2017. június 26., hétfő

Colleen Hoover - Tarryn Fisher: Soha, de soha 1.

Sorozat: Never Never 1.
Oldalak száma: 176 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Fordította: Kamper Gergely
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Never Never
ISBN: 9789633999233
Műfaj: romantikus, YA/NA
Goodreads átlag: 83% (4,13)
Moly.hu átlag: 91%

Fülszöveg:
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts! 



Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni. 
Ma délelőtt óta vadidegenek. 
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen. 

Ne habozz! Imádni fogod.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. június 10--19.

Angolul olvastam, mert Kindle formátumban van meg. Ez is egy random olvasás, egy nagyon jól sikerült véletlen választás, hiszen már eléggé kíváncsi voltam, mi lehet ekkora durranás egy kisregényben.

Véleményem


Furán indult a történetem ezzel a könyvvel. Már a fülszöveg elolvasása is káoszt okozott a fejemben: tudtam, hogy egy fiúról és egy lányról szól, tehát vagy Silas, vagy Charlie a lány. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a Charlie egyértelműen férfi név. Nos, ebben a könyvben nem. (Egy másik női karakter az Ezra nevet kapta, innentől már semmin nem lepődtem meg.)

Miután sikeresen nyugtáztam magamban, hogy Silas fiú, Charlie pedig lány, belevetettem magam a történetbe. Pontosan a közepébe, ugyanis azzal indul a sztori, hogy Charlie hirtelen elveszíti az emlékezetét. Nem tudja, ki ő, nem ismer senkit, még a családjára sem emlékszik. Egy pillanat alatt minden információ kiesik neki, a suli kellős közepén. Ezután megjátssza, hogy minden rendben, és ebédelni indul egy lánnyal. Az ebédlőben találkozik egy sráccal, Silassal, aki állítólag a pasija. És nemsoká kiderül, hogy Silas pontosan annyira nem emlékszik a lányra, ahogy Charlie őrá.... Innentől összefognak, és megpróbálják kideríteni, mi folyik itt. Fény derül majd családi kapcsolatokra, bűnös viszonyokra, illegális cselekményekre, csak épp azt nem tudjuk, közelebb kerülnek-e a megoldáshoz, vagy egyre messzebb.
Azért is egy nagyon érdekes történet a Soha, de soha, mert nem az elejéről kezdi a mesélést, hanem a végéről. A fiú és a lány összejött, happy end, aztán valami történik, és a kapcsolatuk darabjaira hullik. Ekkor megint történik valami, és a főhőseink minden emléküket elveszítik. Ez a könyv arról szól, hogyan próbálja feltárni a happy end utáni történéseket a két, egymásnak idegen fiatal, miközben egyre erősebben vonzódnak egymáshoz.
"– Nem ismerem túl jól magamat, de eléggé úgy tűnik, hogy buzog bennem a versenyszellem. Mert ezt most kihívásnak tekintem.
– Mit tekintesz kihívásnak? Gondolod, hogy megint meg tudod kedveltetni magadat velem?
Felé pillantok, és finoman megrázom a fejem.
– Nem. Az a cél, hogy újra belém szeress."
A Soha, de soha ékes példája annak, hogyan lehet egy könyv körömrágósan izgalmas, miközben alig történik benne valami. Nem az akción van a hangsúly, hanem a felfedezett kis puzzle-darabkákon. Az első kötet végére összejön néhány darab, de egyik sem illeszkedik egymáshoz, sem a nagy egészhez. És nagyon úgy tűnik, hogy az egyik játékos kiszáll...
"Megint azt akarom érezni. Emlékezni akarok rá, milyen érzés így szeretni valakit. És nem csak úgy egyszerűen valakit. Tudni akarom, milyen érzés Charlie-t szeretni."
Akkora szerelmet váltott ki belőlem ez a könyv rögtön az elején, hogy azt hittem, 160 oldalba (ennyi az angol e-book) nem férhet bele semmi, ami ezt az imádatot csökkenthetné. Egyetlen dolgot tudok negatívumként megemlíteni: a new orleans-i kiruccanásuk részemről unalomba fulladt. Oké, a jósnős dolog tetszett, de a kirándulás többi része csakis arról szólt, hogy "nememlékszek", "mérnememlékszek", "tetszel, de nememlékszek". Ez túl tömény volt, és nagyon vártam a végét, amikor majd újra megtudunk valamit. A könyv vége eszméletlen csavart tartogat!

Amúgy a helyszínválasztás nagyon is tetszene: imádom New Orleanst és azt a hangulatot, ami belengi az itt játszódó könyveket, filmeket és játékokat. Nagy kár, hogy a Soha, de sohában annyira nem volt nagy szerepe, végigmentek a főutcán és kb. ennyi. Talán ezért is okozott csalódást az a részlet, mert ahelyett, hogy a város misztikus hangulata került volna előtérbe, csak Charlie és Silas érzelmei voltak terítéken.
"– Soha, de soha, Charlie -súgom.
– Soha, de soha – súgja válaszul."
Ezt a bejegyzést most ilyen rövidre fogom. Egyrészt a könyv is rettentő vékonyka, másrészt nagyon félek, hogy valami olyat árulok el, amit nem kéne. Ez a történet úgy jó, ha a lehető legkevesebbet tudod róla. A véleményem annyi, hogy egy nagyon ütős kisregénnyel van dolgunk, amit legszívesebben mindenkinek a kezébe adnék. (Nem a mondanivalója miatt. Egyszerűen azért, mert még mindig itt kavarog a fejemben, és nagyon szeretném, ha mások is átélnék ugyanezt az élményt.) 

2017. június 15., csütörtök

Marie Lu: Prodigy - Született tehetség

Sorozat: Legenda 2.
Oldalak száma: 358 oldal
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: AncsaT
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Prodigy
ISBN: 9789633730584
Műfaj: YA/ifjúsági, romantikus, disztópia
Goodreads átlag: 86% (4,29)
Moly.hu átlag: 92%

Fülszöveg:
Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.
Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?

Én és a könyv


Olvasva: 2017. május 23. -- június 9.

A Legendát, azaz az első részt másfél éve olvastam: az volt az első olvasmányom 2016-ban. Azóta várólistás a Született tehetség is, de mindig volt helyette valami más. Tulajdonképpen most sem én választottam ki, hanem a párom bökött rá, random módra. :)

Véleményem

"Nem akarom végignézni, ahogy a Köztársaság összeomlik. Azt szeretném látni, hogy megváltozik."
Amikor ilyen hosszú idő után nyúlok egy sorozat folytatásához, általában a könyv feléig azon gondolkozom, mi is történt az előző kötetben. (Kivéve, ha a szerző volt olyan figyelmes és kedves, hogy az első fejezeteket teletűzdelje emlékeztetőkkel.) Bár a Született tehetségben pont nem volt sok ilyen emlékeztető, én mégis nagyon könnyen felvettem a fonalat. (Emlékezetes könyv volt a Legenda, a cselekménye nem teljesen süllyedt el az agyam mély és sötét bugyraiba.)

Day és June menekülnek a Köztársaságból, mert ugye Dayt halálra ítélték, June segített neki megszökni a törvény elől. Day kapott egy csúnya lövést, azonnali segítségre van szükségük, és egyedül a Patriótákra számíthatnak. A Patrióták rendbe hozzák Day lábát, de nem ingyen: azt kérik, Day és June is csatlakozzon a lázadókhoz. Eközben meghal az Első; a hatalmat a fia, Anden veszi át. A Patrióták forradalmat akarnak kirobbantani, és merényletet terveznek az új Első ellen, amiben természetesen Daynek szánják a dicső feladatot. June viszont jobban megismeri Andent, és próbálja megakadályozni a merényletet. Vajon mibe fog ez kerülni a két fiatalnak?
[Forrás]
A Prodigy méltó folytatása a Legendának, de szerintem nem ugrotta meg azt. Itt valamivel lassabban folynak az események, és a két főhősünk is külön küldetésre indult. June visszatér a Köztársaságba, hogy Anden kegyeibe férkőzzön. Day a Patriótákkal marad, kisebb szabotőr-akciókban vesz részt, és várja, mikor csaphat le Andenre. A későbbiekben még találkoznak, sőt, a Kolóniákba is eljutnak, való igaz, a szomszédos állam nem olyan, mint amilyennek elképzelték.
"Arra született, hogy alapjaiban rázza meg a Köztársaságot, June. Nincs, aki önnél alkalmasabb lenne erre."
[Forrás]
A merénylet napján indulnak be inkább az események, addig a pontig én is lassabban haladtam a könyvvel. June szemszögéből azzal teltek a napok, hogy vívódott, tényleg meg kellene-e ölni Andent. Egyre inkább a "nem" felé hajlott, és talán ez inkább az Első szimpatikus politikájának köszönhető, mint a kettejük közti kémiának. Eközben Day is vívódott, mert nem akart gyilkolni, de úgy nézett ki, nincs választása. Aztán az egyik akció során látott valamit, ami kiváltotta nála az ölési vágyat. (Plusz ő is kételkedni kezdett a June-nal való kapcsolatban, erről Tess tehet.)

Na de vissza a merénylet napjára: June és Day megint menekül, ezúttal eljutnak a Kolóniákba. Day azt hitte, a Kolóniák maga lesz a földi paradicsom, ám igen nagyot tévedtek. Virágzik a kapitalizmus, néhány multi cég vezeti az országot, és az irányításuk MINDENRE kiterjed. Az ország egyik része borzalmasan gazdag, de itt is van szegénynegyed, és itt is pontosan ugyanúgy semmibe vesznek, ha nincs megtömve a zsebed. A rövid kitérő után Day és June rájönnek, hogy nem a Kolóniákban kell keresni a megoldást, ezért határozott céllal visszatérnek a Köztársaságba.
"A Kolóniák bizonyos szempontból jobb, mint a Köztársaság. De ha hiszed, ha nem, ez fordítva is igaz. Nincs olyan, mint az az idióta utópia, amiről te fantáziálsz, Day."
A főszereplőinket most sokkal kevésbé kedveltem, mint az előző kötetben. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy mindössze 14-15 évesek. Minden egyes jellemvonásuk alapján 20 év körülinek kellene lenniük. Kamaszkorukról egyedül a hangulatváltozásaik, túlzó ingerültségük árulkodik.
"Átölelem és csak szorítjuk egymást. Lehunyom a szemem, elmerülök Day ölelésében, szívdobbanásai elringatnak, forró lehelete a nyakamat simogatja. Ujjai a hajamat fésülik, majd végigfutnak a hátamon, óvatosan, mintha attól tartana, hogy elriaszthat."
A mellékszereplők közül csak Tesst, Kaedet és Andent említeném. Tess végig irritáló volt, Kaede nagyot nőtt a szememben, de az abszolút kedvencem Anden lett. El tudom képzelni őt June párjaként, szinte forrt körülöttük a levegő. Vezetőnek is nagyon szimpatikus: egy eléggé lepusztult államot hagyott rá az apja, de szerintem felnőtt a feladathoz. A merényletnél remegtem az idegességtől, annyira szurkoltam Andennek, Dayt meg a pokolba kívántam.

Két kedvenc részem volt a könyvben. Az egyik, amikor a Patrióták elmesélik, mi a helyzet a világ többi részén. A Köztársaság annyira elszigetelődött, hogy a lakói nem jutnak hozzá semmi olyan információhoz, ami a határokon kívülről származik. A legérdekesebb számomra az volt, hogy az Antarktiszt benépesítették, sőt, nagyhatalommá vált. A másik kedvenc részem az volt, amikor June és Day elérték a Kolóniákat. Annyira más volt ez a világ, mint amit gondoltam róla! Ez a céges hatalomátvétel viszont teljesen elképzelhető, és pont ezért hátborzongató. Nagyon remélem, hogy a harmadik kötetben visszatérünk kicsit, bőven van még mit felfedezni.

2017. június 12., hétfő

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

Sorozat: -
Oldalak száma: 360 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Szabó Luca
Kiadó: GABO
Eredeti cím: Tell Me Three Things
ISBN: 9789634064374
Műfaj: ifjúsági, romantikus
Goodreads átlag: 82% (4,11)
Moly.hu átlag: 94%

Fülszöveg:
Jessie-vel ​csak a baj van, ő legalábbis így érzi a Los Angeles-i magániskolában töltött első héten. Már épp azon gondolkodik, hogy visszasomfordál Chicagóba, amikor e-mailje érkezik egy Valaki/Senki (VS) nevű sráctól, aki felajánlja, hogy segít neki eligazodni a Wood Valley Gimi dzsungelében. Ez valami vicc? Megbízhat VS-ben, elfogadhatja tőle a segítséget, amelyre óriási szüksége van?
Alig két éve, hogy meghalt az édesanyja, és miután az apja váratlanul feleségül vett egy interneten megismert nőt, Jessie kénytelen az ország másik felébe költözni, és mostohaszörnyével meg annak beképzelt fiával élni.
Jessie végső kétségbeesésében úgy dönt, VS-re bízza magát. A srác hamarosan a lány mentőkötelévé és szövetségesévé válik, és Jessie szeretné személyesen is megismerni. De mi van, ha egy rejtélynek jobban áll a megoldatlanság?

Julie Buxbaum művében komédia és tragédia, szeretet és veszteség, fájdalom és emelkedettség keveredik. Első ifjúsági regényének szereplőit minden bizonnyal hamarosan az olvasó is barátaivá fogadja.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. június 4--8.

Ismét egy könyv, aminek a borítója fogott meg (nálam ez megszokott). Egyébként azelőtt nem hallottam sem a könyvről, sem a szerzőről, így nem is voltak elvárásaim. Nos, most már vannak... a Három dolgot mondj kétségtelenül az egyik kedvenc ifjúságim az ideiek közül.

Véleményem


Az eredeti borító
[Forrás]
Általában a fantasy oltárán áldozom fel az időmet, viszonylag ritkán olvasok realisztikus történeteket. Nem is éreztem, mennyire szükségem van egy "normális világban" játszódó könyvre, amíg el nem kezdtem a Három dolgot mondj-ot; mintha csak megcsapott volna egy frissítő szellő.

Jessie egy tipikus tinédzser: frusztrált, de azért próbál érvényesülni. Pár éve meghalt az édesanyja, most pedig az apja is cserbenhagyja; elvesz egy kőgazdag nőt, Jessie-t pedig kiszakítja korábbi életéből, hogy Chicagóból L.A-be költözzenek. Jessie is abba az elit középiskolába fog járni, mint új mostohatestvére, Theo. Jessienek nem csak az új családjával kell megbarátkoznia, hanem barátokat is kell szereznie. Sajnos nagyon úgy néz ki, hamarabb talál ellenségeket, mint barátokat.

Az egyetlen, aki szóba áll Jessie-vel, egy Valaki/Senki nevű titokzatos srác. E-mailt küld Jessie-nek, és felajánlja, hogy névtelenül segít eligazodni a Wood Valley gimiben. Bár Jessie-nek gyanús a srác, egy idő után rájön, hogy nagyon is szüksége van a segítségre. VS-nek köszönhetően Jessie tényleg barátokra talál, kezd megbékélni a helyzetével, és évek óta először jól érzi magát. A szerelem sem kerüli el: Jessie beleszeret Ethanbe, a sötét, jóképű Batman-rajongóba, aki kívülről fújja az Átokföldjét, ráadásul zenél is. Jessie szívének egyik felét Ethan birtokolja, a másik felét viszont VS: a gond az, hogy Ethannél nincs esélye, VS pedig nem hajlandó felfedni magát. Ez persze nem állítja meg Jessie-t abban, hogy megpróbálja kinyomozni a srác személyét; ám mi van, ha csalódni fog?
Szerintem Jessie karakterével bárki tud azonosulni, aki valaha átélte a kamaszkort (hát még az, aki éppen ezt a "csodálatos" korszakát éli). Nem ismerek senkit, aki zökkenőmentesen lépett volna felnőttkorba. Jessie élete is éppen most nyílik ki: teli van kétségekkel, lépten-nyomon szerelmes lesz, és fél. Fél az elutasítástól, a sikertelenségtől, a magánytól, a rosszakaróktól. Tulajdonképpen nem is Jessie karakterével azonosultam, hanem azokkal a problémákkal, amelyekkel küzd. (Csak így zárójelben: brutálisan rossz érzés egy olyan személy szemszögéből olvasni, akinek ennyire kevés önbizalma van.)

Most pedig beszéljünk a regény kulcseleméről, VS-ről. Névtelenül írt Jessie-nek, de segítő szándékkal. Jessie sokáig hitte, hogy csak egy alapos szívatás áldozata, de szerencsére nem így van, és kötelék alakult ki kettejük között. A kérdés az: beleszerethetsz valakibe, akit még sosem láttál? (Direkt nem azt írtam, hogy "akit nem ismersz", hiszen Jessie és VS igenis megismerik egymásnak azon tulajdonságait*, amik igazán számítanak.) Én azt mondom, hogy igen, létezhet ilyen szerelem. Felmerül itt egy másik kérdés is: szerethet-e valaki két embert egyszerre? Erre megint csak igent válaszolnék.

*Jessie és VS egy kis játékot játszanak: néha megírnak egymásnak három dolgot, amit eddig a másik nem tudott. Pl. azt, hogy Jessie kedvenc szava a piskóta (nem inkább gofri?), vagy hogy VS is gyászolja egy szerettét.
"Ha Venn-diagramon ábrázolnánk az életemet, azt látnánk, hogy az elképzelt és a valós személyiségem még soha, egyetlenegyszer sem fedte egymást. Viszont e-mailben és SMS-ben rendelkezésemre áll az a néhány pluszpillanat, ami ahhoz szükséges, hogy saját magam jobb, szerkesztett változata lehessek. Olyankor én kerülök a csodálatos metszéspontba."
Jessie és VS nagy dilemmája az, hogy vajon érdemes-e kettejük kapcsolatát a valóságba átültetni. Online flörtölni nagyon könnyű, kiváltképpen névtelenül. Elmúlhat a varázs, ha kiderül VS kiléte? Érdemes-e kockáztatni? Érdekes, hogy ebben Jessie és VS nem ért egyet; előbbi tudni akarja, utóbbi pedig mindenáron el akarja titkolni. Eleinte nagyon izgalmas volt találgatni, ki lehet VS. A vége felé már azon kezdtem aggódni, hogy mi van, ha nem is derül ki a nagy titok? (Plot twist: de igen, ki fog derülni!)

Julie Buxbaum nagyon hitelesen rakta össze mind a karaktereket, mind a gimis környezetet. Milyen érdekes, a gimis könyvek általában boldog nosztalgiával töltenek el engem, de a Három dolgot mondj más. Ez a könyv nem bagatellizálja el az iskolai kegyetlenkedéseket; rávilágít arra, hogy lehet ez egy csodálatos és egy rémes időszak is:
"Anyu egyszer azt mondta, kétféle ember van a világon – vannak azok, akik imádják a gimit, és azok, akiknek tíz évig tart, mire kiheverik. Ami nem öl meg, az megerősít, mondta.

De őt megölte valami, és én nem lettem erősebb. Erre varrjál gombot! Lehet, hogy van egy harmadik típusú ember is, az, aki sosem heveri ki a gimit."
Mindent összevetve ez egy kedves regény, és olyannyira valóságos, mintha csak velem vagy veled történne. Lehet, hogy a zaklatásokat és egyéb nehézségeket nem valami jó átélni, de kárpótol ezért egy bimbózó kapcsolat izgalma. Örülök, hogy hozzánk is eljutott ez a könyv, bátran ajánlom mindenkinek.

(+1: Imádom a könyv magyar borítóját! Világos, letisztult és modern, semmi sallang, csak néhány jól megválasztott tárgy. Külön dicséret az ötletes tipográfiáért, és hogy a könyv gerincén is a billentyűkből kirakott cím díszeleg.)

A bejegyzést a GABO Kiadó támogatta, köszönöm nekik a recenziós példányt!

2017. június 4., vasárnap

Cinda Williams Chima: Lángvető

Sorozat: Megrendült királyságok 1.
Oldalak száma: 410 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Török Krisztina
Kiadó: Agave
Eredeti cím: Flamecaster
ISBN: 9789634192350
Műfaj: YA, fantasy
Goodreads átlag: 4,08 (82%)
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:
Hán ​sarja Adrián, röviden Ád, Zordonföld uralkodóházának sarja, a Szürke Farkas vérvonalának őrzője. Gyógyításra képezték, nagy varázserővel rendelkezik és bosszúra szomjas. Sokáig bujkálnia kellett, mivel egy gyilkosságsorozat veszélybe sodorta az egész birodalmat, most azonban kevés választja el attól, hogy végezzen az öldöklések felelősével, Elán kegyetlen királyával. Hamarosan gyötrő kérdéssel kell szembenéznie: képes-e az erejét a gyógyítás mellett pusztításra is használni? 

Lángszín Szonja egy delphi kocsmáros lánya, a tarkóján különös mágusjellel, amiért egyesek képesek tűvé tenni érte a Hét Királyságot, sőt talán az egész világot is. Amikor hajtóvadászat indul ellene, Szonja úgy véli, hogy a dolognak több köze van a szabotőr tevékenységéhez, semmint a születéskor kapott átkához. Szonja ugyanis robbantó a bányában, aki lelkében sárkányokkal társalog. Nem kaphatják el, ezért kénytelen menekülni. 

Ád és Szonja útja a hatalmas birodalom különböző szegleteiből indul, de miután Elánban összetalálkoznak, minden megváltozik. Nem csak egymást menthetik meg oly módon, ahogy soha nem gondolták volna, de talán még a reményt is felébreszthetik a kietlen vidéken. 

A Lángvető nagy ívű és lélegzetelállító fantasy a többszörös New York Times Bestseller írónő, Cinda Williams Chima tollából, aki ezzel végre Magyarországon is bemutatkozik. Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. május 23--31.

Nincs különösebb történetem a könyvvel; megtetszett a fülszövege, így került a várólistámra. A saját példányomat a kiadótól kaptam véleményezésre.

Véleményem


Az első fejezetekben egy Ád nevű fiúval ismerkedünk meg: tizenhárom éves, tehetséges gyógyító(mágus), és nem mellesleg Zordonföld trónörököse. Első kézből lehetünk szemtanúi annak, hogy édesapja merénylet áldozata lesz, mégpedig Elán királyának megbízásából. A fiú bosszút esküszik.

Eközben egy másik fiatalt is hasonló veszteség ér. Szonja tizenkét éves, egy delphi bányában dolgozik, akárcsak a barátai, Karaj és Magdó. Egy napon Elán királya látogat le a bányába. Valaki megdobja trágyával őfelségét, mire az válaszként eltöri a kis Magdó nyakát. Karaj önként jelentkezik, hogy más ne eshessen áldozatául. Szonja egy napon vesztette el a két legjobb barátját, és a saját, gondtalan életét. A lány bosszút esküszik.

Négy évvel később Ád Elán palotájában dolgozik gyógyítóként, és várja a tökéletes pillanatot, mikor ejtheti meg a rég tervezett merényletet. Szonja már fiúnak adja ki magát, Lángvető néven ismerik, a Hazafiak között tevékenykedik szabotőrként. Elán királya, Hőnsóvár Gerhárd nagy erőkkel kerestet egy lányt, akinek mágusjel van a tarkóján; azt reméli, Celesztina császárnő elcseréli vele a lányt egy hadseregre. A király Sors Rendel hadnagyot bízza meg, hogy keresse ezt a lányt. Hónapok telnek el, és véletlenül bukkan rá a lányra, aki fiúnak adta ki magát. Szonja inkább meghal, mint hogy Elánba, a király színe elé vigyék... micsoda szerencsétlenség, hogy Sors hamarabb odaér vele, mint hogy eltávozna az élők sorából. Ráadásul a birodalom legjobb gyógyítója, Ád veszi őt kezelésbe.

Sok kérdésre kell választ találniuk, de a legfontosabb talán az, hogy ki ez a rejtélyes császárnő, és mit akar Szonjától? (Nem tudjuk meg, legalábbis ebből a kötetből nem.)
Nos, ebből a rövidke kedvcsinálóból is látszhat, micsoda nagyívű regénnyel van dolgunk. A cselekmény négy szálon fut (Ád, Szonja, Sors Rendel és Hanthalmi Lilla), egy ponton azonban egybeforrnak. Minden út Elánba vezet. Nem egyetlen problémára épül a könyv, hanem azok valóságos halmazára: meg kell ölni a királyt, meg kell akadályozni a szövetséget, ki kell szabadítani Szonját, el kell menekülni a vérszopó papok elől, meg kell törni a mágusi gallérok hatalmát, s a többi. Tökéletesen építette fel a szerző a könyvet. A feszültséget már az első oldalakon megteremti, és végig finoman borzolja a kedélyeket.

Karakterek szempontjából is nagyon erős a könyv. A szereplők kidolgozottak: végre a saját szememmel is láthattam olyan könyvet, aminek a karakterei élnek, szinte lelépnek a lapokról. Nem csak kinézetük van, hanem személyiségük, álmaik, érzelmeik, kétségeik is. Ha kedvenc szereplőt nem is tudok megnevezni, legérdekesebbnek Sors Rendelt tartottam. Nagyon titokzatos, alig tudunk meg róla valamit. Biztos vagyok benne, hogy sok potenciál van a jellemében, és hogy a folytatásokban nagyobb szerepet fog kapni (legalábbis kár volna, ha nem így lenne).
"Nem akarok meghalni, élni akarok, hallani, ahogy a delphibeli harangok a győzelem dicsőségét zúgják. Be akarom járni a Kísértethegységet, boszorkányokkal és tündérekkel akarok beszélgetni. Az óceánon akarok hajózni, a látóhatáron is túl jutni. Be akarom járni azokat a helyeket, amelyekről eddig csak olvastam. Repülni akarok…"
Egyetlen dolgot érzek kissé összecsapottnak: az Ád és Szonja között kialakult kapcsolatot. Nincs átmenet az ismeretség és a szerelem között, egyszer találkoztak, és bumm. A kémiát sem éreztem közöttük. Valahogy jobban el tudnám képzelni Ádot Lilla oldalán, Szonját pedig Rendel mellett, bár a két "mellékfőszereplő" is jól mutatna együtt.

A végén a könyv több szálat hagyott nyitva, mint amennyit elvarrt. Ettől függetlenül nem maradunk felfokozott idegállapotban: az egyik probléma megoldódott, így bizonyos szempontból lezártnak tekinthető a történet. Dicséretére szóljon, hogy nem függővéges: eléri, hogy el akard olvasni a folytatást, de legalább nem fogod a hajadat tépni, míg meg nem jelenik.
"A reményt nem lehet szabályokkal kordában tartani, vagy keserű tapasztalásokkal letörni. Egyszerre áldás és átok."
És ha már a dicséreteknél tartunk, meg kell említenem a fordítást is. Török Krisztina alapos munkát végzett: a tulajdonneveket is egytől egyig lefordította. Ez talán nem is a legjobb kifejezés... inkább átültette magyarba. Sok a beszédes név ebben a könyvben, mindenképp jó, hogy magyarul olvashatjuk ezeket. Másfelől furcsa olyan neveket viszontlátni egy külföldi szerző (YA) könyvében, mint pl. a Franciska.

Összességében azt mondom, ez egy kiváló YA fantasy. A háttértörténetet, cselekményt és karaktereket ötpontosra értékelném (mármint ötből öt!), csak a vérszegény romantikus szál hagy némi kívánnivalót maga után. Szerencse, hogy az nem szerves része a történetnek, így nyugodt szívvel nyomatok ide öt gyönyörűséges pillangót:

A bejegyzést az Agave Könyvek támogatta, a recenziós példányért köszönet a kiadónak!