(Tündérkrónikák 1.)
MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány.
A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban
tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére
utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára
felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és
bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének,
szerelmének és halálának részletei
tárulnak fel előtte lépésről-lépésre, hanem az ír város ódon falak
mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell
döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak
mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan
felfedezett adottságait, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek
veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a
kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. A nagy
tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a
tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az
emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre
figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell
megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg
a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen
provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni
mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további
kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának
sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben
izgulhatunk.
Nézzük csak. Adott egy fiatal,
hosszú szőke hajú bombázó (aki ezt tudja is magáról, és nem győzi hangsúlyozni),
Mac, akinek legnagyobb gondja, hogy a medence mellett egyenletesen barnuljon
le. Egyszer csak hírt kap Dublinban tanuló nővére kegyetlen haláláról. A szülők
összeroppannak, Mac viszont úgy dönt, végére jár a dolgoknak. Összepakol,
Dublinba repül, és elkezdi a nyomozást.
Amerre jár, mindenhol megkérdezi,
ki mit tud a Sinsar Dubh-ról, amit nővére utolsó üzenetében emlegetett.
Mindenféle hülye válaszokat kapott, minthogy az egy könyv, és hogy tündéreké,
satöbbi. Mac persze úgy érezte, be akarják csapni, és hogy itt mindenki tud
valamit, de senki nem árulja el.
Egyszer eltéved, és elkeveredik
valahogy az elhagyott városrészbe, ahol sehol egy lélek, csak furcsábbnál
furcsább dolgok: pergamendarabkák, ruhakupacok, otthagyott, nyitott autók.
Fura. Kezd sötétedni, és pánikba esik, szerencsére azonban fényt lát, és
kitalál az elhagyott területről. Magában hálát mond a Barrons Könyvek és
Apróságok üzletnek, és megnyugodva betért. Itt is megkérdezte, tudnak-e valamit
a Sinsar Dubh-ról, de a tulajdonos, Barrons nem válaszolgatott készségesen,
sőt, el akarta ijeszteni Mac-et.
Főhősnőnket azonban kemény fából
faragták: nem ijesztették meg a fenyegetések. Hamarosan a saját bőrén
tapasztalta meg, hogy a tündérek valóban léteznek, de nem úgy, mint azt az
emberek gondolják. Nem apró, komisz kis lények voltak, hanem hatalmas, gyilkos
földönkívüliek, akik szintén a Sötét Könyvre vadásznak.
Mac és Barrons akaratuk ellenére
kénytelenek összefogni, miután kiderül, hogy Mac képes érzékelni a tündérek
szent tárgyait (SZT), és veszélyes küldetésre indulnak. Szörnyű élmények
sokasága útján valamennyi SZT-re ráakadnak és megszerzik, végül Alina gyilkosát
is megtalálják, de hogy mit kezdenek vele, az a következő kötet rejtelme.
Amit én ebben a kötetben
legelőször megfigyeltem, hogy Mac gyásza alig érzékelhető. Persze, írta, hogy
sírt, és még néhányszor elpityeredett, de ettől függetlenül bárokban ücsörgött,
zenét hallgatott, szóval nem adta át magát az elvesztés fájdalmának. Nem is
volt túl szimpatikus, túl egoista nőszemély.
Úgy vettem észre, ez a könyv
nagyon megosztja a véleményeket; volt, aki imádta, és volt, akinek egyáltalán
nem tetszett. Nos, én az előbbiek táborába tartozom, ugyanis nagyon nehezemre
esett becsukni, és mással foglalkozni. Ez annak köszönhető, hogy hiába mondtam
magamnak, hogy „csak egy fejezetet olvasok”, mikor úgy lett vége a
fejezeteknek, hogy „na nee, mi ez már, mi lesz ebből?!”. Nagyon izgultam,
mindig pörögtek az események, és mindig meglepett az írónő egy-egy fordulattal.
Egyenesen sokkolónak találtam
néhány momentumot, pl. egy-két tündér leírását, és a már említett
pergamendarabkák valódi mivoltának magyarázatát.
Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a
jövőben Mac és Barrons kapcsolata, és Fiona múltjáról is szeretnék megtudni
ezt-azt. A sorozatokban ugyanis a karakterek fejlődését majndem olyan
izgalmasnak találom, mint a cselekményt.
Imádom azt a világot, amit Moning
megteremtett. Egy misztikus, nagy múltú város… ha tehetném, csomagolnék és
indulnék, hogy a saját szememmel nézzem meg! Erre sajnos azonban nincs
lehetőségem, úgyhogy egyelőre maradok a Tündérkrónikák sorozat további
köteteinél. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése