Tahereh Mafi: Illaberek

Sorozat: -
Oldalak száma: 336 oldal
Megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Heinisch Mónika
Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: Furthermore
ISBN: 9789634320258
Műfaj: ifjúsági, fantasy
Goodreads átlag: 3,96 / 5
Moly.hu átlag: -

Fülszöveg:

A tizenkét éves Dámamezey Alíz Alexandrának csupán három dolog számít: Anya, aki folyton ostorozza; a mágia és a szín, amelyek messziről kerülik; és Apa, aki mindig is szerette. Apa egy szál vonalzóval a kezében tűnik el Fenyérhátról, és három évvel később Alíz még mindig nem adja fel a reményt, hogy egyszer megtalálja. Apát ugyanis még a kalandoknál is jobban szereti, és hajlandó elindulni élete legnagyobb utazására, hogy a nyomára bukkanjon.

Kedvenc gyerekkori olvasmányai, például a Titkos kert és a Narnia Krónikái ihlették a népszerű Tahereh Mafit eme új világ megalkotására, ahol a szín fizetőeszköznek számít, a kaland elkerülhetetlen, a barátságra pedig a legváratlanabb helyeken talál rá az ember. 

A nagysikerű Ne érints trilógia szerzője ezúttal a képzelet határain segít átlendülni az olvasóknak ebben a lebilincselő, modernkori tündérmesében.

Én és a könyv

Olvasva: 2017. május 4--16.

Tahereh Mafitól nem olvastam korábban, fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok tőle. Újabban sok ifjúsági regényt is olvasok, figyelemmel követem a megjelenéseket; az Illaberek fülszövege rögtön felkeltette a figyelmemet.

Véleményem

"Indulj el Fenyérhátról!
Menj a vidék pereméig,
mártózz meg a tengerben,
amíg a víz nem ér térdig,
s kelj át az alvó fövenyen.
Az idő könyörtelen törvény,
ez a kalanddús világ
csupa talányos örvény
s mind elhullatta a haját.
Amott tárul fel Illaberek!"

Fenyérhát kirobbanó látványt nyújt a rengeteg színnel: minden és mindenki csupa szín, hiszen a színek adják a világuk lényegét, az a mágiájuk alapja, az életük. Képzelj el egy kislányt, akinek mindene fehér: a bőre, a haja... azt hinnéd, a szeme is, de ha jobban megnézed, a szeme a leghaloványabb aranyszín. Képzeld el, hogy ez a kislány Fenyérhátra született, pont oda, ahol a legkevésbé tud érvényesülni. Sosem tudott igazán beilleszkedni, de igazán akkor vált számkivetetté, amikor az apukája (az egyetlen, aki tiszta szívéből szerette) nyomtalanul eltűnt. Ennek már három éve, és Alíz most a Tálentumára készül: a tehetségkutatóra, ahol a legtehetségesebbeket egy kalanddal jutalmazzák. Ha Alíz megnyeri, végre elszabadulhat Fenyérhátról, és megkeresheti az apját. A produkciója viszont megbukik, és ezzel minden reménye szertefoszlik... vagy mégsem? Olivér mindenáron rá akarja venni, hogy a lány kísérje el őt a saját küldetésére, a nagyon veszélyes, kifejezetten izgalmas, rettentő titokzatos Illaberekbe.

Illaberek teljesen eltér Fenyérháttól: az itteni emberek nem a színekből nyerik a mágiát, hanem leginkább az idegen földről érkezőktől. Még húst is esznek, ó, mily felháborító! - gondolta Alíz, és ekkor még nem tudta, hogy Illaberek lakói őrá és Olivérre fenik a fogukat. Az utuk minden tekintetben versenyfutás az idővel. Illaberek csak arra vár, hogy időpazarláson kapja a gyerekeket, és akkor örökre ennek a borzalmas világnak a foglyai maradnak.

"– És neked? – kapta fel hirtelen a fejét a lány. – Neked mi hiányzik legjobban otthonról?
– Nekem? – kérdezte a fiú meglepetten. Félrehajtotta a fejét, mintha még soha nem gondolt volna bele. – Nem is tudom. Talán az a nyugalom, hogy nem kell mindennap szembenézni a halállal."

Elmondom, mit kell feltétlenül tudnod Illaberekről: először is azt, hogy létezik, nemcsak legenda. Másodszor: rengeteg különálló települése van, és mindenhol mások a szabályok. Harmadszor: sose pazarold az időt! A többi szabályra magadnak kell rájönnöd. Indulj hát!

A könyv már a legelső mondatával (ha nem számítjuk a prológust) kifogott rajtam: "Megint esett a nap." Percekig méláztam az első oldalon, nem értettem, nem tudtam felfogni. Felnőttem, a képzelőerőm megmeredt, márpedig ehhez a könyvhöz rugalmas elme kell. Zavartan olvastam tovább, a képtelenségek egyre követték egymást. Igen, az elején nehezen haladtam vele, de egyre könnyebbé vált, ahogy a képzelőerőm fokozatosan visszatért gyermeki állapotába.

Nem mondanám, hogy az Illaberek egy tündérmese. Itt-ott horrorisztikus elemeket szőtt bele a szerző, de csak finoman, semmi vér meg ilyesmi. Pl.: Alíz egyszer elveszítette a fél karját, mert papírrá vált és leszakadt; ő mégis amiatt szomorodott el, hogy odalettek a karperecei. Sokkoló momentumok ide vagy oda, mindig történik valami, ami elveszi az élüket.

A világfelépítés teszi igazán egyedivé a könyvet, de van pár apróság, ami dob rajta még egyet. Ilyen például a könyv tagolása. Nincsenek a szoros értelemben vett fejezetek. Néhány nagyobb szakaszra van bontva a könyv, olyan elválasztó feliratokkal, mint "Lapozz még több fejezetért", vagy "Olivér szerint rossz fejezetcímeket adok". Ott van még az olvasó megszólítása is: olyan ez a könyv, mintha Tahereh Mafi közvetlenül nekem mesélte volna el Alíz és Olivér kalandját. Hol hozzáfűzte a saját véleményét, hol engem szólított fel arra, hogy gondolkodjam el valamin. Nagyon közvetlen volt, és ettől úgy éreztem, ez a mese nekem szól, csakis az én örömömre.

"Az emberek mindig magyarázatokat akarnak, folyton értelmet akarnak adni a dolgoknak, pedig ez borzasztóan unalmas."

Tetszett továbbá az is, hogy nem hagyta eltunyulni az agyamat. Nem hogy kikapcsolt volna, munkára bírta. Megdolgoztam azért, hogy Illaberek képei megelevenedjenek a szemem előtt, de az is rajtam állt, hogy vajon mennyire tudom megfigyelni a részleteket. Sokszor elmegyünk az apró, jelentéktelennek tűnő dolgok mellett, én most is így tettem. Csakhogy Illaberekben nincsenek véletlenek, és nincsenek jelentéktelenségek sem; mindennek fontos szerep jut, csak várd ki.

Azt azonban kiemelném, hogy volt egy dolog a könyvben, ami egyáltalán nem tetszett. Amikor a gyerekek nekivágnak Illabereknek, Alíz semmit sem tud erről a világról. Olivér is csak annyit mond neki, hogy mindenhol más-más szabályok érvényesülnek, de azokat nem részletezi. Szegény Alíz persze próbál boldogulni, de mindig rosszul sül el, futniuk kell az életükért, és Olivér mindig nagyon megszidja a lányt. Egy idő után ez roppant idegesítővé tud válni. Még jó, hogy Olivér és Alíz hatalmas karakterfejlődésen mennek keresztül, előbb-utóbb megtanulnak együttműködni, bízni egymásban.

"A kutatások szerint a gondolkodás és a latolgatás megfontolt döntésekhez vezet, az pedig járvánnyá válhat."

Szeretném megdicsérni Heinisch Mónika fordítását. Általában nem szoktam a fordítást megemlegetni, hiszen elvárom, hogy az minőségi munka legyen. Néha találkozom különösen rossz vagy épp különösen jó fordításokkal, szerencsére az Illaberek az utóbbi csoportba tartozik. Mónika lefordította a tulajdonneveket is, a szereplők nevét éppúgy, ahogy a helyszínek nevét is. Nem lehetett könnyű, de remekül megoldotta, emelem a képzeletbeli kalapom!

Ugyanitt a borítót is dicséret illeti. A kiadó nem vette át az eredetit, hanem egy sajátot készíttetett. Megtalálható rajta a papírróka, az ajtókeret és a tenger is, és a színei is passzolnak a történethez: tarka, de egyben sötét. Alább megnézhetitek a többi borítót is, nekem személy szerint az orosz a kedvencem.

Jó szívvel ajánlom a könyvet a fiatalságnak, 10-11 éves kor felett. Biztosan furcsa lesz az elején, de adjatok neki egy esélyt, csak bele kell szokni, megéri! Akár sorozatrajongó vagy, akár az egyrészeseket szereted jobban, vágj bele nyugodtan: kerek egész a sztori, le van zárva, de magában hordozza a lehetőséget a folytatásra. Ha Tahereh Mafi új kalandot ír Alíznak és Olivérnek, annak egészen biztosan a részese szeretnék lenni!

A bejegyzést a Ciceró Könyvstúdió támogatta, ezúton is köszönöm nekik a könyvet!

Külföldi borítók

eredeti

orosz

magyar

francia