Le a kötelezőkkel!

Remélem, egyszer eljön az a világ, amiben a gyerekek megtanulnak a saját szórakozásukra olvasni, amellett, hogy a klasszikusokat ismerik. Nem titkoltan szívügyem a fiatalok kulturális fogyasztása, a szakdolgozatomat is ebből írom majd (csak marketing-szempontból).

Nemrégiben megjelent egy cikk az Origón a kötelező olvasmányok, és azok elavultságának témájában. A cikkben szereplő fiatalokat nagyon szerencsésnek tartom, amiért végül mégis megszerették az olvasást, de sajnos sok gyerekre a bumeráng-effekt hat: szépen megutálják a betűket. Engedjétek meg, hogy egy személyes példával vázoljam fel a kezdeményezés lényegét.

Az unokatestvérem szülei elváltak, a kislány persze az anyjával maradt. Az anyukája jobban szereti, ha nem kell foglalkoznia a gyerekkel, ezért mindenféle szakkörre beíratta, a maradék időben pedig elküldi az apjához és a nagyszüleihez. Talán ezek után az sem meglepő, hogy mindig elküldette a kötelező olvasmányt is a lánnyal, hogy majd az apja foglalkozzon vele, őt utálja meg azért, hogy nyaggatja őt az olvasással. Nórikának nagyon rosszul esett, hogy nem játszhat a kishúgaival, bent kell maradnia a szobában, hogy 10 hosszú oldalt elolvasson abból a hülye Harry Potterből. A család mindent bevetett, hogy olvasson is, de ne is érezze tehernek: sokat felolvastak neki. A hatást ez sem tette meg, és amikor karácsonyra könyvet kapott az én szüleimtől (sok képpel, kevés betűvel), sírva, az irigységtől sárgán nézte, hogyan bontja ki a kishúga a színes zselés tollakat, játékokat.

Amikor erről (mármint a Harry Potteres esetről) tudomást szereztem, nagyon dühös lettem. Először az unokahúgomra, hogy hogy lehet a Harry Pottert utálni, amikor én tíz éve arról álmodtam, bár ez lenne nálunk is a kötelező... Míg végül rájöttem: nem a könyvekkel van baj, hanem azzal, hogy KÖTELEZŐVÉ TESZIK. Voltam én is gyerek, lázadó; én bármit szívesen megtettem, ha kalandnak tüntették fel, nem kötelességnek. Ezért veszem a bátorságot, és kicsit különállóként veszek részt a kötelezők elleni mozgalomban, és nem a könyveket, hanem a módszert vádolom.

Először elmesélem a saját tapasztalataim, hiszen csak azokra támaszkodhatok. Az alábbi könyveket olvastam el kötelező jelleggel (a teljesség igénye nélkül - néhány annyira nem fogott meg, hogy semmire sem emlékszem belőle):

Felix Salten: Bambi

Elolvastam bár, de a történetet csak a meséből ismerem (most, 22 évesen néztem meg, nagyon aranyos!). Olvasónaplót is kellett kitöltenem hozzá, és egy feladatnál rajzolni kellett. Arra emlékszem, hogy valami véreset rajzoltam, és anyu teljesen ki volt akadva, hogy beletiportak gyönge lelkivilágomba ezzel a könyvvel.

Erich Kastner: A két Lotti

Mint könyv, nem volt rossz, de a címe miatt nagyon mérges voltam: ezeket nem is Lottinak hívják!!! Ki találta ki ezt a hülyeséget? (Így utólag nagyon vicces lehettem, ahogy ott füstölögtem.)

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Rövid szöveg, sok illusztráció, de semmi értelme - gondoltam ezt akkor. Megtanultuk belőle az elcsépelt, közhellyé vált idézeteket, de nekem nem mondtak semmit. (Off: megkérdeztem én is a felnőttektől, mit látnak a képen - természetesen letakarva a magyarázó rajzot -: az egy kalap. Nyilván csak idegesíteni akartak vele, hiszen mindenki ismeri a történetet, de bevált; össze-vissza szidtam őket, hogy hogy nem látják, hogy az egy kígyó, ami lenyelt egy elefántot. Magamban viszont az írót hülyéztem le, hogy hát ez tényleg egy kalap, mit szőrözik itt nekem elefánttal meg kígyóval.)

Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

A gyerekek utálják, de én nagyon szerettem. Mi volt a titkom? Nem kötelezőként, hanem a magam szórakoztatására olvastam el. Azaz csak akartam szóraakozni, arra nem számítottam, hogy ilyen szomorú. Akkor még csak azt éreztem/sejtettem, hogy a halál szomorú dolog, de nem értettem még. Most újra elolvastam az első fejezetet, és alig láttam a végén a könnyeimtől, a gombóc pedig azóta is itt van a torkomban. Ez egy nagyon értékes könyv, éppen ezért olyannak való, aki már tudja értékelni - és nem egy 8 éves gyereknek.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

Az egyetlen kötelező, amit valamiért szerettem olvasni. Ötödikes koromban adták fel, és nagyon élveztem a régi idők "bandaháborúját". Bár nem volt olyan régen (mármint amikor olvastam), akkoriban mégis nagyon más volt a világ. Nem a Facebookon nőttem fel, hanem a játszótéren, és bizony mi is megvívtuk a magunk kis harcait, hogy a nagy hajóhintán is játszhassunk, ne csak a "babáknak valón". A kis Nemecsek sorsa azonban nagyon megdöbbentett. Nem ez volt az első találkozásom a halállal irodalmi értelemben, de már jobban értettem a jelentését.

Gárdonyi Géza: Az egri csillagok

A hatodikos kötelező olvasmányom. Akkor már elég érettnek éreztem magam, de nem ehhez. Emlékszem, hogy nagyon szenvedtem vele: alig egy hét volt a határidőig, én meg még csak a felénél tartottam! Daráltam, próbáltam értelmezni, de nem érdekelt. Mai napig egyik legrosszabb olvasmányélményének tartom.

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

Hetedikes kötelező. Az összes emlékem róla: az egyik szereplőt Ödönnek hívták (olyankor mindig egy bödön jelent meg lelki szemeim előtt), volt valami jégbe beszakadós jelenet, meg valami farkasok is voltak benne. Már nem tudom, miről szólt, de őszintén: nem is nagyon érdekel. Ez után jó darabig nem vettem könyvet a kezembe szabad akaratból.

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

Nyolcadikban kellett elolvasni, és egészen felüdülés volt a kőszívűhöz képest. Már-már élveztem.

Szophoklész: Antigoné

9. osztályban ismerkedtem meg vele, örültem, hogy rövid. Más pozitívumát azóta sem véltem felfedezni.

Shakespeare: Rómeó és Júlia

Szintén 9. osztály, de ezt még előtte, a nyári szünetben elolvastam (előre dolgoztam). Az Antigonénál jobb volt, meg volt benne pár vicces szólás, de ennyi, nem fogott meg.

Kármán József: Fanni hagyományai

Végre nem dráma, de emlékszem, hogy nagyon unalmasnak tartottam.

Goethe: Az ifjú Werther szenvedései

Avagy az ifjú Böbe szenvedése. Utólag rájöttem, a szentimentalizmus nagyon nem az én műfajom.

Puskin: Anyegin

A kőszívű ember fiai után a második antikedvencem. Nem csak orosz, de még verses regény is. Dühömben sírva, a fogaimat összeszorítva elolvastam ugyan, de utána el is döntöttem, hogy soha többé nem olvasok kötelezőket. Szégyen - nem szégyen, tartottam a szavam, és nem bántam meg. A klasszikusokat így is megismertem az irodalomtanárom által, és a mai napig el tudok beszélgetni pl. Az ember tragédiájáról úgy, hogy nem is olvastam el.

Az irodalom-oktatás megreformálása, meg ahogy azt én elképzeltem

Mint ahogy fentebb említettem, nem a könyvek ellen, hanem a módszer ellen lázadok. Akármit adunk egy gyerek kezébe, akármilyen jó, utálni fogja: mert kötelező, mert muszáj elolvasni, mert addig nem lehet játszani. Vajon mennyiben változna a helyzet, ha a gyerek választhatna, hogy mit akar elolvasni?

Íme az ötletem: fel kell állítani egy listát minden évfolyamnak, vagy akár két évfolyamonként. A könyvek kiválasztásába én nem akarok belefolyni, el tudják azt dönteni a tanárok, szakértők... A lényeg az, hogy a gyerek kapjon egy listát a "kötelezőkről", amiből ő maga választhat egyet. A tanítónak vagy tanárnak természetesen az összes könyvet ismernie kell, és valahogy egyénileg, személyre szabottan számonkérni a tanulókat. Tervezhet olvasónaplót a könyvhöz (kisebbeknél), vagy későbbi évfolyamban kérhet írásbeli vagy szöveges beszámolót. Egy lenne a kötelező, de plusz ötösökért, vagy szaktanári dicséretért többet is be lehetne vállalni. Voilà: mindenki örül - a tanár, hogy a diákok szorgalmasak, a szülő, hogy a gyereke olvas, a gyerek, hogy ő választhatott.

Plusz egy ötlet:

Mi történik, ha az olvasást keresztezzük a diákversenyekkel? Megszületik a mesevetélkedő! Én általános iskolában (alsóban) végig a csapat tagja voltam: az egyetlen szakkör volt, amit akkoriban tényleg élveztem. Volt csapatjelvényünk, csapatzászlónk, sőt, csatakiáltásunk is... pedig rengeteg plusz munkával járt, gyorsan és sokat kellett olvasni, hogy a vetélkedőkre felkészüljünk az előre megadott mesékből. Lehet, hogy könyvmolyok voltunk, de amikor az osztály jó hírneve a tét, valahogy már nem volt ciki. :)

A Bloggerek a kötelezők ellen - kezdeményezés célja, hogy felhívjuk a figyelmet a kötelező olvasmányok aktualizálására, és minden résztvevő blogger felállít egy tízes listát azokról a könyvekről, amelyeknek- szerinte - a kötelezők közé kellene kerülnie. Én ebben az esetben tíz olyan könyvet javaslok ajánlott(!) olvasmányként, ami a fiatalok számára értéket adhat át valamilyen szempontból. Nem feltétlen irodalmi értéket, hanem mondjuk egy gondolatot, ami kicsírázhat benne, hatást gyakorolva a mentális és morális fejlődésére.

1. Scott O'Dell: Kék delfinek szigete (kb. 12-13 éves kortól)

(Igaz történeten alapul.) Egy indián lány küzdelme a túlélésért, aki a népe nélkül a szigeten marad. Elveszíti az öccsét, harcol a magány ellen, felépít egy életet, egyedül - miközben töretlenül várja a hajót, ami a népét elvitte, és őérte is visszajön. Az életösztönt ünnepli ez a regény, és kivételes kitartásra tanít. Ezt kéne olvasnia a mai tinédzsereknek, nem a sok szuicid-hangvételű könyvet, amik csak arra tanítanak, milyen kevés indok elég ahhoz, hogy feladjuk az életet. 

2. Karen Thompson Walker: Csodák kora (kb. 14 éves kortól, bár a főszereplő, Julia 11 éves)

A környezetszennyezés hatására lassulni kezd a Föld forgása, és ez nem csak biológiai hatással van az emberekre; a társadalom is átalakul. De hogyan éli meg mindezt egy épphogy-tizenéves kislány? Még rám is olyan hatással volt a könyv, hogy komolyabban foglalkozni kezdtem a környezettel. Bárcsak sok gyerek átélné ugyanezt, és felnőttkorára tudatos környezetvédő lenne!

3. Agatha Christie: Tíz kicsi néger (15-16 éves kortól)

Úgy gondolom, egy 15-16 éves fiatal már elég érett ahhoz, hogy kezelni tudja a halál megjelenését az irodalomban. Ez a történet annyiban más, hogy nem a gyász okozta érzelmi mélypontba taszítja az olvasót. Gondolkodásra készteti, és megszeretteti vele a krimi műfaját. Akárki is mondja, már nem helyénvaló az a gondolat, hogy csak a szépirodalom számít!

4. Hugh Howey: Holston (15-16 éves kortól)

Csak 60 oldal, de olyan érzelmi hullámvasútra ülteti fel az olvasót, hogy az valami csodás! Szerintem tökéletesen átadja a reményt, az aggódást, a döbbenetet, a félelmet és még egy érzelmet, amire azóta sem találom a megfelelő szót. Garantáltan buzdít a sorozat (Siló) folytatására.

5. J. R. R. Tolkien: A woottoni kovácsmester (7-8 éves kortól)

A címe unalmasnak tűnhet, de ez egy igazi tündérmese - nem feltétlenül lányoknak. Én már felsőbb korosztályban találkoztam a könyvvel (a Könyvmolyképző Kiadónak és Jonatánnak hála), és a szüleim meg is rendelték nekem. Szerettem, bár akkor már túl gyerekesnek találtam.

6. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (12 éves kortól)

Karinthy humorát zseniálisnak tartom, legjobban róla szerettem tanulni. A Tanár úr kérem nem mai darab, de hatalmasakat borultam rajta a nevetéstől. Csak azt sajnálom, hogy egy része aktualitását vesztette, és pl. az osztályozási rendszert már magam sem értettem.

7. Kun Erzsébet: Egyperces krimik (másik címe: 111 mini-krimi) (13 éves kortól)

Rövid könyv rövid kis történetekkel, amelyek garantáltan megdolgoztatják azokat az agysejteket. Nem feltétlenül bűnügyekre van kihegyezve, csak a műfaj hasonló: a jelek el vannak rejtve, az olvasó dolga, hogy kitalálja a megfejtést. (A megfejtések benne vannak a végén, magyarázattal.)

8. Varga Katalin: Én, te, ő (7-8 éves kortól talán? Amikor már a szófajokat tanulják)

Izgalmas (nekem akkor az volt) történetben eleveníti meg a szófajokat, rengeteget lehet belőle tanulni akarva-akaratlanul. Talán ennek a könyvnek (is) köszönhetem a sorozatos győzelmeket a helyesírási versenyeken.

9. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (7-8 éves kortól)

Először nem akartam jelölni a Harry Pottert, hiszen néhol már kötelező elolvasni. Nekem gyerekkorom meghatározó élménye, neki köszönhetem a könyvmolyságom (mint még sokan mások).

10. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet (12-13 éves kortól)

Mai, magyar irodalom, ráadásul roppant humoros! Egy teljesen hétköznapi tinilány életét mutatja be, aki egy hétköznapi(nak tűnő, de egyáltalán nem hétköznapi) osztályba kerül. Példaértékű az az összetartás, ami a könyvben tapasztalható, és azt az érzést közvetíti, hogy iskolába járni nem büntetés, hanem élmény.

Akartam írni egy listát azokról a könyvekről is, mit NEM AJÁNLOK semmiképpen a fiataloknak, de most nem erről van szó, ráadásul már így is hosszúra nyúlt ez a bejegyzés. Köszönöm, hogy elolvastad!

A többiek eszmefuttatása a témában

február 1. - Egy könyvfüggő vallomásai

február 2. - I love Reading

február 3. - Discussion

február 4. - Fanni blogja

február 5. - Jazz könyvei

február 6. - Hagyjatok! Olvasok!

február 7. - Bookish Notes

február 8. - Enchanted by Pages

február 9. - Dora Craiban's World