Sally Hunter (Vágó Csaba): A patológus

Rettenetes események rázzák meg Amerika egyik unalmas kisvárosának mindennapi életét: a kórház hullaházából egymás után tűnnek el a halottak szervei! A lakosság rémülten figyeli a felröppenő rémtörténeteket, és lassan már a megfázásos betegek sem mernek az egészségügyi intézmény közelébe menni. A helyzet akkor válik tarthatatlanná, amikor a szenátor fia balesetben meghal, és a holttestet a kórház patológiáján valaki megcsonkítja.

Az FBI ügynökei  is bekapcsolódnak a nyomozásba, a sarokba szorított őrült pedig vad vérengzésbe kezd, és látszólag válogatás nélkül gyilkol...

Suzan Harper FBI ügynöknő személyes indítékoktól vezérelve követi a hullarabló véres nyomát, s minden vágya bosszút állni a gyilkoson, aki megölte barátját. Az elkeseredett és dühös nyomozónő óriási vehemenciával veti bele magát a munkába, de miközben egyre közeledik az elkövetőhöz, mind több rettenet kíséri útját, s amikor azt hiszi, hogy végre felébredt a rémálomból, a legszörnyűbb felismerés vár rá...

A történet ott kezdődik, hogy Tony Lomax és barátnője, valamint két barátjuk autóbalesetet szenved, és értesítik a patológust, hogy azonnal menjen be a kórházba. A patológus el is végzi a dolgát, és megjegyzi, micsoda pazarlás lenne a lány gyönyörű szép szemeit koporsóba rejteni.

forrás: macularhope.org

Két FBI-ügynök hölgy jön a városba, hogy kivizsgálja az ügyet (mármint a balesetet). A temetésen viszont meghallják a pletykát a szervrablásról. Főnökük kifejezett utasítása ellenére magánakcióba kezdenek, és kihallgatják a kórházi dolgozókat.

A kihallgatás során szinte mindenki ganyúsnak tűnik (természetesen). Beindul a láncreakció, és az őrült szervtolvaj szemet vet az egyik ügynök, Jessica kézfejére. Nem nehéz kitalálni, mi következik: Jessica a szakadék mélyén, egy szétégett autó belsejében végzi, a kézfejei nélkül.

Suzanne számára innentől személyes az ügy. Mindent elkövet, hogy leleplezze az őrültet, mielőtt az még több ártatlant gyilkol és csonkít meg.

Én és a könyv

Hosszú időre nyúlik vissza történetem a könyvvel: még középiskolában, egyik irodalomórán kiselőadást kellett tartanunk egy általunk választott könyvről vagy filmről. A saját választásomra már egyáltalán nem emlékszem, de az egyik barátnőm A patológusról beszélt órán. Elmesélte a történetet, és hogy neki mennyire tetszett, és milyen nagy hatással volt rá a krimi.
Teltek-múltak az évek, és időről-időre eszembe jutott a könyv. Mígnem rákerestem rukkolán, és volt is belőle elérhető példány! Lecsaptam hát rá, de az olvasást halogattam, mondván: "so little time, so much good books" - és így egyre csak tolódott hátrébb a könyvespolcon.
Idén, halloween előtt valami jó hangolódós könyvet kerestem, és ez akadt a kezembe. Egy "legyen hát!" felkiáltással az ágyamba dobtam, és fürdés után rögtön olvasni kezdtem...

Ha nagyon enyhén akarom kifejezni magam: nem nyert meg magának A patológus. Számos hibát fedeztem fel, ez mind az olvasási élmény rovására ment. Végül csak azért fejeztem be, hogy meg tudjam indokolni, miért nem tetszett. No meg könyvet nem hagyunk félbe.

A cselekmény az "elmegy" kategóriába tartozik, nagyon kiszámítható volt, de fenntartotta az érdeklődésem. A legtöbb fejezet Suzanne és a patológus szemszögéből iródott, de néhány részlet erejéig a gyilkos fejében is lehettünk: általában, amikor újabb öldöklésre került sor, és amikor "A Nagy Mű" befejezéséről beszélt.

Hogy mi A Nagy Mű? Annyit elárulok, hogy több ember testrészéből készül - egy sportoló vádlijából, Debbie Evans szemeiből, Jessica kezeiből, egy szupermodell bőréből... Az őrült szerint gyönyörű, és amint elkészül, az egész világnak megmutatja majd, mindenki róla fog beszélni.

forrás: eviilminina.deviantart.com

Természetesen nem fogom elspoilerezni a könyv végét, de muszáj pár szóban megemlítenem az érzéseimet. Több krimit olvastam már (oké, jellemzően Agatha Christie-től), és eddig az a tapasztalatom, hogy a bűnöst is megismerteti velünk az író(nő). Itt ez nem történt meg, tehát a gyilkos még csak a gyanúsítottaim között sem szerepelt! Mégpedig azért, mert civilben kb. fél oldal szólt róla, teljesen más szereplők lettek kiemelve. Kicsit unfairnek éreztem, de kárpótolt érte az epilógus, ahol rájöttünk, a csonkítás csak mellékszál volt, és valaki más irányította a játszmát, valami más indíttatásból. A kötet fénypontja volt az utolsó néhány oldal.

És most a helyesírási hibákról fogok szónokolni. Jobban rázott tőlük a hideg, mint a hullákról, boncolásról és gyilkosságokról szóló részletes leírásoktól. Amióta megtanultam írni és olvasni, rögeszmésen keresem a helyesírási hibákat, és itt most nem a véletlen elütésekről beszélek, hanem a:

- vesszőhibákról

- helytelen ragozásról

- rossz elválasztásról

- szóközök rossz helyen való használatáról

- j/ly hibákról

- fogalmazási hibákról

- és minden másról.

Volt itt minden, mi szem-szájnak hányingere, átlagosan oldalanként két helyesírási hibával. Végezhettek volna jobb szerkesztést is a kiadónál, mert ez így roppant igénytelen.

Kinek ajánlom?: senkinek mazochistáknak, a magyar orvosi krimik kedvelőinek, erős gyomrúaknak.

Kinek nem ajánlom?: kiskorúaknak, a magyar irodalom/nyelvtan kedvelőinek, gyenge idegzetűeknek.