Sorozat: Luxen 5.Oldalak száma: 384 oldal
Megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés: 2014
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Opposition
ISBN: 9789633993569 (puha)
Műfaj: YA, fantasy, romantikus
Goodreads átlag: 4,46
Moly.hu átlag: 95%
Fülszöveg:
Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott.
Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük.
Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…
Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük.
Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…
Én és a könyv
Olvasva: 2015. november 14. -- 2015. november 25.
A Luxen-sorozattal 2014 májusában ismerkedtem meg, és azonnal kedvenc lett. A záró kötetet éppenséggel a záróvizsgámra való tanulás közben/helyett olvastam. I'm a rebel, nincs mit tenni! Ja, és nem mellesleg a Könyvmoly Párbajos A-listámon is fent van. A mai bejegyzés nem csupán az Oppositionre koncentrál, hanem egy kicsit az egész sorozatra - egyfajta lezárás, búcsú lesz ez részemről.
Véleményem
De kezdjük mindjárt az elején, a borítónál. A sorozat első három részének borítója csodás, a polcom díszei. Aztán jött a negyedik egy kigyúrt Deamonnel, ez már eléggé kilógott a többi közül. És most kaptunk egy b*zis csillám-Daemont (bocs, Pepe, nem ellened szól!), aki összeegyeztethetetlen azzal a képpel, ami a fejemből kialakult a karakterről. Ez még csak hagyján, de legalább használtak volna egy nagyobb felbontású képet a borító tervezésekor, mert a kivitelezés baromira pixelesre sikeredett!
Persze a borító csak egy dolog, amíg olvasom, úgysem látom. Ám ezzel együtt a cselekmény "minősége" is romlott az előző kötetekhez képest, és emellett tényleg nem tudok elmenni szó nélkül. Az első három kötet olyan heves volt, akciódús és feszültséggel teli, hogy lépten-nyomon úgy éreztem, itt a kötet vége, mert csak a csúcspont lehet ennyire izgalmas. Ezzel szemben az ötödik részt végigolvastam úgy, hogy meg sem találtam a csúcspontot, és már vége is lett. Tulajdonképpen másról sem szól az egész, hogy Katy és Daemon mikor mennek szobára (mikor nem?), és mellesleg bekapcsolódik egy földönkívüli-inváziós szál is. Fordított arányban sokkal élvezetesebb lett volna, mert hiába imádjuk a Katy-Daemon párost, azért a luxenek problémája sokkal nagyobb volumenű annál, mint hogy Daemon elfelejtett gumit lopni a kormányzó házából.
Az Oppositionben is két szemszög váltja egymást, akárcsak a negyedik részben. Sokat gondolkodtam a dolgon, és végül arra jutottam: a sorozatnak nem tett jót az, hogy Daemon gondolataiba is beférkőzünk. Ez a Daemon már nem az, akit az Obszidiánban megismertünk - a megnyilvánulásai mind arról szólnak, hogy mennyire nagyon szerelmes Katy-be, hogy milyen módon akarja csinálni vele, és hogy hogyan akar péppé verni mindenkit, aki csak ránéz az asszonyra. Na jó, főleg a szerelmes-csöpögő mondataitól voltam rosszul; jobban kedveltem a csípős-nyelvű-de-nagyon-szexi Daemont az Obszidiánból.
Az utolsó kötetre egyértelműen Dee lett a kedvenc szereplőm mind közül. Igaz, az elején még meg tudtam volna ölni, de fájt is a szívem érte; nagyon szurkoltam neki, hogy észhez térjen valaha. Archerrel pedig nagyon aranyosak együtt, szívesen olvasnék egy jövőbeli történetet az ő szemszögükből.
Dawsont és Beth-t a legvégére sem sikerült megkedvelnem sajnos, Luc-öt és Huntert viszont annál inkább. Utóbbi ugyebár arum; furcsa volt a sziszegős akcentusa nélkül, de úgy nehéz is lett volna komolyan venni őt. (Ha valaki még nem tudná, Hunterről és Serenáról is írt Armentrout egy kötetet, Obsession címmel.)
Amikor elkezdtem a sorozatot, teljesen kétségbe voltam esve, hogy hogy csak öt kötetből áll; kicsit reméltem, nem kell elbúcsúznom a luxenektől. Most, így az ötödik kötet távlatában viszont inkább örülök, hogy lezárást kapott a sorozat, mert úgy érzem, kezdett kifulladni. Nem tudott már semmi meghökkentőt mutatni, nem izgultam végig az egészet, inkább csak kíváncsi voltam, mi lesz a végkifejlet.
Egy ilyen lehúzó értékelés után adja magát az alacsony pontszám a könyvre, de nem, még így is négy pontot adok rá. Összességében nem lett rossz a befejezés, csak nem is kiváló, mint amire számítottam, mint amit elvártam tőle. Hiányozni fognak a szereplők és a megálmodott világ - akármilyen elcseszett is utóbbi. Igaz, nem kell végleg elszakadnom tőlük, hiszen vár rám az Obsession és a Daemon-szemszögek is (Oblivion), talán kicsit enyhítik majd a gyászt, és ha nem, még mindig bármikor újra elővehetem a történetet.
Az utolsó kötetre egyértelműen Dee lett a kedvenc szereplőm mind közül. Igaz, az elején még meg tudtam volna ölni, de fájt is a szívem érte; nagyon szurkoltam neki, hogy észhez térjen valaha. Archerrel pedig nagyon aranyosak együtt, szívesen olvasnék egy jövőbeli történetet az ő szemszögükből.
Dawsont és Beth-t a legvégére sem sikerült megkedvelnem sajnos, Luc-öt és Huntert viszont annál inkább. Utóbbi ugyebár arum; furcsa volt a sziszegős akcentusa nélkül, de úgy nehéz is lett volna komolyan venni őt. (Ha valaki még nem tudná, Hunterről és Serenáról is írt Armentrout egy kötetet, Obsession címmel.)
Amikor elkezdtem a sorozatot, teljesen kétségbe voltam esve, hogy hogy csak öt kötetből áll; kicsit reméltem, nem kell elbúcsúznom a luxenektől. Most, így az ötödik kötet távlatában viszont inkább örülök, hogy lezárást kapott a sorozat, mert úgy érzem, kezdett kifulladni. Nem tudott már semmi meghökkentőt mutatni, nem izgultam végig az egészet, inkább csak kíváncsi voltam, mi lesz a végkifejlet.
Egy ilyen lehúzó értékelés után adja magát az alacsony pontszám a könyvre, de nem, még így is négy pontot adok rá. Összességében nem lett rossz a befejezés, csak nem is kiváló, mint amire számítottam, mint amit elvártam tőle. Hiányozni fognak a szereplők és a megálmodott világ - akármilyen elcseszett is utóbbi. Igaz, nem kell végleg elszakadnom tőlük, hiszen vár rám az Obsession és a Daemon-szemszögek is (Oblivion), talán kicsit enyhítik majd a gyászt, és ha nem, még mindig bármikor újra elővehetem a történetet.
A sorozat részei
0,5 - Shadows - Árnyak
1 - Obszidián
1,5 - Oblivion - Feledés
2 - Ónix
3 - Opál
4 - Origin
5 - Opposition - Ellenállás
+1 - Obsession
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése