peeta; egyáltalán nem jöttek át az állítólagos érzelmei.

Én utálom a legjobban, hogy kissé lehúztam a trilógia befejező kötetét. Az első két rész olyan szenzációs volt, hogy A kiválasztottól egyszerűen többet vártam.

A filmek trailere



A trilógia részei


3. A kiválasztott

2018. augusztus 3., péntek

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Óceán az út végén borítóSorozat: -
Oldalak száma: 180
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: Pék Zoltán
Kiadó: Agave
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane
Besorolás: fantasy, horror, mágikus realizmus
Goodreads átlag: 80% (3,99)
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:
AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE 

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van. 

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

2018. július 30., hétfő

Vladimir Nabokov: Lolita

Sorozat: -
Oldalak száma: 420 oldal
Első magyar kiadás éve: 1987
Eredeti megjelenés: 1955
Fordította: Békés Pál
Kiadó: Európa, Árkádia
Eredeti cím: Lolita
Besorolás: klasszikus
Goodreads átlag: 78% (3,89)
Moly.hu átlag: 83%

Fülszöveg (vigyázz, cselekményleírást tartalmaz!):
Sokféle pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. 

A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga – Humbertnél nem kevésbé perverz – vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. 

Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.

Én és a könyv


Nagyon ritkán, de megesik, hogy kilépek a YA-könyvek nyújtotta komfortzónámból. Ennek mindig oka van; most éppen az, hogy ismerek egy igazi "Lolitát".

Véleményem


"Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogyan ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola volt. Az iskolában Dolly. Aláírásakor Dolores, de a karomban mindig Lolita."
Nabokov regényét megelőzi a híre, és - többnyire - nem jó értelemben. A fenti spoileres fülszöveg sem adja vissza igazán, miről is szól a Lolita, ezért nagy vonalakban vázolom a történetet. A Lolita egy Humbert Humbert nevű, késő harmincas, kora negyvenes éveiben járó, roppant intelligens férfi memoárja. H. H. elmeséli, hogy kamasz éveiben beleszeretett egy vele egyidős lányba, de épp mielőtt szerelmük beteljesedhetett volna, a sors elragadta tőle a leányt. A tragédiát sosem tudta kiheverni, de az idő telt, H. H. felnőtt, és meg kellett állapodnia. Ám Humbertünknek van egy sötét titka: kizárólag a gyereklányok, a "nimfácskák" gerjesztenek benne nemi vágyat. A házassága sosem működött igazán, aztán egy komikus eseménnyel be is fejeződött. H. H. Amerikába költözött.

McSors (ahogy H. H. nevezi) ismét közbeszólt, és nem költözhetett be ahhoz a családhoz, akikhez készült. Helyettük a család egy ismerőse, Charlotte Haze adott főhősünknek szállást. Charlotte rögtön kimutatta vonzalmát H. H. iránt, a férfi azonban ennek ellentétét érezte, viszolygott a nőtől. Épp azon tanakodott, hogyan kerülhetne ki ebből a rémes helyzetből, amikor először megpillantotta Charlotte tizenkét éves lányát, Dolores 'Lolita' Haze-t. Ebben a döntő pillanatban mindhármuk élete megváltozott.

H. H. beköltözött a Haze-kúriába, és kereste az alkalmat, hogy Lolitával kettesben tölthesse az idejét. Senki nem láthatta rajta, miféle gondolatok kavarognak a fejében, hogy milyen égő vágy kerítette hatalmába. Nem; ez nem az a történet, ahol a kislányt kegyetlenül megrontják. H. H. egy ujjal sem ér Lolitához. Helyette feleségül veszi Haze mamát, és egy családdá válnak. Egy gyönyörű napon pedig Haze mamát is eléri a végzet; Lo H. H.-ra marad.
"De ki dúlna föl egy ilyen tündökletes drágaságot? Említettem-e, hogy meztelen karján látszott az oltás nyolcasa? Hogy reménytelenül szerelmes voltam belé? Hogy csak tizennégy éves volt?"
Amikor édesanyja meghal, Lo éppen nyári táborban van egy másik városban. H. H. személyesen akar gondoskodni a lányról, utánamegy, a táborból elhozza. Mindent gondosan kitervelt. Hogy majd az országot járják, hotelekben, motelekben alszanak. És Lolitát be fogja gyógyszerezni, hogy mélyen aludjon, amíg H. H. a kedvét lelheti a fiatal testben. De arra nem számított, hogy az altató nem fog kelleni: a sors fintora, vagy épp "fülig-érő-vigyora", hogy végül Lolita csábítja el a papáját. Elkezdődik H. H. és Lo kálváriája: utazgatnak és beteges, gyomorforgató kapcsolatukat folytatják; letelepednek, majd ismét útra kelnek, hogy aztán elszakadjanak egymástól és újra találkozzanak.

A könyv egy fiktív előszóval kezdődik: egy kitalált karakter írta Humbert Humbert memoárjához. Elkezdtem olvasni, de a történet ismerete nélkül nem sokat értettem belőle; átlapoztam hát, és rögtön a cselekménnyel folytattam. A Lolita nem egy gyors lefolyású regény, de legalább jó lassú. Ritkán történnek benne nagy horderejű dolgok, azok viszont nagyon meghatározóak, és egészen másfelé viszik el a történetszálat.

Ez nem az a könyv, amiben bármelyik szereplőt is meg lehetne kedvelni. Humbert Humbert rendkívül intelligens és művelt ember, saját állítása szerint filmsztárosan jóképű is, de mindezt ellensúlyozza szerencsétlensége, tutyimutyisága, és főleg perverziója. Lolita még ellentmondásosabb karakter: butácska de ravasz,  és egyik szempontból gyerekes (ami teljesen jól van), szexuálisan viszont túl érett. Tudta jól, hogy mit tesz, és tudta azt is, hogy mennyire nem illendő. Arra használta a testét, hogy egy kényelmes életet "vásároljon" magának. H. H. pedig mindent megadott a kis szerelmének. Úgy is mondhatnánk, kölcsönösen kihasználták egymást. Most talán sokan el fognak engem ítélni, ha ezt leírom, de nekem H. H. fél hajszálnyival szimpatikusabb volt, mint Lo: azért, mert ő tényleg szerette a kislányt, a maga beteges, elborult módján. Nem azt mondom, hogy jóváhagyom egyetlen tettét is; csak azt, hogy ezzel kimutatta, hogy benne is van egy kis jó (Lolitában még ennyi emberséget sem fedeztem fel).

És akkor most tegyük tisztába a regény körüli félreértéseket. A Lolitát senki ne úgy képzelje el, mint A szürke ötven árnyalata pedofil verzióját: nem is állhatna távolabb tőle. H. H. nem részletezi az együttléteket; körülírja, virágnyelven írja, vagy csak az érzéseit írja, de konkrétumokat nem. Már ha egyáltalán ír róla, de legtöbbször csak sejteti. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a regény elsősorban nem a felnőtt férfi és a kislány szexuális kapcsolatáról, hanem egymás kölcsönös tönkretételéről szól.

Nyilván a témája miatt is nehéz olvasmány a Lolita, ezen a lassan csordogáló cselekmény sem segít. De ami nekem leginkább feladta a leckét, az a rengeteg-rengeteg kulturális utalás és az idegen nyelvű szavak, mondatok. Írtam fentebb, hogy H. H. borzasztóan okos ember, és ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy cikkeket, értekezéseket ír és vendégelőadóként tanít az egyetemen. A memoárját is teletűzdelte számomra érthetetlen utalásokkal illetve francia (és más nyelvű) szövegekkel. Túl nagy gondot nem okoztak (hála a lábjegyzetnek), de tény, hogy nem tudtam gördülékenyen, a történésekre fókuszálva olvasni.

A fordító nagyon jó munkát végzett. Igaz, nem ellenőriztem az eredeti verziót, de nem is volt rá szükség; éppen ezért dicsérem a fordítást, mert nem éreztem a szövegen, hogy vért izzadt volna vele Békés Pál. (Megjegyzés: egyre többször futok bele gyatra fordítói  (és szerkesztési) munkákba. A mai világban ennyire nincs igény a minőségre? Egy hivatásos fordító tényleg megteheti azt, hogy igénytelen, gyenge munkákat adjon ki a kezéből, és mégis újra és újra megbízzák? Ez már nagyon böki a csőröm, éppen ezért mindig megragadom az alkalmat, hogy a tehetséges és lelkiismeretes fordítókat dicsérjem.)
"[...] néztem, néztem, és olyan világosan tudtam, mint ahogy tudom, meg fogok halni: jobban szeretem, mint bármit, amit valaha is láttam vagy elképzeltem a földön, vagy reméltem a földön túl. Halvány, lila ködképe, halott visszhangja volt csak annak a nimfácskának, akit egykor annyi zokogás közt húztam magamra, visszhang a rőt szurdok peremén, távoli erdő a fehér ég alatt, barna levelektől fuldokló csermely, s egy utolsó tücsök a hullámzó dudvában…"
Szórakozás céljára nem ajánlom ezt a könyvet, de azért nem bántam meg, hogy elolvastam. Az biztos, hogy a Lolita egy egészen egyedi élményt adott (pozitívat? negatívat? magam sem tudom), érzelmet viszont - a haragon kívül - nem váltott ki belőlem.

A filmadaptáció


A könyvből két film is készült, az első 1962-ben, a második 1997-ben, Jeremy Irons (Humbert Humbert) és Dominique Swain (Lolita) főszereplésével. Utóbbit megnéztem, hűen követi a könyv cselekményét, de az abszurd jeleneteket (pl. Humbert házasságának vége) kihagyja. Emiatt a film sokkal valósághűbb, komolyabb. A végső párharcon viszont nem (nagyon) változtattak, az úgy történik a filmben is, ahogy Nabokov leírta; épp csak a könyv hangulatába beleillik a jelenet, a filmébe kevésbé. A legfőbb különbség a könyv és a filmadaptáció között maga Humbert Humbert. A filmbeli karakter egy tragikus sorsú férfi, akit egész életében beteljesületlen szerelme kínzott, és mire újra esélyt kap, hogy beteljesüljön, addigra törvények tiltják a várt boldogságot. Ez idáig igaz a könyvbéli Humbertre is, csak ő egy igazi, szerencsétlen, beteg elme, aki fiatalkorú kurtizánokkal kényezteti magát, illetve játszótérre jár, hogy vágyait legalább gondolati szinten kielégítse. Ritkán mondok ilyet, de most a film jobban tetszett.

2018. június 13., szerda

Anne Bishop: Vörös betűkkel

Sorozat: A Mások 1.
Oldalak száma: 512 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Twister Media
Eredeti cím: Written in Red
Besorolás: (urban) fantasy
Goodreads átlag: 85% (4,28)
Moly.hu átlag: 92%

Fülszöveg:
Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

2018. május 27., vasárnap

Zakály Viktória: Hanna örök

Sorozat: Szívritmuszavar 2.
Terjedelem: 210 oldal
Megjelenés éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
ISBN: 9789633735404
Besorolás: romantikus
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:
Ami köztünk van, soha nem múlik el.

Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.

Utóirat: visszatérek Csöngére.

Én és a könyv


A duológia első részét, a Szívritmuszavart 2016 januárjában olvastam. Nem lett a kedvenc könyvem, de nagyon megfogott, mert teljesen át tudtam érezni, milyen az, amikor eljön a nagy szerelem, és rövid boldogság után csak nagy fájdalmat hagy maga után. Nyilván tudni akartam, a főszereplő élete hogyan folytatódhat, de halasztgattam is, mert éreztem, hogy ez nem az a happy end lesz, amire vágytam.

Véleményem


Az első kötet, a Szívritmuszavar minden szempontból érdekes könyv volt. Nem a megszokott regény formában íródott; tulajdonképpen egy hosszúra nyúlt levél volt a lánytól a fiúnak, amelyben nem csak kettejük szerelmének történetét írja le, hanem érzéseit, emlékeit, kételyeit is. Ennek megfelelően a két főszereplőnek nem volt neve, csak annyit tudtunk, hogy voltál "te" meg voltam "én". A könyv egyébként igaz történetet mesél el, ezért is vágott úgy mellbe. Egy kicsit én is "én" voltam, az elkeseredett, de nagyon szerelmes lány, aki annyira nem bír a szomorúságával, hogy muszáj papírra vetnie az érzéseit.
"Ez lenne a szerelem? Valami fáj és hidegen éget belülről, a feje tüzel, keze remegve keresi a kapaszkodót. Nem lát, nem hall, egy sötét univerzumban lebeg, s csupán bolygójának egy aprócska holdja. Beleszorult a szíve a fájdalomba, ahogy a gondterhelt arcú férfit nézte, át akarta ölelni és többé nem elengedni, de az ölelés a legfájóbb dolog a világon, ha nem viszonozzák."
A folytatás, a Hanna örök annyiban más, hogy teljes egészében fikció. Itt végre megtudjuk a két főszereplő nevét: Hanna és Ádám. Ők ketten végre újra összejöttek, de a boldogságuk most is nagyon hamar véget ér: Ádám minden előjel nélkül eltűnik Hanna életéből. A nő összeomlik; egyszer is nehéz túlélni, nemhogy másodjára. Egy fiatal orvos, Andrej talál rá Hannára, neki köszönheti az életét, és még annál is többet. Andrej és Hanna között olyan kapcsolat alakul ki, ami valahol félúton van a barátság és a szerelem között; egyik oldalról ez, a másik oldalról amaz az erősebb. Hanna megtudja, hogy gyermeket vár, de szívbetegsége miatt nem lehet biztos benne, hogy túléli a szülést; ennek ellenére eszébe sem jut elvetetni. Andrej végig Hanna mellett áll, mindenben támogatja, de a nő szerelme Ádám iránt csak nem múlik. Az évek telnek, Hanna még mindig próbálja elfelejteni azt az embert, aki mellett a legboldogabb volt és aki nélkül nem tud élni. De újra egymás útjába sodorja őket az élet, és Hanna szíve ezt a terhet már végképp nem tudja elviselni.
Könnyen fel tudtam venni a történetszálat, ugyanis a Hanna örök hangulata nagyon hasonlít a Szívritmuszavaréra: mindent átitat a reménytelenség, a fájdalom, a magány. A tudat, hogy nincs veled az az ember, aki a világodat jelenti. Nem mondom, hogy a kötet csak szomorú eseményekből áll, de igen, azok vannak túlnyomó többségben, és a kvázi boldog pillanatok is keserű szájízt hagynak maguk után. Sokszor az volt az érzésem, hogy Zakály Viki nem egy olyan történetet akart elénk tenni, ami akár valós is lehetne; hanem egy olyat, ami annyira fájdalmasan szomorú, hogy még annak is összetörik a szíve, akinek nincs. Mert hogy valakinek (pl. Hanna és Ádám) ennyire balsorsú legyen az élete... az már hihetetlen.

Ádám ugyebár ebben a kötetben sem szerepelt sokat, csak a hatása érződik. Egészen a legvégéig nem tudtam eldönteni, mit gondoljak róla: nem értettem őt, és arra sem adott okot, hogy megkedveljem. Aztán ott van Andrej, aki viszont teljesen antipatikus volt. Nem azért, mert rossz embernek tartanám őt, csak nem tetszett, ahogy rá akarta erőltetni magát Hannára. Hannától egyetlen dolgot irigylek: akármekkora pofont is oszt neki az élet, ő mindig fel tud állni. A helyébe képzeltem magam, és úgy gondolom, én is sorra ugyanazokat a döntéseket hoztam volna meg, mint ő. 
"Ez nem egy érzés, nem egy vágy a szívemben. Az, hogy szeretlek, én magam vagyok, nem tudom megtagadni, ahogy saját magamat sem tagadhatom meg. Úgy beleittad magad a bőrömbe, belegyökereztél a szívembe, hogy nem tudlak onnan már soha eltüntetni."
Azt viszont nem tudtam, hogy kezeljem, hogy míg az első kötet cselekménye valóban megtörtént, a másodiké már kitaláció - ennek megfelelően a Szívritmuszavar főszereplője maga Zakály Viki, míg a Hanna öröké egy fiktív szereplő. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a kettőt össze kell egyeztetnem a fejemben, de nagy nehezen sikerült.

Akkor szakadt el bennem először a cérna, amikor Hanna szeretett édesapja elhunyt. Nekem ez még a végkifejletnél is jobban fájt. Hanna annyira nagyon közel állt az apjához, és én ezt annyira átéreztem, hogy Hanna gyásza hirtelen belém került, fájni kezdett a torkom, nyeltem a könnyeimet, és végül nem bírtam tovább. Hosszú percekig vigasztalhatatlanul sírtam. Ilyet soha, egyetlen könyv sem ért még el nálam azelőtt.

És akkor a végkifejletről... a legnagyobb klisé, ami csak létezhet. Igazából csak azért nem számítottam rá, mert nem hittem, hogy a szerző egy ilyen életút után, mint amit a szereplőinek szánt, még meg mer lépni egy ekkora gonosz, kegyetlen húzást. Mégis, mindennek ellenére ez a befejezés gyönyörű, és igazán jó lezárása a történetnek.
"Hogy is gondolhattad, hogy az a szerelem, amely megváltoztatta az életemet, majd tönkretette a legszebb álmaimat és reményeimet, maradandó és látható nyom nélkül helyrehozható?"
Három dolog volt, ami zavart a regényben: az egyik a "balszerencse áradása", mint már fentebb említettem. A második, hogy Hanna gyermeke olyannyira a háttérbe került, ahogy egy gyermeknek sosem lenne szabad. Hannán nem érződött az, hogy átértékelődött volna az élete akkor, amikor anyává vált. A harmadik negatívum nem a történetvezetéssel, hanem a stílussal kapcsolatos: a könyv nyelvezete már-már szépirodalmi. Ez egy szerelmes levélnél nem volna éppen baj, de miért kell ráhúzni ezt a stílust a párbeszédekre is? Még ha Hanna (aki ugyebár költőnő) ilyen költőien is fogalmaz élő beszédben, nehezen hiszem, hogy hasonlóan fennkölt válaszokat kap vissza az ismerőseitől.

Hibái ellenére a Szívritmuszavar mindkét része maradandó élmény. Rengeteg érzelmet váltott ki belőlem a történet, tán még többet is, mint szerettem volna. Felmerült bennem a kérdés: melyik a kevésbé rossz? Titkolni a társad elől, hogy a te szíved másé, vagy magadra maradni, de legalább azt érezhetsz, amit akarsz? Itt nem létezik jó válasz. És még csak nem is biztos, hogy szabadon dönthetsz: lehet, hogy az élet teszi meg helyetted.

A sorozat részei


2. Hanna örök

2018. május 2., szerda

E.L. James: A szürke ötven árnyalata


Figyelem! A bejegyzés 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Sorozat: Árnyalat 1.
Oldalak száma: 524 oldal
Megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés: 2011
Fordította: Tótisz András
Kiadó: Ulpius
Eredeti cím: Fifty Shades of Grey
ISBN: 9789632546360
Besorolás: romantikus, erotikus
Goodreads átlag: 73% (3,66)
Moly.hu átlag: 66%

Fülszöveg:
Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. 
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint. 
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.