Sorozat: Hó mint hamu 2.Oldalak száma: 560 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2015
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Twister Media
Eredeti cím: Ice Like Fire
ISBN: 9786158041508
Besorolás: YA, fantasy
Goodreads átlag: 76% (3,78)
Moly.hu átlag: 81%
Fülszöveg:
Három hónap telt el azóta, hogy Télország lakói felszabadultak, Tavaszföld királya, Angra pedig eltűnt. Minden nagyrészt Cordell segítségének volt köszönhető.
Meira királynő csak azt akarja, hogy a népe biztonságban legyen. Amikor eladósodásuk Cordell országa felé arra kényszeríti a télországiakat, hogy adósságukat ásványkincseik bányászatával egyenlítsék ki, nagy erejű és feltehetőleg veszélyes tárgy kerül elő a földből: Primoria elveszett mágiasztere. Amikor a világnak legutóbb ilyen varázslathoz volt hozzáférése, az nagy pusztulást hozott. Így amikor Cordell királya parancsot ad, hogy Meira és Theron induljon küldetésre, hogy felfedezzék a mágiaszter titkait, Meira azt tervezi, hogy szövetségesek toborzására használja az utazást. Célja, hogy a mágiaszter elzárva maradjon, és Télország biztonságban lehessen… akkor is, ha ez szakítást jelent Theronnal. De vajon sikerülhet ez úgy, hogy közben ne veszélyeztesse szeretett népét?
Mather csak szabad akar lenni. A télországiak által elszenvedett borzalmak még frissek és fájók Jannuari lakóinak életében. Olyannyira, hogy ettől Télország sebezhetővé válik Cordell agressziójával szemben. Amikor Meira elindul szövetségeseket keresni, Mather úgy dönt, a saját kezébe veszi Télország biztonságát. Vajon vissza tudja építeni lerombolt királyságát, és képes lesz megvédeni népét az új veszélyektől?Ahogy egyre szorosabbra szövődik az árulás és a hatalom hálója, Theron a mágiáért harcol, Mather a szabadságért… Maira pedig rádöbben, hogy talán nemcsak Télországért, hanem az egész világért kell harcolnia.
Én és a könyv
Olvasva: 2018. február 11. -- március 2.
A trilógia első részét, a Hó mint hamu-t két éve, 2016 márciusában olvastam. Csupa jó emlékeim vannak róla, és nagyon vártam már, hogy kezembe vehessem a folytatást. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy blogos pályafutásom egyik "legnehezebb" bejegyzését ennek a könyvnek fogom szentelni.
Véleményem
"A legerősebb varázslat a döntés és az erő, a legerősebb döntés, amit az ember meghozhat, az áldozat."
Meira felszabadította Télországot, népe visszatérhet otthonába. Cordell királya, Noam azonnal visszaköveteli a tartozást Télországtól. Az összes bányát meg kell nyitniuk, a kincseket mind Cordellnek adni, és mellette a Bűvösség-barlang bejáratát is keresik. Aztán megtalálják. Noam és Theron természetesen ki akarják nyitni, Meira viszont nem, mert ha mindenki hozzáfér a varázserőhöz, akkor még könnyebben fordíthatják az erőt gonosz célokra. Csakhogy Meirának nincs választása, ahogy valódi hatalma sem. Kénytelen megkeresni a három kulcsot, amelyek a barlangot nyitják. A kulcsok a többi királyságban vannak elrejtve; az útra Theron herceg is elkíséri. Eközben Télországban: Noam megtiltja, hogy Télország haderőt képezzen ki. Mather nem hajlandó ebbe belenyugodni, és egy maroknyi csapattal (akik az Olvadás Ivadékainak nevezik magukat) titokban edzeni kezd.
"Ez is a szabadság része… hogy álmodozhatunk, és tudjuk, hogy megtörténhetne, ha akarnánk."
Maga a történet megért volna egy 3 csillagot az ötből, de annyira kritikán aluli lett a fordítás, hogy nem tudtam elmenni mellette szó nélkül. Akkor borult a bili, amikor azt olvastam, hogy „rövid, de hosszú helyiség”. Megnéztem az eredeti bekezdést, összehasonlítottam a magyar fordítással; csak abban az egyetlen bekezdésben öt (főleg rossz értelmezésből fakadó) hiba volt. Az már csak hab a tortán, hogy két oldalanként elhangzik a „nézte, csak nézte” kifejezés (eredetiben gazed vagy watched), ami egy idő után roppant idegesítő. Amikor két oldalon belül háromszor hangzott el, akkor muszáj volt letennem a könyvet.
Nem csak a fordítási hibák rontották az olvasási élményt, hanem elírások, félregépelések, és rossz tördelés. Nem szoktam amúgy ezekre kitérni, mert emberek vagyunk, óhatatlan, hogy hibázunk. Csakhogy most ennél többször fordult elő; úgy is írhatnám, hogy rendszeresen. Pl. a könyv elején sokszor említik Gaos városát, de az is lehet, hogy Gais, mert ebben a formában ugyanennyiszer szerepelt. Ugyanígy bizonytalan vagyok, hogy mi Nyárföld fővárosa, Juli-e vagy Julli. A tördelési hibák úgy néznek ki, hogy még véget sem ér egy adott bekezdésben a mondat, új bekezdés kezdődik (új sorban, behúzással). Rettenetesen zavaró volt.
Az utolsó kb. 100 oldalt tudtam élvezni, amikor is végre beindultak az események; akkor éreztem először, hogy ennek a könyvnek van valami köze a Hó mint hamuhoz. Aztán meg félbehagyta a szerző a cselekmény közepén, mintha csak azt gondolta volna: "no, megvan a karakterszám, a többin majd később aggódom". Nem egyszerűen függővéggel zárul a sztori, inkább amolyan se füle, se farka.
"Senki nem tudja, mennyire üresnek érzem magamat; mint egy tegez, ami csak azért létezik, hogy nyílvesszőket tegyenek beléje, de önmaga nem fegyver."
Amit továbbra is értékelek a könyvben, az az, hogy nincs benne számottevő romantika. Nincs bajom amúgy a szerelemmel, sőt, kimondottan szeretem a jól megírt(!) románcot, de ebből a könyvből egyszerűen nem hiányzik, és nem is illene bele. Mathert eleve nem tudom elképzelni Meira mellett, Theron meg nem ebben a kötetben a legvonzóbb, be kell látni. Utóbbiban nem bíztam egy percig sem.
Az új karakterek közül senkit nem tudtam megkedvelni, és a régiek is mind szintet léptek a szememben – lefelé. Akit az előző kötetben kedveltem (Meira) most nem is szeretem, nem is utálom, viszont Theron és Mather (akik az előzményben közömbösek voltak) mindketten a nulla szimpátia alá süllyedtek. Ceridwen tűnik a legértelmesebb új szereplőnek, de valahogy őt sem éreztem közel magamhoz; végig ellenségként tekintettem rá. Az Olvadás Ivadékairól sem tudok semmi pozitívat mondani; habár állítólag fontos szerep jut nekik, annyit azért nem szerepeltek, hogy érdemes legyen foglalkozni velük. Csak Feige-et jegyeztem meg közülük, aki tipikusan az a fajta karakter, aki magának való, kiállhatatlan, viszont mindig minden az ő hibája. Mást nem is lehet, csak utálni. Esküszöm, ha meglátom, hogy Mather valaha vonzódni kezd hozzá, sikítok!
"Szörnyű dolgok történtek velünk, és még mindig szörnyű dolgok történnek, és valószínűleg hátralévő életünk minden egyes napján szörnyű dolgok fognak történni velünk. Minket nem az határoz meg, hogy nem hagyjuk, hogy megtörjenek minket… hanem az, hogy nem hagyjuk, hogy uralkodjanak felettünk."
Hadd idézzek a köszönetnyilvánításból: "Ez a a könyv FÁJT (megint, folytatás, brrrr) de neki valahogy sikerült átsegíteni engem a fájdalmon, az aggodalmakon, és kínjaimból értelmes szöveg keletkezett." (megj.: a dupla névelő nem elírás, pontosan idéztem!) Az lehet, hogy (eredeti nyelven) értelmes lett a szöveg, de ettől még nem élvezhető. A kín, amit a szerző átélt, teljesen átjött olvasás közben; érezni, hogy rengetegszer nem tudja már, mit írjon, csak szaporítja a karaktereket a sehová sem vezető gondolatmonológokkal. Véleményem szerint jobban tette volna, ha - konkrét ötletek híján - trilógia helyett duológiába fog, és mindent, ami ebben a könyvben történik, a folytatáshoz csapja hozzá.
Nem azért írtam ezt a bejegyzést, hogy bárkit is lebeszéljek a könyvről. Én pl. olyan vagyok, hogy ha egy sorozatba egyszer belekezdek, akkor folytatni is fogom, még akkor is, ha nem túl pozitívak a kritikák. Nagyon bízom abban, hogy a harmadik részre összekapja magát a szerző; megérdemel annyit a trilógia, hogy ne veszítsem el benne a hitet.
A bejegyzést a Twister Media támogatta, köszönöm a kiadónak a recenziós példányt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése