2013. november 2., szombat

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

(Tündérkrónikák 1.)

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.

A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei  tárulnak fel előtte lépésről-lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságait, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.

Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.
Nézzük csak. Adott egy fiatal, hosszú szőke hajú bombázó (aki ezt tudja is magáról, és nem győzi hangsúlyozni), Mac, akinek legnagyobb gondja, hogy a medence mellett egyenletesen barnuljon le. Egyszer csak hírt kap Dublinban tanuló nővére kegyetlen haláláról. A szülők összeroppannak, Mac viszont úgy dönt, végére jár a dolgoknak. Összepakol, Dublinba repül, és elkezdi a nyomozást.

Amerre jár, mindenhol megkérdezi, ki mit tud a Sinsar Dubh-ról, amit nővére utolsó üzenetében emlegetett. Mindenféle hülye válaszokat kapott, minthogy az egy könyv, és hogy tündéreké, satöbbi. Mac persze úgy érezte, be akarják csapni, és hogy itt mindenki tud valamit, de senki nem árulja el.

Egyszer eltéved, és elkeveredik valahogy az elhagyott városrészbe, ahol sehol egy lélek, csak furcsábbnál furcsább dolgok: pergamendarabkák, ruhakupacok, otthagyott, nyitott autók. Fura. Kezd sötétedni, és pánikba esik, szerencsére azonban fényt lát, és kitalál az elhagyott területről. Magában hálát mond a Barrons Könyvek és Apróságok üzletnek, és megnyugodva betért. Itt is megkérdezte, tudnak-e valamit a Sinsar Dubh-ról, de a tulajdonos, Barrons nem válaszolgatott készségesen, sőt, el akarta ijeszteni Mac-et.

Főhősnőnket azonban kemény fából faragták: nem ijesztették meg a fenyegetések. Hamarosan a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a tündérek valóban léteznek, de nem úgy, mint azt az emberek gondolják. Nem apró, komisz kis lények voltak, hanem hatalmas, gyilkos földönkívüliek, akik szintén a Sötét Könyvre vadásznak.
Mac és Barrons akaratuk ellenére kénytelenek összefogni, miután kiderül, hogy Mac képes érzékelni a tündérek szent tárgyait (SZT), és veszélyes küldetésre indulnak. Szörnyű élmények sokasága útján valamennyi SZT-re ráakadnak és megszerzik, végül Alina gyilkosát is megtalálják, de hogy mit kezdenek vele, az a következő kötet rejtelme.
Amit én ebben a kötetben legelőször megfigyeltem, hogy Mac gyásza alig érzékelhető. Persze, írta, hogy sírt, és még néhányszor elpityeredett, de ettől függetlenül bárokban ücsörgött, zenét hallgatott, szóval nem adta át magát az elvesztés fájdalmának. Nem is volt túl szimpatikus, túl egoista nőszemély.

Úgy vettem észre, ez a könyv nagyon megosztja a véleményeket; volt, aki imádta, és volt, akinek egyáltalán nem tetszett. Nos, én az előbbiek táborába tartozom, ugyanis nagyon nehezemre esett becsukni, és mással foglalkozni. Ez annak köszönhető, hogy hiába mondtam magamnak, hogy „csak egy fejezetet olvasok”, mikor úgy lett vége a fejezeteknek, hogy „na nee, mi ez már, mi lesz ebből?!”. Nagyon izgultam, mindig pörögtek az események, és mindig meglepett az írónő egy-egy fordulattal.

Egyenesen sokkolónak találtam néhány momentumot, pl. egy-két tündér leírását, és a már említett pergamendarabkák valódi mivoltának magyarázatát.

Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a jövőben Mac és Barrons kapcsolata, és Fiona múltjáról is szeretnék megtudni ezt-azt. A sorozatokban ugyanis a karakterek fejlődését majndem olyan izgalmasnak találom, mint a cselekményt.

Imádom azt a világot, amit Moning megteremtett. Egy misztikus, nagy múltú város… ha tehetném, csomagolnék és indulnék, hogy a saját szememmel nézzem meg! Erre sajnos azonban nincs lehetőségem, úgyhogy egyelőre maradok a Tündérkrónikák sorozat további köteteinél. J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése