Sorozat: Angelfall 2.Oldalak száma: 380 oldal
Megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés: 2013
Fordította: AncsaT
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: World After
ISBN: 9789633991657
Műfaj: fantasy, YA, disztópia, posztapokaliptikus
Goodreads átlag: 4,22 / 5
Moly.hu átlag: 92%
Fülszöveg:
Az angyalok dúlásának túlélői igyekeznek összefogni mindazt, ami megmaradt a régi világból.
Mikor egy csapatnyi ember szörnyetegnek véli és foglyul ejti Paige-et, Penryn húgát, a dolog elfajul és vérfürdőbe torkollik. Paige eltűnik. Az emberek halálra rémülnek. Anya szíve majd megszakad.
Penryn keresztülautózik San Franciscón, a testvérét keresve. De miért olyan üresek az utcák? Hová tűntek az emberek? Kutatás közben belebotlik az angyalok titkos tervébe, kezdi megérteni, hogy mi mozgatja őket, és teljes szörnyűségükben felsejlenek előtte rettenetes szándékaik.
Rafi eközben a szárnyait igyekszik visszaszerezni. Azok nélkül nem térhet vissza az angyalok közé, nem foglalhatja el az őt megillető helyet az élükön. Ha választania kell, hogy visszaszerzi a szárnyait vagy megmenti Penryn életét, vajon hogyan fog dönteni?
Én és a könyv
Olvasva: 2016. június 10-13.
Az Angelfallt még 2014-ben olvastam, és az egyik nagy kedvencem lett: imádtam a sötét hangulatát, a véres részleteket, Rafit, a bukott angyalokat... Annyira, hogy olvasás után elvonási tüneteim lettek, és remegve vártam, mikor jelenik meg végre a World After. (Jó sokáig remegtem, tekintve, hányszor csúsztatta a kiadó a megjelenést.) Hatalmas várakozással kezdtem neki a könyvnek, és simán megugorhatta volna a lécet, de nem tette.
Véleményem
A World After közvetlenül ott veszi fel a fonalat, ahol az Angelfall véget ért: az Ellenállás felrobbantotta az angyalok fészkét, Penryn még mindig bénult a skorpióméregtől és mindenki halottnak hiszi, Rafi pedig már démonszárnyakkal üldözi Belielt, aki az ő hófehér szárnyait viseli. Rafi már nem hordhatja az angyalkardot, így az most Penrynt szolgálja. Hamarosan kiszabadulnak a skorpiók, egy új faj tartja rettegésben az embereket. Penryn megmentette a húgát, de nem sokáig tudhatja biztonságban. Újra a nyomába kell erednie, és ismét rögös út vezet a Fészekhez.
A World After cselekménye volt olyan erős, mint az első részé, de hiányzott belőle valami valaki: Rafi csak a könyv legvégén jelent meg, és ez kissé nagyon csalódottá tett. Néha-néha felbukkant ugyan, de mindig a távolból, ezért a könyv legnagyobb részében semmi közös jelenete nem volt Penrynnel. (Nem számítom bele az álmokat, amiket az angyalkard küldött Penrynnek éjjelente. Ezek az álmok nem voltak képesek kárpótolni Rafi hiányzása miatt.) Azt vártam, hogy ennyi nehézség, ennyi veszély után még drámaibb lesz kettőjük találkozása, de nem így lett; olyan semmilyen az egész, hogy pár hónap távolságából már nem is emlékszem rá. (Ellentétben azzal a bizonyos csókkal, ami két és fél év távlatából még mindig élénken él az emlékezetemben!)
"Az üldöző láthatóan nem siet, mintha ki akarná élvezni a pillanatot. A fejét lehajtja, a szárnyai árnyékot vetnek az arcára, még annyi sem látszik belőle, mint Belielből. Ő nem fordul hátra, hogy alaposabban megnézhessük magunknak.
De én tudom, ki ő. Az új démonszárnyak ellenére is felismerem.
Ez Rafi."
Penryn még mindig ütőképes, nem kell őt félteni, pedig olyan kilátástalan helyzetekbe keveredik, hogy számtalanszor hittem azt olvasás közben, hogy itt a vége. Mindent megtesz Paige-ért, pedig még ő maga is fél tőle, fél attól, amivé a húgát változtatták. (Megjegyzem, én is féltem, meg az anyjuktól is.) De nem tud elmenni a sok áldozat mellett, mindenkit meg kell mentenie, és sokszor pont emiatt kerül bajba.
A második kötetben nem csak újabb és újabb kérdések vetődnek fel, hanem válaszok is. Pl. megtudjuk, mi Uriel célja, és hogy miért hozták létre a skorpiókat. Utóbbiakról jó is megtudni a lehető legtöbbet, mert ebben a részben állandó szereplők lesznek.
"Az, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nem üldöznek. Nos, ez fordítva is igaz. Az, hogy tényleg üldöznek, még nem jelenti azt, hogy nem vagy paranoiás."
Olvasás közben mindvégig felfokozott hangulatban voltam, mert a szerző mindig tartogatott valami brutális jelenetet, amivel mindent felborított. Penryn húga is, anyja is egy magasabb szintre lépett, már ami a "hátborzongatóságukat" illeti. Jó, az elmebeteg anyuka eddig sem volt piskóta, de most tényleg minden jelenetnél rosszul voltam, ahol ő is szerepelt. Paige viszont hatalmasat változott az első kötet óta. A szájától a füléig, és a nyakán is varratok vannak, csupa véraláfutás, és ettől úgy néz ki, mint egy zombi. Az igazán durva, hogy a fogsora helyett pengét ültettek be neki, és azóta egyetlen dolgot bír megenni: a nyers húst. Nem gondolnám, hogy ezzel Susan Ee túl messzire ment volna: undorító és beteg, de tökéletesen illik abba a világba, amit megalkotott.
Két dolog nem tetszett a könyvben: a Du-Dam ikrek, és a Tündérmackóvá avanzsált angyalkard. Az ikrek szerintem nagyon erőltetettek voltak, főleg a megnyilvánulásaik: a világ romokban, az emberiség haldoklik, és ők mégis csajos iszapbirkózást akarnak tartani. Egy-egy agymenésük oldalakon át tart, és ezzel teljesen hazavágják a posztapokaliptikus hangulatot. Értem én a humort, de ez most nagyon nem illett ide. Ugyanez a helyzet a karddal is: Penryn Tündérmackónak nevezte el, és cuki játékmacit varázsolt belőle (álcának, persze, de akkor is…). Nem is csodálom, hogy a kard kikérte magának, ezt én is kikérem magamnak; mégis miért kell egy jó könyvet így elkomolytalankodni? (És akkor inkább ne is beszéljünk az "oktatóvideóról", amit a kard küld álmában Penrynnek. Semmi más módja nem volt Penrynnek kitanulni a kard használatát, mondjuk, gyakorolni?) Annyira sajnálom, de ezek, amiket itt leírtam, nagyon lehúzták a könyv - egyébként magas - színvonalát.
"– Szörnyű érzés volt elveszíteni. – A hangja szinte csak dörmögés. – Mostanáig nem is tudatosodott bennem, hogy mennyire kötődöm hozzá. – Felemeli a kezét, és kisimít egy nedves tincset az arcomból. – Hogy milyen veszedelmes függőséget okozhat.
A pillantása odaszegez a helyemre, mozdulni, lélegezni sem tudok.
– Talán a kard helyett egy lánynak kéne ilyeneket mondanod. Talán az a lány is szeretne veled lenni. – Suttogva törnek fel belőlem a szavak."
És még egy megjegyzés, de nem a történet rovására: sajnos a magyar kiadás szörnyen összecsapott munka lett. Az egy dolog, hogy baromi lassan haladt a fordítás, de ha már ennyi időbe telt, akkor miért nem lehetett egy jó minőségű munkát letenni az asztalra? Rengeteg a vesszőhiba (van ott, ahol semmi helye, és nincs ott, ahová kéne), összetett szavakat külön írtak, és a legidegesítőbb: egyes párbeszédek előtt nincs gondolatjel, míg nem párbeszédnek szánt gondolat előtt pedig ott van. Remélem, a harmadik részére kicsit jobban odafigyelnek majd.
Túl magasra tettem volna a lécet? Aligha. Ez egy nagyon jó, izgalmas, fordulatos regény rengeteg halállal, vérrel és félelemmel, de... Sokat rontanak rajta az oda nem illő karakterek és párbeszédek. Pedig én nagyon hittem ebben a részben, és igazán szeretni akartam. Annak örülök, hogy az olvasók többsége nem osztja a véleményem, és ugyanúgy, vagy még jobban szerették a World Aftert, mint az Angelfallt. A három pontos értékelésem (moly.hu-n három és fél) kivételesen nem azt jelenti, hogy közömbös vagyok, hogy ne lett volna rám nagy hatással; hanem azt, hogy bizonyos részeit nagyon szerettem, bizonyosakat meg nagyon nem. Ettől függetlenül bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a posztapokaliptikus YA-regényeket, mert az Angelfall-trilógia (sorozat?) kiváló példája a műfajnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése