Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 1. - Hercegnő születik

Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója 1.
Oldalak száma: 230 oldal
Megjelenés éve: 2015 (első kiadás: 2002)
Eredeti megjelenés: 2000
Fordította: Merényi Ágnes
Kiadó: Ciceró
Kiadói sorozat: Tök jó könyvek
Eredeti cím: The Princess Diaries
ISBN: 9789635399505
Műfaj: ifjúsági/YA, romantikus
Goodreads átlag: 3,75 / 5
Moly.hu átlag: 84%

Fülszöveg:

Mia Thermopolis az egyik percben még teljesen átlagos, tizennégy éves manhattani kamaszlány, a következőben pedig már Genovia trónörököse, akinek minden lépését egy állig felfegyverzett testőr követi, hercegnői illemtanleckéket kap igencsak nehéz természetű nagyanyjától, akit Grandmère-nek kell szólítania, és külsejének megváltoztatásán egy Paolo nevű stylist fáradozik. Miának minden porcikája tiltakozik a hercegnővé válás ellen, hisz, bár lapos mellével és langaléta termetével egyáltalán nincs megelégedve, valójában egész jól érzi magát a bőrében az Albert Einstein Gimnázium diákjaként. És hogy Genoviába költözzön? Bocsi, ez valami vicc?

Én és a könyv

Olvasva: 2016. november 1.

Még kislányként (olyan 11-12 éves koromban) ismerkedtem meg A neveletlen hercegnő naplója sorozattal, és rendesen bele is bolondultam. A tizedikkel bezárólag minden részét olvastam (kivéve talán a kiegészítő köteteket), ezt, az elsőt kimondottan sokszor. Elég meghatározó sorozata ez az életemnek, és egy ideje gondolkodtam már rajta, hogy érik az újraolvasás – kíváncsi is voltam, felnőttként változik-e a véleményem.

Véleményem

Mia naplója úgy kezdődik, mint minden normális napló. Elmeséli, hogy a mamájától kapta, azért, hogy ha vele nem is kommunikál rendesen, legalább kiírja magából a gondolatait. Ezután megismerjük a főszereplőnket, Mia Thermopolist:

• New Yorkban él, szingli festőművész édesanyjával.
• Elsős az Albert Einstein Gimnáziumban, és bukásra áll matekból.
• Vegetáriánus, elszántan védi az állatokat, érettségi után a Greenpeace-nél szeretne dolgozni.
• Bele van zúgva a végzős Joshba, aki történetesen a suli libájával, Lana Weinbergerrel jár.
• Legjobb barátnője Lilly Moskovitz, aki igazi feminista, sokat tud a pszichológiáról, és saját kábeltévés műsora van.

Mia élete eddig olyan, mint bármely tizenéves lányé: csupa gond és frusztráció. Legfőképpen a teste zavarja: 178 centi magas, a lába negyvenes, és semmi melle nincs. És ha ez még nem lenne elég gond, a mamáje elkezd randizgatni Mr Gianinivel, Mia matektanárával. Mua ekkor már úgy érzi, hogy az élete katasztrófa; csak ezután közli vele az apja a hírt: ő a kis európai hercegség, Genovia trónörököse.

Hogy a hercegnői létre felkészítse, Mia nagyanyja (továbbiakban Grandmère) New Yorkba költözik. Innentől Mia élete felrobban: suli után matek korrepetálásra, azután pedig hercegnői illemtanleckére kell járnia. A zsarnok Grandmère galádul átalakíttatja Miát, és mivel minden szabadidejét lefoglalja, Mia hamarosan elveszíti barátnőit. És ez még mindig semmi, ahhoz képest, ami azután szakad Mia nyakába, hogy a média és az iskola tudomást szerez a rangjáról...

Korábbi olvasásaim alkalmával nem tűnt fel, hogy Mia milyen iszonyat sokat nyavalyog és sajnáltatja magát a naplójában. Biztosan azért, mert magam is kamasz(kezdemény) voltam, és nem találtam semmi túlzót Mia reakcióiban. Most viszont kissé idegesített; nincs mese, végérvényesen felnőttem. Azt viszont kár is volna tagadni, hogy pont a tininyűgök adják a sorozat velejét.

Ezt leszámítva a karakterek nem okoztak meglepetést. Voltak, akiket utáltam (Lana, Josh), akiket utálni akartam, de nem ment (Grandmère, Lilly), és akiket szerettem (Lars, Michael, Tina, Mr Gianini). Nyűglődése és naivitása ellenére Miát is szerettem, főleg azt, hogy a papájától kapott pénzt a Greenpeace-nek adományozza, és hogy végre elkezdett kiállni magáért.

"Hová lettek a rendes nagyik, akik pitét sütnek az embernek és arany kincsemnek szólítják? Miért pont nekem jutott ki egy olyan, akinek sminktetoválása van és a tetejébe még ő kurváz le engem?"

A könyvben a romantikus szál mondhatni kimerül abban, hogy Mia Josh után ácsingózik. Bekerül a képbe Lilly bátyja, Michael is, de itt még nem sok szerep jut neki. Michael igazi álompasi lehetne, és valaha én is annak találtam, azóta viszont láttam a filmadaptációt... Robert Schwartzman nagyon nem az a Michael, akit a szerepben szívesen láttam volna, most viszont hiába próbálkoztam, csak az ő arca ugrott be olvasás közben.

A könyv egyébként nagyon jól bemutatja a gimnazista életet, hogy mennyi nehézséggel kell megküzdenie az embernek ebben a korban. Nem vagyunk megelégedve a testünkkel, halálosan összeveszünk a legjobb barátnőnkkel, az ellenségünk folyamatosan megaláz, és akkor a pasikról még nem is beszéltünk. Mia helyzete persze még ennél is extrémebb, de így is nagyon könnyű volt azonosulni vele.

"Tényleg azt hiszem, hogy Lillynek két osztállyal feljebb kéne járnia, de azt mondja, szeret elsős lenni, mert így négy teljes éve van arra, hogy megfigyeléseket végezzen a kamaszok lelkiállapotáról a hidegháború utáni Amerikában."

És ha már naplóregény, nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze az SZJG-vel. Kérem szépen, így vezet egy rendes ember naplót: nem tizenkét oldalban ecsetel minden egyes napot, nem emlékszik pontosan az osztálytársak párbeszédeire, stb. Szeretem amúgy az SZJG-t is, de ilyen tekintetben a nyomába sem ér A neveletlen hercegnő naplójának. Plusz: nagyon tetszik az is, hogy a naplóban nem csak a napi feljegyzések, történések vannak, hanem Mia beleírja a matek jegyzeteit, tennivalóit, levelezését, dolgozatait és egyéb érdekességeket.

"Egyébként tökmindegy, mert Mrs. Hill sosem ellenőrzi, mit csinálunk a tehetséggondozásin, ami mázli, mert főleg azt próbáljuk kitalálni, hogyan lehet a szertárba zárni az új orosz gyereket, aki állítólag zenei zseni, hogy ne kelljen több Sztravinszkijt hallgatni a rémes hegedűjén."

Remek ötlet volt a kiadótól, hogy ennyi év után újra kiadta a sorozatot, új borítóval. Így a mai tinik is szívesen veszik kezükbe a könyvet, és nem kell égetniük magukat a túlságosan "2000-es-évekbeli" borítókkal. A sztori egyébként a mai világban is teljesen jól megállja a helyét, a technológiai eltéréseket leszámítva. (A könyv idejében ugyanis még nem volt mindenkinek okostelefonja, de még buta sem. És ha internetezni akartál, a vezetékes telefon vonalán kellett csatlakozni a világhálóra, ezalatt pedig nem tudtak felhívni.)

Összességében elmondhatom, mai fejjel is nagyon tetszett a könyv. Bátran ajánlom minden kamaszlánynak, szerintem mind találhattok benne valamit, amivel azonosulni tudtok. Felnőttek inkább akkor vegyék elő, ha szeretik Meg Cabot stílusát.