Katja Millay: The Sea of Tranquility - Nyugalom tengere

Sorozat: -
Oldalak száma: 496 oldal
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Fordította: Komáromy Zsófia
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Eredeti cím: The Sea of Tranquility
ISBN: 9789633737781
Műfaj: New Adult, romantikus
Goodreads átlag: 4,36 / 5
Moly.hu átlag: 95%

Fülszöveg:

A ​​két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.

Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.

A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.

Én és a könyv

Olvasva: 2016. június 14-17.

2015. június 17-én érkezett hozzám egy KMK rendelés, három könyvvel: az egyik A nyugalom tengere, a másik kettő pedig az Opposition - Ellenállás, és a World After - Túlélők világa. Micsoda véletlen, pontosan egy évvel később olvastam a szóban forgó könyvet. Arra is emlékszem, hogy nagyon fájt a fejem, de mivel az első trimeszterben voltam még, nem vettem be fájdalomcsillapítót; A nyugalom tengerével próbáltam kúrálni magam, elterelni a figyelmem.

Véleményem

A könyv elején nagyjából nem tudunk semmit, még a főszereplő nevét sem. Fokozatosan csepegnek az infók: a lánnyal valami szörnyűség történt, most elköltözött a nagynénjéhez, iskolát is váltott, Nastyának hívják, de a lényeg: nem beszél. Egyáltalán, senkivel, egy szót sem. Az új életét nem csak új névvel kezdi, de új stílussal is: fekete ruhák, miniszoknyák, magassarkúk, erős fekete smink. Ha már úgyis mindenki meg fogja bámulni, akkor legalább ő dönthesse el, miről fognak beszélni a háta mögött.

Azzal, hogy némasági fogadalmat tett, nem szerez valami sok barátot. Talán nem beszél, de azért figyel; és felfigyel egy srácra, akit mintha erőtér venne körül - senki élő nem merészkedik a fiú közelébe. Hamarosan többet is megtudhatunk a rejtélyes fiúról: Josh Bennettnek hívják, minden családtagját elveszítette, magányában és fájdalmában az asztalosmunkába menekül. Ez a két elveszett fiatal vonzódni kezd egymáshoz, pedig eleinte utálják egymást. De Nastya lehet-e boldog azután, ami vele történt? És Josh közeledhet-e valakihez, anélkül, hogy rettegnie kéne, mikor veszíti el?

Egyáltalán nem volt túlzás az a sok kritikai méltatás a könyv elején, hátulján, utolsó oldalain… csak egyetérteni tudok. Gyönyörű ez a könyv, pedig Nastya (nekem csak így s-sel, ty-vel) nem egy gyenge virágszál, aki sajnálatot vagy együttérzést ébresztene az emberben. Belevaló lány, de nem önszántából lett ilyen: valaki valami nagyon rosszat tett vele, de erről mi, olvasók eleinte nem sokat tudunk meg. A részletek fokozatosan derülnek ki, a „ki” és „miért” pedig csak a legvégén, és ez legalább annyira hajtott előre az olvasásban, mint a bűntett körülményei. És végre valami más, végre egy olyan Rubin pöttyös könyv, ahol nem a nemi erőszakból indul ki a cselekmény!

"Gyűlölöm a bal kezemet. Gyűlölök ránézni. Gyűlölöm, hogy ráng, remeg, és arra emlékeztet, hogy elveszítettem önmagam. De ettől még ránézek, mert arra emlékeztet, hogy meg fogom találni a fiút, aki mindent elvett tőlem. Meg fogom ölni a fiút, aki megölt engem. Végezni fogok vele, méghozzá a bal kezemmel."

Nagyon tetszett, hogy Nastya és Josh szerelme lassan alakult ki, sőt, mondhatni negatívból indult. Josh még annyit sem tud a lány múltjáról, mint mi, és nem is igyekszik kideríteni. A kapcsolatuk azon alapul, hogy „te is elcs*szett vagy, én is”, de egyáltalán nem erről szól a dolog. Nem kell romantikus kapcsolatba bonyolódniuk, az csak nehezítené a dolgokat. Pont elég, hogy együtt töltik az idejüket Josh garázsában, belefeledkeznek a famunkába, és egyiküknek sem kell addig a múlton rágódnia.

A főszereplőkben leginkább a különlegességüket szerettem. Nastyát a legkevésbé sem lehet szokványos kamasznak mondani. A múltja miatt túl hamar fel kellett nőnie, és akkora megrázkódtatás érte, hogy nem is értem, hogy tudta megőrizni az ép eszét. Érthető, hogy valahogyan fel kell dolgoznia, és ő a némaságot választotta. Nem mondom, hogy egyetértek a döntésével, de nem is kritizálhatom, hiszen - hála az égnek - még csak megközelítően rossz dolgot sem éltem át. Nastyában minden egyedi, még a hobbija is: neveket gyűjt, mindig megnézi a babaneveket az újságban, hátha gyöngyszemre akad közöttük. A neveknek fontos szerepe van a könyvben, és Nastya tudja a jelentésüket is. Akárcsak Nastyának, Joshnak is túl hamar kellett felnőnie. Lassanként kihalt körülötte a családja, meg kellett tanulnia ellátnia magát, és ez semmi ahhoz képest, amin lelkileg kellett keresztülmennie. Az ő hobbija még fontosabb a történet során, és örülök, hogy a szerző nem valami (unalmas, elcsépelt) sportot talált ki a karakter számára, hanem az asztalosmunkát.

"Azok, akikkel sosem történt semmi szar, mindig azt hiszik, hogy tudják, mi a helyes reakció arra, ha az embernek tönkreteszik az életét. Azok pedig, akik átéltek valami szart, azt hiszik, hogy mindenkinek pontosan ugyanúgy kellene megbirkóznia vele, mint ahogy nekik sikerült. Mintha létezne szabálygyűjtemény a pokol túlélésére."

A szereplők közül még Drew-t érdemes megemlíteni, mert szerves része a történetnek; bevallom, szinte a könyv legvégéig utáltam a srácot. Rosszul voltam a csajozós szövegektől, és nem értem, Nastya mit látott benne, mitől olyan jó barát – de a végén bebizonyította, hogy igenis az. (Most újra át kellett pörgetnem a könyvet, hogy felidézzem a részleteket, és így, második olvasásra sokkal szimpatikusabbnak találtam Drew-t; talán azért, mert már tudtam, hogy a lelke mélyén jó srác, csak hülyén mutatja ki.)

Faltam a sorokat, mert tudni akartam, mi történt Nastyával, hogy ki ő valójában, és miután kiderült a nagy titka, még akkor is egy csomó megválaszolatlan kérdésem maradt. Szerencsére végül mindenre választ kaptam, mégpedig a lánnyal egyszerre, és annál a bizonyos galériás jelenetnél átéreztem Nastya minden dühét. A végkifejlettel nagyon meg vagyok elégedve: ez a történet nem is végződhetett volna másképp. Így kerek egész.

"Varázslat és csodák nélküli világban élek. Olyan helyen, ahol nincsenek se látnokok, se alakváltók, se angyalok, és nem sietnek a megmentésemre természetfölötti erejű fiúk. Olyan helyen, ahol az emberek meghalnak, a zene szertefoszlik, és az élet nehéz. Olyan erősen szegez a földhöz a valóság súlya, hogy néha már azt sem értem, miként vagyok képes megemelni a lábam, és előrelépni."

A könyvvel kapcsolatban a legtöbb "vitát" talán a borító gerjesztette. Amikor először megláttam, rögtön az egymás felé néző arcok tűntek fel, de a betonra folyt festéket nem értettem. Most már tudom, hogy az a fehér folyadék valójában fagyi, de egyvalami akkor sem stimmel: abból a kicsi csészéből hogy tudott ennyi fagyi kifolyni? Ez az egyetlen, amibe belekötök, de ebbe nagyon.

A könyv hasonlít egy kicsit a Hopelessre, több párhuzamot is felfedeztem (pl. a főszereplő sütit süt, sportolás gyanánt fut, és egy ilyen futás alkalmával pont "belefut" abba a bizonyos fiúba). Rögtön olvasás után úgy éreztem, A nyugalom tengerét jobban szerettem, de ennyi idő elteltével inkább azt mondanám, egyformán tetszett mindkettő.

+1 dolog A nyugalom tengere javára: a könyv végén helyet kapott 26 elgondolkodtató kérdés. (Sajnos ezt még azelőtt fedeztem fel, hogy a végére értem volna, és sikerült spoilerbe belefutnom. Jó tanács: először a történetet olvasd végig, csak utána pillants bele a kérdésekbe!) Jó kérdéseket tett fel a szerző(?), így tényleg nem csak tudomásul vettem a könyvet oszt' jónapot, hanem próbáltam a jelentése mögé látni, a szereplők fejével gondolkodni, és elképzelni a jövőjüket. Ilyennel még egyetlen másik könyvben sem találkoztam, de nagyon tetszett az ötlet.