Jeanne Ryan: Nerve - Idegpálya

Sorozat: -
Oldalak száma: 300 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Lacza Katalin
Kiadó: GABO
Eredeti cím: Nerve
ISBN: 9789634063605
Műfaj: YA, thriller, sci-fi
Goodreads átlag: 3,43 / 5
Moly.hu átlag: 80%

Fülszöveg:

Amikor a kissé visszahúzódó Vee egyszer csak belecsöppen egy interneten követhető bátorságpróba-játékba, hirtelen azzal szembesül, hogy a névtelen irányítók mindent tudnak róla. Olyan nyereményekkel kecsegtetik, melyek után az EzVagyokÉn oldalán vágyakozott, majd a számára tökéletes pasival, a dögös Iannel szervezik egy csapatba. Először jó mókának tűnik a dolog – a rajongók buzdítására egyre kockázatosabb feladatokat hajtanak végre, egyre értékesebb jutalmakért. De az események komoly fordulatot vesznek, amikor öt másik játékossal egyetemben egy titkos helyszínre irányítják őket, ahol a fődíjért kell harcba szállniuk, s a mindent vagy semmit játékban már az életük a tét.

Én és a könyv

Olvasva: 2016. szeptember 22. -- szeptember 26.

Akkor hallottam először a könyvről, amikor a moly.hu-n elkezdték megosztogatni az Idegpálya film trailerét. Először meg sem néztem, mert nem vagyok egy nagy filmes, de amikor már sokadszorra botlottam bele, adtam neki egy esélyt. Mondanom sem kell, azóta türelmetlenül vártam a szeptembert, amikor végre moziba kerül a film, és boltokba a könyv.

Mai program #bookstagram #mignon #nerve #gabokiado

Muzsik E. (@music_bobe) által közzétett fénykép, 2016. Szept 24., 03:24 PDT

Véleményem

Amikor kézhez kaptam a könyvet, az első gondolatom az volt, hogy "milyen kis vékonyka!". De a látszat csal, azért így is megvan háromszáz oldal. Az már más kérdés, hogy jót tett volna a könyvnek még úgy további száz oldal, amiben rendesen ki van fejtve az előzmény és a következmény.

Hogy nagyon szakmai legyek, in medias res belevágunk a lecsóba. A prológusban egy lány, Abigail menekül a Követők elől, akik lassan tönkreteszik az életét. Egy nagydarab férfi Követő mégis rátalál: talán csak egy fotót akar, talán valami mást.... ezt már sosem tudjuk meg. A jelenet félbeszakad, és elindulunk Vee szálán.

Vee egy átlagos, barna hajú lány. Sminkesként dolgozik az iskolai színházban, a darab női sztárja, Sydney a legjobb barátnője, a darab férfi sztárja, Matthew pedig a titkos szerelme. Egy dolog van, ami miatt kilóg a sorból: az, hogy a szülei extra rövid pórázon tartják. Iskolán kívül egyedül a színházi munkálatokban vehet részt, de pontban este tízre haza kell érnie. Próbál mindenki elvárásainak megfelelni, de egyre inkább elege van abból, hogy ő mindig a háttérben marad. Talán ezért is vette rá őt Matthew olyan könnyedén, hogy nevezzen be a MERSZ-be.

"Ahogy a kocsi felé igyekszünk, majdnem elhagyom az egyik cipőmet, ami teljesen beleillik a jelenetbe, mert pont úgy érzem magam, mint Hamupipőke, aki éjfélkor hazaszalad a bálból."

Az első feladatok cikisnek, de azért ártalmatlannak tűntek, mégis kecsegtető nyereményeket tűztek ki: egy dizájner cipőt, egy ultramodern mobiltelefont, bevásárlókörutat költőpénzzel, stb. Aztán olyan feladatokat kapott Vee, ami már a társadalmi életét befolyásolta: pl. vesszen össze a legjobb barátnőjével, vagy egy jó barátjával. De ez mind a nagy finálét készítette elő, hogy a végén ne legyen senki, aki a segítségére sietne.

A feladatokat Iannel közösen kell végrehajtania, aki pont Vee esete. A játszma rövid ideje alatt egymásra találnak, és komoly kapcsolat alakul ki közöttük. Azért ez egy kicsit túlzás volt; egyébként sem hiszek a "szerelem első látásra"-dologban, hiszen ahhoz ismerni kell a másikat. Ianről viszont csak annyit tudtunk meg, hogy valami gáz van a családjával, és nagyon szeretne szabadulni tőlük. Ennek ellenére jó párost alkotnak Vee-vel, remekül működik a kémia kettejük között.

Kicsit térjünk át a könyv műfaji besorolására. Állítólag thriller, és lehet, hogy a film tényleg az, de ez a könyvről nem mondható el. Vee, ha nem is könnyedén, de azért sikerrel veszi az akadályokat. Nem hagyja nyugodni az érzés, hogy valami gyanús ezzel a játékkal, de azért nem száll ki. Aztán a fináléban minden feszültséget pótol a szerző, ami a könyv többi részében nem sok volt. Az utolsó forduló három óra hosszás, ennyit kell kibírni a fődíjért, de meg kell mondjam: ha én lettem volna Vee helyében, már az első órában idegösszeroppanást kaptam volna. Tágra nyílt szemekkel olvastam, hogy vajon ebből hogy fognak kikeveredni...

Nekem nagyon tetszett a MERSZ ötlete, de persze csak mint fikció. Ha a való életben lenne egy ilyen "mersz vagy mersz" játék, abból aztán semmi jó nem származna... A bátor fiatalokat hülyeségekre veszik rá, a birkák meg fizetnek, csak hogy élőben vagy online követhessék az őrületet. Akármerről is nézzük, mindenhogy veszélyes. Én az osztálykirándulásokon is mindig azt választottam, hogy felelek; bármit elmondok, csak ne kelljen semmi cikis feladatot végrehajtanom (pedig nem is követtek több százezren, hogy végignézzék a szerencsétlenkedésem).

"A MERSZ úgy tesz, mintha idomított majmok lennénk, akik ugrálni kezdenek, valahányszor meglengetnek egy banánt az orrunk előtt."

A kedvenc szereplőm persze Ian volt: okos, dögös, féltő. Vee-t nem utáltam, de nem is szerettem; bizonyos esetekben jól azonosultam vele, mert egy kicsit hasonlítunk, csak én nem vagyok ilyen bátor vakmerő. Sydney-nek nem sok szerep jutott a könyvben, de a mellékszereplők közül egyedül őt tudtam megkedvelni. Bizonyította, milyen jó barát, még ha néha kicsit úgy is tűnt, hogy sajnálja a figyelmet Vee-től. Vee másik barátját, Tommy-t egyszerűen utáltam, és ez még semmi ahhoz képest, mit éreztem a játék többi szereplője iránt, főleg ami Ty-t, Mickit és Jent illeti. Vee szüleit pedig szimplán csak nem értettem: bezárják a depresszióval gyanúsított lányukat, és pont akkor engednek a gyeplőn, amikor nem kéne? Elég logikátlan, de tudjuk, vannak érdekes felfogású szülők a világon.

Az egy pont levonás a végkifejletért jár. Szerintem kidolgozatlan, összecsapott; sok-sok kérdésre nem kapunk választ. Mi lett a többiekkel? Hogy reagáltak a szülők? Hol tart a nyomozás, ha egyáltalán elindult? Mi lesz a játék sorsa? És még sorolhatnám... Még ha volna is másik kötet (de nincs), ezeket akkor is meg kellett volna válaszolni még ebben a könyvben. Ugyanakkor megvan a lehetőség a folytatásra, mert a könyv utolsó oldalán azért még felszökik a feszültség. A befejező sorok nagyon tetszettek, úgy ér véget, akár egy jó film: odavág még egyet, csak hogy legyen min gondolkoznod.

Egyet kell értsek azokkal, akik azt írták a könyvtől, hogy nem erre számítottak, mert a film trailere nagyon ütős, és sokkal több izgalmat ígér, mint amennyit a könyvben kaptunk. Még jó, hogy elolvastam ezeket a véleményeket, mielőtt nekivágtam volna a könyvnek, mert így volt időm felkészülni. Igyekeztem a könyvet teljes mértékben függetleníteni attól, amit az előzetesben láttam, és egy különálló történetként kezelni. Szerintem jól sikerült, mert így nem a különbségeken kattogtam, hanem igazán élvezni tudtam a könyvet. Ó, és már tűkön ülök, mert pénteken végre én is megyek a moziba! ♥

A recenziós példányért köszönet a GABO Kiadónak!

A szerzőről

Jeanne Ryan a világon mindenfelé élt már. Tizenegy testvér mellett nőtt fel, a kora gyermekkorát Hawaii-on töltötte, felnőtté válásának további éveit pedig azzal, hogy kitalálja, hogyan juthatna oda vissza. Ezalatt rövidebb ideig élt Dél-Koreában, Michiganben és Németországban is. Az írás előtt több tevékenységgel is próbálkozott, beleértve a háborús játék szimulációkat és az ifjúságfejlesztési kutatásokat is. Végül rájött, hogy történeteket írni sokkal jobb móka, mint statisztikákkal dolgozni.

(Forrás: jeanneryan.com)

Képek forrása:

www.iostudionews.it | www.teen.com | www.wallpaperspider.com | pop.inquirer.net | www.shminhe.com | zoranr.blogspot.com | play.google.com