2017. szeptember 25., hétfő

Cynthia Hand: Angyalfény

Sorozat: Angyalsors 2.
Oldalak száma: 432 oldal
Megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Eredeti cím: Hallowed
ISBN: 9789632612034
Műfaj: YA, fantasy, romantikus
Goodreads átlag: 83%
Moly.hu átlag: 89%

Fülszöveg:
Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, mégsem tudott felkészülni a döntésre, amelyet a végzetes napon kellett meghoznia. A rendeltetését közel sem olyan egyszerű teljesíteni, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre jobban megismeri az angyalok világát, a Jó és a Rossz közötti harcot, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második kötetében fokozza az izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják. A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.

2017. szeptember 22., péntek

Victoria Aveyard: Vörös királynő

Sorozat: Vörös királynő 1.
Oldalak száma: 422 oldal
Megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés: 2015
Fordította: Kleinheincz Csilla
Kiadó: GABO
Eredeti cím: Red Queen
ISBN: 9789634061144
Műfaj: YA, fantasy, disztópia
Goodreads átlag: 81%
Moly.hu átlag: 97%

Fülszöveg:
AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön. 
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek. 
Lejöttek a csillagok közül. 
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok. 
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni. 
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?

Én és a könyv


Olvasva: 2017. szeptember 15. → szeptember 20.

2015. december 30-án vettem meg ezt a könyvet, a Hó mint hamu-val együtt; közben megjelent a második kötet, azt is megvettem, de a Vörös királynő még mindig olvasatlanul állt a polcomon. Hogy miért? Mert annyira tetszett, annyira akartam, hogy ez a varázs, amit olvasatlanul is éreztem, nehogy elmúljon. De hát nem azért került a polcomra, hogy hozzá se nyúljak, ugyebár.

Véleményem

"A régi tündérmesékben eljön egy hős. De minden hősöm eltűnt vagy meghalt. Értem senki sem jön el."
Aztadurva. Legutóbb a Tüskék és rózsák udvaránál éreztem ilyet, hogy már a 100. oldal előtt kedvenccé avattam a könyvet. Izgalmas, jól kigondolt, meglepő és kegyetlen – ez a Vörös királynő.

Mare Barrow vörös vérű, tolvajlásból él; a sorsa, hogy a frontra kerüljön, magyarán esélye sincs a túlélésre. Egyik éjjel kizsebel egy fiút, aki nem haragszik meg rá, hanem esélyt ad neki: munkát szerez neki a királyi palotában. Pont Mare első munkanapján szervezik meg a királynőválasztást: ezüst vérű lányok versengenek, hogy ki a legtehetségesebb. Felvonulnak melákok (emberfeletti erő), zöldszívűek (növények irányítója), telkik (telekinézis), nimfák (vizet uralják), de az utolsó versenyző, egy magnetron (fémek irányítója) mindent visz. Az ő előadása közben Mare beesik az arénába, és kiderül, hogy vörös vére ellenére ő is rendelkezik emberfeletti képességgel.

Mare ezután a királyi család bábja lesz, mindenkinek hazudnia kell arról, ki és mi ő valójában. Ezüstnek adja ki magát, de sosem tagadja meg Vörösségét. Ő is csatlakozik a Vörös Gárdához, azokhoz a lázadókhoz, akik a Vörösök egyenjogúságáért harcolnak. Csakhogy egyvalaki mindig a gárdisták előtt jár egy lépéssel...
Ahhoz képest, hogy egy sorozat kezdőkötete, igencsak belevág a cselekmény sűrűjébe, nem vesződik hosszas háttértörténettel és világfelépítéssel. Mindent elmagyaráz, amire olvasóként kíváncsiak lehetünk, de nem egyből az elején, csak a maga tempójában. Az első néhány fejezetnél sokszor kapkodtam is a fejem, adott pillanatban nem értettem, mi miért történik; csak később állt össze a kép. Például ott az a rengeteg fajta Ezüst. A második bekezdésemben korántsem soroltam fel mindet. Annyi fajta Ezüst képesség van, hogy meg sem bírtam mindet jegyezni.

Ez a könyv engem folyton meglepett. Mindig történt benne valami, amitől leesett az állam, még akkor is, amikor azt hittem, nincs tovább, ezt már nem lehet fokozni. Szerencsére akkor olvastam el utoljára a könyv fülszövegét, amikor megrendeltem, így engem még Mare képessége is ledöbbentett.
"Ilyen a természetünk (…) Pusztítunk. Ez a fajtánk jellemzője. Mindegy, milyen színű az ember vére, mindig elbukik."
Egyetlen dolgot tudok a könyv számlájára írni, és az a főszereplő. Mare-t a legvégéig sem sikerült megkedvelnem, pedig próbáltam. Annyira bosszantott, hogy minden egyes helyzetben a legrosszabbat látja… (egy példa: meg akarta menteni a bátyjait a frontról. Sikerült is neki, mert megalkudott a királlyal, és nemhogy örült volna, hogy a bátyjai életben és biztonságban vannak, inkább azon kesergett, hogy ő most a palota foglya.) Ami csakugyan nem tetszett, hogy Mare tett vagy mondott valamit, de gondolatban mindig hozzátette, hogy „legszívesebben sikítana”, „köpni tudna”, „felfordult a gyomra” <-- többnyire ez a három variáció ismétlődött.

Maven, a fiatalabbik herceg sokáig a kedvencem volt, per pillanat nem is tudom, hogy kéne éreznem vele kapcsolatban. Ő volt az egyetlen karakter, akit tényleg megszerettem. Bezzeg egy rakás szereplőt egyenesen utáltam! A királynét, a királyt, az álnok kígyó Evangeline-t (pedig olyan gyönyörű neve van!), Kilornt (Mare barátja), Farley-t (a Vörös Gárda vezetője), meg persze Mare-t.

Így a végére pár szót beszúrnék ide a borítóról is. Nem elég azt mondani rá, hogy gyönyörű, ez még annál is több, jobb! Jelenleg a legkedvencebb kedvenc borítóm, már lassan két éve.

Minden összevetve jól tettem, hogy már azelőtt bizalmat szavaztam a folytatásnak, mielőtt ezt a részt elolvastam volna; a Vörös királynő nem csak eleget tett az elvárásaimnak, de jócskán meg is ugrotta.
"Felkelünk. (…) Vörösen, akár a hajnal!"

A könyv trailere



Képek forrása:
https://alpha.wallhaven.cc/wallpaper/303157
https://8tracks.com/queenofvigilance/a-red-queen-and-a-silver-king
https://favim.com/image/134365/
https://www.goodreads.com/review/show/1058123560
https://hu.pinterest.com/pin/62346776065000332/
https://www.tumblr.com/search/bree%20barrow

2017. szeptember 17., vasárnap

Amy Ewing: Az Ékkő

Sorozat: Az Ékkő-trilógia 1.
Oldalak száma: 368 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2014
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Eredeti cím: The Jewel
ISBN: 9789632617183
Műfaj: YA, fantasy, disztópia
Goodreads átlag: 77% (3,87)
Moly.hu átlag: 86%

Fülszöveg:
Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot. 
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. szeptember 5--9.

Az Ékkő az egyik olyan könyv a polcomon (a sok közül), aminek az olvasását már nagyon-nagyon vártam. Több kihívásra is kellett az olvasás, nem is baj, mert szeptember elején realizálódott bennem, hogy egyetlen hónap maradt a Könyvmoly Párbajból, és még 3 könyvvel adós vagyok.

Véleményem

"Megláncoltak, megkötöztek, eltakartak. Most először érzem rabnak magam."
Pár évvel ezelőtt teljesen beleszerelmesedtem a Párválasztó-trilógiába, de hiába jött hozzá folytatás, az már nem az igazi. Való igaz, hogy Az Ékkő teljesen másról szól, de engem ugyanaz a hangulat kapott el olvasás közben, mint a Párválasztónál, és Violet is csak külsőre különbözik Americától.

A világfelépítés egyszerű, de nagyszerű. Nem kellett egy teljes új világot megismernünk, csak egyetlen várost és annak városrészeit. (Térkép lentebb.) A királyi asszonyok nem tudnak saját gyermeket szülni, azt csak a kivételes génekkel rendelkező, szegény származású lányok tudnak. Ezeket a lányokat – miután kiderül róluk, hogy alkalmasak – gyűjtőtáborba viszik, itt képzik ki őket az átalakító mágiára és a jövőbeni küldetésükre. A nemes asszonyok ezután aukción veszik meg a lányokat, hogy azután a lány szüljön helyettük örököst. Minden asszonynak két gyermeket engedélyeznek, egy fiút és lányt.
epicreads.com
Violetet a Tó Hercegnője vásárolja meg, de esze ágában sincs a Hercegnő gyermekét kihordani. Hosszú idő óta ő az egyetlen, aki esélyt is kap arra, hogy elmeneküljön a sorsa elől; és ekkor rátalál a (tiltott) szerelem. Az a kérdés, hogy életben akar-e maradni, vagy a szerelmével tölt-e inkább annyi időt, amennyi megadatik.

A könyvön nagyon érződik, hogy kezdőkötet: sok a magyarázat és kevés az izgalom (de azért van, főleg a vége felé). Unalmasnak azért nem mondanám, engem pl. teljesen lekötött, még a tudatalattimba is beszivárgott. Egyik éjszaka azt álmodtam, hogy én is helyettes vagyok; ne tudjátok meg, milyen rossz volt! Pedig többnyire imádtam várandós lenni, de hogy valaki másét kelljen kihordani, azt még elméleti síkon sem tudom elviselni.
A történetben rengeteg potenciál van, és az az érzésem, hogy a szerző egyelőre csak egy keveset mutatott meg abból, amit tud. Arra lennék leginkább kíváncsi, hogy mi van a nagy falon túl? Elvileg a végtelen óceán, de ki tudja, az is lehet, hogy valami más (láttunk már ilyet, lásd: A beavatott).
"A helyettességnek is vannak előnyei. Úgy öltözhetünk, ahogy kedvünk tartja, azt ehetünk, amit csak akarunk, és hétvégenként sokáig alhatunk. Oktatásban részesülünk, sőt jó nevelést kapunk. Friss ételt és vizet adnak, mindig van villany, és sosem kell dolgoznunk. Nem kell megismernünk a szegénységet, és a gondozók azt is a tudtunkra adják, hogy többet is kapunk, amint az Ékkőbe kerülünk.
Csak szabadság nincs. Azt soha nem említik."
Olvasás előtt már tudtam, hogy Violet bele fog szeretni valakibe; teljesen biztos voltam abban, hogy Garnet, a Hercegnő 19 éves fia lesz az. Gondoljatok csak bele, hatalmas botrány lett volna! Akkorát csalódtam, hogy a szóban forgó fiút részegesnek és problémásnak mutatták be... Végül is nincs még minden veszve, az utolsó oldalon történtek miatt még reménykedhetek. :D Ash valahogy nem fogott meg engem. Kedves, és biztos jól is néz ki, de ennyi, semmi különleges nincs benne. Kettejük szerelmét is kissé hirtelennek, légbőlkapottnak éreztem. Nálam Garnet a befutó, még úgy is, hogy egyszer úgy beszólt Violetnek, hogy fel tudtam volna képelni.

Karakterek terén a legnagyobb meglepetést a Választófejedelemné okozta. Végig abban a hitben voltam, hogy ő más, mint a többi királyi asszony. Elvégre fiatal, szegényebb sorból származik, és a Választófejedelemmel szerelemből házasodtak. És most úgy néz ki, ő a legrosszabb mind közül. Teljesen ledöbbentem, min kísérletezik, mit akar elérni, és nem is hittem el, amíg Lucien meg nem erősítette. Apropó, Lucien... vajon én vagyok az egyetlen, aki még mindig nem bízik az "udvarhölgyben"?
"A Hercegnő valami udvarias választ mond, de a világ hirtelen elnémul körülöttem, amikor alaposabban megnézem a láncra kötött helyettest.
Az utolsó hónapban lehet, hatalmas a hasa.
Nem tudom kivenni az arcát a fátylán át, a szemét pedig lesüti. De nem lehet sokkal idősebb nálam.
A valóság villámcsapásként ér.
A jövőmet látom magam előtt."
Én már egyetlen kötet után érzem, hogy nagy szerelem lesz ez a trilógia. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti a romantikus, nem vérengző YA disztópiákat. Különösen ajánlom azoknak, akik a Párválasztót is szerették; nem én vagyok az egyetlen, aki felfedezte a hasonlóságot.

Könyvtrailer


Képek forrása:
http://imgfave.com/popular/page:38?after=1318699347
https://marielliott.deviantart.com/art/cellist-78485198?q=gallery:marielliott/16282&qo=44
http://heaveninawildflower.tumblr.com/post/46153459585/flowersgardenlove-violets-flowers-garden-love
http://thestars-themoon.tumblr.com/post/7027220438
https://hu.pinterest.com/pin/335096028504534947/
http://www.greylikesbaby.com/uncategorized/absolutely-classic/

2017. szeptember 11., hétfő

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai 1.
Oldalak száma: 488 oldal
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Eredeti cím: Grave Mercy
ISBN: 9789632612713
Műfaj: fantasy, YA, romantikus
Goodreads átlag: 3,92 / 5
Moly.hu átlag: 88%

Fülszöveg:
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. 
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?

LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?

Én és a könyv


Olvasva: 2016. augusztus 18-25.

Réges-régóta tudatában vagyok a könyvnek, de valahogy sosem érdekelt annyira, hogy elolvassam. Időközben kijött a trilógia többi része is magyarul, mindnek elég jó átlaga van a moly.hu-n, ráadásul a Maxim Dream válogatásában jelent meg, így végül feltettem a várólistámra, gondolván, egyszer majd sorra kerül. Aztán egy kihívásra ki is választották nekem, úgyhogy nem maradt sokáig a listán.

Véleményem


Történetünk kezdetén Ismae Rienne az esküvőjére készül. Csak remélni tudja, hogy vőlegénye, Guillo nem olyan mocskos disznó, mint saját apja. Amikor Guillo meglátja Ismae elcsúfított, sebhelyekkel teli testét, irdatlan haragra gerjed, és ájultra veri a lányt. Szorult helyzetéből a pap és a füvesasszony menti meg Ismaet, és egy kolostorba vitetik.

A kolostorban Ismae megtudja, hogy az ő apja maga a halál, Mortain - akárcsak a többi lánynak a kolostorban. Itt mindenki a halál szolgálóleánya: megtanulnak ölni, minden fortélyt kitanulnak, hogy aztán a hazájukat, Bretagne-t szolgálják. Ismae kiképzése három évig tart, majd megkapja az első küldetését. Első ölése jól sikerül, a második küldetésén már megzavarja őt Duval. A harmadik küldetésén elküldik őt Duval házába, hogy szemmel tartsa a férfit, és ha kiderül róla, hogy áruló, azonnal ölje meg.

Duval azonban a végletekig hűséges Anne-hez, Bretagne hercegnőjéhez. Anne nagyon szorult helyzetben van, a franciák azzal fenyegetőznek, hogy elfoglalják a tartományt. Anne saját belső körében is van egy áruló, aki a franciák kezére játszik. Ismae feladata, hogy megkeresse és hatástalanítsa ezt a személyt. Ismae már nem hiszi, hogy Duval keze lenne a dologban, de a zárda másképp gondolkodik, és olyan feladattal bízzák meg a lányt, amit soha nem tudna teljesíteni.

A Gyilkos kegyelem a késő tizenötödik századi Bretagne-ban játszódik, még mielőtt a terület Franciaország része lett volna. A szerző úgy keverte a fantasy elemeket a valós történelembe, hogy az tökéletesen illeszkedjen. Bretagne annak idején nem egy istenben hitt, hanem külön istene volt a halálnak, a háborúnak, a tévedéseknek, stb. A kereszténység keze ide is elért, és a bretonok innentől csak szenteknek nevezhették istenségeiket. A könyvben csak a Mortain körüli kultuszt ismerhetjük meg, bár én a magam részéről a többi szentről is szívesen olvasnék.

Ismae, mint a halál szolgálólánya, különleges képességekkel rendelkezik. Immunis a mérgekre, megérzi a halált, kommunikálni is tud a halottak lelkével. Amiért mégis őt küldték erre a küldetésre, az az, hogy látja Mortain jelét. Akinek meg kell halnia, azt Mortain fekete folttal jelöli. A folt alakja arra is utal, milyen halált hal az az ember: méreg öli meg, vagy elvágják a torkát, stb. Egy ponton Ismae elkezd kételkedni a jelekben, hiszen a nyilvánvaló árulókon nem virít a jel.

A két főszereplőt, Ismaet és Duval külön-külön is szerettem, de együtt imádtam őket. Ismae nem semmi átalakuláson ment keresztül: az elején gyűlölte a férfiakat, és vakon engedelmeskedett a kolostor apátasszonyának; majd szépen, lassan beleszeretett Duvalba, és kételkedni kezdett a zárda tevékenységében. Előbbiért nem tudom őt hibáztatni: ki ne akarna olyan férfit, mint Duval? Odaadó, hűséges, okos és szenvedélyes; számomra ilyen egy tökéletes férfi, nem az olyan kigyúrt, kékszemű egyedek, mint a legtöbb YA/NA könyv karaktere.

Lássuk csak, mi van még itt: izgalom, intrika, rejtély. Anne udvartartása megér egy misét, két hűséges ember ha van körülötte. Még a saját gyámjaiban sem bízhat szegény lány. Olyanok fogják elárulni, akikről a legkevésbé feltételezte volna, és még Duval sem lehet mellette. Fiatal kora ellenére Anne az egyik legerősebb karakter a könyvben; nagyobb terhet kell elviselnie, mint sok felnőttnek, és mégsem törik meg.

Egyszerűen nincs semmi ebben a könyvben, amire bármi rosszat tudnék mondani. Imádtam az elejétől a végéig. Még azt is elérte, hogy érdeklődni kezdjek a francia történelem és kultúra iránt, pedig eddig semmi olyan nem vonzott, aminek köze van Franciaországhoz. Ha még eddig nem tettétek, vegyétek a kezetekbe a Gyilkos kegyelmet, tényleg, átkozottul jó!

Könyvtrailer



Képek forrása:
https://hu.pinterest.com/pin/296111744240289178/
https://dropdeadcoheed.deviantart.com/art/Assassin-681615844
https://hu.pinterest.com/pin/590041988650574417/
https://hu.pinterest.com/pin/392235448781383205/

2017. szeptember 5., kedd

Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája

Sorozat: Jók és Rosszak iskolája 1.
Oldalak száma: 580 oldal
Megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Twister Media
Eredeti cím: The School for Good and Evil
ISBN: 9786158029414
Műfaj: fantasy, ifjúsági
Goodreads átlag: 80% (4,0)
Moly.hu átlag: 87%

Fülszöveg:
Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.

Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. augusztus 21. → szeptember 4.

A Jók és Rosszak Iskolájáról eleinte nem hittem, hogy kelleni fog nekem, de aztán a sok blogger meggyőzött az ellenkezőjéről. Annyira sokan dicsérték a könyvet, hogy végül "beérett" nálam a gondolat, és megrendeltem. 11 hónapon át állt olvasatlanul a polcon a könyv, és ez nálam egyáltalán nem sok.

Véleményem

[Forrás]
A Jók és Rosszak Iskolája lehetne akár a Mesék meséje is. Egy teljesen új, eddig ismeretlen mesét tár elénk, miközben az ismert mesék alakjai is feltűnnek benne említésszerűen. (Most egy darabig megpróbálom nem használni a mese szót.) Miért, azt hittétek tán, hogy Hófehérke alapból ilyen tökéletes hercegnő volt? Még mit nem… ő is a Jók Iskolájában tanulta a hercegnősdit, ahol a híres Hamupipőke tündérkeresztanyja is tanít!

Sophie egész életében arra készült, hogy a Gazgató egyszer elrabolja, és a Jók iskolájába vigye. Szinte mániákusan ápolta a szépségét, és még egy boszorkánnyal, Agathával is összebarátkozott (úgyis őt fogják vele együtt elrabolni, hogy aztán a Rosszak iskolájának növendéke legyen). Jött is a Gazgató, Sophiet elrabolta, de Agatha nem hagyhatta szó nélkül: mindenképp Gavaldonban akarta tartani barátnőjét. A Gazgatótól egy csontmadár vette át a lányokat, röpítette őket a két kastély fölé, de valami tévedés folytán Sophiet a Rosszak iskolájába, Agathát pedig a Jók kastélyába ejtette.

Sem Sophie, sem Agatha nem akart megbirkózni az új iskolájukkal. Míg Agatha egész évben azon munkálkodott, hogy hazajuthassanak, Sophie csak a Jók iskolájába akart átkerülni. Ott van a Tükröm-tükröm terem, ott vár rá a hercege... ám egyre inkább úgy tűnik, nem történt itt semmiféle tévedés, és Sophie tényleg gonosz.

A könyv elég vastag, jó sok cselekmény fér bele. Már a gavaldoni időkből nyomon követjük a lányok barátságát, végignézzük, ahogy az új iskolájukkal ismerkednek, ahogy kezdenek beilleszkedni, és még ezen is továbbmegyünk: egy igazi csatajelenetet is kapunk a jók és a rosszak között! Amilyen "lájtosan" indul a történet, a végére úgy hág tetőfokára a feszültség.

Végre újra találkozhattam jó kis ellentmondásos karakterekkel. Lehet, hogy a gyerekeket belekényszerítik a jó/rossz szerepébe, de rá fognak jönni, hogy a jókban is van rossz, és a rosszakban is van jó (végül is ez a könyv egyik fő mondanivalója; a másik pedig a barátság ereje).

Nem mondhatom, hogy a szereplőket megkedveltem volna, vagy akár csak megértettem volna. Agathát talán jobban megértem, hogy miért akart Sophie-val még azok után is barátkozni, amit tett. De Sophie… az ő tettei számomra rejtéllyel érnek fel. Sophiet egy icipicirit sem tudtam megszeretni; már sikítófrászt kaptam attól, hogy állandóan a jóságát bizonygatta (nem tettekkel ám, hanem hisztivel…), de elismerem, amikor ő lett a "királynő", az belőlem is tiszteletet váltott ki.

A helyszín nagyon tetszett, a kedvencem a Kék-erdő volt, de a Jók kastélya is gyönyörű lehet. Soman Chainani jól felépítette ezt a mesevilágot. Szívesen megnézném a saját szememmel, de csak úgy, ha a Rosszak kastélyát minél messzebb elkerüljük.

Azt még nem is említettem, hogy a könyvet Iacopo Bruno illusztrációi díszítik. Minden fejezet elején egy csodaszép rajz virít, ilyenkor mindig megálltam az olvasásban, és pár percig csak gyönyörködtem. Az első oldalakon még egy térképszerűség is helyet kapott, lásd alább:
[Forrás]
A molyos értékelésemnél vacilláltam, hogy 4 vagy 4,5 csillagra értékeljem-e, de inkább felfelé görbítettem, mert a történetet nagyon szerettem. (Viszont öt teljes pontot semmiképp sem adnék rá, itt a blogon ezért négy pillangót kap.) Két bajom volt csak vele: folyton bekavart engem a „végességes” és a „végestelen” szó. A másik nagy probléma, hogy néha iszonyat nehéz követni a történet alakulását, pl. Sophie és Agatha valamilyen órán vannak, a következő mondatban meg már az ebédjükkel sétálnak az udvaron. Ez sajnos a könyv végéig sokszor előjött, de bármilyen zavaró is volt, szerencsére könnyedén bele tudtam feledkezni Sophie és Agatha meséjébe.

Azt mondjuk megfontolnám, hány éves gyerek kezébe adnám jó szívvel a könyvet. Meséhez képest elég "darkos", vannak benne undorító és kissé durva dolgok is. Szerintem a tizenkét éves korosztályt már nem fogja traumatizálni (legalábbis nem annyira, mint az Egri csillagok).

Egy kis extra


Érdemes felfedezni a könyvsorozat hivatalos weboldalát. A "The Series" (A sorozat) oldalon informálódhatsz az egyes kötetekről: borítók, beleolvasók, könyvtrailerek, zenék, stb. találhatók itt, valamint interjúk, interaktív térkép, infók a készülő filmről, ilyesmik. A "Common Room" (Közös helyiség) menüpont alatt regisztrálhatsz, és ezzel felvételt nyersz a Jók vagy Rosszak iskolájába. Vannak ám kvízek és különböző játékok is, meg letölthető hátterek, őket a "Games & Extras" alatt találod. A sorozatról húreket, újdonságokat olvashatsz, ha a "School News"-ra kattintasz. A szerzőről további infókat pedig a "The Storian" alatt találsz.

További kedvcsinálóként pedig itt a könyv hivatalos trailere:

2017. szeptember 1., péntek

J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Sorozat: Harry Potter 8.
Oldalak száma: 312 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Animus
Eredeti cím: Harry Potter and the Cursed Child
ISBN: 9789633244654
Műfaj: fantasy, ifjúsági
Goodreads átlag: 75% (3,75)
Moly.hu átlag: 82%

Fülszöveg:
Tizenkilenc ​évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. augusztus 18--19.

Nagyon sokáig idegenkedtem a könyvtől. A Harry Potter-sorozat remek lezárást kapott a hetedik kötettel, és úgy gondoltam, minden, amit kiadnak hozzá, csak arra jó, hogy még több bőrt lehúzzanak róla. Még a Legendás állatok filmről is ezt gondoltam, aztán mégis megnéztem, és imádtam! Áprilisban jött a Legendás állatok forgatókönyv, bennem elpattant valami, és azonnal előrendeltem, mellécsaptam Az elátkozott gyermeket is, mondván: ha már lúd, legyen kövér.

Véleményem


Szerintem nagyon jó kis könyv ez, ha a helyén tudjuk kezelni. Ha nem akarjuk mindenáron beleszuszakolni a HP8 szerepébe, inkább egy olyan fanfictionnek fogjuk fel, amin J.K. Rowling neve szerepel. 

Biztosan sokan vannak a Harry Potterrel úgy, mint én: nekem egy életérzést jelent. Amikor olvasom, belekerülök egy fanatikus állapotba, és a legtöbb gondolatom a HP körül forog. Nagyon féltem, hogy Az elátkozott gyermek nem fogja ezt az érzést nyújtani, de szerencsére tévedtem; ugyanúgy a hatalmába kerített. (Lehet, hogy ehhez kissé ez a hűvös, őszies időjárás is hozzájárul. A HP nekem mindig is egy őszi könyv volt: iskolakezdés, sült tök, forró csoki, satöbbi.) Amióta csak befejeztem, arra vágyom, hogy folytassam a sorozatot a 6. kötettel, vagy legalább megnézzem valamelyik filmet.

[EdenChang | DeviantArt]
Az elátkozott gyermek sztorija kifejezetten eredeti. Harry és Ginny középső fia, Albus a Mardekárba kerül, ráadásul Draco Malfoy fiával, Scorpiusszal barátkozik össze. Albus egyre inkább elidegenedik a családjától. Albus más, mint a többi Potter, de Scorpius is más, mint a Malfoyok. Scorpiusról ráadásul nagyon sötét pletykák terjednek: azt beszélik, hogy valójában Voldemort az apja. Albus is, Scorpius is bizonyítani akar valamit; Albus ráveszi a barátját, hogy mentsék meg Cedric Diggoryt, aki ártatlanként halt meg. Scorpiusszal ezért vissza-visszaugrálnak egy időnyerővel, csakhogy akárhányszor a múltban járnak, mindig elromlik valami a jelenben. Az egyik ilyen ugrásuk azt eredményezi, hogy újra Voldemort van hatalmon. Ebből is látszik, hogy a történet nem Harryről szól, ő csak amolyan másodhegedűs szerepet tölt be. Ő is kap azért fontos részeket, például rémálmok kínozzák, és a sebhelye is fájni kezd.

Amiért levontam egy fél pontot, az az volt, hogy túlságosan nosztalgikus volt a könyv jellege. Harry, Ron, Hermione és Draco is, minden „régi” szereplő állandóan anekdotázott. (Miért is volt erre idejük, mikor a gyerekeik élete forgott kockán?) Plusz minden találkozásukon az érződött, mintha ezer éve nem találkoztak volna, holott minden nap látták egymást.

Másik fél pontot a következő apróságok miatt vontam le. Hermione egyszer „barátom”-nak szólítja Harryt. Szerintem ez annyira nem Hermionés, ő szimplán leharryzné. Vagy nem? Hasonlóképpen zavart, hogy Voldemortot senki nem nevezte Voldemort Nagyúrnak, vagy Sötét Nagyúrnak, de még Tudjukkinek sem (abban a relatív idősíkban, ahol Voldemort uralkodott). Ez a tiszteletlenség soha nem volt jellemző a korábbi szereplőkre (kivéve persze Harryt).

A szereplők közül Scorpius volt a kedvencem. Éleslátó és humoros, pont a megfelelő időben szarkasztikus. Albusnak is voltak vicces megnyilvánulásai, de ő túl önfejű – mint az apja. Ha már Harrynél tartunk: őt itt és most kicsit utáltam. Nem volt valami jó apja Albusnak, és amikor eltiltotta Scorpiustól… a szívem szakadt meg a két fiúért. Harry mindent elhibázott, amit a gyereknevelésben el lehet hibázni. Karakterek terén a legnagyobb meglepetést a Büfés Boszorkány okozta (ki hitte volna?). Annyit elárulhatok, hogy jóval több van benne, mint amennyi látszik. ;)

Ahogy olvastam a könyvet, próbáltam elképzelni mellé a színdarabot is, de nem mindig sikerült. Biztosan azért, mert még nem láttam igazi színdarabot igazi színházban. (Eddig nem is nagyon hiányzott az életemből. Eddig.) Viszont simán el tudnám képzelni a történetet a mozivásznon (bár a CinemaBlend szerint erre gyakorlatilag nulla az esély).

Végül is örülök, hogy túlléptem ezen a "húzzunk le még egy bőrt, van még benne pénz" dolgon. Fanfictionöket továbbra sem tervezek olvasni (ahhoz túlságosan sznob vagyok), de amihez J.K. Rowling a nevét adja, mindet olvasni fogom.