(Tündérkrónikák 3.)
Figyelem! A fülszöveg és az értékelés SPOILERT TARTALMAZ az előző rész(ek)re vonatkozóan!
Mint
árnyad, amely reggel lép mögötted,
Vagy
árnyad, amely este kél előtted:
Egy
marék porban az iszonyatot megmutatom neked.”
MacKayla Lane már
nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette
gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta,
de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de
a gonosz még közelebb.
Macnek van egy
nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért tündérek és
emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz,
hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér. Az árulás légkörében már nem tudni,
ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy
kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho
Barrons között.
Barrons megtanítja
használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni
is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű
tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar
Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban
eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét
elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között.
Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal
teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben…
Azt kell mondjam,
kezdem Macet megkedvelni: végre felnőtt, és megtanulta használni az eszét. Ez
utóbbira szüksége is lesz, a könyvet ugyanis már 5-en próbálják megszerezni a
segítségével (hogy kiben lehet megbízni, gondolom az utolsó pillanatokig
kérdéses lesz).
Az előző két részből
már le tudtam szűrni, hogy ez a sorozat bizony nagy kedvencem lesz. Nos, ha ez
a kötet lenne a kezdő rész, minden bizonnyal más véleményen lennék. Hiányzik
belőle valami, az első kettőben benne volt. De nézzük, mik is a konkrét
problémáim:
- Túl sok V’lane, túl
kevés Barrons…! (Mondjuk anno engem is meglepett, hogy nem a szeszélyes szöszivel, hanem a
veszélyes vadállattal szimpatizálok.)
- Kevés esemény történt
ebben a kötetben. Egy dolog, hogy azok nagy horderejűek voltak, de akkor is…
nem lehet megunni!
És hogy valami
pozitívat is szóljak: Fiona vissza fog térni! Na nem azért örülök, mert annyira
szeretem, de nagyon érdekes karakternek tartom, és égek a vágytól, hogy többet
tudjak meg az ő és Barrons múltbeli kapcsolatáról.
A könyv vége felé aztán
felpörögtek végre a dolgok: kitört a nagy háború, és minden elveszni látszik. És
az az utolsó fejezet! Hol van Barrons, amikor szükség lenne rá?! Spoilerezni
nem fogok, akadjatok ki Ti is majd! :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése