Sorozat: Szívcsapás 1.Oldalak száma: 296 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Barthó Eszter
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Eredeti cím: Slammed
ISBN: 9789633738283
Besorolás: YA, romantikus
Goodreads átlag: 86%
Moly.hu átlag: 92%
Fülszöveg:
Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik.
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény.
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.
Én és a könyv
Olvasva: 2017. november 13--14.
Úgy voltam ezzel a könyvvel, hogy majd elolvasom egyszer, ha nem lesz jobb dolgom (=kb. soha). Várólistámon fent volt, így került végül kiválasztásra egy kihívásra. Mostanában szerencsém van a kihívásokkal, több olyat is választottak nekem az idén, ami utóbb kedvenc lett. A Slammed is egy közülük.
Véleményem
A történet kezdetén a Cohen-család (az anyuka, Julia, és a gyerekek, Lake és Kel) Texasból Michigenbe költözik. Új szomszédaikkal, Willel és Caulderrer gyorsan megtalálják az összhangot. A kisfiúk, Kel és Caulder első látásra legjobb barátok lesznek, Lake és Will között pedig szikrázik a levegő. Will pár évvel idősebb, de rendes ember, és Julia áldását adja a fiatalokra. Will és Lake kapcsolata viszont már azelőtt derékba törik, mielőtt egyáltalán elkezdődhetne: kiderül, hogy Will Lake egyik tanára.
"Amit te hibának látsz magadban, az számomra éppen az az ok, amiért beléd szerettem."
Nagyon ritkán olvasok szimplán romantikus könyvet, mert nem tartom őket elég érdekfeszítőnek. A Slammed-hez is úgy kezdtem hozzá, hogy oké, elolvasom, aztán felejtsük el egymást. Semmire nem számítottam, főleg nem arra, hogy a szívemhez nő, és le sem fogom tudni tenni.
Colleen Hoover annyi érzelmet vitt ebbe a könyvbe, hogy többször is elpityeredtem (pedig nem szoktam, könyvön legalábbis, soha!). Jókat nevettem, a vidám perceket Kelnek és Cauldernek köszönhettem: a két fiú külön-külön is imádnivaló, együtt pedig zseniálisak (pl. hóember-építés). És persze átéltem egy olyan szerelmet, amilyet mindenkinek át kéne élnie. Apró darabokra tört a szívem: Will és Lake miatt, Willék szülei miatt, Lake-ék szülei miatt, Eddie miatt; még amiatt a nő miatt is, aki a Lila pulóver-verset adta elő az N9NE-klubban.
"Beleborzongok a szavaiba. Igaza van. Bármi is történt közöttünk, az több volt, mint egyszerű fellángolás. Sohasem tudtam pontosan, milyen érzés lehet, ha az embernek összetörik a szíve, de ha csak egy kicsit is rosszabb annál, amit most érzek, jobb, ha örökre lemondok a szerelemről. Nem éri meg."
Na lássuk ezt a romantikus szálat. Imádom, ha egy történetben a fiú/pasi pár évvel idősebb, itt viszont a tanár-diák-viszony is emeli a tétet. Ez nálam az abszolút "guilty pleasure"-kategória. Tegyük hozzá azt is, hogy Will úgy tökéletes, hogy nem rágta azt a szerző a szánkba. Nem hangsúlyozza, hogy milyen dögös, milyen kék a szeme, kockás-e a hasa. Will attól álompasi, hogy vicces, okos, felelősségteljes és hűséges. Ennél többről egy lány/nő nem is álmodhat. Ebben a könyvben nem csak a páros férfitagját szerettem; Lake is felettébb szimpatikus karakter; jó volt végre egy olyan női főhős bőrébe bújni, aki emberileg is megállja a helyét, és még azonosulni is tudtam vele.
Nem tudom, ki mennyire érzi úgy, hogy Lake és Will túl hamar egymásba esett, de szerintem ez pontosan így volt jó. Ez nem szerelem volt első látásra (aminek a létezését nem hiszem el), hanem mágneses erejű vonzalom (amit viszont már magam is átélhettem). Ezért is tudtam olyan könnyen beleélni magam a könyvbe, és mindent átérezni, amit Lake is érzett.
"Akármi elől is menekülsz, az veled marad egészen addig, amíg rá nem jössz, hogyan birkózz meg vele."
Mellékszereplők terén is erős a könyv. A kisöcsiket már említettem, hogy mennyire imádtam őket. Igazából Javin kívül senkit sem utáltam ebben a történetben (és őt is csak a végén). Eddie-t (Lake új legjobb barátnője) azonnal a szívembe zártam, és ez csak erősödött, amikor fény derült a családi hátterére. Ahová megy, ott kisüt a nap; jó lenne nekem is egy ilyen barátnő.
A könyvben fontos szerepe van a költészetnek, aminek örülök is meg nem is. Azért örülök, mert a művészetnek ezt a válfaját ritkán szövik bele történetekbe; semmiképpen sem annyiszor, mint a zenét vagy a festészetet. És azért nem örültem, mert tőlem a költészet is ugyanolyan távol áll, mint az előbb felsoroltak. (Nem vagyok egy művészlélek, na...)
Egyetlen dolgot tudnék mondani, ami nem tetszett a könyvben: Julia levele Lake-nek.
.
.
Azt mondjuk nem nagyon értem, miért került a Slammed a Rubin pöttyös sorozatba. Egyetlen oka az lehet, hogy egyetlen addig megjelent könyve (Hopeless) is RP lett, csak hát a Slammed az egyértelműen YA, nem pedig NA. Komoly témákat boncolgat, de láttunk már ilyet a Vörös pöttyösök között is (pl. Pushing the Limits - Feszülő húr).
"Amikor meghal valaki, akit szerettünk, minden emlék fájdalmassá válik. Csak a gyász ötödik fázisába érve kezdünk el újra jó szívvel visszagondolni a közös időkre, amikor már nem a halála jut róla az eszünkbe, hanem az élete."
Ez volt a két és feledik könyvem Colleen Hoovertől (a Hopeless és a Never Never 1. után), és ez idáig a kedvencem is a háromból (pedig erős a mezőny, mindhárom könyvet a maximális 5 ponttal értékeltem). Nem tudom, mit mondhatnék még, nagyon szerettem, és szívből ajánlom másoknak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése