Azt akarom, hogy a villám megtaláljon.
Úgy kívánom, mint tüdő az oxigént.
Semmitől sem érzed magad élőbbnek egy jó kis
villámcsapásnál.
Mia számos villámcsapást túlélt már, de
folyamatos vágyával, hogy részesüljön a vihar energiájából, veszélybe sodorja
önmagát és a körülötte élőket. Los Angeles azon ritka helyek egyike, ahol
biztonságban érezheti magát függőségétől, hiszen csak elvétve csap villám a
városra. Ám amikor a várost lerombolja egy földrengés, Mia mennyországa egy
csapásra a veszélyek és a káosz aknamezejévé változik.
Mia Price szeretne bízni a titokzatos és vonzó
Jeremyben, aki megígéri, hogy vigyáz rá, de attól tart, a fiú nem az, akinek
mondja magát. A szenvedély és az energia, ami egymáshoz vonzza őket, a végüket
jelentheti. Amikor eljön a végzetes égiháború, Miának mindent kockára kell
tennie. Szabadon engedi szörnyű erejét, hogy megmentse a szeretteit, vagy
elveszítsen mindent.
A Price család élete fenekestül felfordul, amikor egy földrengés szinte
porig rombolja városukat: Mia anyja a romok alatt ragad, és az utolsó
pillanatban sikerül őt megmenteni. Életben marad ugyan, de sebek torzítják a
testét, és depresszió kínozza. A gyógyszerek sem segítenek rajta, egyetlen
örömét a Próféta szavaiban leli.
Miának és öccsének, Parkernek muszáj visszamenniük az iskolába, mert
csak így jogosultak az élelmiszersegélyre. Első napjukon Mia megismerkedik a
Próféta Követőivel, a Keresőkkel és Jeremy-vel, akik mind egymás ellenségei. A
Követők és a Keresők egyaránt meg akarják szerezni Miát maguk közé, de Jeremy
óva inti őt tőlük. Azonban amikor a fiú kézen fogja őt, hogy elvigye az
ellenséges táborok karmai közül, Miának látomása támad, és elájul.
Mia nem tudja eldönteni, kinek hihet és kiben bízhat, de amikor öccse
beáll a Keresők közé, majdnem ő is megtérül. Érzi, hogy valamire fel akarják
használni, és nem is téved, de nem tudja, mire. Egyedül a Követők közé nem akart soha csatlakozni, de amikor a Próféta
megkaparintja a Mia anyját, nem lesz más választása; olyan helyzetbe keveredik,
amire nincs is megoldás, és valakinek az életébe fog kerülni…
Ha úgy egy évvel
hamarabb a kezembe kerül a könyv, biztosan a kedvencemmé vált volna. Egyrészt
azért, mert április 14-én, azaz a születésnapomon kezdődik a történet. Másrészt
pedig azért, mert én is villámfüggő voltam. Na nem úgy, mint Mia, de imádtam
nézni a cikázó villámokat, és a mennydörgést hallgatni utána – valahogy megnyugtatott,
és biztonságban éreztem magam. (Ez sajnos tavaly augusztusban megváltozott,
amikor egy hajnalban akkorát csattant az ég, hogy a szívem is elfelejtett
működni: azóta rettegek, amint meglátok egy villanást…) Ezért fogott hát meg
Mia Price története, aki megélni is szerette a villámokat, nem csak nézni.
Piros pont jár Jennifer
Bosworth-nek azért, hogy mindig csavart egyet a történeten. Semmit sem utálok
jobban, mint a kiszámíthatóságot, és sokszor itt is azt éreztem, hogy tudom, mi
fog történni. Ilyenkor jött egy-egy csavar, és sikerült fenntartani az érdeklődésemet.
Igazából két dolog
zavart a könyvben, az egyik nem fontos, de a másik rontotta az olvasási
élményt. A lényegtelenebbik az, hogy elrontották a borítót: a hátulján a bal
felső sarokban csak feketeség van az ég helyett; szerintem borzasztó, olyan,
mintha le lenne tépve a sarka. (Viszont az elejét imádom!) A másik dolog a
tőmondatok tömeges használata, ami engem nagyon irritált. Íme egy ilyen részlet
a könyvből: „Reggel volt. Kicsit még
korán. Kicsit még szürke. Kopogtattak. Nem rezzentem össze. Nyugodt voltam. Békesség
töltött el, kibékültem a világgal. Még soha nem éreztem így magam. Ennyire
biztonságban. Ennyire védve.”
Remélem, ez nem veszi el
senki kedvét az olvasástól, mert nem ez volt vele a célom! Örülök, hogy
elolvashattam, és hogy végig tavasz-életérzés kerített hatalmába. Köszönet a
Blogturné Klubnak a nyereménykönyvért és az élményért! :) „Yeah-yeah-yeah thunderstruck!”
Kedves Bibő!
VálaszTörlésNemrég találtam a blogodra, de nagyon tetszenek az írásaid ezért jelöltem a blogodat a Leibster díjra, az erről szóló bejegyzést az alábbi linken megtekintheted: http://konyvf4lo.blog.hu/2015/12/22/a_vandorlo_leibster_dij#more8191708.
Üdv, szviky