Sorozat: Kegyetlen szépség 1.Oldalak száma: 422 oldal
Megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés: 2014
Fordította: Hartinger Emese
Kiadó: Menő Könyvek
Eredeti cím: Cruel Beauty
ISBN: 9789634032632
Műfaj: YA, fantasy, romantikus, mesefeldolgozás
Goodreads átlag: 3,75 / 5
Moly.hu átlag: 87%
Fülszöveg:
Nüxet gyerekkorától kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp nem a vonzó és szemtelenül szellemes férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?
Én és a könyv
Olvasva: 2016. november 9.
Alapból odavagyok a YA-történetekért, de ha az még mesefeldolgozás is... akkor előre borítékolom, hogy szeretni fogom a könyvet. Így van ez a Kegyetlen szépséggel is, ugyanis egy Szépség és a szörny-feldolgozásról beszélünk. Amikor kicsi voltam, volt két videokazettánk, ezeken voltak a mesék, amiken felnőttem: A kis hableány, Aladdin, 101 kiskutya, Dumbo, Hüvelyk Panna, na meg a Szépség és a szörnyeteg. Számtalanszor láttam, és sosem fogom megunni!
Véleményem
Az első gondolatom, amikor a kezembe fogtam a könyvet, az volt, hogy mennyivel vastagabb, mint gondoltam. Aztán elkezdtem olvasni, és csak olvastam, olvastam, vacsoráztam, olvastam, megfürödtem, aztán az ágyban olvastam tovább... és azon kaptam magam, hogy elfogytak a lapok. Aztán elaludtam, és továbbálmodtam Nüx és Ignifex történetét...
A krónikák szerint 900 évvel ezelőtt Árkádia elszakadt a világtól. Lakói nem látták többé a kék eget, a csillagokat, a napot... égboltjukat mintha pergamen fedte volna, és démonok lepték el a területet. Mindemögött a Kegyes Úr áll, ő parancsol a démonoknak, és ő fogja vissza őket, ha megfelelő áldozatot mutatnak be neki. Emellett alkukat is köt: a kétségbeesett lelkek kérhetnek tőle valamit, de meg kell fizetniük az árát.
Leonidas Triskelion is alkut köt a Kegyes Úrral: azt kéri, hogy gyermeke születhessen. A Kegyes Úr lehetővé teszi, hogy az asszonya ikerlányoknak adhasson életet, és cserébe az egyik lányt kéri feleségnek. Megszületik Nüx és Asztraia, de anyjuk belehal a szülésbe. Leonidas más-más szerepet szán a két lánynak: Asztraiát szereti és dédelgeti, Nüxtől pedig azt várja, hogy feláldozza szabadságát és életét Árkádiáért és a bosszúért.
"Ne nézz túl hosszan az árnyra, mert démon nézhet vissza rád."
Nüx szívét a hosszú évek során megmérgezi a tudat, hogy míg húga boldog és teljes életet élhet szeretetben, addig őt a saját apja a biztos halálba küldi. Sorsa elől nem menekülhet, immár a Kegyes Úr, Ignifex rabja. Kétségbeesetten próbál megszabadulni a szörnyetegtől, de hamarosan ráeszmél, hogy nem minden olyan fekete-fehér, mint gondolta. Ki tehát a valódi szörnyeteg?
A könyv oldalszáma ne tévesszen meg senkit: a betűméret és a margó is elég nagy, ergo gyorsan lehet vele haladni. Tovább csökkentette nálam az olvasás idejét az is, hogy egyszerűen nem bírtam letenni, hozzáragadt a kezemhez. Elvarázsolt a világfelépítés, a háttértörténet, a karakterek, a leírások... minden.
Nem tudjuk pontosan, milyen évet írunk, de a történet szempontjából ez nem is fontos. Én arra sem jöttem rá, hogy földrajzilag hová lehetne behatárolni, mert említi benne Angliát is, meg a Római Birodalmat, de a görög mitológiára és a hermetikus tanokra épül a cselekmény. Utóbbinak utána kellett néznem, mert sosem hallottam róla: a hermetika Hermész nevéből származik, és Alexandriából ered. Vallás, filozófia és természettudomány elegyét foglalja magába, de az az igazság, hogy minél többet olvastam róla, annál kevésbé értem. A könyvben a Resurgandi nevű rend őrzi a tudományt, Leonidas is nagy művelője, de Nüxnek csak az alapokat tanította meg, annyit, amennyi feltétlenül szükséges a küldetéséhez. (Meg kell találnia a kastélyban a Föld, a Tűz, a Levegő és a Víz Szívét, és hermetikus jelekkel hatástalanítani azokat.) Számomra ez volt az egyik legérdekesebb dolog a regényben, nagyon különlegessé tette azt.
A gyönyörű leírásokat is a könyv erősségének tartom. Általában nem szeretem a leíró részeket, de itt annyira tökéletesek voltak, hogy muszáj beszélnem róluk. Hodge egy olyan elvarázsolt kastélyt teremtett, ahol minden újabb szobában meglepetés vár. Először is azért, mert a helyiségek folyton változtatják a helyüket, vagyis sosem tudod, hol fogsz kilyukadni. Másrészt a kastélyban rengeteg szoba van, ám Nüx csak oda mehet be, amit a kis ezüstkulcsa kinyit. A többi ajtó kulcsa Ignifexnél van, és előre figyelmeztette feleségét, hogy ha tiltott helyre lép be, halál vár rá. A lányt viszont ez sem tántorítja vissza, és Ignifex büntetésből be is zárja őt az előző (halott) feleségek mellé. De nem csak szörnyűségek vannak a kastélyban: az én nagy kedvencem a bálterem, ahol éjszaka víztükör borítja a padlót, a víz alatt csillámok vannak, felette pedig világító fénypontok lebegnek.
"Ha vágysz valakire, ha a közelsége megnyugtat, ha úgy gondolod, hogy ő talán majd segít abban, hogy kiürüljön a gyűlölet a szívedből, az már szerelem? Vagy csak elkeseredettség?"
Három főbb karakter köré épül a cselekmény: Nüx, Ignifex és Árny. Nüx eleinte nem volt szimpatikus, mert rengeteget panaszkodott, és teli volt sötét, gyűlölködő gondolatokkal. Aztán beleképzeltem magam a helyzetébe, és rájöttem, hogy minden joga megvan a mérgezett szívhez. Ignifex pont azt szereti benne, hogy olyan sötét és kegyetlen, illenek egymáshoz. Ám Ignifex sem a velejéig gonosz, és hamarosan Nüx is megnyugszik kicsit. Nüx először nem is a férjével, hanem annak árnyékával kerül kapcsolatba. Árny a gazdájának pontos mása, csak épp nem vörös macskaszemei vannak, hanem ragyogó kékek. Csak éjszaka tud testet ölteni, és szeretne segíteni Nüxnek a küldetésben. Nüx hamar beleszeret, illetve csak azt hiszi: mert nem tudja, milyen az igazi, szenvedéllyel teli kapcsolat, amíg Ignifex magába nem bolondítja. A két férfi szinte ugyanúgy néz ki, mégis egymás ellentétei. És attól a jelenettől kezdve, amikor Ignifex megmenti Nüxet az árnyékoktól, csak róla akartam olvasni.
"Utáltam a szemét, a nevetését, a gúnyos mosolyát. Gyűlöltem, hogy meg tudott csókolni, hogy ilyen egyszerűen be tudott zárni. De a legjobban azt gyűlöltem, hogy el tudta érni, hogy akarjam őt."
A többi szereplőt - Nüx családját - egyáltalán nem kedveltem. Leonidas és Telomache néni szörnyűek - semmiféle kedves megmozdulásuk nincs Nüx felé, holott tőle várják a megváltást. Nüx ikerhúgát, Asztraiát eleinte sajnáltam; biztos voltam benne, hogy a látszat ellenére hiányzik neki a nővére. Nüx távozásával Asztraia megváltozik: keményebb és határozottabb lesz, de sajnos nem jó értelemben.
Egyetlen dolgot tudnék említeni, amivel nem vagyok maradéktalanul elégedett, és az a végkifejlet (kb. onnan, hogy Nüx meglátogatja Asztraiát). Nem azért, mert Hodge nem oldotta meg zseniálisan - be kell látni, ilyen fordulatra egyáltalán nem számítottam -, mert igenis, zseniális volt. És mégis olyan rossz érzés fog el, amikor rágondolok. Nüx helyesen cselekszik, és megtalálja a módját, hogyan mentse meg Árkádiát, de hatalmas áldozatot kell hoznia, amibe én olvasóként majd' belepusztultam. (Happy end ide vagy oda, azt sem bántam volna, ha a két hősünkön kívül egész Árkádia odaveszik...)
Csűrhetem-csavarhatom, de úgyis egy a vége: imádtam a Kegyetlen szépséget a sötét hangulatával együtt. Semmi máshoz nem tudom hasonlítani, mert egyedi és utánozhatatlan. Tizenhat éven felüli lányoknak/nőknek ajánlom, akik már egy másfajta tündérmesére vágynak. Bátran kezdj bele akkor is, ha nem szereted a sorozatokat: ez a könyv egy kerek egész, tökéletesen le van zárva; a "sorozathoz" tartozó másik könyv csak annyiban kapcsolódik, hogy ugyanebben az univerzumban játszódik.
A bejegyzést a Menő Könyvek támogatta, ezúton is köszönöm a könyvet a Kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése