Sorozat: Üvegtrón 3.Oldalak száma: 660 oldal
Megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés: 2014
Fordította: Hetesy Szilvia
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: The Heir of Fire
ISBN: 9789633994436
Műfaj: YA, fantasy
Goodreads átlag: 4,56 / 5
Moly.hu átlag: 95%
Fülszöveg:
„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.”
A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…
A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?
Én és a könyv
Olvasva: 2016. szeptember 5. -- szeptember 14.
2015-ben, ahogy előrendelhetővé vált a könyv, én már kosárba is tettem a KMK webshopban. Igaz, akkor még csak a sorozat első részét, az Üvegtrónt ismertem, de már akkor meg voltam róla győződve, hogy az egész sorozat a polcomat fogja díszíteni. Aztán az év első felében elolvastam az Éjkoronát is, amit imádtam, és amire azt hittem, hogy Maas nem fogja tudni túlszárnyalni. Márpedig úgy néz ki, hogy de.
Véleményem
Az Üvegtrón jó volt, az Éjkorona magasra tette a lécet, A tűz örököse pedig még azt is megugrotta. Mégis mi jöhet még?
Szavaim nincsenek rá, hogy mennyire imádtam a harmadik kötetet. Az Éjkorona végén szívem szakadt bele, amikor Celaena és Chaol elbúcsúztak, de szentül meg voltam róla győződve, hogy a búcsú csak egy időre szól. Ezzel a megtört hangulattal folytatódott a sorozat, és Celaena depressziója a könyv végéig fennmaradt. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy tegye a dolgát, megtanulja uralni erejét, és annyi életet mentsen, amennyit csak tud. Újfajta szörnyetegek tűnnek fel, akik úgy gyilkolnak, hogy áldozatukkal újra átéletik legszörnyűbb emlékeiket. Celaenát is elkapják, és az emlékei révén még jobban megismerjük őt.
A fő cselekményszálon tehát Celaena kiképzése folyik (amit a tündérkirálynő, Maeve rendelt el; amíg nem látja, mire képes Celaena, addig semmit nem hajlandó elárulni a rémkulcsokról), ami egy percig sem unalmas, ha Rowan is ott van mellette. Rowant eleinte nagyon nem szerettem, de mindig egyre jobban belopta magát a szívembe. Annyira, hogy muszáj volt rákeresnem a Throne of Glass wikin, hogy mi lesz a további sorsa, és nagyon megörültem annak, amit láttam. Eddig 100%-ig Chaol-párti voltam, most 1000%-ig Rowan-párti. Újabb szerelmi háromszögről itt szó sincs: legnagyobb sajnálatomra nem sok romantikát kapunk a szerzőtől, legalábbis ami Celaenát illeti. A lány még nem jutott túl Chaolon, ahogy Rowan sem az előző párján.
De ez a könyv nem csak ennyiről szól: másik két cselekményszál is folyik ezzel egy időben. Az egyik Résvárra koncentrál, itt a legtöbb fejezetet Chaol szemszögéből olvashatjuk. Felbukkan egy új szereplő is, Aedion Ashryver, aki szövetségesnek bizonyul, és együtt munkálkodnak majd Dorian megmentésén és a király hatalmának megdöntésén. Néhány jelenetet Aedion és Dorian szemszögéből is olvashatunk. Aedion fejezetei főleg a múltról mesélnek, amikor Aelinnel még együtt éltek az udvarban: hogy milyen volt a kapcsolatuk, és hogy mi történt akkor, tíz évvel ezelőtt. Dorian fejezeteiből megismerjük Sorschát, az egyszerű gyógyító lányt. A két fiatal egymásba szeret, de titkolniuk kell kapcsolatukat, akárcsak Dorian mágikus képességeit.
A harmadik szál a Ferian-szoros eseményeire koncentrál. Megtudjuk a szárnyak verdesésének okát: egy légiónyi wyvernt tenyésztettek ki, akiket a tervek szerint a Vasfogú boszorkányok nemzetsége fogja meglovagolni. Ekkor ismerjük meg Feketecsőrű Manont, aki a Feketecsőrűek klánjának és a Tizenhármaknak a vezetője. Végigkísérjük az úton, ahogy wyvernjével összeismerkedik és gyakorolnak, és rengeteg dolgot megtudunk a boszorkányokról is. Régebben el sem tudtam képzelni, hogy egy gonosz szereplővel szimpatizáljak, de úgy tűnik, öregszem: először belezúgtam Éjúrba (Árnyék és csont, Leigh Bardugótól), most meg Manon is a kedvencek közé keveredett.
Nekem Celaena és Manon cselekményszála is nagyon-nagyon tetszett, bár Celaenáé kétségkívül izgalmasabb volt. A résvári eseményekben legkevésbé azokat a jeleneteket kedveltem, amikor Dorian udvarolt Sorschának, ez teljesen feleslegesnek tűnt a történet szempontjából, de a végén kiderül, hogy minden mindennel egybevág. És a vége... Nem hiszem el, hogy Maas már megint eljátssza ugyanezt! Már az Éjkoronára is azt mondtam, hogy imádtam, de A tűz örököse mindent vitt. Egek, mit meg nem adnék a folytatásért, vagy legalább a Tüskék és rózsák udvaráért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése