Agatha Christie: A Greenshore-gloriett

Sorozat: Hercule Poirot ~40.
Oldalak száma: 168 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2014
Fordította: Horváth Kornélia, Prekop Gabriella
Kiadó: Európa
Eredeti cím: Hercule Poirot and the Greenshore Folly
ISBN: 9789630799393
Műfaj: krimi
Goodreads átlag: 3,9
Moly.hu átlag: 80%

Fülszöveg: 

Hercule Poirot-t telefonon felhívja a híres detektívregény-írónő, Mrs. Ariadne Oliver, hogy azonnal utazzon el Laptonba. Mrs. Oliver elvállalta egy „gyilkosvadászat”-játék megrendezését Sir George Stubbs birtokán, és most aggódik, nehogy valódi gyilkosság történjen. De a játék természetesen komolyra fordul… 
Agatha Christie eddig kiadatlan kisregényét Mathew Prichard és Tom Adams elő- és John Curran utószavával olvashatják most. Soha még nem jelent meg, sem angolul, sem magyarul. Nem hittük volna, hogy még előkerül új Christie-írás, de itt van, minden rajongó örömére.

Én és a könyv

Olvasva: 2016. január 14.

Agatha Christie-től már olvastam ezt-azt, és ha egy jó krimire vágyom, mindig hozzá fordulok. Ezúttal csak egy nagyon rövid könyvet akartam elolvasni, kb. mindegy volt, kitől és mit... így akadt a kezembe A Greenshore-gloriett.

Véleményem

A könyvről azt kell mindenekelőtt tudni, hogy Agatha Christie halála után jelent meg. Christie jótékonysági céllal írta, hogy a könyv eladásaiból származó jövedelemből festett üvegablakokat csináltathassanak a Churston Fererrs-i Szűz Mária-templomba. A történet azonban novellának túl terjedelmes, regénynek túl rövid volt, és erre akkoriban nem volt kereslet. Így a kisregény a fiókban maradt, a jótékony célra Christie írt egy másikat, A Greenshore-gloriett-ből pedig elkészült A gyilkosvadászat.

Maga a könyv nem lépi túl a 170 oldalt, de a benne lévő történet még ennek is csak töredéke. Előtte ugyanis egy kimondottan hosszú (vagy csak nekem tűnt annak?) előszó, a végén pedig utószó kap helyet. Hogy egészen pontos legyek: két előszó is van, csak az egyik Bevezető címen; ebben a jónéhány oldalban Tom Adams, a Christie-regények illusztrátora gondolatait olvashatjuk - kisebbik részben az írónő könyveihez kapcsolódó illusztrátori munkájáról, nagyobb részben pedig arról, hogyan nem(!) találkozott sohasem Christie-vel.

Ennél sokkal érdekesebb volt az igazi előszó, amelyben Mathew Prichard emlékezett meg nagymamájáról. Beszélt gyerekkoráról, a Poirot-filmsorozatról, és a Greenway House-ról, amely Agatha nyári lakja volt, és nem mellesleg a Gyilkosvadászat (és A Greenshore-gloriett) helyszíne. A Gyilkosvadászat különlegesség abból a szempontból, hogy létező helyen játszódik, de nem az egyetlen, amely a Greenwayt idézi: az Öt kismalacban a gyilkosság a greenway-i bástyakertben történik. A hely egyébként Dél-Devonban, a Dart folyó partján található, most a National Trust (Nemzeti Hagyományőrző Alapítvány) tulajdonában van, amely megnyitotta azt a nagyközönség számára.

Az utószó Dr. John Curran tollából származik, és javarészt A Greenshore-gloriett keletkezési körülményeit taglalja, valamint összehasonlítja azt a Gyilkosvadászattal. Ez a rész főleg annak lehet érdekes, aki olvasta a szóban forgó könyvet is (én sajnos még nem).

Most pedig térjünk át a történetre. Ariadne Olivert, a detektívregény-írónőt azzal bízzák meg, hogy szervezzen egy gyilkosvadászat-játékot. Ez tulajdonképpen egy élőszereplős Cluedo, a játékosoknak ki kell találnia, ki a gyilkos és milyen fegyverrel ölt, ehhez a birtokon elhelyezett nyomokból kell olvasniuk. Ariadne-nak rossz előérzete van a játékkal kapcsolatban, mintha igazi gyilkosság volna készülőben - ezért meghívja Poirot-t is, hogy legyen díszvendég. Poirot enged a meghívásnak, és megismerkedik a villa lakóival, az alkalmazottakkal, a vendégekkel és a helybéli lakosokkal. Neki is feltűnnek furcsaságok, és amikor eljön a parti - és a gyilkosvadászat napja, az áldozat szerepét játszó lányt valóban holtan találják a csónakházban. Ennek már fele sem tréfa, Poirot azonnal nyomozásba kezd.

"Poirot szórakozottan bólintott. Azon tűnődött, méghozzá nem először, hogy hátulról nézve milyen kevés nőnek áll jól a rövidnadrág."

Kissé csalódott is vagyok, hiszen esélyem sem volt kitalálni a gyilkos kilétét és indítékait. Nem volt annyi információm, amennyi a rejtély kiderítéséhez szükséges lett volna, pedig úgy a legjobb egy krimi végét olvasni, ha felkiálthatok: "Aha! Hogy nem jöttem rá, hiszen végig az orrom előtt volt a megoldás!" Persze, az is lehet, hogy nem voltam elég figyelmes. De azért örülök is, mert így legalább nem lőttem le magam előtt a "poént". De a vége tényleg nagyon ütős (és hátborzongató!!), már nem csak a csónakházas lányról szól a dolog, hanem egy régebbi és egy újabb gyilkosság is képbe kerül.

"- [...] Nem mindig jó borjúpástétomot enni jó melegben.

[...]

- Nemcsak a borjúpástétommal, hanem az összes húsos pitével vigyázni kell. Nyáron mindenfélét beléjük tesznek!"

Két dolog tetszett nagyon a könyvben: az egyik a végkifejlet, a másik pedig a gyilkosvadászat ötlete. Egyébként is szeretek társasjátékozni, de a Cluedo a kedvencem. Milyen jó volna azt a szabadban játszani, kézzelfogható nyomokkal és nem kártyákkal, a lábaimmal és nem dobókockával, mindezt egy partival egybekötve... Persze valódi gyilkosság nélkül.

Ezek után a Gyilkosvadászatot is biztosan el fogom olvasni, de nem mostanában, csak amikor már elfelejtettem A Greenshore-gloriett rejtélyét. Ezt a könyvet pedig ajánlom Agatha Christie rajongóinak, de csak a Gyilkosvadászat után. Bár önálló történetként is megállja a helyét, inkább érdekességként fogható fel, főleg a sok kiegészítő írás miatt. A novellára/kisregényre négy pontot adnék, az elő- és utószavakra kevesebbet, de mindent összevetve megérdemli a négy pontot tőlem.