Sorozat: Never Never 1.Oldalak száma: 176 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Fordította: Kamper Gergely
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Never Never
ISBN: 9789633999233
Műfaj: romantikus, YA/NA
Goodreads átlag: 83% (4,13)
Moly.hu átlag: 91%
Fülszöveg:
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!
Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni.
Ma délelőtt óta vadidegenek.
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen.
Ne habozz! Imádni fogod.
Én és a könyv
Olvasva: 2017. június 10--19.
Angolul olvastam, mert Kindle formátumban van meg. Ez is egy random olvasás, egy nagyon jól sikerült véletlen választás, hiszen már eléggé kíváncsi voltam, mi lehet ekkora durranás egy kisregényben.
Véleményem
Furán indult a történetem ezzel a könyvvel. Már a fülszöveg elolvasása is káoszt okozott a fejemben: tudtam, hogy egy fiúról és egy lányról szól, tehát vagy Silas, vagy Charlie a lány. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a Charlie egyértelműen férfi név. Nos, ebben a könyvben nem. (Egy másik női karakter az Ezra nevet kapta, innentől már semmin nem lepődtem meg.)
Miután sikeresen nyugtáztam magamban, hogy Silas fiú, Charlie pedig lány, belevetettem magam a történetbe. Pontosan a közepébe, ugyanis azzal indul a sztori, hogy Charlie hirtelen elveszíti az emlékezetét. Nem tudja, ki ő, nem ismer senkit, még a családjára sem emlékszik. Egy pillanat alatt minden információ kiesik neki, a suli kellős közepén. Ezután megjátssza, hogy minden rendben, és ebédelni indul egy lánnyal. Az ebédlőben találkozik egy sráccal, Silassal, aki állítólag a pasija. És nemsoká kiderül, hogy Silas pontosan annyira nem emlékszik a lányra, ahogy Charlie őrá.... Innentől összefognak, és megpróbálják kideríteni, mi folyik itt. Fény derül majd családi kapcsolatokra, bűnös viszonyokra, illegális cselekményekre, csak épp azt nem tudjuk, közelebb kerülnek-e a megoldáshoz, vagy egyre messzebb.
Azért is egy nagyon érdekes történet a Soha, de soha, mert nem az elejéről kezdi a mesélést, hanem a végéről. A fiú és a lány összejött, happy end, aztán valami történik, és a kapcsolatuk darabjaira hullik. Ekkor megint történik valami, és a főhőseink minden emléküket elveszítik. Ez a könyv arról szól, hogyan próbálja feltárni a happy end utáni történéseket a két, egymásnak idegen fiatal, miközben egyre erősebben vonzódnak egymáshoz.
"– Nem ismerem túl jól magamat, de eléggé úgy tűnik, hogy buzog bennem a versenyszellem. Mert ezt most kihívásnak tekintem.– Mit tekintesz kihívásnak? Gondolod, hogy megint meg tudod kedveltetni magadat velem?Felé pillantok, és finoman megrázom a fejem.– Nem. Az a cél, hogy újra belém szeress."
A Soha, de soha ékes példája annak, hogyan lehet egy könyv körömrágósan izgalmas, miközben alig történik benne valami. Nem az akción van a hangsúly, hanem a felfedezett kis puzzle-darabkákon. Az első kötet végére összejön néhány darab, de egyik sem illeszkedik egymáshoz, sem a nagy egészhez. És nagyon úgy tűnik, hogy az egyik játékos kiszáll...
"Megint azt akarom érezni. Emlékezni akarok rá, milyen érzés így szeretni valakit. És nem csak úgy egyszerűen valakit. Tudni akarom, milyen érzés Charlie-t szeretni."
Akkora szerelmet váltott ki belőlem ez a könyv rögtön az elején, hogy azt hittem, 160 oldalba (ennyi az angol e-book) nem férhet bele semmi, ami ezt az imádatot csökkenthetné. Egyetlen dolgot tudok negatívumként megemlíteni: a new orleans-i kiruccanásuk részemről unalomba fulladt. Oké, a jósnős dolog tetszett, de a kirándulás többi része csakis arról szólt, hogy "nememlékszek", "mérnememlékszek", "tetszel, de nememlékszek". Ez túl tömény volt, és nagyon vártam a végét, amikor majd újra megtudunk valamit. A könyv vége eszméletlen csavart tartogat!
Amúgy a helyszínválasztás nagyon is tetszene: imádom New Orleanst és azt a hangulatot, ami belengi az itt játszódó könyveket, filmeket és játékokat. Nagy kár, hogy a Soha, de sohában annyira nem volt nagy szerepe, végigmentek a főutcán és kb. ennyi. Talán ezért is okozott csalódást az a részlet, mert ahelyett, hogy a város misztikus hangulata került volna előtérbe, csak Charlie és Silas érzelmei voltak terítéken.
"– Soha, de soha, Charlie -súgom.– Soha, de soha – súgja válaszul."
Ezt a bejegyzést most ilyen rövidre fogom. Egyrészt a könyv is rettentő vékonyka, másrészt nagyon félek, hogy valami olyat árulok el, amit nem kéne. Ez a történet úgy jó, ha a lehető legkevesebbet tudod róla. A véleményem annyi, hogy egy nagyon ütős kisregénnyel van dolgunk, amit legszívesebben mindenkinek a kezébe adnék. (Nem a mondanivalója miatt. Egyszerűen azért, mert még mindig itt kavarog a fejemben, és nagyon szeretném, ha mások is átélnék ugyanezt az élményt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése