Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

(Tündérkrónikák 4.)

Figyelem! A fülszöveg és az értékelés SPOILERT TARTALMAZ az előző rész(ek)re vonatkozóan!

„Ki a fene maga?

Itt, a padlón, az utolsó pillanataimban, MayKayla Lane utolsó nagy mámorában, már látom, hogy erre a kérdésre az a válasz, hogy az vagyok, aki mindig is voltam.

Egy senki.”

Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni.

MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, de rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál.

A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.

Amikor a világok közti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott. Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerzi a Sinsar Dubh-tés megöli testvére gyilkosát -, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte? Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie hercegsegíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat?

Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?

Mindig maradj a fényben!

Eljött a nap, amiről egykor azt hittem, nem következhet be: a falak leomlottak, az emberiség veszített a tündérekkel szemben, és Mac-ből pri-yát csinált három unseelie herceg, és egy titokzatos negyedik. Ez mind borzasztóan hangzik, de a Barrons-rajongók felsikolthatnak örömükben: lesz néhány forró jelenet a könyv elején!

Képtelenség a történetről spoiler-mentesen írni, mert minden cselekménye vezet valahová. És milyen ember lennék, ha megfosztanám az olvasókat attól az izgalomtól, attól a borzongástól, amit én is átéltem Moningnak hála?

Legyen annyi elég, hogy ez a rész olyan izgalmasra sikeredett, mint az előző három együttvéve. Mint ahogy azt az írónőtől megszokhattuk, tovább feszíti a húrt, és már annyi kérdésünk van, hogy nem is tudjuk észben tartani őket. Mindenkit megnyugtatok, ebből a részből sem derül ki semmi! (Sőt, valójában az utolsó kötet legvégéig sem.)

És hogy az utolsó kötetet is megkaptam karácsonyra, a lehető legnagyobb mázli, mert ha ennek a végére érsz, TE SEM fogod tudni megállni, hogy rávesd magad a következőre!

Folytatás következik...