Sorozat: Napernyő Protektorátus 1.Oldalak száma: 374 oldal
Megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés: 2009
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Eredeti cím: Soulless
ISBN: 9789632455402
Műfaj: (urban) fantasy, romantikus, steampunk
Goodreads átlag: 3,91 / 5
Moly.hu átlag: 89%
Fülszöveg:
Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
Én és a könyv
Olvasva: 2016. április 13. -- április 24.
Egy karácsonyi molyos ajándékozás keretében kaptam meg a kötetet (és a második részét is!) egy nagyon kedves molytársamtól, akivel később volt szerencsém személyesen is találkozni. Rossz szokásom azonban halogatni a könyveket, és sajnos a Napernyő Protektorátus is sokáig csücsült a polcomon, míg egy moly kiválasztotta nekem egy kihívás keretében.
Véleményem
Angliában járunk, a tizenkilencedik században, Viktória királynő uralkodásának idején. A természetfeletti lények (vámpírok, farkasemberek és szellemek) a társadalom elfogadott tagjai. Emellett virágzik a tudomány, léghajók közlekednek London felett. Egy ilyen világban egy talján származású, nagy orrú, sötét bőrű, huszonhat éves vénkisasszonynak nincsenek túl jó esélyei. Alexia Tarabottinak azonban van egy titka is: ő egy természeten túli, egy lélektelen: amint egy természetfeletti lényhez hozzáér, az rögtön egyszerű emberré válik, míg a kontaktus fennmarad.
Alexiával rögtön akció közben ismerkedhetünk meg: rátámad egy vámpír, aki ráadásul nem tudja, kiféle-miféle lény a vénkisasszony. Alexia úrihölgyhöz méltatlanul nem ájul el, helyette fa hajtűjével és speciális napernyőjével megöli a tudatlan támadót. Ekkor feltűnik Lord Maccon, a farkasember, hogy nyomozzon: ki volt az újszülött vámpír, de legfőképpen: ki teremtette?
A vámpír csak a kezdet volt: kiderül, hogy kóbor vámpírok és magányos farkasok tűnnek el sorra. Alexia nem tud kimaradni a bajból; mindenhol ott van, ahol valami történik, és ez senkinek nem kerüli el a figyelmét - legfőképp Lord Macconnak nem. Alexia hamarosan ellenségeket szerez: egy ijesztő társaság folyton el akarja rabolni. Szerencsére Lord Maccon testőröket rendelt mellé, ám közeledik a telihold, amikor minden farkasember bestiává alakul, és a hölgy védtelen marad. Természetesen minden elromlik, a bűnesetek egyre gyakoriabbak lesznek, és az emberrablók is egyre erőszakosabban lépnek fel. De ki állhat e mögött az egész mögött? Alexia kideríti, ha addig él is!
Alexia és Lord Maccon körül mindig is volt némi feszültség. Talán azért, mert eléggé hasonlítanak: mindkettő makacs, és amit egyszer a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Viszont a lordnak valamiért tetszik Alexia, és idővel a lány gondolatait is a komor farkasember teszi ki. Egy alfa farkas és egy lélektelen együtt? Nonszensz, de a kémia közöttük tagadhatatlan. A feszültség hamarosan szexuális töltetet kap, mi, olvasók pedig forró jeleneteket.
A legjobban a világfelépítést szerettem a könyvben. A természetfelettiek már nem üldözöttek és nem predátorok, hanem a társadalom civilizálódott, teljes jogú tagjai. Nagyon sokat megtudhatunk a vámpírok és a farkasemberek hierarchiájáról és életmódjáról. Pl. azt, hogy a vámpírok többsége bolyokban él, és új vámpírt csak a bolykirálynő tud teremteni, de képet kaphatunk a farkasemberek párválasztási rítusairól is. Az is egy számomra új elmélet, hogy az embereknek bizonyos számú lelke van: kinek több, kinek kevesebb. Akinek több, az válhat természetfeletti lénnyé a halál után; akinek csak egy, az egyszerűen meghal. És nagyritkán előfordul, hogy valakinek egy sincs: ők, a lélektelenek a természetfeletti lények természetes ellenségei.
A két főszereplőt eleinte csodálkozva figyeltem. Nem találtam meg velük a közös pontot, így csak sokára tudtam őket megkedvelni. Alexia nagyon okos és talpraesett, és az illőnél sokkal csípősebb a nyelve. Lord Maccon pedig egy komor vadembernek tűnt, de mivel egyes jeleneteket az ő szemszögén keresztül élhetünk át, rájöhetünk, hogy belül ő is egy egyszerű férfi: vágyakkal, bizonytalanságokkal, érzelmekkel. Innentől kezdve szurkoltam, hogy Alexiával végre egy hullámhosszra vergődjenek.
A mellékszereplők közül csak Lyall professzort kedveltem meg, Lord Maccon bétáját: bölcs, vicces és hasznos társaság. Rajta kívül még két karaktert kell megemlíteni: Lord Akeldamát és Miss Hisselpennyt. Előbbi egy független, ősöreg vámpír, Miss Tarabotti kedves barátja. Mindenhol van füle, így sokat segít Alexiának a nyomozás során. Egészen a végső összecsapásig közömbös volt számomra, de a végén van egy nagyon szép pillanata Alexiával, amikor is könnyekig meghatódtam. Hisselpenny kisasszony Alexia legjobb barátnője. Egész sok szerepe van, mégis csak hihetetlenül ízléstelen kalapjai miatt érdemes róla beszélni.
Egy problémám volt a könyvvel, és az pedig a sok vakvágány: olyan jelenetek vagy épp karakterek, akik semmit nem tettek hozzá a cselekmény alakulásához. Példaként mondanám a fentebb említett Miss Hisselpennyt, vagy Alexia látogatását Nádasdy grófnőhöz, a helyi bolykirálynőhöz. Ide sorolnám még a titokzatos polip-motívumot: a könyv utolsó fejezeteiben lépten-nyomon feltűnik, de senki sem ad rá magyarázatot. Még abban bízom, hogy az első kötetben jelentéktelennek tulajdonított dolgok fontos szerepet kapnak majd a sorozat további részeiben.
Gail Carriger által egy olyan világba csöppentem bele, ami teljesen idegen volt számomra. Vámpírokkal és vérfarkasokkal természetesen "találkoztam" már korábban, de a steampunk és a viktoriánus kor, egy kis angol humorral megfűszerezve - egyedi, korábbiakhoz nem hasonlító élményt hagyott maga után. Bár nem lett a kedvencem, érdekes és élvezetes volt, és bátran ajánlom minden nőnek, aki egy kis romantikára vágyik, és bírja az angol humort.
Ms. Carriger azért kezdett írni, hogy feldolgozza a tényt, miszerint egy kitelepült brit és egy javíthatatlan panaszláda nevelte fel az isten háta mögött. A kisvárosi életből elmenekült, majd hanyagsága folytán megszerzett pár diplomát. Ms. Carriger ezután beutazta Európa történelmi városait, miközben kizárólag a kézitáskájában csempészett teasüteményen élt. Jelenleg a gyarmatokon éldegél örmény szeretői háremétől körülvéve, és ragaszkodik a brit import teához, valamint a vécécsészébe pisilő macskákhoz. Imádja az icipici kalapokat és a trópusi gyümölcsöket. Aki többre kíváncsi, keresse fel a honlapját:
A szerzőről
Ms. Carriger azért kezdett írni, hogy feldolgozza a tényt, miszerint egy kitelepült brit és egy javíthatatlan panaszláda nevelte fel az isten háta mögött. A kisvárosi életből elmenekült, majd hanyagsága folytán megszerzett pár diplomát. Ms. Carriger ezután beutazta Európa történelmi városait, miközben kizárólag a kézitáskájában csempészett teasüteményen élt. Jelenleg a gyarmatokon éldegél örmény szeretői háremétől körülvéve, és ragaszkodik a brit import teához, valamint a vécécsészébe pisilő macskákhoz. Imádja az icipici kalapokat és a trópusi gyümölcsöket. Aki többre kíváncsi, keresse fel a honlapját:
(forrás: Könyvmolyképző Kiadó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése