2017. október 25., szerda

Nicola Yoon: Minden, minden

Sorozat: -
Oldalak száma: 336 oldal
Megjelenés éve: 2016/2017
Eredeti megjelenés: 2015
Fordította: Szabó Luca
Kiadó: GABO
Eredeti cím: Everything, Everything
ISBN: 9789634064664
Műfaj: ifjúsági/YA, romantikus
Goodreads átlag: 82% (4,1)
Moly.hu átlag: 88%

Fülszöveg:
Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem. 
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve. 
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye. 
David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. augusztus 28-31.

Akkor kezdett érdekelni a könyv, amikor először láttam a belőle készülő film bemutatóját. Általában nem olvasok olyan történetet, ami egyszerű romantikus és nincs benne fantasy-elem; a Minden, minden hangulata viszont nagyon elkapott, ezért döntöttem úgy, hogy még idén nyáron elolvasom (és nem is csúsztam ki az időből!).

Véleményem


Ha pár évvel korábban, vagy legalább a film megjelenése előtt olvasom ezt a könyvet, a kedvencem lehetett volna. Így is nagyon szerettem, de a film élménye nagyon elnyomja a könyvét, pedig nem is kérdés, hogy a könyv tetszett jobban. 

https://hu.pinterest.com/source/everythingeverythingmovie.com/
Maddy egy egyszerű tizenéves, normális lány, csak a körülményei nem normálisak. Ha nem vesszük a betegségét és a bezártságát, bármelyikünk lehetne, éppen ezért könnyű beleképzelni magunkat a helyébe. Még az álma is ugyanaz volt, mint az enyém: egy tökéletes napot eltölteni Hawaiin. Ez viszont jóformán lehetetlen: Maddy egy nagyon ritka, nagyon agresszív betegségben szenved: SCID-es, azaz a szervezete allergiás a világra. Maddy az egész életét egy steril házban töltötte, egyedül édesanyjával és ápolónőjével találkozhat személyesen. Maddy épp a 18-at tölti be, amikor a szomszédba új család költözik, és az új srác, Olly egyből megdobogtatja Maddy szívét.
"Lehet, hogy nem lehet megjósolni mindent, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. Szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége."
Olly és Maddy telefonon/interneten veszi fel a kapcsolatot, és egész éjszakákat átbeszélgetnek. Maddy ápolónője, Carla elintézi, hogy a két fiatal személyesen is találkozhasson, persze szigorú keretek között és titokban. Ekkor Maddy megízleli az igazi életet, és nincs megállás: egyre többet és többet akar. Már tudja, nem élet az, amit bezárva tölt el, és inkább kockáztatja a halált, csak élhessen egyetlen napig úgy, mint egy egészséges fiatal lány.
"Hogyan éljem le életem hátralévő részét egy buborékban most, hogy tudom, miből maradok ki?"
Mind Maddyt, mind Ollyt jobban kedveltem a könyvben. A kapcsolatukat is jobban át tudtam itt érezni; a filmben szerintem nem illettek össze, vagy nem tudtak összecsiszolódni a forgatásig. Nem tudnám megmondani, miért, de ott egyáltalán nem érződött, hogy szikrázna közöttük a levegő. Egyébként a könyvbeli Olly kicsit más, mint a filmbeli. Sokkal sportosabb és sapit hord; nekem így jobban is tetszett.

https://hu.pinterest.com/source/everythingeverythingmovie.com/
Az egész könyvet belengi egy különleges hangulat: az izgalom, a szerelem, a fiatalság, a félelem, és az óceán felől fújó szellő elegye. Hovatovább emailek, chat-beszélgetések, rajzok, kórlapok, stb. teszik igazi élménnyé az olvasást. Hawaii elég sokszor visszaköszön a lapokon - ez nálam mindig jó pont, mert imádok mindent, ami Hawaii-val kapcsolatos. 

A sztori így, a film után már nem lepett meg, de egyébként hatalmas csattanó van benne, és biztos, hogy végig izgultam volna (a film ezt sem tudta elérni nálam). Egy jó tanács: NE nézzétek meg előre, mi van a fekete lapra írva!
"Nem mintha sajnálnám, hogy eddig olyan sokat olvastam – amit a világról tudok, azt mind a könyveimből tanultam. De egy fa leírása még nem a fa, és ezer csók a papíron sosem lesz ugyanolyan érzés, mint amikor Olly ajka az enyémhez ér."
Most egy negatívumot sem tudok felhozni, mert nincs ebben a könyvben semmi, ami ne tetszett volna (nem tudom, miért szeretem ennyire a dupla tagadást, mikor még nekem is nehezemre esik értelmezni.... segítek: minden, minden tetszett!)

A Minden, minden egy különleges könyv, szeretnivaló tartalommal és varázslatos hangulattal. Abszolút meg tudom érteni, hogy ez volt az idei nyár kedvenc ifjúsági/YA története világszerte.
"A szeretet mindent megér. Mindent."

 A film trailere


2017. október 10., kedd

Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos

Sorozat: A Lótusz háborúja 1.
Oldalak száma: 496 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Lánc Brigitta
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Stormdancer
ISBN: 9789633735831
Műfaj: YA, fantasy, disztópia, steampunk
Goodreads átlag: 64% (3,80)
Moly.hu átlag: 88%

Fülszöveg:
Ennek ​a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.

HALDOKLÓ FÖLD
A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.

A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.

TITKOLT ADOTTSÁG
Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.
Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. augusztus 4-27.

Csak úgy feltettem a könyvem a várólistámra, hogy majd egyszer elolvasom, ha odajutok. Tőlem nagyon távol áll a japán kultúra, ezért nem is nagyon siettem elolvasni, de kiválasztották nekem kihívásra, nem halogathattam tovább.

Véleményem


A Vihartáncos megérdemli, hogy valami nagyszabásút írjak róla, erre negyed órán keresztül csak ültem a billentyűzet előtt, és néztem ki a fejemből. Minden gondolatom megrekedt ott, hogy: "Basszus. Ez durva jó volt."
"Miután az utolsó halat is kifogják, miután az utolsó folyó is mérgezett lesz, akkor majd tudni fogjátok, mit tettetek. De addigra túl késő lesz."
Az elején nagyon nehezen rázódtam bele az olvasásba. Rengeteg volt az idegen, japán eredetű szó (megkockáztatom, hogy az első pár fejezetben több volt a lábjegyzet, mint maga a törzsszöveg), és a neveket is olyan egyformának találtam, hogy sosem tudtam, ki beszél. Hamarosan a lábjegyzetek megritkultak, bár a neveket továbbra sem szoktam meg. 

Yukikóval valahogy nem tudtam azonosulni. Olyan ez a lány, mint valami mérgező, tüskés növény: mindenkinek odaszurkál. Persze, ha neki van szüksége valamire, addig nyaggatja a másikat, amíg el nem éri, amit akar. Nem lehet neki nemet mondani, módszeresen ráerőlteti az akaratát másokra. Szegény arashitorát sajnáltam, hogy nem tudta lerázni Yukikót; úgy hamar véget ért volna a történet.
A könyvben lévő romantikus szállal nagyon nem vagyok kibékülve. Lehet, hogy én vagyok tapasztalatlan (kétlem), de még nem zúgtam bele úgy pasiba, hogy egyszer láttam, és akkor is csak a szemeit. A Hiro-s románc később sem lesz valószerűbb; nekem olyan érzésem volt, hogy Yukiko "ráerőltette a szerelmét" Hiróra. Az egész "kapcsolat" nevetséges volt, de tudjuk be Yukiko fiatalságának és tapasztalatlanságának.

Két dolog tetszett nagyon a Vihartáncosban: az akciójelenetek és a világfelépítés. A Shima-szigeteken a sógun és a Lótusz Céh az úr. A Céh termeszti a vörös lótuszt – ebből nyerik ki a chit (üzemanyag, ez működteti az éghajókat, a fegyvereket, a páncélzatokat, stb.). A lótusz pusztítja a földet, mérgezi az állat- és növényvilágot, szennyezi a levegőt, megöli az embert – és mégis erre épül a birodalom. A sógun semmit sem tesz ellene, őt csak a terjeszkedés érdekli, és hogy az ellenségeit egy arashitora (vihartigris) hátán ülve mészárolhassa le. 
"Ha Shima utolsó arashitorája a társaságod, akkor könnyen válhatsz te is mítosszá."
A sógun egy csapatot küld a vihartigris elfogására, így kerül Yukiko az Iishi-hegységbe; ő a birodalom Vadászmesterének, a Fekete Rókának a lánya. Olyan adottsággal rendelkezik, ami lehetővé teszi neki, hogy az állatokkal gondolati úton kommunikálhasson. Végül is ez a tehetség tartja őt életben. 

Yukikónak és Buruunak túl kell élnie az Iishi-hegységben tanyázó onikat (gonosz, kihaltnak vélt szellemek), vissza kell térniük Kigenbe, és meg kell ölniük a sógunt. Csak így indíthatják el a változást, az első lépést egy jobb világ felé. 
"– Mi, ennek a városnak és ennek a szigetnek az asszonyai, nem tűnünk fontosnak. Nem vezetünk hadseregeket. Nem birtoklunk földet, és nem veszünk részt háborúkban. A férfiak csak kellemes időtöltésként tekintenek ránk. De egy pillanatig se hidd, hogy ez azt jelenti, hogy erőtlenek vagyunk. Soha ne becsüld le egy nőnek a férfiak feletti hatalmát, Kitsune Yukiko."
Jay Kristoff úgy keveri a japán mitológiát a saját disztopikus-steampunk világába, hogy én (laikusként) nem is nagyon tudtam eldönteni, hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. @Disznóparéj_HVP a molyos értékelésében kifejtette, hogy nem tökéletes ez a könyv, sőt, erősen érződik rajta a „japánizálás”, meg egyébként is több sebből vérzik. Én viszont, aki idáig felszínesen sem érintettem a japán kultúrát, semmit nem vettem észre az általa említett hibákból (kivéve Yukiko és Buruu instant-barátságát, és a Yukiko és Hiro közti nullkémiás instalove-ot).

A Vihartáncos a te könyved, ha falod a disztópiákat. Ne félj attól, hogy a japános elemeket nem fogod érteni, ott az a rengeteg lábjegyzet. Ja, és az se tartson vissza, hogy aggódsz a sorozat elkaszálásától: a tervek szerint jön a folytatás a KMK-nál! ;)

Minden idők legfurcsább könyvtrailere

de komolyan


Képek forrása:
https://hu.pinterest.com/pin/331014641344380522/
http://obscured.sg/art/2014/4/19/not-the-end-yet
https://www.flickr.com/photos/bcfp/1349255243/
https://www.artstation.com/artwork/04zVG

2017. október 5., csütörtök

Lucinda Gray: Az aranykalitka

Sorozat: -
Oldalak száma: 272 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Lami Juli
Kiadó: Menő Könyvek
Eredeti cím: The Gilded Cage
ISBN: 9789634033479
Műfaj: YA, romantikus, krimi
Goodreads átlag: 63% (3,14)
Moly.hu átlag: 73%

Fülszöveg:
A tizenhat éves Katherine Randolph egy virginiai farmon nő fel, így el sem lehetne képzelni számára távolabbi világot az angliai Walthingham-birtoknál. Öröksége folytán azonban belecsöppen az 1820-as évek angol elitjébe, és még arra sem jut ideje, hogy ezt megszokja, amikor bátyja rejtélyes körülmények között meghal. Képtelen elfogadni, hogy baleset történt, majd a következő tragédiát sem. Furcsa látogatók kezdik zaklatni a ház lakóit, és főhősünk számára is egyre több sötét összefüggés rajzolódik ki. Vajon bírni fogja Katherine idegekkel, amíg rájön az igazságra?

Ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.

Én és a könyv


Olvasva: 2017. augusztus 27-28.

Év elején jelent meg ez a könyv, akkoriban mindenhol szembejött velem. Nagyon szép a borítója, de igazán a fülszöveg miatt került fel a listámra. Most már örülök, hogy nem kaptam belőle recenziós példányt. Negatív értékelést írni mindig nagyon nehéz, de amikor el is kell vele számolni... na, az kemény tud lenni.

Véleményem


Katherine és a bátyja egyedül élnek egy amerikai farmon. Egy napon ügyvéd jön hozzájuk, és elmondja nekik, hogy a nagyon gazdag angol nagyapjuk meghalt, és ők a birtok és a vagyon örökösei. A két testvér Angliába költözik, ahol az unokatestvéreik, Henry és Grace fogják őket egyengetni új életükben.

Katherine nem igazán tud beilleszkedni, nagy váltás ez, hogy amerikai farmerlányból angol úrinővé kell változnia; bezzeg a bátyja egész jól boldogul. Aztán a fiú nyom nélkül eltűnik... Katherine az egyetlen, aki úgy gondolja, George ügyében egy harmadik fél is közrejátszott, és bizony ki is fogja deríteni, mi történt.
Jaj, jaj… idén idáig ez a könyv a mélypont. Nem különösebben rossz, csak kiszámítható és unalmas és felejthető. Szerencse, hogy rövid is, így nem okozott tartós szenvedést.

Nem is tudom, mit kéne gondolnom Katherine-ről. Rendes, dolgos lánynak akarja beállítani magát, olyannak, aki farmon nevelkedett, és nem lehet könnyen ráijeszteni. A valóság viszont az, hogy össze-vissza flörtöl vadidegenekkel, vakmerősködik, és fentebb hordja az orrát, mint az őt körülvevő angol nemesek többsége. Amikor próbálja eljátszani a birtok úrnőjét, egyszerre szánalmas és bosszantó. Kb. ennyi benyomás maradt meg róla.
"Úgy érzem magam, mint egy vadon élő növény, amit behoztak a szobába és idegen földbe ültettek."
Erősen kell gondolkodnom, milyen szereplők tűntek még fel a könyvben. Mindegyik annyira nulla volt… Katherine bátyja, George nevére már pár nap után sem emlékeztem, ugyanez érvényes Katherine "kedvesére". Grace-t és Henryt az első pillanattól fogva ki nem állhattam. Ezzel gyakorlatilag átvettünk minden fontosabb szereplőt.

A rejtélyt én nem csúfolnám krimi-szálnak, már nagyon hamar kitaláltam, ki a bűnös, és mi volt az indítéka. Nekem ez nem sikerélmény, nem azt jelenti, hogy jó nyomozó vagyok, hanem azt, hogy elég átlátszó volt az egész ügy. Nekem egy krimi attól krimi, hogy a végén felkiálthatok, hogy "Á! Tudhattam volna!".
"Lehet, hogy nem vagyok ismerős errefelé, de a szerelem mindenhol ugyanúgy néz ki."
Az egyetlen értékelhető rész az elmegyógyintézetes jelenet volt. Akkor tényleg izgultam, hogy mi lesz, sikerül-e elszöknie Katherine-nek. Az is nagyon tetszett, hogy találkozik odabent valakivel, aki szintén a Waltingham-birtok áldozata. Dorothy szálát is csúnyán összecsapta a szerző, és ezt nagyon sajnálom, mert volt benne lehetőség bőven.

Bárcsak legalább a borítót felhozhatnám pozitívumként! Igaz, hogy gyönyörű, de ki lehet rajta a nő? Az biztos, hogy nem a 16 éves, fekete hajú Katherine. (Ez nem a kiadó hibája, ők az eredetit vették át.)

A képek forrása:
https://www.pinterest.de/pin/330381322655210758/
https://www.pinterest.de/pin/376683956317809361/
https://hu.pinterest.com/pin/309974386824445549/
https://www.pinterest.de/pin/425519864783640328/
http://fuckyeahcostumedramas.tumblr.com/post/114345157595/janet-montgomery-in-salem-2014-x
http://labelleotero.tumblr.com/post/95995005241/icapturetheperiodpieces-emma-2009-mini-series