Marie Lu: Prodigy - Született tehetség

Sorozat: Legenda 2.
Oldalak száma: 358 oldal
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: AncsaT
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Prodigy
ISBN: 9789633730584
Műfaj: YA/ifjúsági, romantikus, disztópia
Goodreads átlag: 86% (4,29)
Moly.hu átlag: 92%

Fülszöveg:

Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.

Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.

Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?

Én és a könyv

Olvasva: 2017. május 23. -- június 9.

A Legendát, azaz az első részt másfél éve olvastam: az volt az első olvasmányom 2016-ban. Azóta várólistás a Született tehetség is, de mindig volt helyette valami más. Tulajdonképpen most sem én választottam ki, hanem a párom bökött rá, random módra. :)

Véleményem

"Nem akarom végignézni, ahogy a Köztársaság összeomlik. Azt szeretném látni, hogy megváltozik."

Amikor ilyen hosszú idő után nyúlok egy sorozat folytatásához, általában a könyv feléig azon gondolkozom, mi is történt az előző kötetben. (Kivéve, ha a szerző volt olyan figyelmes és kedves, hogy az első fejezeteket teletűzdelje emlékeztetőkkel.) Bár a Született tehetségben pont nem volt sok ilyen emlékeztető, én mégis nagyon könnyen felvettem a fonalat. (Emlékezetes könyv volt a Legenda, a cselekménye nem teljesen süllyedt el az agyam mély és sötét bugyraiba.)

Day és June menekülnek a Köztársaságból, mert ugye Dayt halálra ítélték, June segített neki megszökni a törvény elől. Day kapott egy csúnya lövést, azonnali segítségre van szükségük, és egyedül a Patriótákra számíthatnak. A Patrióták rendbe hozzák Day lábát, de nem ingyen: azt kérik, Day és June is csatlakozzon a lázadókhoz. Eközben meghal az Első; a hatalmat a fia, Anden veszi át. A Patrióták forradalmat akarnak kirobbantani, és merényletet terveznek az új Első ellen, amiben természetesen Daynek szánják a dicső feladatot. June viszont jobban megismeri Andent, és próbálja megakadályozni a merényletet. Vajon mibe fog ez kerülni a két fiatalnak?

[Forrás]

A Prodigy méltó folytatása a Legendának, de szerintem nem ugrotta meg azt. Itt valamivel lassabban folynak az események, és a két főhősünk is külön küldetésre indult. June visszatér a Köztársaságba, hogy Anden kegyeibe férkőzzön. Day a Patriótákkal marad, kisebb szabotőr-akciókban vesz részt, és várja, mikor csaphat le Andenre. A későbbiekben még találkoznak, sőt, a Kolóniákba is eljutnak, való igaz, a szomszédos állam nem olyan, mint amilyennek elképzelték.

"Arra született, hogy alapjaiban rázza meg a Köztársaságot, June. Nincs, aki önnél alkalmasabb lenne erre."

[Forrás]

A merénylet napján indulnak be inkább az események, addig a pontig én is lassabban haladtam a könyvvel. June szemszögéből azzal teltek a napok, hogy vívódott, tényleg meg kellene-e ölni Andent. Egyre inkább a "nem" felé hajlott, és talán ez inkább az Első szimpatikus politikájának köszönhető, mint a kettejük közti kémiának. Eközben Day is vívódott, mert nem akart gyilkolni, de úgy nézett ki, nincs választása. Aztán az egyik akció során látott valamit, ami kiváltotta nála az ölési vágyat. (Plusz ő is kételkedni kezdett a June-nal való kapcsolatban, erről Tess tehet.)

Na de vissza a merénylet napjára: June és Day megint menekül, ezúttal eljutnak a Kolóniákba. Day azt hitte, a Kolóniák maga lesz a földi paradicsom, ám igen nagyot tévedtek. Virágzik a kapitalizmus, néhány multi cég vezeti az országot, és az irányításuk MINDENRE kiterjed. Az ország egyik része borzalmasan gazdag, de itt is van szegénynegyed, és itt is pontosan ugyanúgy semmibe vesznek, ha nincs megtömve a zsebed. A rövid kitérő után Day és June rájönnek, hogy nem a Kolóniákban kell keresni a megoldást, ezért határozott céllal visszatérnek a Köztársaságba.

"A Kolóniák bizonyos szempontból jobb, mint a Köztársaság. De ha hiszed, ha nem, ez fordítva is igaz. Nincs olyan, mint az az idióta utópia, amiről te fantáziálsz, Day."

A főszereplőinket most sokkal kevésbé kedveltem, mint az előző kötetben. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy mindössze 14-15 évesek. Minden egyes jellemvonásuk alapján 20 év körülinek kellene lenniük. Kamaszkorukról egyedül a hangulatváltozásaik, túlzó ingerültségük árulkodik.

"Átölelem és csak szorítjuk egymást. Lehunyom a szemem, elmerülök Day ölelésében, szívdobbanásai elringatnak, forró lehelete a nyakamat simogatja. Ujjai a hajamat fésülik, majd végigfutnak a hátamon, óvatosan, mintha attól tartana, hogy elriaszthat."

A mellékszereplők közül csak Tesst, Kaedet és Andent említeném. Tess végig irritáló volt, Kaede nagyot nőtt a szememben, de az abszolút kedvencem Anden lett. El tudom képzelni őt June párjaként, szinte forrt körülöttük a levegő. Vezetőnek is nagyon szimpatikus: egy eléggé lepusztult államot hagyott rá az apja, de szerintem felnőtt a feladathoz. A merényletnél remegtem az idegességtől, annyira szurkoltam Andennek, Dayt meg a pokolba kívántam.

Két kedvenc részem volt a könyvben. Az egyik, amikor a Patrióták elmesélik, mi a helyzet a világ többi részén. A Köztársaság annyira elszigetelődött, hogy a lakói nem jutnak hozzá semmi olyan információhoz, ami a határokon kívülről származik. A legérdekesebb számomra az volt, hogy az Antarktiszt benépesítették, sőt, nagyhatalommá vált. A másik kedvenc részem az volt, amikor June és Day elérték a Kolóniákat. Annyira más volt ez a világ, mint amit gondoltam róla! Ez a céges hatalomátvétel viszont teljesen elképzelhető, és pont ezért hátborzongató. Nagyon remélem, hogy a harmadik kötetben visszatérünk kicsit, bőven van még mit felfedezni.