2014. március 4., kedd

Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása

(Angelfall 1.)

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn, mindenre elszánja magát, hogy visszaszerezze a húgát.

Mindenre. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, félholtan hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány menti meg az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok fészkébe, ahol Penryn mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségei könyörületességére bízni magát, hogy újra a régi lehessen.
Miután az angyalok alászálltak a mennyből, hogy elpusztítsák az emberek világát, Penrynnek még nehezebb dolga akadt. Nem elég, hogy édesanyja őrült, a húga pedig tolószékes, most az életük is tőle függ. Éppen menekülni készülnek a reménytelen városrészből, amikor angyalok harcának lesznek szemtanúi. Öten rontanak egy másik angyalra, és sikerül levágniuk a szárnyát. Penryn segíteni próbál a szárnyatlannak, de ennek eredményeképpen a többi öt elrabolja a húgát, anyja pedig elmenekül – Penryn magára marad az életveszélyben álló angyallal, Rafival.

A lánynak nincs más választása, muszáj életben tartania Rafit, hogy megtudja, hová került a húga. Rafi azonban nem túl készséges, míg meg nem tudja, hogy van remény szárnyainak visszavarrására. A kivallatást egy portyázó banda szakítja félbe, Penrynnek és Rafinak menekülnie kell – együtt.

Útjuk során a Fészekbe rengeteg veszélyt kell túlélniük, és nyugtalanító dolgokat (félig megcsócsált hullákat) látnak. Újra és újra megmentik egymást a cél érdekében, míg aztán mindketten slamasztikába kerülnek: egy angyalellenes katonai-túlélői csoport fogságába esnek. Nincs menekvés, hacsak nem történik valami olyan durva esemény, ami az összes katona figyelmét eltereli.

A szabadulás pillanata előbb-utóbb bekövetkezik, és a Penryn-Rafi páros nem vesztegeti az időt. A Fészekbe való bejutás sem lesz egyszerű feladat, de talán a menekülés még bajosabb: már ha egyáltalán megtalálja Penryn a húgát, és sikerül időben kivinnie. És vajon Rafi visszakapja-e a szárnyait anélkül, hogy megölnék?
Rég olvastam már ennyire izgalmas és eseménydús könyvet, így nem csoda, hogy a kezemhez ragadt. Penryn karaktere már az elején megfogott: érett és belevaló csajszi, akinek az életösztöne figyelemreméltó. Lehet ennek köze a számtalan harcművészeti órának? :) Ráadásul a családjáért is bármit megtenne, többet is, mint ami tőle telik.

A legjobb dolog, ami történhetett vele a húga elrablása után, az Rafi. Utóbbit néhányszor szívesen pofánvágtam arcon ütöttem volna, főleg amikor lenézően viselkedett, és amit a Fészekben mondott Penrynnek (nem spoilerezek, nyugalom). :) Szerencsére több „hűha” pillanata volt, mint idegesítő, így a végére annyira megkedveltem, hogy fel is kerül a könyves álompasijaim listájára (Barrons, Rafi, Maxon, Cortez, hihi).

Hirtelen nem is tudok egy épkézláb mondatot megfogalmazni a könyvről, így kiadom magamból ömlesztve, úgy ahogy felmerül bennem: „Annyira gyönyörű ez a borító!! Minden egyes sorát imádtam, Rafi meg… aahhh… te jó ég, hogy fogom kibírni a következő kötetig? Nem bírom, nem bírom! Mi a jó franc lett Penryn húgával?! Szóval mikor is jön a folytatás? Most akarom. Áááá, ha Rafi itt lenne, én biztos nem félnék az új külsőjétől, és különben is, rejtőzzünk el együtt valahol, távol a mennyei háborútól!”

Eme magasröptű gondolataim után elmondom az egyetlen dolgot, ami zavart: Penryn szemszögéből lehetünk tanúi az eseményeknek, így elvileg csak azt tudhatjuk meg, amit ő is meglát, megtud. Ennek ellenére leírja, mit látott, hallott és érzett akkor, amikor a méregtől lebénult. Még jó, hogy nem mesélt a körülötte zajló eseményekről aközben is, miközben eszméletlenül feküdt…

Összvélemény: Amit a leginkább szeretek egy könyvben (sokkoló képek, meglepő fordulatok, jó pasi) ebben mind szerepelt. Új kedvencet avattam, de most leginkább nem szeretnék beszélni róla, mert fizikailag is érzem a sóvárgást, amit a még meg nem jelent második rész okoz… :(

A következő rész tartalmából (saját fordítás):

FIGYELEM, SPOILER!! HA EL AKAROD OLVASNI, JELÖLD KI A SZÖVEGET INNENTŐL:

Az Angelfall, a sikeres fantasy-thriller következő részében az angyali apokalipszis túlélői megpróbálják
visszaszerezni agyonrombolt világuk maradványait.
Penryn húgát, Paige-et ismét elfogják, de ezúttal egy csapat ember, akiknek meggyőződésük, hogy Paige egy szörnyeteg. Az akció vérfürdőbe torkollik; Paige újra eltűnik, édesanyja szíve pedig megszakad.
Penryn Paige keresésére indul San Francisco utcáin. De miért ilyen elhagyatottak az utak? Hová tűnt mindenki? Paige keresése során futó pillantást vethet az angyalok titkos tervére, és megtudja azok sokkoló szándékait.
Eközben Rafi a szárnyaira vadászik; nélkülük nem csatlakozhat újból az angyali seregbe, és nem foglalhatja el vezető szerepét. Amikor szembesül a ténnyel, hogy Penrynnek mekkora szüksége van rá, mit választ majd – A szárnyait, vagy Penryn életét? EDDIG.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése